Független Magyar Hírszolgálat, 1989. március-1990. február (13. évfolyam, 1-12. szám)

1989-03-15 / 1. szám

- 6 -Külön fejezetet érdemelnének azok a volt ávósok és más, a Rákosi-érában magukat kompromittált egyének, akik az ötvenhatos kavarodásban az otthoni felelősségrevonástól tartva, hogy bőrüket mentsék, a menekülők közé keveredtek és nekiszaladtak a világnak. Nyugaton aztán eltűntek a tömegben és azóta is bántatlanul élnek közöttünk. Magam is találkoztam egy ilyennel: dícséretreméltó őszinteséggel elmondta, hogy az AVH-nál szolgált, de 1956 tavaszán a Petőfi-köri viták kinyitották a szemét s emiatt összeütközésbe került a főnökeivel. Mellőzés s valami mondvacsinált fegyelmi vétség miatt lefokozás lett a sorsa, mire megsértődött és a forradalomkor átállt a tüntetőkhöz. November Ú- után jobbnak látta elmenekülni Magyarországról. Most itt él és úgy érzi: 5 is áldozat. Az otthoni utolsó évekről sokmindent elmondott, de arról soha nem beszélt, hogy az Andrássy-ut 60-ban mit csinált, kiket vallatott és milyen módszerekkel?... Noha 5 is szembefordult a rendszerrel s emiatt sérelmekJrték, vajon jogosan kérne-e a Történelmi Igazságtétel Bizottságától elégtételadást?... Még sokezer ilyen eset létezik. (Hogy csak e^yet említsek: a Szűcs-testvérek Péter Gábor helyettesei voltak és félelmes hírek jártak vallatás i módszereikről. A Rajk-per után - melynek előkészítésében fontos szerepet játszottak - az 5 likvidálásukat is elrendelte Rákosi: mindkettőjüket agyonverték saját elvtársaik. Most ők is áldozatok?... És Ries István volt igazságügyminiszter, aki kíméletlenül üldözte a "fasisztákat" s végül 5 is az Andrássy-ut 60 pincéjében lelte halálát, ért csúfos véget? Talán őt is mátrírnak kell tekintenünk?... Ilyen esetekre gondolva háborog az ember igazságérzete...) Valamennyi sérelmet szenvedett magyar állampolgárnak kapnia kell elégtételt - mondja ki a Történelmi Igazságtétel Bizottság nyilatkozata, ami helyes elv. De vajon megvalósítható-e ez az abszolút méltányosság és igazságosság alapján? Nehéz kérdés! ,

De eltértem a tárgytól, kanyarodjunk hát vissza a Vásárhelyi-interjúhoz. Vásárhelyi Miklóst is zavarják az ellentmondások és érzi a feszültségeket: "Közöttünk élnek azok az emberek, akik mindennek áldozatai voltak, de azok is, akik ezekért felelősek" - mondja, majd így folytatja: "Ma a szabadabb légkörben moziban látjuk, könyvekben olvassuk, milyen szörnyűséges dolgok történtek Recsken, Pócspetriben, a kitelepítések, internálások alkalmával, és még folytathatnám a sort. Van abban valami dermesztő, hogy az egész ország tudja, ezek az emberek igazságtalanságok, jogtalanságok elszenvedői, de erről semminemű hivatalos okmány nincs a kezükben, nincs rendelet, amely kimondaná ártatlanságukat. Én úgy érzem, a nemzeti becsület megköveteli, hogy az áldozatok teljes erkölcsi-politikai rehabilitációban részesüljenek." (Anyagi kárpótlásról senki se tesz említést: habár nincs az a pénz összeg,amivel meg lehetne váltani a hajdani szenvedéseket, aki huzamosabb ideje Amerikában él, az megszokja, hogy jogtalanul elszenvedett sérelmekért itt mindenkit pénzzel kárpótolnak. így diktálja a jog. Magyarországon ez fel sem merül most, noha jól tudjuk: a Rákosi-korszak alatt bebörtönzött kommunisták Javára 195^/55-ben lefolytatott rehabilitációs eljárások során egyesek súlyos százezreket kaptak. Dehát azok párttagok voltak...)

Abban egyetértek Vásárhelyivel, hogy az elégtételadásnak nem szabad bosszúállással párosulnia. De a felelősöket meg kell keresni és igazságos, méltányos büntetést kell kapniok, mert enélkül nem állhat helyre az erkölcsi egyensúly. A bírósági eljárásoknak meg kell történniük, de azok végeztével egyszer s mindenkorra le kell zárni az ügyeket, hogy béke költözzék a lelkekbe. Biztos vagyok abban, hogy köztünk magyarok között nem fog akadni egy Wiesenthal, aki még közel fél évszázaddal a zsidók üldözése után is bűnösök után kutat és nácikra vadászik. Mert egész életét a bosszúra tette föl.Meggyőződésem, hogy a kommunisták áldozatai soha nem fognak megtorlást kívánni mindenki ellen,akinek piros pártigazolvány lapul a zsebében, de aki valóban bűnös, azt nem szabad futni hagyni. Azoknak viszont, akik valaha is szolgálták az "eszmét" és bedőltek a marxi-lenini ideológiának, egyetlen percig is hittek a mára már minden területen megbukott kommunizmusban, saját maguknak kell levonniok a konzekvenciát: az a legkevesebb, hogy le kell mondaniok az ország ügyeibe való beleszólás jogáról. Élhetnek bántatlanul, de a közügyektől tartsák távol magukat: a kommunisták tették tönkre az országot, hol a garancia arra, hogy a hibák helyrehozásában konstruktívan tudnának közre-