Független Magyar Hírszolgálat, 1988. március-1989. február (12. évfolyam, 1-12. szám)
1988-07-15 / 5-6. szám
csukatta, meghurcoltatta: Szakasits, Marosán, Rónai éveket töltöttek a rács mögött, Riesz Istvánt pedig, a ^5-^9 között százakat akasztató igazságügyminisztert saját elvtársai verték agyon az Andrássy ut 6C. pincéjében. Megérdemelték sorsukat, senki nem hullat értük egyetlen könnyet se!_ Mert elárulták saját pártjukat, aztán megásták sírját és megnyitották az utat a totális kommunista uralom számára, amely a Rákosi-rémkorszak hideglelős éveit hozta a magyar népre. Még csak annyit, hogy az egyesülés után kb. ezer régi szociáldemokratát zártak ki a Magyar Dolgozók Pártja néven alakult új jártból s ezzel a magyar munkásság legderekabb rétegét fosztották meg az aktív^politizálás lehetőségétől és bélyegezték meg, aminek következményei igen súlyosak voltak. Egy tisztes múltra visszatekintő, nagy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező munkáspártot kiirtottak a magyar közéletből s az máig sem létezik. Az 19^5-á7 közötti, a Nyugat nemtörődömsége és Moszkva erőszakossága miatt elvetélt demokratikus kísérlet kudarca után az 19^8-as Fordulat Éve csapta rá a koporsófödelet a magyar népre. Négy évtized távolából gondolunk vissza erre a tragikus esztendőre,melynek számos kommunista gaztette közül az utolsó Mindszenty József letartóztatása volt. Kidőlt a magányos tölgy is, aki addig egyedül dacolt a vörös veszedelemmel. A magyarság sorsa hosszú időre eldoltsa kommunizmus egyeduralkodóvá vált hazánkban. Es azóta sincs másképp... /N Vezércikk a Magyar Nemzetből. Dátum: 1988. június 11. Téma: természetesen a reform. A cikk címe: "Még nincs kész!" Célozván arra, hogy a reform még távol van a megvalósulástól, alig hogy a tervek körvonalai elkészültek. Ezt tudjuk s ebben nincs semmi érdekes. Amiért érdemes elolvasni a cikket, az a. múltról szóló rész, visszatekintés az előző évtizedekre.A sztálinizmus és a Rákosi-korszak kritikája, ami éles és kemény, de aminek a végéről hiányolunk valamit. íme a cikkrészlet: "Történelmi váltással kell szembenéznünk, ezért hazánkban alapvetően más helyzet kezd uralkodni 1988 május óta. Az esemény forrásértékéről várhatóan hosszú ideig tart a vita. Már csak azért is, mert a jelenünket is tétován elemezgetjük, amíg nem nézünk szembe a szocializmus mindmáig tartó teljes múltjával. Még a rákosizmus sincs sejtszerkezetéig feltárva, érthetetlenül vagyunk szemérmesek. Annyi mégis felmutatható a kor általános, inkább érzelmi megítéléséből, hogy minden akkor született tartósabb eredmény a dogmatikus és brutális centrizmus ellenére jöhetett a világra. A _ társadalomszervezés a sztálini példát utánozta, sőt azt túllicitálva biztosított utat az akamoki politikának, így kerültünk a tragédia mélyére. De ne feledjük, a legújabbkori despotizmus nem egyetlen főember számára adott ellenőrizhetetlen, törvényen és népen felüli hatalmat. A személyi kultusz hűbéri rendjében a kivételezett vazallusok tízezrei alkották a végrehajtás vasláncolatát, parancsolva megyékben, vajdaságokban, városokban, falvakban és munkahelyeken." - Ez utóbbi mondatot akár mi is ieírhattuk volna, mint ahogy e sorok írója már számtalanszor meditált azon, hogy mindeddig azért nem lehetett Magyarországon teljesen fölszámolni a rákosizmus maradványait, azért nem lehetett igazi reformokat keresztülvinni és nem lehetett nyiltan föltárni a múlt bűneit, mert Rákosi nem egyedül zsarnokoskodott a magyar nép fölött, hanem segítette őt ebben soktízezer kis rákosi és ezekből még nagyon sokan élnek, sőt pozícióban vannak. Hajdani ávósok, parasztnyúzó volt téesz elnökök, minisztériumi bürokraták, párt apparatcsikok és hasonlók. Ezek nélkül Rákosi soha nem valósíthatta volna meg diktatúráját: ezekre támaszkodott,jó életet biztosított nekik, s ezért azok megcsinálták a személyi kultuszt... Dicsőítették gazdájukat - értelmes emberek, írók, költők, tudósok is, akikfelelőssége és bűne e téren többszörös! - és kiszolgálták őt, a magyar nép kárára. Ne csodálkozzék hát a vezércikket aláíró Soltész István, hogy még a mai napig is szemérmesség mutatkozik a múlt elemzésében. Amíg ezek a valamikori Rákosi-fiókák utolsó mohikánjai élnek, ez nem is lesz másképp,^ mert ahhoz mindig lesz elég befolyásuk, hogy elködösítsék a múltat és elgáncsoljanak minden új kezdeményezést. Talán most azért sikerülhet a reformpolitika, mert az idő múlásával már legtöbbjük kipusztult és alig néhány él közülük... Amit viszont hiányoltam a cikkből: ha ilyen nyiltan megbélyegzik a rákosizmus bűneit, mikor kapnak elégtételt azok, akik szenvedő részesei voltak annak a tragikus korszaknak, akiket meghurcoltak,börtönbe zártak? Mikor?...
