Független Magyar Hírszolgálat, 1984. március-1985. február (8. évfolyam, 1-12. szám)
1984-08-15 / 6. szám
Vili# évfolyam 6. szám 198^-t augusztus 15. 1VÍ H Független Magyar Hírszolgálat ____________ Megjelenik minden hó 15-én Szerkeszti: Stirling György 7245 Parkwood Ct., Falls Church, Virginia 22042 Magyarországi sajtószemle / julius I-t5I 31-ig Tavaly ősszel különös riportot olvastam az Élet és Irodalomban. Az ország keleti részeit - Szabolcs-Szatmárt, Nyirséget - járó újságíró arról számolt be, hogy a háztáji gazdaságokban lépten-nyomon olyan almafákat látott, melyeken az ágakon rohadt az alma, vagy a lehullott termés a földön indult rothadásnak. Sőt - mint írja - olyan almáskertek mellett is elhajtottak, melyekben a gyümölcsfák kivágva, kihúzva hevertek a földön, pusztulásra ítélve. Amikor a vendég érdeklődni kezdett a helybéliektől, elkeseredett válaszokat kapott: hiába keresett exportcikk külföldön a zamatos magyar alma, mégsem érdemes termelni. A nagybani felvásárlási ár olyan alacsony, hogy nem áll arányban az előállítási, a termelési költségekkel. Az almafák gondozást igényelnek, de drágák a munkaeszközök, drágák a permetezőszerek. Sokba kerülnek a csomagolóanyagok, a faládák, sokba kerül a fuvar. Mire az alma az átvevőhelyre kerül* több költség terheli, mint amennyit fizet érte az állami nagykereskedelem. így azután, lassan minden kistermelő fölhagy az almatermesztéssel. Amikor ezt olvastam, azt gondoltam, elszigetelt jelenségről van szó és ha az almatermesztéstől el is ment a kedvük a szabolcsi gazdáknak, máshol, más téren virágzik és fejlődik a mezőgazdasági “maszek" termelés. Hiszen statisztikák sora tanúsítja, hogy az utolsó évtizedben a háztáji kertgazdaságok biztosították Magyarország élelmiszerszükségletének igen jelentős hányadát. De más szocialista országokban - még a Szovjetunióban is - fontos szerep jut a lakosság ellátásában a kistermelésnek. Hogy ez a szerep hazánkban a legmutatósabb, annak titka nemcsak a magyar paraszt életrevalóságában rejlik, hanem abban is, hogy Magyarországon sikerült leginkább megvalósítani a szocializmus elveivel merőben ellentétes úgynevezett reformtörekvéseket, melyek tág teret engednek az egyéni kezdeményezésnek és lehetővé teszik a mezőgazdasági kistermelést is. Ebben az "új" gazdaságpolitikában természetesen semmi új nincs, csupán visszatérés a régihez: a kormány kénytelen volt engedményeket tenni, mert a nagyüzemi termeléssel - az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek produktumaival - képtelen volt megoldani az ország ellátását. Az oly fontos exportra pedig egyáltalán semmi sem jutott. Hadd álljon itt ismertetőül néhány adat, amit a VALÓSÁG című folyóirat ez év májusi számában "A kistermelés - kérdőjelekkel" címmel közölt cikkből jegyeztem ki: "A mezőgazdasági termelés harmada, ám nettó termelési értékének Í9 #-a a kistermelés produktuma. Ennek köszönhető, hogy jó az élelmiszerkínálat,s hogy a hazai ellátás sérelme nélkül tudjuk exportálni mezőgazdaságunk termékeinek egyharmadát." Majd így folytatódik a kistermelés dicsérete: "Egyetlen deka libamájat, kávéskanálnyi mézet, fia pecsenyegalambot sem exportálhatnánk kistermelésünk nélkül, mert a nagyüzemek próbálkoztak ugyan ezekkel, de abbahagyták. Az összes hízott sertésnek több mint fele, az évente 50-60 millió dollárt hozó vágónyúl 95 a/°-at a hűtőiparban a fontos, ám kényes bogyós gyümölcs - egres,málna, ribizke -, a konzerviparban az exportra is szükséges zöldségféle, apró uborka, zöldpaprika, a primőr zöldség egésze is a kistermelők szorgoskodásának eredménye. 1983-ban nyolcvanmiIliárd forint értéket hoztak létre a kistermelők." Ilyen eredmények láttán az ember azt képzelné, a kormány minden eszközzel bátorítani igyekszik a kistermelőket és további eredményekre ösztönzi őket. Hiszen tevékenységük hasznos és az ország szempontjából ma már nélkülözhetetlen. Aki azonban azt^hiszi, hogy a kistermelők valamiféle bíztatást kapnak az államtól, az téved. Épp ellenkezőleg: az egyre kedvezőtlenebbé váló körülmények elkedvetlenítik a kistermelőket; szinte már az a látszat, hogy az állam szánt
