Független Magyar Hírszolgálat, 1986. március-1987. február (10. évfolyam, 1-12. szám)
1986-10-15 / 8. szám
1 Ilyen munkatársakkal kellett Nagy Imrének külpolitikát csinálnia! (Notabene: külügyminisztere - egészen november 1-ig - a sztálinista Horváth Imre volt.) Lehát csak olyan garnitúrával dolgozhatott, amilyen rendelkezésére állt. Az események sodrában, pár rövid nap alatt sem idő, sem alkalom nem adódott a külképviseletek átszervezésére. így hiteltérdemlő jelentéseket sem kaphatott a követségeitől. Találgatásokra, a rádiók híreire volt utalva. Közben pedig a Szabad Európa Rádió szünet nélkül sugározta az éterbe bíztatásait, tanácsait és egyre sűrűbben sugallta azt is, hogy mi legyen a következő politikai lépés vagy akció, milyen újabb követeléseket támasszon Nagy Imre az oroszokkal szemben? A jóhiszemű, jószándékú, de külpolitikailag járatlan miniszterelnök valószinüleg tévedés áldozata lett: azt gondolta - és joggal -, ha Münchenből ilyen határozottan tanácsolják neki, hogy lépjen ki a varsói paktumból és hogy nyilvánítsa ki az ország semlegességét, akkor Münchenben valamit tudnak. Legalábbis többet tudnak, mint ő, aki nincs pontosan tájékoztatva a nyugati kormányok álláspontjáról. Ha pedig így van, nem szabad habozni, mert lehet, hogy éppen ezzel a bejelentéssel mentheti meg az országot. És a mikofon elé állt. Kiderült: Münchenben semmit sem tudtak. Mert nem is volt mit tudniok. Az egész csak beugratás volt, blöff, hogy a végsőkig kiélezze a magyarországi helyzetet. A kibicnek semmi sem drága alapon: a "minél rosszabb, annál jobb" jeligével. (Minél nagyobb a feszültség Magyarországon az oroszokkal, a Szabad Európának Münchenben annál jobb...) Meg is lett az "eredménye": Moszkva eldöntötte, hogy fegyverrel veri le a forradalmat, a szovjet csapatok beáramlása meggyorsult és Kádárék e bejelentés után szöktek át az oroszokhoz, hogy az "ellenforradalommal" szemben fölajánlják szolgálataikat. Az árulók így kaptak jogcímet a dezertáláshoz... Miután az emberek felelősségét kutatjuk, meg kell említenünk azt is, hogy Nagy Imre környezetében tucatjával nyüzsögtek a nagyhirtelen köpönyeget forgató rákosisták. Ezek pedig mindent elkövettek, hogy nehéz helyzetbe hozzák a forradalmat. Egyáltalán nincs kizárva, hogy ilyen tanácsadók ösztönzése is hozzájárult ahhoz: Nagy Imre idő előtt és kellő alátámasztás nélkül lépett színre a semlegességgel és a varsói szerződés felmondásával, ami aztán végzetes következményekkel járt. Lám az oroszoktól tanulhatott volna: azok az utolsó pillanatig hitegették, hogy az előzetes megállapodások szerint kivonják csapataikat az országból s közben Záhonynál napokon át özönlöttek be az új inváziós hadsereg páncélosai. Andropov nagykövet még akkor is tagadta ezt és szemforgató álnoksággal "végzetes félreértésről" beszélt, amikor november 4-én hajnalban már az orosz ágyuk tüzelésétől zengett az ég Budapest fölött és a vöröscsillagos tankok a város utcáin dübörögtek. Ha a felelősség kérdését feszegetjük, óhatatlan, hogy ne beszéljünk bizonyos mulasztásokról is,épp az imént idézett november 4, hajnali szovjet támadással kapcsolatosan. Mint emlékezetes, Nagy Imre már október 2?-én közölte az ország népével, hogy tárgyalások indultak a szovjet csapatok kivonásáról és a Kreml 30-án tett nyilatkozata azt a látszatot keltette, hogy Hruscsov hajlandó teljesíteni ezt a követelést. (Közben - tudjuk - lázas sietséggel látogatta végig szövetségeseit és Titót, hogy beleegyezésüket tudja az agresszióhoz.) Hamar kiderült, hogy a szovjet kormány hazudik és csak időt akar nyerni a felvonulásra. Már 29-től kezdődően érkeztek Budapestre a vész jelek, hogy kelet felől szünet nélkül jönnek a friss szovjet erők és a főváros felé tartanak. November 2- án már Szolnokon is túljutottak. Budapest népe szorongva várta a holnapot... A kormány is várt. Noha pontos értesülései lehettek a szovjet csapatmozdulatokról, hogy megelőzze a pánikot, nem tájékoztatta a főváros népét a várható újabb támadásról. Egyetlen falragasz nem jelent meg Budapest utcáin, nem szó lították fegyverbe a szabadságharcosokat és a nemzetőrséget, de a katonai vezetők - kilátástalannak ítélve minden ellenállást - a fő útvonalak eltorlaszolására, barikádok vagy hevenyészett védelmi vonal emelésére sem adtak parancsot. Bármilyen hihetetlen, de november 4-re virradó éjszakán még riadókészültséget sem rendeltek el a fegyverben lévő budapesti csapatoknál. A betörő szovjet páncélosok hajnalban álmukban lepték meg a nemzetőröket és a honvédeket. Amikor pe dig a védők - álmukból felocsúdva - megpróbáltak ellenállni a szovjet túlerőnek, számos olyan parancs érkezett hozzájuk a Honvédelmi Minisztériumból,az ott megbújt árulóktól, mely megzavarta őket és a védelem megszervezését. folytatás a 8. oldalon: ----------*
