Független Magyar Hírszolgálat, 1985. március-1986. február (9. évfolyam, 1-12. szám)
1985-06-15 / 4. szám
IX. évfolyam szám - 1985 Szerkeszti: Stirling György Magyarországi sajtószemle május l-t5l 31-ig "A társadalmi feszültségek okait meg kell szüntetni!" - mondta az egyik szónok a márciusi pártkongresszuson, de szavainak nem támadt visszhangja. A párt vezetősége nem szívesen ismeri el, hogy Magyarországon társadalmi feszültségek vannak és úgy kezeli a kérdést, mint sok más negatív jelenséggel teszi: nem foglalkozik vele a nyilvánosság előtt. Mert amiről nem beszélünk, az nincs. Pedig ez a téma manapság közszájon forog otthon, legalábbis azok körében, akik nem tartoznak a pártarisztokrácia és a jólkereső kiváltságosak, a sokféle mellékjövedelmet és külön juttatást élvezők vékony rétegéhez, hanem párezer forint fix fizetésből, 20 forintos üzemi munkabérből, vagy éppen ezernyolcszáz forintos nyugdíjból kénytelenek megélni. Dehát - kérdezhetné valaki - hogyan lehetnek társadalmi feszültségek egy olyan országban, mely kommunista vezetés alatt s (állitólag) teljes nemzeti egységben és összefogással,a párt irányítása mellett építi a szocializmust, melyben nincs ellenzék s épp ezért nem lehetnek osztály- és érdekellentétek se. Mely - a marxi-lenini tanítások nyomán - elérte a teljes egyenlőséget és megvalósította az osztálynélküli társadalmat, ahol nincsenek gazdagok és szegények, hanem minden ember egyforma jogokkal rendelkezik. Miért van az mégis, hogy a hazai újságokban egyre több célzást lehet olvasni - helyenként nyiltan, de inkább csak a sorok között - a társadalmi feszültségekre és legutóbb még ilyen mondattal is találkozhattunk az egyik dunántúli lapban: "Az egyre fokozodó társadalmi feszültségek veszélyeztetik a belső stabilitást és az egyenlőtlenségek rontják a közérzetet." A feszültségek azóta fokozódnak, mióta az új gazdaságpolitika liberálisabb viszonyai között egyeseknek lehetősége nyilt extra jövedelmek szerzésére és ezekből - a szocializmus körülményei mellett eddig szokatlan - magas életnívót sikerült teremteniük maguknak. Ami a többség életviszonyaihoz hasonlítva kirívó és elégedetlenséget szül. Ezt ma már nemcsak a hazai társadalomban élők érzik, hanem a látogatók is észreveszik. Erről tanúskodik a Washington Post március^29-i számában Bradley Graham Budapestről keltezett riportja, mely azzal kezdődik, hogy leírja: a Váci-utcai Rotschild-szalonban ezreket fizetnek egy ruháért a szocialista "újgazdagok", a néhány házzal arrébb lévő OFOTÉRT-nél annyiba kerül egy japán fényképezőgép, amennyi a magyar dolgozók átlagkeresetének ötszöröse (és az üzlet nem győz eleget rendelni belőlük), a vendéglők előtt BMW és Mercedes márkájú kocsik állnak (nem külföldi és nem állami rendszámmal\), a Rózsadombon pedig egymást érik a pompásabbnál pompásabb luxusvillák, az új felső tizezer otthonai. Mindez azért föltűnő - írja az amerikai tudósitó -, mert a kommunizmusban elméletileg senki sem lehet gazdagabb a másiknál és mindenkinek nagyjából egyforma életszínvonalat kell biztosítani. Magyarországon ez megváltozott. Míg a magyar gazdasági helyzet stagnálása miatt a nagy tömegek életnívója romlott az utolsó öt év alatt, a bérek vásárlóértéke pedig 198^-ben 2 százalékkal csökkent, addig egy kis réteg tagjai rendkívül magas jövedelmekre tettek szert és nagy jólétben élnek. Ez pedig feszültségeket teremt. Hogy a szocializmus gazdagjai voltaképp milyen gazdagok - olvassuk tovább a Post cikkében -, azt pontosan senki sem tudja. A különjövelmek nagy többsége a második, illetve a harmadik gazdaságból származik és láthatatlan, megfoghatatlan. Magyarországon nincs olyan adózási rendszer, mint Amerikában, ahol minden jövedelmet be kell jelenteni, ennekfolytán - aki teheti - eltitkolja, menynyit keres. Annál is inkább, mert a magas jövedelmek gyakran súrolják a törvényesség határait, egy részük pedig kffejez-etten illegális. r Független Magyar Hírszolgálat Megjelenik minden hó 15-én 7245 Parkwood Ct.. Fall« Church, Virginia £2042
