Független Magyar Hírszolgálat, 1989. március-1990. február (13. évfolyam, 1-12. szám)
1989-03-15 / 1. szám
- 5 -Tudom! jogi szempontból a bűncselekmény akkor is bűncselekmény, a törvénysértés akkor is törvénysértés, ha ezt vagy azt egy cégéres gazember, egy rablógyilkos kárára követik el más sötét elemek, esetleg hatóságok. A Justizmord akkor is Justizmord, ha történetesen egy többszörös, visszaeső bűnözőt ítél el valamely esetben jogtalanul a bíróság. No de a társadalom szemében az illető ettől még nem válik ártatlan báránnyá, akivel sorsközösséget lehet vállalni. A közvélemény ilyenkor azt mondja; ha ezúttal talán ártatlanul is kapták el, egyéb bűneivel (esetleg egész életével) bőven rászolgált a büntetésre. Megérdemelte! Én valahogy így látom (hogy a napokban tragikus körülmények közt elhunyt Márai Sándort idézzem) "az egymásközti kommunista bandaharcok" során lebukott, börtönbe csukott, halálra ítélt kommunisták ügyét; Rajk, Kádár, Péter Gábor és a többiek ügyeit. Akik gátlástalanul kiszolgálták a rendszert, szolgálták Sztálint, Rákosit és az "eszmét", aztán amikor teljesítették a rájukbízott feladatot és szerepük lejárt: ejtették,, becsukták, kivégezték őket. Ha nem nyelte el őket végleg a nagy süllyesztő s átélték a kritikus éveket, most az ártatlanul meghurcolt áldozatok közé sorolják magukat (legrosszabb esetben szép nyugdíjjal békésen élvezik a tisztes nyugdíjasok életét...), a likvidáltakat pedig mártírokként tisztelik elvtársaik. Nos ez Ízlés dolga. És vannak itt kisebb halak is, akiknek pályafutásáról hasonlóképp vélekedem. S azért kell róluk pár szót ejteni, mert nemcsak otthon élnek közülük sokan köztiszteletben, hanem az emigrációban, a szabad világban is. Nem tartoztak a "nagyok", a politikusok közé, csak afféle középkáderek, apparatcsikok, újságírók^, voltak otthon az "ötvenes években", a gyalázat korszakában. Igen, az újságírók (hogy a szakmánál maradjak), akikből él közöttünk nem is egy, aki már otthon is forgatta a tollat, Rákosi idejében. Amíg aztán valami banánhéjon elcsúszott és kiesett a párt kegyeiből: az út ilyenkor könnyen vezetett börtönbe, Recskre, vagy valamelyik másik internálótáborba. Olyan^is akadt, aki '56-ban hirtelen fölfedezte magában a forradalmi lelkületet és szabadsághősként vonult emigrációba. Egyet-kettőt a börtön, az internálótábor, a párttól elszenvedett megaláztatás tett "szabadságharcossá" és taszított nyugatra. De akár így,akár úgy, egyben valamennyien egyformák ezek a levitézlett, hazulról importált tollnokok: abban, hogy mindegyik elfelejti és feledtetni igyekszik a múltját, szabadságot és demokráciát hirdető írásaik túlfűtött hangját pedig nehéz túlszárnyalni. Ha viszont valaki veszi a fáradságot és előkeresi 35-^0 évvel ezelőtt írt cikkeiket, meglepődik: egymást igyekeztek túllihegni a kopasz gnóm magasztalásában és nem rajtuk múlott, hogy szervilizmusuk nem nyert méltánylást, hogy őket is elkapta a gépszíj.^Pedig de nagyon igyekeztek! (Faludy Györgytől idéztem a minap egy megállapítást, miszerint aki "azokban az években" csak ideig-óráig is a felszínen akart maradni és tollal kereste a kenyerét, annak prostituálnia kellett magáti amikor a költő szemére hányták, hazudott, mert bókolt Rákosi előtt, noha lenézte és jobb belátása ellenére írt hozzá verseket, ő így válaszolt: mindenki ezt tette, aki lapnál dolgozott... Furcsa védekezés, gyerekek szoktak is mentséget keresni csínyjeikre, gondolván, ha más gyereket is bemárthatnak, az ő vétkük kisebbnek tűnik majd, dehát fogadjuk el: legalább hiteles forrásból tudjuk, hogy akkoriban mindenki ezt csinálta. Tehát azok a toliforgatók is, akik ma idekint áldozatok és szabadságharcosok szerepében tetszelegnek, jóllehet a Rákosi-terror idején redakcióbán ültek. Vajon milyen áron?...) Igen, milyen áron? Hisz’ az írástudók felelőssége mindig fokozottabb, több, mint másoké. Mert hogy valaki magánemberként megalkudott a rendszerrel azokban a terrorévekben, hogy elkerülje legrosszabbat és jó képet vágott a kommunistáknak, hogy átvészelje a nehéz időket, az ő saját ügye volt. De ha egy újságíró tette ezt és írásaiban súgározta a megalkuvás szellemét, akkor már súlyos bűnt követett el,mert akarva-nemakarva a rendszer propagandájának szolgálatába állt. A nyomtatott betűnek sokan hisznek és mindenki, aki írásaival a kommunisták szekerét to'lta, lélekmérgezésben találtatik vétkesnek. Az írás, a propaganda veszélyes fegyver! Amelyik áruló Írástudó Írásaival a kollaborálásra mutatott példát, kárt okozott.Es azt nehéz megbocsátani. Még akkor is nehéz, ha az illető ma tele szájjal szidja Rákosit és dicséri a kapitalizmust.
