Független Magyar Hírszolgálat, 1988. március-1989. február (12. évfolyam, 1-12. szám)

1988-03-15 / 1. szám

- 5 -Még mindig hiánycikk a krumpli a pesti piacokon - olvassuk a januárvégi újsá­gokban. Visszaidézzük a december elején olvasottakat: "Az ősszel elfogyott a krumpli. Fel is ment az ára tisztességesen. A hivatalos jelentés ezt így ma­gyarázta: visszaesett a termelői kedv. A mikrofonvégre kapott TSz-elnökök és gazdák tömören így fogalmaztak: nem éri meg!" - Azóta romlott a helyzet Buda­pesten és a városokban: elvégre a tél derekán ritkán terem krumpli a földeken, ^artalék meg nem volt, mert nem lehetett: ősszel kevés vermelnivaló akadt or­szágszerte. Mert ugye a krumplitermelés nem kifizetődő sem a téesznek, sem az egyéni gazdáknak a háztájiban. Munkaigényes, kapálni kell és nincs rajta sok haszon. Ki az a bolond, aki krumlival bajlódik? Hogy ez a szegény ember mindennapi eledele, majdnem olyan fontos, mint a kenyér,, azzal qenki sem tö­rődik a szocializmusban. Állam bácsi majd importál krumplit! - Úgy is Ion: azóta külföldi krumplit esznek a pestiek - ha van - és dupla áron. A közellá­tás nagyobb dicsőségére. (A krumpli kilója 17-22 forint - ha lehet kapni...) A Bős (Gabricovo) és Nagymaros között épülő vízlépcső ügye szüntelenül foglal­koztatja nemcsak a hazai közvéleményt és az otthoni környezetvédőket, de az emigrációt is. (Ez utóbbi tiltakozása és aláírásgyűjtő kampánya egy kissé el­késettnek tűnik ugyan, hiszen a Duna új medrének ásása már igen előrehaladptt stádiumban van s a munkálatok cseh, magyar, valamint osztrák cégek közremű­ködésével immár két éve hatalmas iramban folynak, de elvi álláspontunk leszö­­gezése akkor is helyes, ha már semmit se segíthetünk. Azt azonban nagy naív­­ság lenne hinni, hogy az emigráció hazajuttatott tiltakozó beadványai nyomán beszüntetik az eddig már többmillió forintot fölemésztő munkálatokat.) - Más­fajta megközelítéssel találkoztunk legutóbb a Magyar Nemzetben, ahol a név­adó Bős községről olvashattunk rendkívül érdekes cikket Vigh Károly történész tollából. A cikk a II. világháború után Csehszlovákiához csatolt Bős magyar múltjáról szól és kimondatlanul is azon kesereg, hogy ez a történelmi telepü­lés most áldozatul esik a cseh érdekeknek kedvező vizműrendszer építésének. Néhány fontosabb részlet a cikkből: "A magyar hivatalos szervek elismerték, hogy a csehszlovák és a magyar kormány közt létrejött egyezményről nem tájé­koztatták kellően a lakosságot és csak alig adtak helyet azoknak az aggodal­maknak, amelyek a szép Duna-szakasz megváltoztatása miatt fölvetődtek. Még kevesebb sz© esett e tájnak a magyar történelemben betöltött szerepéről." - Vigh Károly elmondja itt, hogy 1948-ban több színmagyar lakosságú csallóközi községet kereszteltek át: így lett Bősből Gabricovo, Cseklészbol Bemolákovo, Diószegből Sládkovicovo, Gutából Kolárovo, Kürtből Strekov, Nagymegyerből Calovo, Ógyallából Hurbánovo, Peredből Tesedikovo, Tornaijából Safárikovo és Tótmegyerből Palárikovo. Bős a dunaszerdahelyi járás negyedik legnépesebb települése, Csallóköz székién fekszik: ezt a környéket nevezték eleink Mátyás király aranykertjének, ^zt a vidéket kezdettől fogva magyarok telepítették be, amit a községek nevei is tanúsítanak. Az első települések a honfoglaló magyarság téli szállásaiból keletkeztek Csallóközben. "Bős egyike a legősibb magyar településeknek - írja Vigh Károly -, melynek életében a XIV. század végén nagy változást hozott, hogy Nagy 1Jajos hetivásárok tartásának jogával ruházta föl. A XV. században mezővárossá vált. Fejlődését elsősorban kedvező fekvésének köszönhette, mert a Győr-Pozsony kereskedelmi útvonal ment át raj­ta. A múlt század végén a község lakosainak száma 202? volt, ebből 2001 kato­likus. Vigh Károly bemutatja a három legutolsó szlovák népszámlálás eredmé­nyeit is, amelyekből kitűnik, hogy Bős magyar jellege mitsem változott, sőt erősödött: 1961-ben a község 4012 lakosából 3796 volt magyar, 181 szlovák, 1970-ben 4457 lakosból 4282 magyar, 165 szlovák és 1980-ban 4742 lakosból 4500 magyar, 215 szlovák. "A jelenkori Bős életében - olvassuk Vigh Károly cikkének befejező részét - az elmúlt évtizedekben mélyreható társadalmi átrétegződés ment végbe,amely­nek tágabb okait a Szlovákiában bekövetkezett szocialista átalakulással ma­gyarázhatjuk. Az állami gazdaság ugyan kiváló eredményeket ér el, de a mun­kavállalók egyre nagyobb része kénytelen a településen kívül keresni a ke­nyerét. A helyi ipar korlátozott lehetőségei miatt a lakosság mintegy 40 a ingázik és főleg a építőiparban találja meg boldogulását, Pozsony építkezé­seinél. Szeretnénk remélni, hogy a ma már ötezer lakosú Bős a vízlépcső meg­építése után is megőrizheti életerejét, magyar népi állományát és a csallókö­zi magyarsággal együtt a magyar etnikum rendíthetetlen szigete marad."

Next

/
Thumbnails
Contents