Független Magyar Hírszolgálat, 1988. március-1989. február (12. évfolyam, 1-12. szám)

1988-11-15 / 9. szám

mint valami szakadt, lyukas luftballon, amiből elszáll a szufla. Dicstelen vég, de miért is lenne más? Egy halvaszületett ideológia, egy minden vonatkozásban csődöt mondott rendszer nem tűnhet el másképp a történelem színpadáról, mint dicstelenül. S az emberiség tudatában nem marad róla más,mint egy lidérces álom múló, rossz emléke. Vakvágány, zsákutca, angolul: Dead end.

Hadd kanyarodjak most vissza a fentebb közbeszúrt megjegyzésre, hogy eltértem a tárgytól, Ötvenhat évfordulójától. Egyáltalán nem! Mert ha a mai magyarországi helyzettel foglalkozom,akkor a 32 év előtti forradalomról beszélek. Hiszen minden, ami napjainkban otthon történik, Ötvenhatra vezethető vissza, abban gyökerezik. Az akkori, soha meg nem valósult követelések kelnek új életre a pesti utcákon, a csend, a hallgatás évei után most újra tüntető, újra hangjára lelt ifjúság ajkán.

Igen, az ifjúság! A mai fiatalok, akiket mi öregek most megkövethetünk az eddig legyintve, pejoratív értelemben használt "mai" jelző miatt.Mert kiderült róluk, hogy nem léhák és nem cinikusak, hogy van bennük szív és még tudnak lelkesedni. Az események megmutatták, hogy a nyolcvanas évek ifjúságának lelkében újjáéledt 56 szelleme, az egy emberöltő előtti forradalmi ifjúság lobogása. Ezek a mai fiatalok soha nem ízlelték a szabadságot, a kommunizmusban nőttek fölt s a rendszer mindent elkövetett,hogy a maga képére alakítsa őket, kiirtsa belőlük a nemzeti érzés írmagját is. Nem sikerült! Nagy és örvendetes meglepetés számunkra a magyar ifjúság eszmélése a sok évtizedes agymosás után. Ma a rendszer legkeményebb kritikusai a fiatalok. Az ifjúság pedig a jövő: s amelyik politika nem tudja megnyerni az ifjúságot, az elveszítette a jövőt.

Nagyot fordult otthon a világ!Az utolsó pár hónap alatt több minden történt, mint azelőtt hosszú évek során. Hol van már a Csurka által emlegetett kákás, szittyós, poshadt állóvíz! Hullámverés van, szökőár, gátszakadás és földcsuszamlás. Ami előbb-utóbb maga alá fogja temetni az egész kommunista pártot Kádár pártelnököstül és Grósz főtitkárostul együtt. Akik engedmények sorával próbálják átmenteni a marxizmust jobb időkre,amig lecsillapulnak a hullámok, de ezzel már elkéstek! Az ideológia belülről soha nem^fogja tudni megújítani önmagát, már soha nem lesz életképes, bármennyit lazít is az egypártrendszerú diktatúra - mert a párturalom az diktatúra! - szorításán^

De hogy egyre inkább érezhető az enyhülés otthon, az nem a lépésről lépésre hátráló hatalom érdeme! Hogy minden így alakulhatott, az egyedül Ötvenhatnak köszönhető! A rendszer maga jószántából soha nem tett volna engedményeket. Nincs más választása, mert szorítja az ifjúság és az egyre jobban szerveződő ellenzék, melynek hite és akaratereje ötvenhat eszméiből táplálkozik. "Hunniában valami készül!" - mondhatjuk Adyval és ha lesz hazánkban kibontakozás, az nem a mostani urak kegyéből, hanem a magaratalált nemzet akaratából születik majd,az ötvenhatos szabadságharc későn beérő gyümölcseként.

Számunkra és az otthoni új generációk számára ez 56 üzenete, mely egy boldogabb jövő ígéretét hordja méhében.

Hogy valóban komoly változások vannak otthon - legalább olyan mélyrehatók, mint a gorbacsovi érában a szovjet társadalom átél - azt abból tudom majd megítélni, ha az otthoni lapokban nemcsak arról olvashatok, hogy Sztálin kegyetlen tömeggyilkos volt, akinek kezéhez milliók vére tapad és aki kis híján tönkretette a Szovjetuniót, hanem arról is, hogy Kádár János mennyi gazemberséget, árulást és aljasságot követett el életében és hogyan tette tönkreMagyarországot! Hazánktól délre,Jugoszláviában már Tito nimbuszát is tépázzák és megírják róla, hogy a hatalomban tetszelgő zsarnok volt. Sztálinistán hát Tito is sorrakerült. Kádárra mikor kerül sor? Mikor lehet már megírni róla is az igazságot, hogy hány ártatlan ember halála terheli a lelkiismeretétV Ha egyáltalán van lelkiismerete... Vagy őnála is arra kell várni, mint Sztálinnál és Titonál, hogy meghaljon? - Micsoda nagyszerű dolog lenne, ha valaki még az életében föl merné vetni felelősségének és bűnösségének kérdését! Ez lenne a legnagyobb elégtétel a magyar nép számára!

(Most olvasom az egyik hazai újságban,hogy még "funkcionál": október 5-én interjút adott - mint pártelnök - Flora Lewis asszonynak, a New York Times párizsi tudósitójának. Ugyan ki az ördög kiváncsi még Kádár véleményére?...)