Független Magyar Hírszolgálat, 1986. március-1987. február (10. évfolyam, 1-12. szám)
1986-10-15 / 8. szám
2 Ami a külső körülményeket illeti, sokminden összeesküdött a magyar forradalom ellen. Magam részéről első helyre tenném a szuezi válságot. Amikor október 30-án külföldi rádiók adásából megtudtuk, hogy előző este az izraeli hadsereg támadást indított Egyiptom ellen s az akciót angol-francia erők is támogat ják,éreztük: a magyar forradalom ügye nemzetközi fórumokon elveszett. A mediterrán térségben történő események sokkal fontosabbak a nagyhatalmak számára, mint Magyarország függetlensége és élet-halál harca. Kétségtelen, hogy a Naszszer elleni közös katonai akció terve akkor már régen ért, de hogy a támadást végül is a magyar forradalom legkritikusabb napjaiban kezdték meg, az nem volt véletlen. A Szovjetuniót teljesen lekötötték a magyarországi fejlemények és Izrael úgy vélte: itt az alkalom halászni a zavarosban. A nemzetközi érdeklődés a Földközi tengerre terelődött és a magyar ügy kikerült a fókuszból. Mi akkor Budapesten úgy éreztük, hátbadöfték a magyar forradalmat és az oroszok szabad kezet kaptak a Lajtától keletre. Akik Washingtonban, Londonban, Párizsban ,vagy Tel Avivban másként látták, azokkal nincs értelme vitatkozni. Mi otthon igy éreztük és ez fölért egy súlyos lélektani vereséggel. A második ok nagyon közismert: az Egyesült Nemzetek Szövetsége csődöt mondott ezekben a napokban és - most ne keressük,miért? - csúful cserbenhagyta a magyar ügyet. A feladattal,melynek teljesítésére tízegynéhány évvel előbb létrehozták, nem tudott megbirkózni. Képtelen volt megakadályozni, hogy egy nagyhatalom beleavatkozzék kisebb szomszédja belügyeibe s végül leigázza. Harmadsorban Eisenhower és Dulles lelkén szárad a magyar forradalom bukása. Az amerikai politikának akkor már hosszú éveken át gerincét képezte a kommunista uralom alá kényszerített népek felszabadításának hirdetése és ez a propaganda azt a hitet keltette a Vasfüggöny mögötti elnyomottakban, hogy ha maguk veszik kezükbe sorsuk irányítását és küzdenek a szabadságukért, harcukat - legalábbis erkölcsileg - támogatja az Egyesült Államok kormánya. A kritikus napok megmutatták, hogy a propaganda csak üres szólam volt, a szándék aranyfedezete nélkül. Eisenhowerék a kisujjukat sem mozdították Magyarországért. Ami az elnök szempontjából érthető: Amerika népe azokban a napokban járult az urnák elé és egy esetelges háborús kaland jelentősen rontotta volna az újraválasztás esélyeit... Negyedikként nem hallgathatunk a Szabad Európa Rádió szerepéről sem. Bár végső fokon csak közvetve befolyásolhatta a helyzet alakulását, felelőtlen uszító propagandájával már 1956 nyarán azt a reményt ébresztette az otthoniakban, hogy Nyugat föl van készülve egy felszabadítási harc megsegítésére. E tévhitet táplálták később a SzER forradalom alatti adásai is: azok sok fiatal szabadságharcost hajszoltak bele olyan meggondolatlanságokba, melyek végüket jelentették. De véleményem szerint még ennél is súlyosabb bűne a rádiónak,hogy az október végi napokban olyan katonai és főleg politikai tanácsokat sugallt a forradalom vezetőinek, a Nagy Imre-kormánynak, amik sok esetben rossz irányba terelték az eseményeket: elhamarkodott döntésekbe vitték bele a nyugati segítségben bízó, tájékozatlan vezetőket, ezzel siettetvén a végkifejletet. Mire is gondolok itt? Többmindenre,de ragadjunk ki csak egyet közülük. Aki csak kicsit is konyít a politikához, az egyet kell értsen velem abban,hogy a varsói szerződés felmondása és a semlegesség bejelentése korai és elhamarkodott volt. Ma már azt is ki lehet mondani a kegyelet megsértése nélkül, hogy taktikai hiba volt. Bármilyen jól esett is hallani november 1-én délután a rádióban Nagy Imre sorsdöntő bejelentését, sokan már akkor megrettentünk a várható következményektől. Csak abban reménykedtünk: Nagy Imre és munkatársai bizonyára többet tudnak, mint mi és mindkét lépés diplomáciailag kellőképp alá van támasztva. Nem volt alátámasztva. A bejelentés előzményeihez tartozik, hogy - noha a forradalom már győzött és ötödik napja létezett Nagy Imre koalíciós nemzeti kormánya - a helyzet akkor még eléggé cseppfolyós volt. Az új kormány semmiféle diplomáciai háttérrel, külpolitikai hinterlanddal nem rendelkezett. Külképviseletein még a Rákosi által kiküldött sztálinisták ügyködtek, a legfontosabb^helyen, az Egyesült Nemzetek Wew York-i palotájában pedig egy Kós Péter nevű szovjet állampolgár (eredeti nevén Konduktorov vagy Kondrasev) reprezentálta a magyar kormányt. (A pontosság kedvéért: november 1-én a budapesti külügyminisztérium visszahívta Kost és helyette Szabó Jánost bízta meg Magyarország képviseletével.- Szabó addig a magyar küldöttség első titkáraként ténykedett: ő is Rákosi-diplofcvvata volt...)
