Független Magyar Hírszolgálat, 1989. március-1990. február (13. évfolyam, 1-12. szám)

1989-03-15 / 1. szám

leges bűnlajstromából. S vajon mennyit ült le Vladimir a 12 évéből? Mindössze néhány évet! Csak nem egyéni kegyelmet kapott?..." Dr.Zimányi ezután fölveti a kérdést: csak munkásmozgalmi emberekkel szemben követtek el törvénysértéseket? "Az MSZMP,1962. évi határozata eleve kirekeszti a jogorvoslatból a nem párttagokat - írja. - A pártonkívüliekkel ennélfogva nyugodtan lehetett törvénytelenkedni? Itt még valaki adós a válasszal!..."

A Farkas-sarj ártatlanságát vagy bűnösségét firtató cikk november 17-én látott napvilágot a Népszabadságban, a fent idézett írás a levelekkel pedig rá egy hónapra jelent meg a pártlapban. Az események azonban rohamtempóban alakul nak ma hazánkban és a fejlődést már szinte követni is alig lehet: Pozsgay Imre január 28-án jelentette be a rádióban, hogy a párt múltat elemző albizottsága szerint 1956-ban népfelkelés volt, és ugyanaznap közölték a lapok ifj.Marosán György kormányszóvivő nyilatkozatát a Minisztertanács január 26-i ülésén történtekről. Az összehívott hazai és külföldi újságírókkal közölte a szóvivő, hogy a kormány kegyeleti intézkedésként jóváhagyta Nagy Imre és kivégzett társai eltemetését. Ez az intézkedés egyben elősegíti a nemzeti megbékélést is tette hozzá a kormányszóvivő, majd elmondotta, hogy az érintettek hozzátartozó ival való megegyezés alapján a kivégzetteket a Kozma-utcai temető 301-es parcellájában temetik végleges nyughelyükre, ott, ahol jelenleg el vannak hántolva. Jeltelen sírban, ahogy azt egy mind a,mai napig érvényben lévő minisztertanácsi rendelet előírja azokra, akiket bírósági ítélet alapján végeztek ki. (Itt az ifjú Maroság nem mulasztotta el hozzátenni: ezt a rendeletet különben éppen Nagy Imre írta alá.)

A sajtótájékoztatóról szóló újságcikkből megtudjuk még, hogyha temetést megelőzi majd az azonosítás, ill. a feltárás, ami nem lesz könnyű, mert ebben a parcellában hántolták el mindazokat, akiken halálos ítéletet hajtottak végre. Az igazságügy-miniszter szerint megközelítőleg pontos adatok vannak arra, hol kell keresni az érintettek holttestét. Az azonosításban a kormány szakértőin kívül résztvesznek a hozzátartozók által felkért független szakemberek is, S hogy mikor lesz a végérvényes temetés időpontja, az a hozzátartozók elhatározásán múlik. Az exhumálás nehézségei miatt - a kormányszóvivő véleménye szerint - legalább két hónap eltelik még a temetésig. Hogy az nyilvános lesz-e vagy csak a hozzátartozók jelenlétében zajlik majd le, arról a kormány nem intézkedett: a döntést a hozzátartozókra bízza. Ugyancsak nem foglalkozik az esetleg felállítandó síremlék kérdésével sem.

Rendkívül nagy jelentőségű kormányhatározat ez, ami - ha nem is rehabilitálja még teljesen Nagy Imrét és az "ellenforradalmat" - a humánum jegyében fogant és teljesíti azt a jogos kívánságot, amellyel a hozzátartozók már évek óta ostromolták - hiába - a kormányt: hogy tisztességesen eltemethessék a törvénytelenül kivégzetteket. Mert ha már eljutottunk oda, hogy diadalmaskodott a közvélemény értékítélete - 1956-ban népfelkelés, forradalom volt és nem ellenforradalom! -, akkor Nagy Imréék kivégzése is éppúgy törvénysértésnek minősül, mint Rajkék és a koncepciós perek más áldozatainak felakasztása. S ahogy ez utóbbi ügyekben született kormány- és párthatározat, a Nagy Imre-per megítélésében is engedni lesz kénytelen a párt a közvélemény nyomásának. A logika alapján ennek be kell következnie: csupán idő kérdése! Aminthogy el kell jönnie annak a napnak is - mégpedig hamarosan, mielőtt a feszültségek egy, a harminchárom év előttihez hasonló robbanásig nem vezetnek -, amikor a törvénysértések minden áldozatának elégtételt szolgáltatnak,akár 1956 előtt, akár utána hurcolta meg őket a kommunista rendszer és akár párttagok voltak, akár nem voltak azok.

Nemrégiben alakult hazánkban egy társadalmi szervezet, amely céljául tűzte ki, hogy küzdjön a törvénytelenségek áldozatainak jogaiért és igazságot szolgáltasson mindazoknak, akik szenvedtek a hatalom túlkapásaitól. Neve: "Történelmi Igazságtétel Bizottsága" és alapítói között olyanokat találunk, mint a iN|agy Imre-ger elítéltjeinek özvegyei, akiknek hozzátartozóit emésztette el a szörnyű "húsdaráló", vagy akik maguk is megjárták a ávós börtönöket, internálótáborokát. Valami isteni kegy révén megmaradtak, túlélték a borzalmakat s most kötelességüknek érzik a kivégzett, elhunyt áldozatok rehabilitálásáért harcolni.De azon százezrek jogaiért, kárpótlásáért is, akik velük együtt végigcsinálták a legnehezebb éveket és még ma is masukon viselve a hamis ítélet bélyegét, küszködnek a megélhetésért, vagy nyomorúságos, jogta- 2 -