Független Magyar Hírszolgálat, 1988. március-1989. február (12. évfolyam, 1-12. szám)
1988-11-15 / 9. szám
Független Magyar Hírszolgálat INDEPENDENT HUNGARIAN NEWS SERVICE WASHINGTON, D.C. Szerkeszti: Stirling György 7245 Parkwood Ct., Falls Church, Virginia 22042 19ö8. nov. 15. Megjelenik minden hó 15-én XII. évf. 9. szám Magyarországi sajtószemle szeptember - október Egy nemzet magáratalált Elmúlt megint egy 56-os évforduló, a szabad világ magyarsága mindenütt méltóképp ^emlékezett a forradalmi szabadságharc napjaira és az elesett hősökre. Hosszú lenne elsorolni, hány magyar központban, magyar egyesületben, közösségben, hány magyarlakta városban tartottak 56-os emlékünnepélyt Európában, Del-Amerikában, Ausztráliában, Kanadában és az Egyesült Államokban. Es hosszú lenne idézni az elhangzott beszédekből, amelyekkel az emigrációs magyarság képviselői tisztelegtek Ötvenhat hősei előtt. De - az előző évektől eltérően - idén nemcsak a szabadföldi magyarság rótta le kegyeletét, fölelevenítve a harminckét év előtti csodálatos napok emlékét, hanem az otthoniak is. Tudunk arról, hogy a hazai változások nyomán kicsit szabadabban lélegző magyar fiatalok október-november fordulójára több ünnepséget, emlékgyűlést terveztek, olyan keretek között, hogy a hatalom ne vehesse azt provokálásnak. E sorok írásáig még nem érkeztek hírek arról, hogyan zajlottak le ezek a megemlékezések, de reméljük sehol sem került sor incidensre, vagy rendőrségi beavatkozásra, mint amilyen volt a Nagy Imre kivégzésének harmincadik évfordulóján rendezett tüntetéskor. Visszalapozok az emigrációs újságok két-három év előtti példányaiba az őszi hónapokból és beleolvasok egy-két akkoriban elhangzott évfordulós beszédbe. Előkeresek néhány hazai lapot is ugyanebből az időszakból és figyelem a cikkek hangját, mondanivalóját. És szinte felmérhetetlen az a különbség, ami itt is, ott is tapasztalható! Három-négy esztendővel ezelőtt még teljesen reménytelennek látszott a helyzet. Ezt sugallták a szabadföldi magyar sajtó cikkei és az évfordulón elhangzott szónoklatok. A hazai társadalom nemzeti tudatától megfosztva, kiégetten, közömbösen élte a maga anyagias, önző érdekek által vezérelt életét, semmi érdeklődést nem mutatva az ország jövője, sorsproblémái iránt. Ez tükröződött néhány magányos, a nemzet sorsáért aggódó író itt-ott olvasható soraiból és erről szóltak az otthonjártak elbeszélései is. Nem csoda hát, hogy a mi sajtónk sem tudott^lelkesedni a jövőért: az évfordulókon csak a múltat sirattuk és a jövőn búsultunk. Aztán egyszerre, mintha valami varázsütésre minden megváltozott volna. Az első biztató jel a magyar forradalom harmincadik évfordulóján kiadott közös nyilatkozat volt, amit öt középeurópai rabnemzet intellektueljei írtak alá, hogy hitet tegyenek a magyar Ötvenhat programja és igazsága mellett. ,A hatalom megrökönyödve figyelte a néma demonstrációt, de nem tett semmit. És ez felbátorította az addig csak óvatosan és egymástól elszigetelten működő, semmiféle tömegbázissal nem rendelkező kis^"máskéntgondolkodó" csoportokat, kinyíltszemu írókat, szamizdat-szerkesztő újságírókat. Összefoglaló névvel: az un. demokratikus ellenzék tagjait, akiknek létezéséről addig csak azért nem lehetett beszélni, mert akkor még az a hivatalos nézet uralkodott, hogy a szocializmusban nem lehet ellenzék. Mint ahogy a szocializmusban elképzelhetetlen a munkanélküliség,szegénység, ismeretlen fogalom a sztrájk és a korrupció, tehát minden, ami együttjár az átkos kapitalizmussal. Ez volt úgye akkoriban a hivatalos álláspont, amin árgus szemekkel őrködött a párt és mindenki hallgatott, egy-két izgága, kákán is csomót kereső elégedetlenkedőn kívül. Aztán hirtelen romlani kezdett a gazdasági hely-
