Független Magyar Hírszolgálat, 1986. március-1987. február (10. évfolyam, 1-12. szám)
1986-10-15 / 8. szám
f Ä1 Független Magyar Hírszolgálat INDEPENDENT HUNGARIAN NEWS SERVICE WASHINGTON, DC 1986. Október 15« • Megjelenik minden hó 15-én X» évfolyam 8» Szám Szerkeszti: Stirling György 7245 Park wood Ct.. Fall* Church, Virginia 22042 Magyarországi sajtószemle szeptember 1-tól 30-ig Harminc éve ápoljuk forradalmi szabadságharcunk szent emlékét és őrizzük a lángot, hogy azok a napok soha ne menjenek feledésbe, míg magyar él e földön. Esztendóról esztendőre megüljük Ötvenhat évfordulóját: ünnepeljük a győzelmet, amikor a zsarnokság ellen fölkelt magyar nép azon a csodálatos október végén napok alatt lerázta magáról láncait és gyászoljuk a hősöket, akik életüket adták a szabadságért. Ez a dátum: 1956 mindennél többet mond nekünk, mindennél többet jelent számunkra. Korunk legtisztább forradalmát jelenti, az egekbe emelő örömöt és a nagyszerű diadalt jelenti, ahogy egy magárahagyott kis nép Európa közepén harcba mert szállni és kivívta függetlenségét. De jelenti a porbasujtó fájdalmat is a bukás fölött: a tizenegy napos szabadságot legázolták a szovjet tankok és a túlerő vérbefojtotta az önmagára talált^nemzet legszebb vágyait. Ahogy a görög sorstragédiákban a végzet sújtó ökle elöl nem lehet elmenekülni, úgy bukott el - szinte törvényszerűen - a magyar szabadságharc is. De vajon tényleg törvényszerű volt-e a bukás és valóban nem kerülhettük volna el a végzetet, a november *J-.-i szovjet orvtámadást? Mit lehetett volna tenni ennek megelőzésére, elhárítására és egyáltalán: volt- e mód azokban a napokban arra, hogy - szabadságunk megőrzése mellett - az eseményeket más irányba tereljük? Azt hiszem, harminc év után itt az ideje, hogy ne csak nagy szavakkal ünnepeljük vagy gyászoljuk Ötvenhatot, hanem - megtisztítva a frázisok sallangjaitól - főképp azt próbáljuk elemezni, miért bukott el a hősi kezdeményezés, de azt is, hogy a külső tényezőkön kívül okolhatjuk magunkat is a bekövetkezett tragédiáért? Magyarán: tehetünk-e felelőssé valakit,vagy valakiket a bukásért, a történtekért? Utólag persze mindig könnyű politizálni és évekkel, évtizedekkel az események után mindenki tudja már, hogy akkor mit kellett volna tenni... (Ahogyan manapság divat - még emigrációs körökben is - kioktatni a két háború közti magyar vezető garnitúrát: miképp kellett volna politizálniok, hogy kimaradjunk a háborúból és átvészeljük a nagyhatalmak viaskodásának nehéz éveit. De könnyű is most, évtizedekkel később tanácsokat adni és kritizálni az ország ügyeit akkor intéző,döntésre hivatottak cselekedeteit! Kérdés, hogy azok, akik ma ennyire bölcsek, vajon akkoriban, az események sodrában mindig a helyes alternatívát választották volna? Kétlem!) Csinján kell tehát bánnunk a tollal, amikor az 1956 október-novemberi napok esetleges felelőseit keressük, illetve azt kutatjuk, történtek-e olyan hibák ebben az időben, melyek halmozódása nyomán bekövetkezett a szovjet agreszszió? Megfordítva a kérdést: vajon lehetett volna olyan politikát folytatni 56 őszén, mellyel megelőzhettük, vagy elkerülhettük volna a szovjet fegyveres beavatkozást és a Kádár-féle áruló ellenkormány hatalomrasegítését? A probléma bonyolult és hogy a gyökeréig hatoljunk, először az okokat kell sorravennünk, melyek miatt a magyar felkelés s később a szabadságharc - eleve - bukásra volt ítélve. A lelkesedésre mindig kész, de ugyanolyan gyorsan reménytelenségbe hulló magyarjaink részéről kész a magyarázat: sorsszerű, hogy minden magyar szabadságküzdelem elbukik. Nagymajtény és Világos után nem is következhetett más, mint a november 4-.-Í budapesti apokalipszis... Túl egyszerű válasz lenne ez a kérdésre és felettébb szakszerűtlen. Hogy a magyar, ez a nagyhatalmi érdekek ütközőpontjában, a népek országútján élő kis nemzet a kritikus időkben mindig magára maradt és szabadságtörekvéseit soha senki nem támogatta az őt körülvevő idegenek közül, de elnyomására mindig akadt vállalkozó, ez igaz. Most azonban nem általánosságokban beszélünk, hanem konkrét kérdésre keresünk választ.
