Független Magyar Hírszolgálat, 1988. március-1989. február (12. évfolyam, 1-12. szám)
1988-09-15 / 7. szám
2 \ A Reagan-üzenetben - udvariasan fogalmazva, a diplomáciai stílus fordulataiba csomagolva - minden olvasható,amit mi is elvárunk a Grósz-korszaktól: t gazdasági javulás a magyar nép javára, politikai átalakulás, demokratizálás, a pluralizmus kiterjesztése, a sajtó szerepének növelése és az emberi jogok fokozottabb tisztelete. Az elnöki beszédből kicsendül az előlegezett bizalom s azzal a legmesszebbmenőkig igyekszünk egyetérteni. Sajnos azonban, ha sorravesszük az e kérdések kapcsán Amerikában elhangzott Grósz-megnyilatkozásokat, kétségeink támadnak az ígéretek megvalósulása iránt. Vajon az új főtitkárminiszterelnök komolyan gondolja ezeket, vagy csak azért beszélt itteni útján a demokráciák szájaíze szerint, mert a magyar gazdaság nagy bajban van és dollársegítség nélkül aligha lehet rendbehozni a szénáját!* (Mert a Reagan által említett "kölcsönös gazdasági előnyök" igencsak egyoldalúak: az amerikai termelés számára sohasem jelentett csábító piacot Magyarország, a magyar gazdaság részére pedig létkérdés az Egyesült Államokba irányuló export.) Találóan jellemzi Grósznak ezt a magatartását a Magyar Nemzet állandó v/ashingtoni tudósítója,^ Blahó Miklós, aki végigkísérte a magyar vendéget a kontinensen és az eseményekről szóló beszámolók után "Az amerikai út" címmel foglalta össze a történteket,azt írván, hogy Grósz Károly jó érzékkel átvette az amerikai stílust,és voltaképp "kampányösvényre" lépett. Azaz: belátván azt, hogy az Egyesült Államok népét csak a helyi szokások elfogadásával lehet meghódítani, a vendég úgy beszélt, úgy viselkedett, úgy ígért, ahogy azt az amerikai közvélemény elvárja a jóindulatáért versengőktől. És a jelek szerint Grósz "kampánya" nem volt sikertelen:akikkel tárgyalt - üzletemberek, politikusok, beleértve az elnököt is - mind támogatásukról biztosították őt. Talán még a szokásos diplomáciai udvariasságon túlmenően is. Engem nem köt a diplomáciai udvariasság és elkötelezve csak az igazságnak vagyok, ezért meg kell mondanom: tett Grósz pár olyan ki jelentést,amelyek alapján kételkednem kell jóhiszeműségében és őszinteségében, megint máskor - köntörfalazás nélkül - olyasmiket mondott, amikkel önkéntelenül elárulta igazi énjét és véleményét. Hadd soroljak föl ezek közül néhányat,csupán a lényegre rövidítve az idézeteket. Elöljáróban még csak annyit, hogy Grósz Károly a hazaérkezésekor tartott sajtókonferencián többek közt azt mondotta: amikor.még elindulása előtt fölkészült ^az ^amerikai sajtóval és a magyar emigrációval való találkozásokra, nyolc kérdés válaszát "borítékolta" előre, mert ezekről biztosan tudta, hogy sor kerül rájuk. Köztük - mint mondta - szerepelt az erdélyi magyarság ügye, 1956, a Kagy Imre-évfordulóhoz kapcsolódó tüntetés, a szovjet csapatok kivonása, stb. (A nem említett kérdések - érzésem szerint - a többpártrendszer, a sajtó és a könyvkiadás szabadsága, az emberi jogok kiteljesedése, az ellenzék szerepe lehettek, amelyekről mind szó is esett az út különböző állomásain,.) Nos akkor lássunk néhány választ, ami "kilóg a sorból" és kételyeket ébreszt az emberben. Nekem például nem tetszett, ahogy Grósz egyértelműen cáfolta azokat a híreket, melyek szerint a szovjet csapatokat kivonnák Magyarország területéről. - Erről szó sincs! - jelentette ki és még egy kisajtót se hagyva nyitva, hogy a magyar népnek valami^reménye legyen a függetlenségre. Nagyon nem tetszett,^ ahogy a június 16-i Nagy Imre-évfordulós tüntetésről nyilatkozott, azt állítván, hogy a tüntetők támadták meg a rendőröket s azok csak önvédelemből nyúltak a gumibothoz. Szemtanúktól, például Mark Palmer budapesti amerikai nagykövettől tudjuk, hogy ez hazugság: a rendőröket senki se provokálta, amikor brutálisan szétverték a békés tüntetőket. Egy amerikai újságíró kérdésére Grósz még hozzá is tette: "Ez elő fog fordulni a jövőben is, mert egy kormány se szereti, ha verik a rendőreit." Ugyanígy valótlant mondott, amikor a magyar sajtó szabadságát bizonygatta és tagadta a pártellenőrzést. Csattanós cáfolatként éppen ebben az időben jelent meg a MOZGÓ VILÁG legújabb száma, amelyből kiderül: a magyar sajtóra^ még ma is lidércnyomásként nehezedik a pártellenőrzés, olyannyira, hogy az újságírók most próbálnak egyesületet alapítani ennek lerázására. Nem tetszett, ahogy Grósz Karoly reagált Püski Sándor javaslatára, aki felajánlotta, hogy kiad és terjeszt otthon olyan könyveket, amelyektől a hazai olvasók eddig el voltak zárva.^Grósz itt kitért az egyenes válasz elől és "politikai ügyeskedők" irodalmi működéséről beszélt, amit károsnak ítélt. Azt
