Független Magyar Hírszolgálat, 1988. március-1989. február (12. évfolyam, 1-12. szám)
1988-07-15 / 5-6. szám
Előző számunk utolsó híreként a május 20-22-én lezajlott háromnapos rendkívüli pártkongresszus eseményeiről számoltunk be olvasóinknak. Az azóta eltelt hetek alatt még nem derült ki, milyen alapvető változásokat fog hozni a párt politikájában Kádár félreállítása, ill. Grósz károly főtitkársága. Egyelőre a nagy fogadkozások idejét éljük, a párt füt-fát ígér, a gazdasági módszerek megújítá sától a nagyobb szabadságig, ugyanakkor pedig keményebb miinkát és további áldó zatvállalást kér az állampolgároktól. Mindennek hatására a magyar társadalom életében a fölpezsdülés jelei mutatkoznak: élénk mozgás tapasztalható a demokrácia irányába, egyesületek, érdekképviseleti társulások készülnek megalakulni és a fél-illegális belső ellenzék tagjai egyre több követeléssel állnak elő, hogy a pártban keletkezett belső feszültséget kihasználva nagyobb szabadságot harcoljanak ki a magyar népnek. Ge ez nyilván nem egy gyors folyamat, az eredmények még váratnak magukra. Egyáltalán: nem szabad túlzott reményeket táplálni a pártban történt személyi változások miatt. Ne feledjük: csak személyek cserélődtek, a párt, a szovjet domináció maradt. Az emigrációban egyesek valósággal eufóriás újjongással fogadták a pártkongresszusról érkezett híreket és olyan rózsásnak látják a hazai helyzetet, mintha máris bevezették volna a több pártrendszert (ami nélkül nem beszélhetünk demokráciáról és szabadságról) s az oroszok is kiengedték volna a Varsói Paktumból, illetve a KGST kötelelékéből Magyarországot (amelyek nélkül állami függetlenségünk csak illúzió). Sajnos, minderről egyelőre szó sincs: a párt erősen tartja kezében a hatalmat és nem hajlandó azt megosztani senkivel sem. Az országban csak annyi szabadság lehetséges, amennyit a párt engedélyez. A Szovjetunió sem mutat hajlandóságot arra, hogy kiengedje kötelékeiből a vazallusait. (Többek közt ezért is szkeptikusak nyugaton Gorbacsov külpolitikájának őszintesége iránt: eddig egyedül Afganisztánban adta bizonyságát jószándékának, de onnét is csak nagyon vontatottan vonulnak ki a szovjet megszállók.) - Örömmel fogadjuk a hazai változások híreit, de a lelkendezés még korai! Aki ismeri a kommunizmus gyakorlatát, az tudja, milyen sűrűn váltogatják egymást az enyhülések és a szigorítások időszakai. A kommunisták engedékenységében nehéz hinni és taktikai lépéseik rugóit ritkán értjük. Noha ma úgy tűnik, a kommunisták defenzívában vannak és nincsenek tartalékaik újabb erőfitogtatásra, az óvatosság nem árt velük szemben! Ezért természetes szövetségeseinket, a hazai ellenzéket teljes mellel kell támogatnunk a szabad világban, de az itteni biztonságból felelőtlenség lenne meggondolatlan akciókra bíztatni őket. Tapasztalataink alapján követeléseik okos hangoztatását, de nem a húr túlfeszítését kell nekik tanácsolnunk, mert a hatalomnak még mindig van annyi ereje, hogy megtorlással éljen. (Amikor a március 15. körüli rendőri intézkedések után e sorok írója egy cikkében mérsékletet javasolt a hazai ellenzékieknek, az egyik itteni lelkendezőtől szigorú megrovásban részesült: felháborító - írta az illető -, hogy emigráns lapban olyasmit lehet olvasni, hogy a hazai ellenzék ne feszítse tovább a húrt... Kja a kibicnek semmi sem drága és a szabad világból könnyű mártíromság vállalására bíztat ni a kommunizmus kénye-kedvére kiszolgáltatott hazai ellenzékieket. Az illetőnek - szerencséjére - valószinüleg még soha sem akadt baja a politikai rendőrséggel, mert ha egyetlen napot is töltött volna fogdában vagy börtönben,jobban meggondolná a sokezer kilométer távolságból ellenállásra való bíztatást. Vagy most is akadnak köztünk, akik ugyanabba a hibába akarnak esni, amit a Szabad Európa Rádió követett el 1956-ban, sokezer félrevezetett fiatal végzetét okozván ezzel?...) - Visszatérve a május végi pártkongresszusra, várjuk az ott elhangzott ígéretek valóraváltásátl Mindenesetre a háromnapos tanácskozás summázását jelentő "Állásfoglalás'' nem jogosít sok reményre: az abban lefektetett pártprogram szövege hemzseg az eddig már ezerszer hallott közhelyektől, elcsépelt és már sokszor lejáratott frázisoktól. Hogy ezt az üresen kongó pártzsargon-tervezetet hogyan lehet megtölteni tartalommal és lehet-e majd egyáltalán szavait tettekre váltani, azt a jövő fogja eldönteni. Addig is mérsékeltebben és meggondoltabban lelkesedjünk, mert a hazai változások biztatóak ugyan, de még nagyon messze vannak attól, amit mi kívánunk s amit demokráciának lehet nevezni. Gyors és gyökeres átalakulást várni politikai naívság lenne s inkább csalódjunk kellemesen, mint keserűen. És egyet ne feledjünk: a magyarországi változások sorsa a szovjet politika alakulásától, a gorbacsovi reformok sikerétől függ. Ha Moszkvában kedvünkre_alakulnak a dolgok, lesz hazai kibontakozás, ha. nem,, eltemethetjük a reményeinket.- 4 -