Független Magyar Hírszolgálat, 1986. március-1987. február (10. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-15 / 11. szám
2 részére .Igen:kevés érdekesebb és ellentmondásosabb korszakot tart számon hazánk újabbkori történelme, mint az 1956 november k utáni pár hónapot. Lelkesítő volt és felemelő, ugyanakkor szomorú és kiábrándító is. Felemelő volt látni az egységet, melyben összeforrt a nemzet, hogy a levert forradalom után a passzív rezisztencia fegyverével próbálja menteni a menthetőt és kiharcolni a megszálló oroszoktól a szabadság morzsáit. De csak elszoruló szívvel nézhette az ember, ahogy egyre többen adták föl a kilátástalan küzdelmet és vették tudomásul néma beletörődéssel a "realitásokat". Különös kettősségben telt ez az időszak, melyhez a nyitányt a szovjet ágyúk dörgése szolgáltatta azon a hideglelős hajnalon, de aminek vége már távolról sem határozható meg ilyen pontosan: a Hruscsov-Kádár páros ravasz és céltudatos politikája nyomán lassan, fokozatosan, alig észrevehető átmenettel szűnt meg és olvadt bele a "liberalizálódott" kommunizmus szürke, egyforma hétköznapjaiba. A reménytvesztett hétköznapokba, melyek tökéletesen elmosták, kilúgozták azt a hitet, lelkesedést és újatakarást, ami jellemezte ezerkilencszázötvenhatot. • • Mindenki úton van. Napközben, amíg világos az ég, az egész város megy valahová. Pedig elég kockázatos dolog: az oroszok hol itt, hol ott igazoltatnak s aki nem tudja magát igazolni, azt elviszik. Főleg a hidak veszélyesek. És az egyetemi diákigazolványok: akinél nincs más "dokument", jobb ha elő sem veszi. A ruszkik minden egyetemistában,diákban ellenséget látnak.Valamennyi fontos útkereszteződésnél egy behemót tank. Ezek képviselik a hatalmat, nem Kádár. A páncélosok személyzete vadtekintetű, bizalmatlan.Ők már nem azok,akiket a forradalom napjaiban a vidéki helyőrségekből vezényeltek fel a ^fővárosba, akik barátkoztak a pesti néppel. Ezeket az új hadosztályokat háborúzni hozták Budapestre: azt mondták nekik, hogy Szueznél kell harcolniok az imperialisták ellen. Mondják, sok ruszki azt hitte a Dunáról, hogy az a csatorna... Szóval senki sem tud otthon maradni. Munka nincs, a sztrájk még tart és valamivel agyon kell ütni az időt. És így a fűtést is meg lehet spórolni, úgyis kevés a tüzelő. Az emberek maguk se tudják miért s hová, csak mennek. Ki a rokonokat keresni,,ép-e a lakásuk, nem mentek-e nyugatra, ki meg csak úgy lődörög, nézelődik. És vár. Mindenki vár valamire. Csodára, új forradalomra, kéksisakos ENSz-csapatokra, akik a Vérmezőn fognak leszállni. Hisz’ bemondta a Szabad Európa, hogy a Biztonsági Tanács megszavazta a segítséget Mágyarországnak. Melyiknek? Nagy Imrének vagy Kádárnak? Nagy Imre fogoly, az oroszok rabja. Kádár meg egyre biztosabban ül a hatalomban. Már vannak hívei, támogatói is. Bizonytalan minden. A politikai helyzet borotvaélen táncol.A legtöbb ember nem tudja,mit csináljon? Hallgasson a kormány felhívására és menjen dolgozni, vagy tartson ki a sztrájk mellett, ami az utolsó fegyver. Igen, de mi lesz holnap? Mit fog enni a család, kap-e majd munkát? Elvégre a ruszkik a nyakunkon vannak, Nyugat meg a kisujját se mozdítja értünk. Micsoda hősi kiállásokkal, kemény jellemekkel találkozhat az ember, és milyen gyáva megalkuvók,meghunyászkodó köpönyegforgatók tűnnek fel itt is, ott is. Ellentmondások mindenütt.^A nyugati rádiók még fűtik az ellenállást és bíztatnak, a pesti adó pedig újra a régi nótát fújja és hazudik, hazudik, hazudik. Hogy nyugatról hazaküldött fasiszták segítségével a volt földesurak és arisztokraták csinálták az *fellenforrádálmát? Pár megtévesztett fiatal meg bedőlt nekik. Érdekes! Csepelen két hónap óta tart a sztrájk, de egyetlen volt földesurat vagy bankárt sem láttam a munkások ezrei között, pedig jártam arra néhányszor. És Angyalföld, Kispest, Soroksár gyáraiból talán megtévesztett fiatalok seprűzték ki a pártfejeseket? Már közel járok a házunkhoz. Szaporázom a lépteimet, de minduntalan kerülgetni kell a járműroncsokat, romokat. A Nagycsarnok előtt a Dunaparton egy ^9- es sárga villamos motorkocsija hever a sínek mellett, mint döglött ősállat. Ablakai betörve, áramszedője leszakadva. A kis parkban Dimitrov, a bolgár kommunista vezér mellszobra még mindig a földön,a sárban. 0 is arra a sorsra jutott, mint tanítómestere, a nagy Sztálin. Kötéllel rántották le a talapzatáról. Az új rend embereinek még nem volt idejük mindent eltakarítani: olyan a város képe, mintha pusztító vihar szántotta volna végig s a ledöntött kommunista nagyságok ékesen mutatják ország-világnak az utca népének érzelmeit. A régi Vámház sarkán félig leszakadt pirosszegélyű ázott plakátot cibál a csípős dunai szél. Hát ez még mindig itt csúfoskodik? Lélek sincs az utcán,egy mozdulattal letépem a falról. Az első sorok még olvashatók: "Budapest népéhez!
