Független Magyar Hírszolgálat, 1984. március-1985. február (8. évfolyam, 1-12. szám)

1984-08-15 / 6. szám

• és ott kevesebb a krumplibetegség, például a levéltetű is. És ott a betakarítás is másként megy: a legjobb talajállapotban,^ a legoptimálisabb érettségi szinten és megfelelő időjárási viszonyok mellett yégzik, jó szervezéssel, jó gépesítéssel. A nagyüzemi termesztéshez gépek kellenek, melyek kíméletesen bánnak a gumókkal. Nekünk anyagi nehézségek miatt le kellett mondanunk a gépekről. S a magyar ipar nem tudta pótolni az elmaradt importot: a KGST-ben időközben olyan szakosodás történt, melynek értelmében a cseh és az NDK gépipara foglalkozik a burgonyatermelés gépeivel. Magyarország burgonyaügyben kis pont..." A kérdésre,hogy miért ütődött, foltos a hazai burgonya, az agronómus így felel: "Betakarításkor a burgonyán ütődések, sérülések keletkeznek. (Miért nincsenek ilyenek pld. az amerikai krumplin?...) Ez később aztán szürküléshez, foltosodáshoz, gyakran rothadáshoz ^vezet. Tarolás közben is sérülések érik a burgonyát. A burgonyát előbb a gazdaságok tárolják, később a kereskedelem. így a burgonya kettős megterhelésnek van alávetve. (Vajon nyugaton nem ugyanilyen "kettős megterhelést" kell elviselnie a krumplinak, mégis kifogástalan a felszíne...) Kicsit sokat hordjákviszik a krumplit és minden újabb hozzányúlás rontja a minőséget." - Ebből a valóban szakszerű nyilatkozatból először az világlik ki, hogy a holland krumpli nem vált be a magyar talajon és megfelelő gépeket sem tudtak hozzá szerezni,mert Moszkvában időközben átprogrammozták a KGST gépipari termelését: Magyarország nem foglalkozhat burgonyaszedő gépek gyártásával. Másodszor az tűnik ki az agronómus szavaiból, hogy a krumplihoz nem szabad hozzányúlni, mert kényesebb, mint hímestojás: ha megfogják, romlik a minősége... (Arra nem tért ki az agronómus, hogy abban a régi rossz ántivilágban - ]old. a Horthy-rendszerben - hogyan szedték és tárolták a burgonyát, hogy makulátlan volt a külseje és egyetlen foltot sem lehetett találni rajta...) - Végül még pár szót érdemes idézni a magyar burgonyatermesztés szakemberének szájából arról, hogy mire számíthatnak a hazai háziasszonyok: "A cél az volt, hogy ellenállóbb fajtákat hozzunk létre, de a "magyar ’rózsa" csődöt mondott és a helyzet elég reménytelennek látszik. A magyar rózsáról azt hitték, megszületett az új csodafajta, de már az első évben le kellett állítani, olyan rosszak voltak az eredmények. A magyar burgonyanemesítésnek nincs igazi bázisa (?!), nincsenek komoly szakemberei. Döcög a magyar burgonyatermelés. Sok reménye nem lehet, mert elvégre nem exportcikk.A hazai fogyasztók pedig..." - Azok ugye nem érdekesek: azt eszik, amit kapnak... S hogy milyen krumplit fognak kapni a jövőben, az véletlen és szerencse dolga. Hogy^mennyire az, érzékelhetjük a "Krumpli" cikket író háziasszony-újságírónő mélabús befejező soraiból: "Amig befejeztem a dolgozatomat, szépen fölsétált a krumpli ára,elérte és elhagyta a tíz forintot. Közben megjelent az újkrumpli is, hatvan forintért.

A régi meg elvizenyősödött, megjelent rajta egy újfajta virulens rózsaszínű rothadás, ami még bűzt is áraszt. Amikor lementem a sarki zöldségüzletbe, hallottam, hogy az eladó azt mondja a vásárlónak: egy vevőnek csak egy hálóskrumplit tudok adni. Húsz zsákkal kaptam, be kell osztanom. És ezen a környéken sok a kispénzű nyugdíjas, nekik nem telik hatvanforintos^újkrumplira. így hát a megdrágult, elvizenyősödött ócska régi krumpli kelendő árú lett, mint valami exkluzív déligyümölcs..." - Nem nagy ügy a krumpli-ügy, (hiszen hogyan is írta a cikk szerzője: végeredményben oly mindegy, mit eszik az ember...), de talán mégsem volt fölösleges ennyit foglalkozni vele. Mert a hazai mindennapok fonákságaira vet reflektorfényt. És az itteni jólét fokozottabb megbecsülésére tanítI

Ha már a krumpliról van szó, még egy apróság az Élet és irodalom-ból. A glossza, melyből idézni akarok, az "Osztrák krumpli" címet viseli és arról szól, hogy importkrumplit árultak a pesti KÖZÉRT-ben. "Idegenkedtem tőle - ír^a a rövidke riport szerzője -, mert nem hordozta magán az édes anyaföld üzenetét, nem volt sáros, inkább úgy festett, mintha megsikálták volna körömkefével. És amikor pucoltuk, ^semmit se kellett kidobni belőle. Nájlonzacskóban kuporgott a burgonya, csak úgy áradt belőle az életidegenség és a sterilitás. Nem vittem volna el, de nem volt mas a boltban. Annyiba került, mintha maszeknál vettem volna. - Osztrák burgonya! - mondta a zöldségárús, - hja kérem, ha fölmegy a hús ára, mindig kifogy a krumpli!... Bennem pedig felderengett, amit annakidején tanultunk: Ausztria Magyarország éléskamrája." - Ez a gúnyos-keserű megjegyzés mennyire jellemző a hazai közellátási viszonyokra! Lám, a kistermelésről szóló elsőoldalas cikkünkben föltettük a kérdést: vajon nem szorul-e rövidesen élelmiszerbehozatalra Magyarország? Most kiderült: krumpliból máris importra szorul hazánk! Ausztriából!...- 7 -