Független Magyar Hírszolgálat, 1985. március-1986. február (9. évfolyam, 1-12. szám)
1985-06-15 / 4. szám
-keresetét s a szegényszint alatt élok annyi élelmiszerjegyet kapnak, hogy jóllakhat vele egy öttagú család is, de kár lenne tagadni, hogy Amerikában is vannak nélkülözők,akiknek életnívója aligha vethető össze egy Rockefeller-sarj jólétével. Itt élnek az igazi milliomosok, z. két véglet közti különbségek tehát itt a legnagyobbak, nem Magyarországon. És Amerikában ez mégsem okoz társadalmi feszültségeket! Miért okoz akkor Magyarországon? Egyszerű lenne erre azt válaszolni, hogy a kapitalista világban mindenki úgy nő föl, hogy megszokja: a társadalomban vannak szegények és vannak gazdagok. Ez dolgok rendje. Ennek fordítottja viszont már a lényeget érinti: a kommunizmus reklámja már évtizedek óta szajkózza, hogy az osztálynélküli társadalomban mindenki egyenlő és az emberek ezt készpénznek vették. Most nehéz hozzászokni ahhoz, hogy mindez csak szólam volt és a szocialista millimosok feltűnésére ingerülten reagál a társadalom nagy többsége. (Azok, akiknek nincs lehetőségük ügyeskedésre, jövedelemgyarapításra.) Sokkal fontosabb különbség véleményem szerint, hogy a kapitalizmusban a szegények létszáma az átlagos jólétben élőkhöz viszonyítva elenyésző s ez a kevés is a társadalom perifériáin található. Öregek, elesettek, képzettségi szintjük alacsony (mint pld. az amerikai feketéknek) s ezért - amíg kommunista ügynökök néha föl nem lázítják őket - permanens feszültséget nem okozhat elégedetlenségük. A szocialista társadalomban - Magyarországon - viszont párszázezernyi kiugróan magas jövedelemmel szemben a társadalom zöme - az állitólag hatalmon lévő munkásság tagjai, a tisztviselőréteg, az értelmiségiek nagy százaléka és a nyugdíjasok két millión fölötti rétege - kénytelen beérni (átszámítva) 100 dollárnak megfelelő, vagy még annál is kevesebb létalappal. Ha ekkora tömeg - a társadalom derékhada - elégedetlenkedik, az már valóban társadalmi feszültséget szül. Harmadszor: a kapitalizmusban nemcsak hirdetik, hogy mindenki egyenlő esélyekkel indul az életben, hanem ez így is van. Az átlagpolgár igényeit kielégítő jólétet, életnívót mindenki meg tudja teremteni magának, aki dolgozik és igyekszik: lakást, saját házat, autót s mindazt, ami ezekkel jár. Megvalósíthatók a szakmunkás, a pedagógusházaspár,a gyári ügynök, a tisztviselőember, tehát a "lower middle class", azaz a kisebb jövedelmű középosztálybeliek számára.Magyarországon a hasonló társadalmi szinten lévők - hiába"hajtanak" a munkahelyükön^ inaszakadtáig - csak mint elérhetetlen álomra gondolhatnak a felsoroltakra. Néha még saját otthonra, egy szerény bérlakásra is. Hát csoda ezekután, hogy van társadalmi feszültség, ha a tömegek a rózsadombi villákat látják?... A szabad kapitalista társadalmakban mindenki részére nyitva a lehetőség, hogy tisztes jólétet érjen el, a felemás megoldások rendszerében, a liberalizálódott szocializmusban viszont csak azok boldogulnak, akik jól feküsznek a pártban, befolyásos kapcsolatokkal rendelkeznek, ismerik a paragrafusok kibúvóit, nem riadnak vissza kisebb-nagyobb szabálytalanságoktól, képesek fölfedezni a hiánygazdaság hézagait, tudják, kit kell megkenni, hol kell leadni a borítékot. Egyszóval legtöbbnyire az ügyeskedőkből, a tágabb lelkiismeretüekből válnak gazdag emberek a Kádár-rendszerben. Aki "csak" tisztességesen dolgozik, annak fölkopik az álla. Ennek a tudata jogosan okoz társadalmi feszültséget, amit fokoz még^az a gyanú is: a nagy jövedelmek csakis illegális úton jöhetnek létre. Ha a melós ellop egy kalapácsot, meghurcolják. De "nekik" szabad? - kérdi a közvélemény. "Szegény gazdagok" című riportjában írja Mogyoró Katalin a MOZGÓ VILÁG egyik tavalyi számában: "Kíváncsi vagyok, miből telik rá? - a tulajdonosok kivételével aligha akad olyan polgára ennek az országnak, aki az egyre több luxusvilla,luxuskocsi láttán nem sóhajtotta még el ezt a kérdést. Sokan a választ is tudni vélik; a mai Magyarországon csakis tisztességtelen utón juthat valaki annyi pénzhez,amiből e hivalkodó vagyontárgyak megvásárolhatók. A kiemelkedő életszínvonalon élők kicsi, ám növekvő csoportjának léte irritálja a bérből, fizetésből élőket." Kádárék kettő közt választhatnak: vagy drákói intézkedésekkel végetvetnek a szocialista vagyonos réteg kialakulásának - aminek lehetőségére történt néhány célzás a legutóbbi pártkongresszuson -, vagy szemethúnynak. Azon meggondolás alapján, amit a Washington Post riportere idéz cikkében egy magyar közgazdász véleményeként: "Tudjuk, hogy ez érzékeny kérdés, mert a társadalom egyik részének romlott a helyzete, másoké meg föltűnően javult. De olyan légkört sem akarunk teremteni, melyben a produktív és jólkereső emberek úgy éreznék,_ hogy nincs szükség az aktivitásukra." A kérdés valóban kényes. De ha így döntenek, számolniok kell a feszültségek fokozódásával.Aminek távolabbi következményei lehetne’ sa*.__________ _______________________/
