Független Magyar Hírszolgálat, 1984. március-1985. február (8. évfolyam, 1-12. szám)

1984-06-15 / 4. szám

2

halálbiztosan tapintanak a dolgok elevenére, hogy a kommunizmus világcsalása csak azok előtt nem lesz nyilvánvaló, akik süketek vagy vakok. Esetleg annak tetetik magukat, mert érdekeik úgy kívánják. De Márainak ezek számára is van mondanivalója; igen megszívlelendő;

Emigráns orosz könyve, amely beszámol a szovjet társadalom belső, mindennapos erkölcséről. Azt mondja, amit sokan, akik nem hallomásból ismerik, hanem belülről élték meg ezt a rendszert: előadja a korruptságot, amely áthat mindent, hivatalt és magánéletet, bizonygatja az intézményesített rablást és tolvajlást; a feltétlen, pőre cinizmust, ahogyan állást, pozíciót pénzért osztogatnak; a fegyőr és a fogoly összjátékát, — és az emberek tökéletes közönyét minden iránt, ami más, mint a pillanatnyi, anyagi lehetőség.

Egy levél. A vasfüggöny mögül érkezett, vargabetűvel. írója öreg ember: levélíró'is, címzett is közel a sírhoz. Ezt írja. ,,A haza nemcsak a föld, de a múltról való felfogas, a jövő alakulásának közös reménye s a jelen megítélése is, — s ez már nincs meg. A nemzet a biológiai öngyilkosság útján van, az értelmiség zöme gyenge és jellemtelen, az írókat, költőket beleértve. Nem lehet valaki egyben próféta és talpnyaló. Az út egyszerű: beletörődés, közömbösség, elaljasulás, cselédsors kellő bérrel, árulás”

Hasonlót mond egy látogató, aki Magyarországon járt: szerinte az embereket most már elsőrendűen csak az érdekli, hogyan lehet megjavítani a mindennapos életlehetőségeket, — politika, világnézet, mindez közömbös számukra. Egy társadalomban, ahol az egyénnek nincs módja és joga részt venni a közös tervezésben, ahol megparancsolják számára, hogyan éljen, mit higyjen, mit mondjon, olvasson, — elkövetkezik a fásult közöny ideje, amikor az emberek már nem várnak semmit, nem félnek semmitől, csak a mindennapot akarják élvezhetőbb formában túlélni.

Az alkalmi, fogcsikorgatva meghirdetett liberalizálások nem változtatnak az állandósult terrorral fenntartott szovjctícnuszci igazi lényegén; a valóságban ez a rendszer nem emberszabású.

■ »* a kommunisták időnként kénytelenek engedni a rendszer szorításán. De egy rendszer, amely alapjában rothadt, nem lesz jobb, ha ízesítik, megfűszerezik és tetszetősebben csomagolják: a valóságban éppen olyan rothadt marad, mint volt.

Márai Sándornak határozott véleménye van azokról, akik ezzel a rendszerrel szabad földről - bármilyen szinten - barátkoznak vagy kompromisszumot kötnek.

A hídépítőkre és az okkal-ok nélkül hazajárókra vonatkozó mondatait egyre fokozódó örömmel, de később mind növekvő szorongással olvastam. Mert jó volt látni, hogy a nagy író álláspontja e kérdésben erősíti a nemzeti emigráció álláspontját,^ de vajon ezekután ki hiszi majd el nekem, hogy az ellenséggel való cimborálásról, a hitlerizmus elől menekült zsidók felfogásáról már többszörös papírravetett gondolataimat nem Máraitól plagizáltam? Mi áll ezekről a NAPLO-ban:

... a „turisták”, — akik nem hajlandók felismerni, hogy egy ország, ahol a kommunista rendszer idegen katonai erővel, a nép beleegyezése ellenére uralkodik: nem turisztikai célpont, hanem ellenséges terület! . . . Nem gondol arra, hogy minden dollár, amit hazavisz, egy cinikus hatalmi klikk hasznára van, amely ebből a dollárból is fegyvert vásárol, — fegyvert, amely arra való, hogy elpusztítsa az országot, ahol az emigráns fedelet talált. És fegyvernél is veszedelmesebb célokra fordítják ezt a turista dollárt, mert ebből fedezik költségeit annak az alattomos propagandának, amely a Nyugat népfrontosítását és fmnországosítását készíti elő, amikor kultúrcserék, dialógusok ürügyével penetrál Nyugaton. Erre mind nem gondol, csak megy, mert miért ne, ha lehet? . . . Nem gondol arra, amikor vízumot kér és fogad el egy csatlós ország külképviseletétől, de jure elismer egy rendszert, amelynek létezési és működési jogát a magyar nép de facto kénytelen elviselni, de soha nem ismerte el.

Eszébe sem jut, hogy például egy zsidó, aki a 30-as években elmenekedett a hitleri üldözés elől Amerikába, ott megtelepedett, de 39 nyarán — amerikai útlevéllel és dollárokkal a zsebében — elment nyaralni a Semmeringre: a nácik elől menekült zsidók szemében éppen úgy árulónak számított, mint a nácik áldozatainak, a hitleri hatalom körzetében maradt zsidók szemében. ,,Á, kérem, ez nem ugyanaz” — feleli az időközben amerikai vagy másféle állampolgárságot szerzett hazalátogató. „Már egészen jó dolguk van az otthoniaknak. Az emberek, — már amelyik — jól keresnek és Jenőke osztályfőnök a belügyminisztériumban”. A közbevetett megjegyzésre, — hogy minderről csak akkor lehetne biztosat tudni, ha kivonták az orosz csapatokat, a magyar nép él a nemzeti önrendelkezés jogával és demokratikus, tehát szabad és titkos választásokon kinyilvánítja, milyen politikai, társadalmi, gazdasági rendben kíván élni? — nem felel.

Van, aki hazamegy látogatóba, mert homályos, lappangó, talán nem is tudatos bosszúvágyat vél kielégíteni, amikor berepül a kommunista rendszer által letepert Magyarországra, ahol a múltban nem találta a helyét. Úgy érzi, most ő a kivételezett, akit — talán gúnyosan, de színészemre udvariasan — megsüvegelnek ott; hencegni akar,

mert most már nem névtelen, vagy éppen másodrendű magyar, hanem külföldi útlevéllel, idegenben szerzett pozícióval, valutával büszkélkedő turista. Egy másik hazalátogat, mert pikáns, jó hecc az ilyen kirándulás — és a vasfüggöny mögött olcsóbban lehet enni és fürdőzni, mint a floridai Palm Beachen, vagy Biarritzban.

A dollárjaikat fitogtató, reumás lábukat Hévízén áztató,Herendi poreel 1 árokkal megrakodva Nyugatra visszatérő "emigránsok" elgondolkozhatnak ezeken a sorokon.