Független Magyar Hírszolgálat, 1988. március-1989. február (12. évfolyam, 1-12. szám)
1988-03-15 / 1. szám
- 5 -Még mindig hiánycikk a krumpli a pesti piacokon - olvassuk a januárvégi újságokban. Visszaidézzük a december elején olvasottakat: "Az ősszel elfogyott a krumpli. Fel is ment az ára tisztességesen. A hivatalos jelentés ezt így magyarázta: visszaesett a termelői kedv. A mikrofonvégre kapott TSz-elnökök és gazdák tömören így fogalmaztak: nem éri meg!" - Azóta romlott a helyzet Budapesten és a városokban: elvégre a tél derekán ritkán terem krumpli a földeken, ^artalék meg nem volt, mert nem lehetett: ősszel kevés vermelnivaló akadt országszerte. Mert ugye a krumplitermelés nem kifizetődő sem a téesznek, sem az egyéni gazdáknak a háztájiban. Munkaigényes, kapálni kell és nincs rajta sok haszon. Ki az a bolond, aki krumlival bajlódik? Hogy ez a szegény ember mindennapi eledele, majdnem olyan fontos, mint a kenyér,, azzal qenki sem törődik a szocializmusban. Állam bácsi majd importál krumplit! - Úgy is Ion: azóta külföldi krumplit esznek a pestiek - ha van - és dupla áron. A közellátás nagyobb dicsőségére. (A krumpli kilója 17-22 forint - ha lehet kapni...) A Bős (Gabricovo) és Nagymaros között épülő vízlépcső ügye szüntelenül foglalkoztatja nemcsak a hazai közvéleményt és az otthoni környezetvédőket, de az emigrációt is. (Ez utóbbi tiltakozása és aláírásgyűjtő kampánya egy kissé elkésettnek tűnik ugyan, hiszen a Duna új medrének ásása már igen előrehaladptt stádiumban van s a munkálatok cseh, magyar, valamint osztrák cégek közreműködésével immár két éve hatalmas iramban folynak, de elvi álláspontunk leszögezése akkor is helyes, ha már semmit se segíthetünk. Azt azonban nagy naívság lenne hinni, hogy az emigráció hazajuttatott tiltakozó beadványai nyomán beszüntetik az eddig már többmillió forintot fölemésztő munkálatokat.) - Másfajta megközelítéssel találkoztunk legutóbb a Magyar Nemzetben, ahol a névadó Bős községről olvashattunk rendkívül érdekes cikket Vigh Károly történész tollából. A cikk a II. világháború után Csehszlovákiához csatolt Bős magyar múltjáról szól és kimondatlanul is azon kesereg, hogy ez a történelmi település most áldozatul esik a cseh érdekeknek kedvező vizműrendszer építésének. Néhány fontosabb részlet a cikkből: "A magyar hivatalos szervek elismerték, hogy a csehszlovák és a magyar kormány közt létrejött egyezményről nem tájékoztatták kellően a lakosságot és csak alig adtak helyet azoknak az aggodalmaknak, amelyek a szép Duna-szakasz megváltoztatása miatt fölvetődtek. Még kevesebb sz© esett e tájnak a magyar történelemben betöltött szerepéről." - Vigh Károly elmondja itt, hogy 1948-ban több színmagyar lakosságú csallóközi községet kereszteltek át: így lett Bősből Gabricovo, Cseklészbol Bemolákovo, Diószegből Sládkovicovo, Gutából Kolárovo, Kürtből Strekov, Nagymegyerből Calovo, Ógyallából Hurbánovo, Peredből Tesedikovo, Tornaijából Safárikovo és Tótmegyerből Palárikovo. Bős a dunaszerdahelyi járás negyedik legnépesebb települése, Csallóköz székién fekszik: ezt a környéket nevezték eleink Mátyás király aranykertjének, ^zt a vidéket kezdettől fogva magyarok telepítették be, amit a községek nevei is tanúsítanak. Az első települések a honfoglaló magyarság téli szállásaiból keletkeztek Csallóközben. "Bős egyike a legősibb magyar településeknek - írja Vigh Károly -, melynek életében a XIV. század végén nagy változást hozott, hogy Nagy 1Jajos hetivásárok tartásának jogával ruházta föl. A XV. században mezővárossá vált. Fejlődését elsősorban kedvező fekvésének köszönhette, mert a Győr-Pozsony kereskedelmi útvonal ment át rajta. A múlt század végén a község lakosainak száma 202? volt, ebből 2001 katolikus. Vigh Károly bemutatja a három legutolsó szlovák népszámlálás eredményeit is, amelyekből kitűnik, hogy Bős magyar jellege mitsem változott, sőt erősödött: 1961-ben a község 4012 lakosából 3796 volt magyar, 181 szlovák, 1970-ben 4457 lakosból 4282 magyar, 165 szlovák és 1980-ban 4742 lakosból 4500 magyar, 215 szlovák. "A jelenkori Bős életében - olvassuk Vigh Károly cikkének befejező részét - az elmúlt évtizedekben mélyreható társadalmi átrétegződés ment végbe,amelynek tágabb okait a Szlovákiában bekövetkezett szocialista átalakulással magyarázhatjuk. Az állami gazdaság ugyan kiváló eredményeket ér el, de a munkavállalók egyre nagyobb része kénytelen a településen kívül keresni a kenyerét. A helyi ipar korlátozott lehetőségei miatt a lakosság mintegy 40 a ingázik és főleg a építőiparban találja meg boldogulását, Pozsony építkezéseinél. Szeretnénk remélni, hogy a ma már ötezer lakosú Bős a vízlépcső megépítése után is megőrizheti életerejét, magyar népi állományát és a csallóközi magyarsággal együtt a magyar etnikum rendíthetetlen szigete marad."