Független Magyar Hírszolgálat, 1984. március-1985. február (8. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-15 / 1. szám
2 I 1983. március 15«-én. Mert az akkor, e napon történtekről szól a levél: az egy év előtti budapesti március eseményeiről. Érdemes elolvasni az ezekről szóló sorokat. Ezért át is adjuk a szót a beszámoló írójának, a legfontosabb részeket közölve leveléből, mert a Beszélőben két teljes oldalra terjedő tudósítást teljes egészében nem tudjuk átvenni. De a részletek is rendkívül érdekesek. / "Körülbelül 11 órakor végétért a hivatalos ünnepség a Nemzeti Múzeumnál - írja a pesti diák, pár hónappal ezelőtt kelt levelében - és néhány barátommal elhatároztuk, elmegyünk a Petőfi szoborhoz. Rajtunk kívül még sokan tették ezt, néhányan virágot vittek. Kisebbfajta tömeg gyűlt össze a szobor körül, négyötszázán lehettünk, túlnyomórészt fiatalok. Kis csoportokban beszélgettünk,néhányan szavalni kezdték a Nemzeti Dalt, a tömeg átvette és egyre nagyobb hangerővel mondta a verset. 48-as dalokat énekeltünk, utána a Himnuszt és a Szózatot, majd (akik tudták) a Székely Himnuszt. Közben néhányan virágot helyeztek a szobor tapazatára és gyertyát gyújtottak." Aki ebben a közrend veszélyeztetését látja március 15-én, a Március 15* elnevezésű téren, a Petőfi szobor lábánál, annak vagy az elmeállapotával van baj, vagy az idegeivel. Dehát a rendszer urainál egyiken sem lehet csodálkozni: betegesen félnek a nép minden megmozdulásától és 1958 óta különösen érzékenyek a Petőfi szobornál történő legkisebb érzelemnyilvánításra. Ezektől mindig kiújul a tudatuk mélyén folyvást ott lappangó üldözési mániájuk. A történtek ismét ezt bizonyítják. "Ekkor még csak egy-két egyenruhás rendőr állt a téren - folytatódik a levél -, és néhány civilruhás vegyült a tömegbe. Egy lány kiállt a sokaság elé s elszavalta Petőfi Európa csendes, újra csendes... című versét. Megtapsoltuk és újabb énekek következtek, majd néhányan azt javasolták, menjünk a Batthyánymécseshez. Kb. 1/2 1-kor indultunk el. Egy nagy darab srá'cot, aki a téren is kitűnt erős hangjával, mindjárt elindulásunk után igazoltatott egy rendőr, de jó sokan körülvettük őket, erre visszaadta a fiú személyijét. Hosszú, elnyúlt sorban vonultunk az Apáczai Csere János utcán, és továbbra is énekeltünk,nagyszerű hangulatban. Valamivel a Vigadó után sárga Zsiguli állt meg az imént igazoltatott srác mellett, három BM-es ugrott ki belőle, a fiút megragadták, beültették a kocsiba és eltűntek. Gyorsan csinálták, mukkanni se volt időnk. A sor eleje a Fórum szállónál járhatott, amikor civilruhás rendőrök két fiút kezdtek kergetni. Valószínűleg őket is ki akarták kapni a sorból. A két fiú nem hagyta^magát, elfutottak, a tömeg utat nyitott nekik, a BM-esek előtt viszont összezárult. Az emberek kiabáltak, a hangulat izgatottá vált." Hogy milyen jogon, milyen indokkal kezdték igazoltatni a rendőrök az ünneplő, Petőfi-verseket és 48-as dalokat recitáló diákokat, arra nincs magyarázat. Nem tiltott szövegeket szavaltak, senkit sem provokáltak s az utcai forgalmat sem zavarták. De többszázan voltak és felsőbb utasítás, ellenőrzés nélkül adtak hangot érzelmeiknek, a szabadságeszmék iránti lelkesedésüknek. És minden ilyesmitől hisztérikusan retteg a diktatúra:. 1958 is így kezdődött... Ez pedig bőségesen elég ok a karhatalomnak arra, hogy beavatkozzék... De adjuk vissza a szót a szemtanúnak: "Egyszercsak észrevettük, hogy a mellékutcában (a Szende Pál utcában) ott áll a sárga kocsi, amelyen a nagydarab fiút elvitték. A lányok kérdezgetni kezdték a rendőröket, hová viszik a srácot és egyáltalán: miért viszik el? A tömeg betódult az utcába s körülvette a kocsit. Követeltük, engedjék el a fiút, megfogtuk a kocsi ajtaját és nem engedtük becsukni. A BM-esek hiába próbáltak indítani, végül szemmel láthatóan beijedtek és teljesítették kívánságunkat. A nagydarab srác lecsendesítette a tömeget, kérte, ne feszítsük tovább a húrt, mert neki lesz rosszabh. Fél perc múlva visszakapta a személyijét is, de az adatait felírták. A tömeg nagy tapssal ünnepelte a győzelmet, aminek azért aligha marad el a megtorlása." Jó olvasni, hogy a tömeg milyen egységesen és határozottan mert föllépni, a rendőrökkel szemben és szembeszegült velük. A mostani nemzedék abban is különbözik az előzőktől, a Rákosi-terrort átélt,megfélemlített generációktól, hogy már nem ijed meg az egyenruha puszta látásától. Jobban tudatában van jogainak és biztonságérzetét növeli, hogy hisz az olyan nemzetközi szerződésekben, mint a helsinki egyezmény, de bízik a Nyugat figyelő szemében is. És jó olvasni, hogy a hekusoknak is inukba szállt a bátorság és retiráltak a tömeg előtt.