Független Magyar Hírszolgálat, 1986. március-1987. február (10. évfolyam, 1-12. szám)
1986-11-15 / 9. szám
2 tőit egy idegen nagyhatalom pártjának politikai bizottsága helyezi pozicióba s bármikor megfoszthatja tisztségétől? Milyen függetlenség az, ahol egy kis nép névleges vezetője minden tekintetben függ a szomszéd nagyhatalomtól és tudja, hogy egyetlen hibás, félremagyarázható lépése miatt eltüntethetik a süllyesztőben? Elképzelhető-e józan ésszel, hogy egy ilyen szőröstül-bőröstül kiszolgáltatott vezető mer önálló intézkedéseket hozni? Tudjuk, hogy 1956 novemberében Kádár is így került hatalomra. Ő maga mondja az interjú során, hogy az oroszoknál először Münnich Ferenc volt az esélyesebb jelölt a szolnoki ellenkormány élére, aztán Hruscsov azért döntött inkább őmellette, mert őt Rákosi börtönbe csukta s ez jó pontot jelenthetett számára a magyar nép szemében. * Ez volt hát a gyakorlat 1953-ban és ez volt 1956-ban. Milyen okunk lenne feltételezni, hogy azóta valami is változott volna e téren? Kádár Moszkva kegyéből lett azzá, ami és ezért mindig kénytelen úgy táncolni, ahogy megbízói fütyülnek. Ma is ki van szolgáltatva Gorbacsov kényére-kedvére és szédületes naivság azt képzelni, hogy amit csinál, saját külön elképzelése szerint, a maga kezdeményezésére csinálja. Moszkva minden lépését ellenőrzi és előzetes jóváhagyás nélkül semmit sem tehet, különben már rég menesztették volna. A kommunista csatlós országok politikája csakis Moszkva érdekeit szolgálhatja,de néha ezek az érdekek csak nagyon áttételesen vehetők észre. Az is Moszkva érdeke, hogy Magyarországon nyugalom és viszonylagos jólét legyen, ami bizalmat ébreszt a Nyugatban és ez a kirakatország jelenti azt a bizonyos kisajtót, ami sokmindenre jó s amit kár lenne becsukni. (Olyasféle szerep ez, mint amit Hongkong tölt be a kommunista Kína és Nyugat közt.) 1956- ban Kádár azt a feladatot kapta, hogy először kíméletlen eszközökkel teremtsen rendet Magyarországon, aztán - okulva a forradalomból - bánjon kesztyűs kézzel a magyarokkal s így tartsa őket továbbra is a kommunista akolban, Kádár elvállalta a szerepet s azóta is Moszkva megelégedésére végzi dolgát: kiirtotta a magyarokból a nemzeti érzést és a politikai érdeklődésnek még az írmagját is, önzővé és anyagiassá tette őket s végül elérte, hogy a nép minden eszközzel pusztítja önmagát és még a szaporodásról is letett. A hamis Kádár-mítosz terjesztőinek érdemes mindezt átgondolniok... Akad azonban még másik,számunkra újdonságot jelentő részlet is az amerikai professzor és Kádár beszélgetésében, ami talán még megdöbbentőbb. A professzor kérdésére, hogy miért vállalkozott a forradalom leverésének piszkos munkájára, három indokot említ. Az első, hogy csak így lehetett megakadályozni a polgárháborút, a második, hogy ezzel akart megelőzni egy amerikai-szovjet összecsapást Magyarország területén (ami legalább olyan képtelenség, mint amilyen ostoba az első) s végül: "Egyszerűen ki akarta egyenlíteni a történelmi játszmát - idézem a POST cikkét -, ami egy-nullra állt a reakció javára, mivel 1919-ben a jobboldal mellé álló országok segítségével sikerült levernie Kun Béla Tanácsköztársaságát. 1956-ban - mondta mosolyogva Kádár - egy-egyre alakult az eredmény..." Noha Kádár Jánost az újabbkori magyar legsötétebb figurájának tartom, ekkora cinizmust még róla sem feltételeztem volna! Mit lehet erre mondani? Aki a legtisztább nemzeti forradalom elárulását, idegen hordáknak az országra szabadítását, a maga tömeggyilkos bosszúálló szerepét és a forradalom vezetőinek kivégzését csak ilyen érvekkel tudja indokolni s mindezt képes még arcátlan vigyorral ki is jelenteni, annak aljasságára és gátlástalanságára egyszerűen nincs megfelelő jelző a mi magyar nyelvünkben... x S most hadd fejezzem be ezt a kis elmefuttatást a WASHINGTON POST-ban megjelent másik október 23-i cikk pár mondatával. Az amerikai újságíró néhány sorral föleleveníti a 30 év előtti magyarországi eseményeket (közben megjegyzi: a Kreml kezdetben tétovázott, mert várta, vajon az Egyesült Államok támogatja-e a^magyar felkelést), aztán így zárja visszaemlékezését: "Az 1956-os forradalom bűntudatot okozott az amerikaiaknak a hős magyar nép iránt, mert időnként elejtett szavakból a magyarok arra következtettek, hogy jön a nyugati segítség. De az sohasem érkezett meg. Azóta, harminc év alatt az Egyesült Államok csak óvatosan bíztatja a keleteurópai nemzeteket, tudomásulvéve a szovjet jelenlét realitását ebben a térségben. A forradalom tanulsága, hogy a szovjet blokk országai mind a megmaradásban, mind a fejlődésben elsősorban önmagukra számíthatnak." Ez nekünk semmi újat nem mond. Csak ismét megerősítették, amit eddig is tudtunk. Es bár 1956-ban se hittünk volna az amerikai ígéreteknek!...
