Független Magyar Hírszolgálat, 1989. március-1990. február (13. évfolyam, 1-12. szám)

1989-03-15 / 1. szám

tatlanok kárpótlása nem túr halasztást, mert addig nem lesz társadalmi megbé- í kelés az országban, amig a múlt minden bűnét őszintén fel nem tárják. A jelenlegi nehéz helyzetből pedig csak akkor remélhető kibontakozás,ha a közvélemény nem ismer tisztázatlan kérdéseket: a sokat emlegetett társadalmi összefogás, amely szükséges a gazdasági problémák megoldásához és az áhított nemzeti egység, ami a politikai zsákutcából kivezethet, csak úgy és akkor képzelhető el, ha a görcsök feloldódnak a lelkekben. De ehhez - József Attila szavaival élve - "a múltat be kell vallani". Bátran és becsületesen.

Erre vállalkozott a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, amelynek munkájáról, terveiről hadd szóljon ismét Vásárhelyi Miklós: "A mi célunk elsősorban igazságot szolgáltatni az áldozatoknak - mondja az interjúban, - Jogi szekciónk feladata a rehabilitációk előkészítése, csoportos és egyéni jogsérelmek tisztázása,^ a zaklatások és diszkriminációk elhárítása, jogi tanácsadás és segítségnyújtás. Ezenkívül mozgalmat indítunk, hogy emlékmű állíttassák egyrészt a 301~es parcellán, az 1956 utáni perek vétlen áldozatainak, másrészt országos emlékmű a sztálinizmus valamennyi magyar áldozatának." S hozzáfűzi:

"Nem a kedélyek felborzolása, nem a sebekben való vájkálás a célunk, hanem hogy nagy társadalmi összefogással rsndezzük ezeket a mindmáig sokakat nyomasztó kérdéseket."

Tiszteletreméltó szándék, amelyben főleg az tetszik, hogy nem tesz különbséget párttag és nem párttag között (ahogy a rehabilitációknál eddig történt) , nem osztja kétfelé a hajdani elítélteket és ártatlanul meghurcoltakat ’56 előttiekre és *56 utániakra, un. háborús bűnösökre és összeesküvőkre, hanem a^sztálinizmus (v.ö. rákosizmus, kádárizmus) minden áldozatának ügyét felül kívánja vizsgálni. Ennek gyakorlati megvalósításáért munkájukat szélesebb alapokra^akar j^ák helyezni, amit így magyaráz Vásárhelyi: "Tervünk, hogy az eredetileg szűkkörü bizottságot társasággá, egyesületté bővítsük, és a rendes tagság lehetőségét kiterjesszük mindazokra, akik 19^5 óta a törvénysértések áldozatai voltak." (Ugyanilyen szervezeti felépítéssel működik az emigrációban a Volt Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, amely 1956-ban otthon alakult s melynek díszelncke Mindszenty József volt.)

Az újságíró itt közbeszól és megkérdi Vásárhelyit: "Nem kerülhetnek-e majd ebbe az egyesületbe oda nem való elemek, akik egészen más cselekmények miatt, jobb- vagy baloldali túlkapásokért, netán valóban köztörvényes bűnökért lakoltak?" A válasz: "M^vel oly sokan yoltak börtönben, internálva, kitelepítve, nem nehéz ellenőrizni még élő tanúk által, kit miért ítéltek el. Mi csak azokkal vállalunk sorsközösséget, akik a szabadságért, a demokráciáért harcoltak a sztálinista rezsimmel szemben; önbíráskodókat, lincselőket, személyes bosszúállás által fűtött bűnözőket nem tűrnénk meg sorainkban."

Itt meg kell állnunk egy szóra! Vásárhelyi Miklós pár bekezdéssel előbb felsorol néhány nagyobb koncepciós pert, amelyeknél különösen kirívó törvénysértések történtek, így pld. a magyar közösségi, a MAORT, a Mindszenty- és a Grősz-ügyet. De utána rögtön megemlíti a Rajk- és a Kádár-pert, meg általában az 19-+9 után a kommunisták ellen lefolytatott pereket. És megismétli: "A történelmi igazságtételnek valamennyi magyar állampolgárra ki kell terjednie!"

No igen, igen, de Mindszenty ügyét talán mégsem lehet együtt emlegetni Kajk és Kádár lebuktatásával. Senki sem vitatja, hogy ez utóbbiakat is koholt vádak alapján börtönözték be, illetve végezték ki (az persze más kérdés, hogy a perbefogott kommunisták a "párt szolgálatában" miért vállalták oly készségesen a legképtelenebb bűnöket is...), de azon is kár lenne vitatkozni, legtöbbjük lelkiismeretét a magyar nép ellen elkövetett súlyos vétkek terhelték. Bűnök, amelyeket valóban elkövettek, csak épp nem azokért állították bíróság elé őket. Rajk és Kádár esetében ez egészen nyilvánvaló: ha mást nem nézünk, csak azt, hogy mindkettő belügyminiszter volt a terrorkorszak kezdeti szakaszában, az ávó legvadabb garázdálkodása, Pócspetri, a Mindszentyletartóztatás, a kitelepítések előkészítése idején. Felelősségük semmivel sem menthető és ki tagadhatja, hogy kezeikhez vér is tapad? Kádár mindezt megtetézte 1956 után újabb bűnökkel, újabb gyilkosságokkal. Rájuk aligha illik - ami Vásárhelyi klós a "sorsközösség" feltételéül szab -, hogy a demokráciáért, a szabadságért harcoltak! S ugyan melyik ártatlanul meghurcolt hajdani politikai elítélt vállalna sorsközösséget egy Kádár Jánossal?... Tőlem legalábbis senki se kívánjon ilyesmit!