Független Magyar Hírszolgálat, 1987. március-1988. február (11. évfolyam, 1-12. szám)

1987-07-15 / 5. szám

* t A szokástól eltérően ezúttal az FMH vesz át anyagot egy emigrációs laptól. A NEMZETŐR esetében azért teszünk kivételt, mert rendkívüli jelentőséget tulaj­donítunk a cikkben tárgyalt kérdésnek és fontosnak tartjuk, hogy arról minél több helyen, minél gyakrabban kerüljön szó: Szovjet rakéták Magyarországon 1987. június 15. Az Európában lévó középhatósugaru nuk­leáris rakéták számának csökkentéséről rö­videsen tárgyalások kezdődnek a két szu­perhatalom között. A jelek szerint mindkét félben megvan a jószándék, sőt az oroszok odáig mentek, hogy egyenesen k rakétafegy­verek kölcsönös teljes kivonását javasolták Európából.' Ezt,-az úgynevezett nulla-meg­oldást az- ■ amerikaiak természetesen nem fo­gadhatják- el,' mert ha kivonják rakétáikat Nyugat-Burópából és a Szovjetunió is ugyan­ezt teszi, az erők egyensúlya felborul. Ugyan.­­is egy konfliktus- esetére az Ural mögül szinte órák alatt újra.. Kelet-', és-Közép-Eutópában teremhetnek a szovjet rakéták,. ugyanakkor az- amerikaiaknak, napokig; tartana míg az Atlanti -óceánon át visszaszállítanák rakétái­kat -a NATO megsegítésére. * - A közép-európai ■ kommunista • országok kö­zül- a Csehszlovákiában és a Kelet-Németor­­szágban- telepített szovjet rakétákról tud- a világ. A Pershing-rakéták hadrendbe állítása után Moszkva,ezt a.két országot nevezte.meg, mint - ahol ■ — úgymond, A NATO fölényének ellensúlyozására — új középhatósugarú nuk­leáris rakétákat helyeztek '-tüzelőállásba. Ma­gyarországról nem esett szó,- jóllehet hazánk­ban mindenki tudja és-számtalan jelből következtethető —,.hogy a Bakony hegység­ben szovjet rakétakilövő állomások létesül­tek és azok-nem maradtak üresen. Amagyar közvélemény Csernobil óta ’ nemcsak a paksi atomerőmű miatt , ideges,, hanem rettegve gon­dol arra, hogy egy" háború esetén Magyaror­szág hadioélpónttá válhat. £s ez végzetes kö­vetkezményekkel járna. Magyarország és Lengyelország — ahová ugyancsak a legnagyobb titokban szállítottak nukleáris. rakétákat a Varsói Paktum erői számára — nem szerepel az elkövetkezendő tárgyalások napirendjén. Következésképp nem kerül majd szóba az itt elhelyezett szovjet rakéták kivonása, illetve a végrehajtás ellen­őrzése. Az Így visszamaradt rakéták nemcsak a nyugat-európai országokra jelentenének ve­szélyt,. hanem továbbra is félelembe tarta­nák hazánk népét .Épp ezért a szabad világ érdekei, találkoznak a; mi oéljainkkal: min­den lehető, nemzetközi fórumon föl kell vet­ni. a Magyarországon titkosan tartott szovjet jiukleáris rakéták kérdését és, követelnünk kell' azok sürgős, kivonását Hogy hazánk né­pe megszabaduljon a ránehezedő nyomástól és ne kelljen félelemben, élnie­­. * Washingtonban néhány héttél ezelőtt alka­lom adódott arra, hogy a magyarországi ra­kétaállomások ügye szőnyegre kerüljön ’ és nyilvánosságot kapjon. A Freedom' Federa­tion nevű szervezet "tartott' 3 naposrkonferen­­ciát az amerikai fővárosban s azon az Ame­rikai Magyarok Országos Szövetsége néhány vezetőségi tagja isi résztvett Rajtuk kívül még tiz .kommunista' uralom alatt élő euró­pai, és hat hasonló sorsot szenvedő ázsiai or­szág képviselői jelentek meg a konferencián, mintegy ötvenen, > A konferencia a szenátus egyik épületében nyilt meg április 26-án-’és az első szónok Alexander1 Halg tábornok, volt külügyminisz­ter volt. Az előadók közül meg kell említeni Dantei* O: Graham tábornokot, a High Fron­tier elnevezésű • szervezet megalapítóját,'-' aki először' vetette föl 'az ellenséges interkonti­nentális rakéták levegőben való megsemmi­sítésének’ gondolatát. A koncepciót Reagan j elnök is magáévá tette s már évek óta folyik a. rakétaelháritó rendszer kiépítése. Graham tábornok a szabadság megvédésének fontos- i ságáról beszélt és foglalkozott a szovjet feg verkezés adataival. A közép-európai rakéta e61 szólva,: az- előadó megemlítette Magyé országot és Lengyelországot is, mint al gondosan titkolt szovjet rakétaütegek állom sóznak.'.Javasolta, hogy az amerikai magya ság'szorgalmazza ezek kivonását. A Freedom Federation konferencia más dik napján a Fehér Ház tartott tájékoztat a résztvevők számára. Ennek során a nik ragüai és az afganisztáni helyzetet ismerte ték a megjelentekkel. Amikor alkalom nyílt felszólalásra, Pásztor László felhívta a figye met a Magyarországon lévő szovjet rákét kilövő állásokra és kérte, hogy ezekről tárgyaljanak egy esetleg kötendő megáll, podás aláírása előtt Ugyanilyen összefüggé ben került szó a konferencia utolsó napjé újra a magyarországi telepítésű szovjet nul leáris rakétákról, amikor Robert Dole szí nátor említette azokat, nagy érdeklődéss várt beszédében. A republikánus párt egy: legesélyesebb elnökjelöltje vázolta a nerr zetközi helyzet legfontosabb problémáit, íg az Európában egymással szembenálló rákét; erők kérdését is. Mindeddig nem sok szó esett a magyaror szági atomfegyverekről és eredménynek köny vélhetjük el, hogy a Freedom Federation jól sikerült, konferenciáján végre megtörtük hallgatást!' Most' azon kell'igyekeznünk, ne hogy elaludjon az ügy és ne menjenek fele désbe a Magyarországon lévő szovjet ráké ták. Mert csakis akkor remélhetjük, hog egyszer döntést hoznak róluk a szuperhatal mák és otthnoi véreinknek nem kell továbi rettegniök. Stirling György (Washington W NEMZETŐR INDEPENDENT HUNGARIAN NEWS SERVICE FÜGGETLEN MAGYAR HÍRSZOLGÁLAT c/o George Stirling 7245 Parkwood Ct. Falla Church,VA 22042 Mr. Imre Szabó 1109 Main Ave. Clifton, N.J. 07011

Next

/
Thumbnails
Contents