Független Magyar Hírszolgálat, 1986. március-1987. február (10. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-15 / 11. szám
A szovjet csapatok a magyar Forradalmi-Munkás Paraszt kormány kérésére ideiglenesen bevonultak Budapestre, hogy testvéri segítséget nyújtsanak a magyar népnek szocialista vívmányai megvédésében, az ellenforradalom leverésében és a fasiszta veszély elhárításában," Istenem, mennyi hazugság egyetlen mondatban! Kádár kormánya se nem munkás, se nem paraszt, de még kevésbé forradalmi, a testvéri segítséget senki sem kérte és hol volt itt ellenforradalom,hol volt itt fasiszta veszély? Az pedig, hogy ideiglenesen vonultak csak be? Ugyan kérem! Már több mint tíz éve élősködnek az ország nyakán, maguktól ezek soha nem fognak eltakarodni, csak ha kikergetik okét. Mint ahogy kiverte őket október végén a pesti nép. A munkások, a diákok, a melósgyerekek. Rátaposok a plakátra, sarkam alatt még látszik az utolsó mondat: "Este 7 óra után tilos az utcán közlekedni! Aláírás: Grebenyik tábornok, városparancsnok." Elönt a düh, a keserűség. Hogyan? Hát megint ezek parancsolnak nekünk? Újra ők az urak? Hiszen pár hete még a nyomukat se láttuk, már szinte el is felejtettük, hogy valaha orosz megszállók taposták a pesti flasztert. Hát lehetséges ez? Nincsen remény, minden összeomlott? El, elmenni innen, amíg nem késő!... De nem, mégsem! Maradni kell, megkapaszkodni, mert talán mégis van parányi reménysugár! Hiszen az elképzelhetetlen, hogy minden visszajöjjön, ami azelőtt volt. Hogy annyi ember, annyi fiatal hiába pusztult el, egy város hiába áldozta föl magát... Meg kell próbálni megmenteni, amit lehet, abból, amiért oly sok vér folyt október 23 óta... A Gellérthegy felől rövid géppisztoly sorozat^hasított bele a csendbe és riasztott föl gondolataimból. Sötét volt.Órám világító számlapjára pillantottam. Egek! Már fél nyolc! Futólépésben vágódtam be a kapunkon és lihegve, kettesével vettem a lépcsőket. Amikor a gyaloglástól holtfáradtan beestem az ágyba, rögtön elnyomott az álom. Megint végétért egy nap a forradalom utáni furcsa, felemás, ellentmondásos hónapokból. Hogy holnap új napra virradjunk és kezdődjék minden élőiről: a reménykedés, a bizakodás, a bujkálás és a rettegés. Vajon kialakulhat-e mindebből valaha emberhez méltó élet?Választ erre csak a Mindenható adhat. x x x MAGYARORSZÁGI SAJTÓSZEMLE A december elejei hazai ú.iságok számára hetek óta elsőoldalas téma az Iránnak szállított fegyverek miatt támadt amerikai politikai vihar. Egy-két vastagbetűs szalagcím ezekből a napokból: "Szavahihetőségi válságba került a rteagan-kormány és továbbra is nagy nyomás nehezedik a Fehér Házra!","Washingtoni politikai bombarobbanás az iráni kapcsolatok miatt","Ki mit nem tud?...?" - Az ember nem tudja, hülyének nézik ezek a pesti firkászok az olvasót, vagy az ő értelmi képességeikkel vannak bajok? Szinte kéjjel vájkálnak a botrány részleteiben és úgy írnak. mintha pld. a szavahihetőség kérdésében az ő portájukon minden rendben volna. Vagy mintha a kommunizmusban természetes lenne, hogy a kormányfő tájékoztatja a népet terveiről. Olyan ország sajtójában gúnyoskodni a Reagan-kormány kárára, ahol még utólag sem szokás beavatni a választópolgárokat a politika kulisszatitkaiba és ahol szavahihetőség szempontjából mindig minden kormány roszszul vizsgázott az utolsó negyven év alatt, enyhén szólva pimaszság. Ha otthon olyan szigorú demokratikus mérce szerint bírálnák el a kormányok munkáját, mint ahogy a hazai sajtó teszi azt a washingtoni adminisztrációval, már minden kommunista kormány csúfosan megbukott volna. De nem bukhat meg, mert a választóidnak nincs szabad vélaménynyilvánítása: diktatúra van, amiben a kormány kontroll és felelősség nélkül azt teszi, amit akar. A Reagan-kormányt csak egy ponton, az iráni fegyverszállítás ügyében érheti - talán - kritika, mert vétett a demokrácia amerikai értelmezésű játékszabályai ellen, dehát ez együttjár a korlátlan szabadsággal. Magyarországon csak más államokban történő szabálytalanságok fölött lehet élcelődni, csak azokról lehet vezércikkeket firkálni. Az otthoniakról hallgatni kell, mint a sír. Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Miklós Imre elvtárs, 1986. dec. 1-től Magyarok Nagyasszonya Társaság elnevezéssel karitatív női szerzetesrend működését engedélyezte Magyarországon - jelenti a Magyar Távirati Iroda. - A rend működésével kapcsolatos kérdések szabályozására Miklós Imre államtitkár és dr.Paskai László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke jegyzőkönyvet írt alá.- A kommunista állam engedékeny gesztusa - mondják - Paskai esélyeit kívánja növelni az esztergomi prímási székbe. ... - 3 --
