Független Magyar Hírszolgálat, 1986. március-1987. február (10. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-15 / 11. szám
Független Magyar Hírszolgálat INDEPENDENT HUNGARIAN NEWS SERVICE WASHINGTON, DC 1987. január 15. Megjelenik minden hó 15-én X. évfolyam 11. sz. Szerkeszti: Stirling György 724S Parkwood Ct.» Fall« Church. Virfinta 22042 Események 1986.decemberben Emléktöredékek 1956 utolsó napjaiból Különös, ellentmondásos napok voltak azok... Ahogy harminc év távlatából emlékeim közt kutatok, megjelenik szemeim előtt a decembervégi nyirkos ködben vacogó Budapest, a Város, mely néhány héttel ezelőtt az egész világ csodálatának tárgya volt s aminek gáládul magárahagyott, elfeledett népe a november 4-i megrázkódtatásból még alig felocsúdva, a bizonytalan jövőtől félve, de titkon mégis reménykedve készül az új évre, készül 1957-re. Csak néhány napja múlt el a Karácsony, de mennyire más volt ez, mint régi karácsonyok! Pártucatnyi üzlet volt nyitva, árú alig, az embereknek a sztrájk miatt kevés a pénze és hát ki gondolt ajándékozásra ilyen zavaros időkben? Sok családra szomorúsággal köszöntöttek az ünnepek: anyák gyászolják fiaikat, akik a harcok közben estek el, vagy később hurcolták el őket ismeretlen helyre az oroszok. De hányán mentek el nyugatra november első heteiben! Ritka az a család, ahonnét ne hiányoznék valaki, főleg a fiatalok. És kinek van kedve ünnepelni, ha épp a fiatalok hiányoznak a karácsonyfa mellőlF Karácsonyfa? Boldog volt, aki két-három fenyőfaágat tudott szerezni valahol s az előző karácsonyról megmaradt gyertyácskákkal földíszíthette, hogy legalább ez keltse az ünnep illúzióját. Mert valóban csak illúzió volt ezekben a hetekben az ünnep, az ünneplés. Senki sem várt vendéget az ünnepi ebédhez, mert jó, ha a családnak jutott elég ennivaló. És az ajtót se nyitották ki szívesen senkinek: sötétedés után pedig nem volt tanácsos az utcán járni,hát mindenki bezárkózott. Már akinek volt hová. Mert nagyon sok lakás ment tönkre az orosz belövésektől, bombáktól. Akinek otthona sem maradt, rokonoknál, ismerősöknél húzta meg magát. Vagy a óvóhelyen élt, mint az ostrom után. És félt. Mert megint volt csengőfrász. A újraszervezett politikai rendőrség éjszakánként szedte össze azokat, akikről gyanították, hogy résztvettek a forradalomban. Legtöbbnyire a házmestereket faggatták: kit láttak fegyverrel, ki "lázított" a házban? És már jöttek is érte. - . Furcsa, félelmes, de mégis izgalmas idők jártak akkor. Régi emlékeket élesztgetve újra látom a hideg decemberi alkonyban didergő Múzeum körútat: villamos csak nagyritkán jár, az emberek fázósan, válluk közé húzott fejjel, szótlankedvetlenül igyekeznek mielőbb fedél alá jutni. A kirakatok üresen ásítanak, közvilágítás alig van, az egyre sűrűsödő félhomályban nehéz kikerülni a aknatépte lyukakban összegyűlt pocsolyákat. Ahogy sietősen befordulok a Károlyikert irányába, még egy pillantást vetek a Sándor utca, a Rádió felé. Minden fekete s néma... Két hónappal ezelőtt itt még tüntetők ezrei szorongtak és itt dördültek el az első lövések. Itt kezdődött a fegyveres szabadságharc, itt hullt az első vér. Lehet, hogy hiába?... A sötét sarkon hirtelen elémtoppan valaki. Alig ismerem meg a félhomályban. Márianosztrán együtt számoltuk a napokat a zárkában. - Hát te itt vagy? - hökken rám. - Miért, te talán a Kartnerstrassén sétálsz? - vágok vissza kapásból, de egyikünknek sincs kedve nevetni. - Te miért nem mentél el, mondd? - fogom meg a kabátja hajtókáját. Hosszan^néz rám, inkább érzem, mint látom a tekintetét és fanyar humorral mondja: - ügy döntöttem, hogy maradok. Mindig szerettem a kalandokat. Azzal faképnél hagy és hirtelen eltűnik egy romos házban.Utánanézek: recseg lábal alatt a sok lehullott törmelék, üvegcserép. Aztán csend. . Hat igen: aki akkor maradt, annak valóban kalandvágyónak kellett lennie.Vagy megszállottnak. Mert kockázatos dolog ;volt akkor a maradás, talán még kockázatosabb a menekülésnél is. Es mennyi újságot, izgalmat tartogatott az ember fia
