Független Magyar Hírszolgálat, 1987. március-1988. február (11. évfolyam, 1-12. szám)

1987-04-15 / 2. szám

- s -1

találjuk, de kibuktak a vezetőségből mindazok a párthű kommunisták, akik eddig a Hatalom képviselői voltak az írószövetségben és ügyeltek arra, hogy a dolgok mindig a kormány által tolerálható mederben haladjanak.

(Közbevetőleg meg kell jegyezni: a három sorral feljebb használt "párthű kommunista" kifejezés nem véletlen és nem olyan fölösleges szóismétlés, mint pld. a "népi demokrácia" - népi népuralom -, hanem lényeges megkülönböztetés. A párttagok nagyrésze - akik csak opportunizmusból léptek be a pártba - ma njár (éppúgy opportunizmusból...) mindinkább szembekerül a pártvezetőséggel. Az írószövetség közgyűlésénak második napja is szolgált erre példával, amikor Alföldi Jenő lépett az előadói emelvényre és 157 párttag író nevében olvasott föl nyilatkozatot, mely bírálja az írószövetség politikáját. Ami azt mutatja, hogy ezek a magyar írók a piros könyvecskével a zsebükben is szabadabb szellemi életet igényel nek és azt kívánják, hogy az 1rószövetség ne a hatalom, hanem az írók érdekeit képviselje. - Az Alföldi Géza által felolvasott párttag-nyilatkozaton kívül - mint ismeretes - Kiss Gy. Csaba is kiállt a plénum elé egy nyilatkozattal,amely alatt HŰ aláírás szerepelt (párttagok s nem párttagok vegyesen), olyanoké, akik tiltakoztak a Tiszatáj betiltása ellen. Ha fel is tételezzük, hogy a két nyilatkozat alatt voltak azonos nevek, .kétszáz-kétszázötvenre így is nyugodtan tehetjük azoknak az íróknak a számát, akik vállalták a kockázatot éa nyiltan megvétózták a diktatúra politikáját, az írói szabadság korlátozását,)

Az írólázadás további hullámveréséhez, tartozik az ^a két vitacikk, melyek - az elnökség fentebb ismertetett levelével együtt - az Elet és Irodalom március 6-i számában jelentek meg. Az egyiket Eörsi István, az írói ellenzék egyik legismertebb képviselője irta, a másikat - a választ - a hivatalos kultúrpolitika első számú szószólója, az új vezetőséget felelőtlenül megvádoló Fekete Sándor írta.

És Eörsi oly szellemesen gúnyolja ki Fekete Sándor otromba vagdalkozását, hogy érdemes cikkéből idézni néhány sort:

1936 júliusának utolsó' napjában érkeztem haza. Ennyi idő után szemoeazókőboek a . változások. Nem '.«heteit nem észrevenni, hogy a bizalom a politika iránt erősen, megcsappant nálunk. Az emberek hozzászoktak a lassan, de folyamatosan növekvő életszínvonalhoz;' a szamukra váratlanul bekövetkező hanyatlás most tanácstalanságot, sőt, vaiamilé'.e meghatározatlan teleimet ébreszt. Mintha különféle okokból fellazult volna az ország lelki fegyelme; a kollektív tudatba visszaszorult rossz érzések — 1856 tragédiájának

kényszerű következményei — ismét a felszínre kívánkoznak.

Nem könnyű idehaza hasznosítani a külföldi felismeréseket. A kisebbségben élő magyarság sorsán aggódókat nem vigasztalja, hogy Sri Lankában irtják a tamilokat. A Duna szennyeződése miatt háborgóknak hiába monda* nánk. hogy Lorelei álomszép tomporát la olajos mocsok vonná be, ha még mindig a Rajnában időzne. Az olyasfajta érveléssel sem Jutunk messzire, mely legsürgetőbb teendőinket — » gazdasági decentralizálás és a'politikai demokrácia növelését — a geopolitika realitásokra hivatkozva halogatja. A geopolitikai realitás persze túlmutat a nemzeti kereteken —, de ez a realitás meghaladásának vágyára is áll.

Korunk politikusai mítosszá szeretnék avatni a realitást Mindaz, ami létezik, ami történelmileg kialakult egyben tiszteletet Is parancsol szerintük. Gyökeres változásról csak kalandorok álmodoznak, akik „nem vetnek számot a realitással”. A mi társadalmunkat átmenetinek mondják ugyan, de öröknek szeretnék tudni. Ezt a tűrhetetlen ellentmondást nem szüntethetjük), n>egr,.mí£ az ural.,, kodó * rétegeknek érdekük, fűződik hozzá

Mindezt valaha Fekete Sándor Is tudta. -Említett „rcpiratában:r nagy szellemi fölénnyel gúnyolódik azokon, akiik valamilyen ellenzéki mozgalmat, felkelést, forradalmat, valamely politikai képződmény válságát „külföldi hatalma« ügynökeinek” tevékenységével magyarázzák. Kilépési nyilatkozat-ahan viszont a „külföld” sző. a SZER, a Nemzetőr valóságos mumusként szerepel. Mintha az írók és politikusok konfrontációját az említett intézmények ármánykodása okozná, és nem belső fejlődésünk törvényszerűségei i Néhány író kapcsolata külföldi sajtó- és propaganda-orgánumokkal, továbbá a ..szamizdatos acsarkodás” veszélyeztet; a megújulást a mai Magyarországon, mely „az évtizededen át pangó, csak most megújuló Szovjetuniótól eltérően egy egész rvtovmkorszakot tud maga mögött”

Magán a közgyűlésen felszólal. nagy többsége — nyilván az orsz gos atmoszféraváltozás hatása — megengedte magának az őszi ,te beszéd fényűzését A demokr cia előfeltétele, hogy beszélni nu jünk, még ha — mmt ezt a hat lom jelenlévő képviselője félreéi hetetlenül jelezte — semmi es tyünik sincs a meghallgat:tatás; Az őszinte beszéd értékét növei hogy többnyire közösségi gond körül kristályosodott ki. Társadt mi igazságtalanságok, nemzeti s relmek, a nagyobb művészi »2 badság igénye; ezek voltak a témák. A népi tradíciót félválla 'írók. akiknek történelmi érdemű hogy a magyarajkú kisebbsége sorsáért, érzett aggodalom isrrv közgondolkodásunk alkotóelemé' és politikai tényezővé vált, láth, tólag egyre nagyobb létszámba ismerik fel: nem csak a szór szódban, itt, nálunk is több t mokráciái kell követelniük.

Sorsi írása a Fejlemény címet viseli, míg Fekete "A gondolaton vasó" címmel próbál visszaszellemeskedni és úgy célozgatni Eörsi kapcsolataira, hogy eláztassa őt a Hatalom előtt. Néhány tanulságos sort Feketétől is érdemes idézni:

De tegyük fel, hogy valamiféle „igazi” igazságot találnak fel tisztelt kontesztálóink, s azzal a SZER- nél házalnak. Nem válik-e veszélyes fegyverré még a gyógyító szike is, ha egy dühöngő kezébe kerül? Azzá válhat. Márpedig a SZER az uszításnak ilyen dühöngő fóruma. Az volt '56 előtt is. előre tüzelve és toborozva a leendő lincselóket (nekem már ’51-ben kilátásba helyezte a bitófát), s az volt •’56-ban iS. amikor irreális és bűnös felelőtlenségével igyekezett antikommunlsta tömegfelkeléssé változtatni a szocializmus megújulására hivatott reformmozgalmat Ma már nincs olyan tárgyilagos nemzetközi szakértő vagy történész Nyugaton sem.' aki ne ismerné el. milyen rettenetes felelősség terheli a SZER-t a magyar tragédiáért. 1970-ben és a hazai irodaiomDan (újabb elnézést kérek, de akkor még) egyedül kiálltam azért, hogy elmehessenek tőlünk, akik kifelé ácsingóznak, végül is szerény mértékben, de hozzájárultam egy olyan közhangulat kialakításához, mely lehetővé tette az eszmei kettős állampolgárságot, s ennek jeSzámomra ugyanis elfogadhatatlan az, ha egy magyar költő t>álogatás nélkül a magyarság diplomatáivá lépteti elő „a” disszidenseket, s még arra sem voLt hajlandó eddig, r.ogy legalább a szélsőséges reakciósoktól, a „perzselésre” készülődő fehér terroristáktól elkülönítse magát. Nekem ezek nem diplomatáim, hanem ellenségeim, s azok voltak már akkor is, amikor még itthon tündököltek, amikor végzetesen kompromittálták a magyar nép október 23-án kifejezett jogos követeléseit, s amikor ártatlan embereket lincseltek.

gyében némely magyar írók m oly hosszú nyugati tartózkodás is jogosultak, mint Időnként Eöi István és Konrád György.

most a SZER és a Nemzetőr „vr lóságos mumusként szerepel” Ny latkozatomban. Ezen az alapé meg is dorgál, mint feledékeny aki valaha tudtam, hogy a forr; dalmakat nem „külföldi hatalme ügynökei” szítják, de most úf nyilatkozom, mintha „az írók . politikusok konfrontációját az en Iitett intézmények ármánykodá; okozná”.