Független Magyar Hírszolgálat, 1988. március-1989. február (12. évfolyam, 1-12. szám)
1988-04-15 / 2. szám
Az un. tartós fogyasztási cikkek (iparcikkek) árai már eddig is a csillagos ég magasságában jártak, de egy részük tovább drágult. Mutatóba néhány háztartási gép, TV, rádió, magnetofon: Lehel hűtőszekrény 5,450.- Forint, Lehel fagyasztóláda: 10,500.-, mosógép: 15,720.-, villanytűzhely: 6,500.-, bojler: 7,210.Orion fekete-fehér televizió 8,620.-, Videoton színes televizió 21,900.- (egy dolgozó háromhavi keresete!), Junoszty hordozható fekete-fehér televizió 4,330.Sokol zsebrádió 412.-, kazettás magnetofon: 2,990.- Forint. Egyéb árucikkek: A csecsemőbutorok 244 százalékkal drágultak, az iskolai cikkek 92.7 százalékkal és a gyermekruházati termékek 33 százalékkal lettek drágábbak. Az építőanyagok ára (tégla, cement, faanyag, stb.) 31 százalékkal emelkedett. Drágábbak lettek a különböző szolgáltatások is: a javítások ára átlagosan 22 százalékkal nőtt, fodrászat 26.5 százalékkal, taxi 15 százalékkal. Az élelmiszerárak arányában nőnek a vendéglői árak és az üzemi étkezések térítési díjai. Össze kell húzni a nadrágszíjat - ahogy Grósz Károly miniszterelnök tanácsolta a dolgozóknak. A kérdés csak^az, hogy még meddig lehet csökkenteni az igényeket? Mert egyszer a nadrágszíjón is kifogynak a lyukak...- 5 -'•Hiánycikkek toplistája” címmel olvashatunk tanulságos összeállítást a Magyar Nemzetben. (Hiánycikknek találjuk már magát a címet is, hisz’ nyilván azért, kellett angol szót belekeverni, mert hiányzik a magyar megfelelő. Vagy "csúcslista" nem lett volna jó?...) A^hazai hiánylista élén az alantas célokat szolgáló, de nélkülözhetetlen WC-papír áll, aminek hiánya egyformán sújt gazdagot és szegényt... Az újságíró fölteszi a kérdést az "illetékesnek”: miért nincs elég WC-papír? A válasz jellemző: "Viszonylag könnyen kiszámíthatjuk, hogy évente 25 ezer tonnára van szüksége az országnak, a hazai ipar pedig csak 16- 17 ezer tonna gyártására képes. A többit Kínából, illetve tőkés piacról vásároljuk. De sohasem lesz zavartalan az ellátás, ha az importáló cég nem kap lehetőséget a folyamatos, januártól decemberig tartó beszerzésre." Ezek szerint jelenleg csak az év első, vagy csak a második felében jut keret WC-papír vásárlására? A másik hat hónapban mindenki használjon, amit tud, újságpapírt, lapulevelet, százasbankót, vagy ugorjon át Kínába, venni egy-két tekercset,ha úgy hozza a szükség? Különös, hogy az elmaradott Horthy-korszakban mindig volt elég ebből a fontos papímémüből és a most hiányzó 8-9 tonnát is biztosítani tudta a magyar ipar. Vagy akkoriban kevesebbet izé..., szóval beérték kevesebb papírral is?... - A másik tartós hiánycikk a női egészségügyi tampon, amiből a Rico Kötszergyár három műszakban évi 3 millió dobozzal gyárt, a magyar nőknek pedig 7-8 millió dobozra lenne szükségük. A gyár vezetője reméli, hogy kétmillió dobozzal emelni tudják a termelést, de ehhez új berendezést kellene vásárolni tőkés piacról. Kérdés, lesz-e rá pénz?... - Hiánycikk már évek óta az ablaküveg, "lért? A salgótarjáni üveggyár főleg exportra dolgozik, a szocialista piacról pedig nem sikerült pótolni a hiányzó síküveg-mennyiséget. Akinek épp most tört be az ablaka, az várjon... - Hónapok óta hiányzik az üzletekből a cukorbetegek számára nélkülözhetetlen Corvital, ami a szacharint lenne hivatva pótolni. Nincs. Egyik se. A Corvital alapanyaga hiányzik. Talán jövőre lesz. (Hol vannak azok az idők, amikor minden pesti utcasarkon lehetett hallani a "tűzkő, tűzkő, szacharin, szacharin" ajánlatot és mindenki annyi cukorpótlót vehetett, amennyit elbírt a zsebe...) - A cikkben elpanaszolják a szigetelőszalag hiányát is, ami ha van, föl sem tűnik, de ha nincs, a villanyszerelőknek és más mesterembereknek megáll a tudománya. Az "illetékes" azzal védekezik, hogy ha bizonyos mennyiséget szétosztanak a boltok között, azt rögtön elkapkodják, mert mindenki tíz tekerccsel visz egy^helyett, hátha holnapra újra eltűnik. Ez egyébként a hiánycikkek lélektana és így szül a hiány mindig újabb hiányt. - Végül panasz van a Trabant alkatrészeinek be-« szerzésére is, de erre nem térünk ki, mert ez a gond nem az átlag magyar állampolgár gondja: noha a Trabant nyugati mértékkel mérve minden csak nem autó, mégis aki már egy ilyen silány járgány boldog tulajdonosának mondhatja magát Magyarországon, az nem máról holnapra osztja be a pénzét. Mi pedig itt csak a bérből és fizetésből élő magyar állampolgárok gondjaival foglalkozunk.
