Független Magyar Hírszolgálat, 1988. március-1989. február (12. évfolyam, 1-12. szám)

1988-07-15 / 5-6. szám

csukatta, meghurcoltatta: Szakasits, Marosán, Rónai éveket töltöttek a rács mögött, Riesz Istvánt pedig, a ^5-^9 között százakat akasztató igazságügy­minisztert saját elvtársai verték agyon az Andrássy ut 6C. pincéjében. Meg­érdemelték sorsukat, senki nem hullat értük egyetlen könnyet se!_ Mert elárul­ták saját pártjukat, aztán megásták sírját és megnyitották az utat a totális kommunista uralom számára, amely a Rákosi-rémkorszak hideglelős éveit hozta a magyar népre. Még csak annyit, hogy az egyesülés után kb. ezer régi szociáldemok­ratát zártak ki a Magyar Dolgozók Pártja néven alakult új jártból s ezzel a magyar munkásság legderekabb rétegét fosztották meg az aktív^politizálás le­hetőségétől és bélyegezték meg, aminek következményei igen súlyosak voltak. Egy tisztes múltra visszatekintő, nagy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező munkáspártot kiirtottak a magyar közéletből s az máig sem létezik. Az 19^5-á7 közötti, a Nyugat nemtörődömsége és Moszkva erőszakossága miatt elvetélt demokratikus kísérlet kudarca után az 19^8-as Fordulat Éve csapta rá a koporsófödelet a magyar népre. Négy évtized távolából gon­dolunk vissza erre a tragikus esztendőre,melynek számos kommunista gaztette közül az utolsó Mindszenty József letartóztatása volt. Kidőlt a magányos tölgy is, aki addig egyedül dacolt a vörös veszedelemmel. A magyarság sorsa hosszú időre eldoltsa kommunizmus egyeduralkodóvá vált hazánkban. Es azóta sincs másképp... /N Vezércikk a Magyar Nemzetből. Dátum: 1988. június 11. Téma: természetesen a reform. A cikk címe: "Még nincs kész!" Célozván arra, hogy a reform még tá­vol van a megvalósulástól, alig hogy a tervek körvonalai elkészültek. Ezt tudjuk s ebben nincs semmi érdekes. Amiért érdemes elolvasni a cikket, az a. múltról szóló rész, visszatekintés az előző évtizedekre.A sztálinizmus és a Rákosi-korszak kritikája, ami éles és kemény, de aminek a végéről hiányolunk valamit. íme a cikkrészlet: "Történelmi váltással kell szembenéznünk, ezért hazánkban alapvetően más helyzet kezd uralkodni 1988 május óta. Az esemény forrásértékéről várhatóan hosszú ideig tart a vita. Már csak azért is, mert a jelenünket is tétován elemezgetjük, amíg nem nézünk szembe a szocializmus mindmáig tartó teljes múltjával. Még a rákosizmus sincs sejtszerkezetéig fel­tárva, érthetetlenül vagyunk szemérmesek. Annyi mégis felmutatható a kor ál­talános, inkább érzelmi megítéléséből, hogy minden akkor született tartósabb eredmény a dogmatikus és brutális centrizmus ellenére jöhetett a világra. A _ társadalomszervezés a sztálini példát utánozta, sőt azt túllicitálva biztosí­tott utat az akamoki politikának, így kerültünk a tragédia mélyére. De ne feledjük, a legújabbkori despotizmus nem egyetlen főember számára adott el­lenőrizhetetlen, törvényen és népen felüli hatalmat. A személyi kultusz hű­béri rendjében a kivételezett vazallusok tízezrei alkották a végrehajtás vas­láncolatát, parancsolva megyékben, vajdaságokban, városokban, falvakban és munkahelyeken." - Ez utóbbi mondatot akár mi is ieírhattuk volna, mint ahogy e sorok írója már számtalanszor meditált azon, hogy mindeddig azért nem lehe­tett Magyarországon teljesen fölszámolni a rákosizmus maradványait, azért nem lehetett igazi reformokat keresztülvinni és nem lehetett nyiltan föltárni a múlt bűneit, mert Rákosi nem egyedül zsarnokoskodott a magyar nép fölött, hanem segítette őt ebben soktízezer kis rákosi és ezekből még nagyon sokan élnek, sőt pozícióban vannak. Hajdani ávósok, parasztnyúzó volt téesz elnö­kök, minisztériumi bürokraták, párt apparatcsikok és hasonlók. Ezek nélkül Rákosi soha nem valósíthatta volna meg diktatúráját: ezekre támaszkodott,jó életet biztosított nekik, s ezért azok megcsinálták a személyi kultuszt... Dicsőítették gazdájukat - értelmes emberek, írók, költők, tudósok is, akik­­felelőssége és bűne e téren többszörös! - és kiszolgálták őt, a magyar nép kárára. Ne csodálkozzék hát a vezércikket aláíró Soltész István, hogy még a mai napig is szemérmesség mutatkozik a múlt elemzésében. Amíg ezek a valami­kori Rákosi-fiókák utolsó mohikánjai élnek, ez nem is lesz másképp,^ mert ah­hoz mindig lesz elég befolyásuk, hogy elködösítsék a múltat és elgáncsolja­nak minden új kezdeményezést. Talán most azért sikerülhet a reformpolitika, mert az idő múlásával már legtöbbjük kipusztult és alig néhány él közülük... Amit viszont hiányoltam a cikkből: ha ilyen nyiltan megbélyegzik a rákosiz­mus bűneit, mikor kapnak elégtételt azok, akik szenvedő részesei voltak an­nak a tragikus korszaknak, akiket meghurcoltak,börtönbe zártak? Mikor?...

Next

/
Thumbnails
Contents