Független Magyar Hírszolgálat, 1983. március-1984. február (7. évfolyam, 1-12. szám)

1983-12-15 / 10. szám

A SZABADFÖLDI MAGYARSAG ELETEBOL:-LW A Magyar Kongresszus - XXIII. Magyar Találkozó - teljes sikerrel zajlott le no­vember 25. és 2?. között Clevelandben. A gazdag Programm - melynek gerincét a két napon át tartó történettudományi ankét jelentette - igen sok érdeklődőt vonzott és örvendetesen népes hallgatóság előtt folyt le a fiatal magyar értelmiségiek kerekasztalkonferenciája. Jól sikerült az emigráció nagy társadalmi eseményé­nek számító hagyományos magyar bál is. Az Árpád Akadémia közgyűlése méltó be­fejezése volt a négynapos rendezvénysorozatnak, melynek résztvevői szép élmény­nyel gazdagabban búcsúztak a Magyar Kongresszus fáradhatatlan főrendezőjétől, Dr. Nádas Jánostól, azzal, hogy» Viszontlátásra jövőre a XXIV. Találkozón! Az Amerikai Magyar Szövetség a Magyar Találkozó keretében tartotta intézőbizott­­sági, majd másnap, november 26-án igazgatósági ülését Pásztor László intézőbi­zottsági, ill. Vigh Zsolt igazgatósági elnök vezetésével. Az üléseken a tiszt­ségviselők és a tagegyesületek küldöttei csaknem teljes számban megjelentek és a Szövetség folyó ügyei mellett az egyes munkabizottságok feladatairól tanács­koztak. Az üléseken résztvett Dr. Nádas János, az AMSz országos elnöke is. "AMSz TÁJÉKOZTATÓ'* címmel az Amerikai Magyar Szövetség sajtóbizottsága újra ki­adta a Szövetségen belüli ellentétek miatt már hosszabb idő óta szünetelő tag­tájékoztatót. Az új szám szerkesztői Dr. Szentmiklósy Éles Géza és Stirling Gy. A Szabad Magyar Újságírók Szövetsége ugyancsak a Magyar Találkozó keretében tartotta évi közgyűlését. A közgyűlést Flórián Tibor elnök beszéde nyitotta meg, majd Stirling György mondta el főtitkári beszámolóját és Szabadkay Sándor tette meg titkári, ill. pénztárosi jelentését. A közgyűlés határozott a jovore tar­tandó tisztikari választásokról és az alapszabály mielőbbi megszövegezéséről. Tollas Tibor északamerikai előadókörúton járván Chicagóban meghívást kapott az amerikai Szenátus külügyi bizottságának ott tartott "hearing"-jére. A Nemzetőr főszerkesztőjének alkalma nyílt találkozni Charles H. Percy szenátorral, a bi­zottság elnökével, akinek átadta tanúvallomását az erdélyi magyar egyházak ül­dözéséről és tájékoztatta a bizottságot az ottani magyarság sérelmeiről. Az Amerikai Magyar Szövetség Iskolabizottsága november 26-án tartotta tanács­kozását Clevelandben a külföldön élő magyar fiatalok elemi-, közép- és felső­fokú oktatásának időszerű kérdéseiről. A konferenciát Sándor András, az Iskola­­bizottság elnöke vezette, aki részletes tájékoztatót adott az amerikai magyar oktatás helyzetéről. - Itt kell megjegyezni, hogy a közelmúltban jelent meg az Iskolabizottság "Magyar Iskola Értesítő" című közlönye, melyben nemcsak az ösz­­szes északamerikai magyar iskola és cserkészcsapat címét, pedagógusok neveit találhatjuk meg, de rövid nyelvtani anyagot is olvashatunk a magyar kiejtésről. A Magyar Cserkésszövétség tavaly létesített tanulmányi alapja megkezdte működé­sét s ennek révén máris három fiatal cserkésztiszt mehet tanulmányútra más kon­tinensre, megismerni az ottani magyar közösségek életét. NÉPRAJZI VÁZLATOK címmel 12o oldalas gazdagon illusztrált kis kötetet adott ki a Magyar Cserkészszövetség. A fiatal cserkészvezetők részére készült tankönyv szerzője Bodnár Gábor, aki a Kárpátmedence lakóinak népművészetéről, népszoká­sairól és kultúrájáról ad kitűnő áttekintést. Külön érdekessége a kötetnek a "Magyarok a nagyvilágban" című fejezet. Küszöbön a Karácsony! Ajándékozzunk szeretteinknek könyvet 1 Néhány ajánlat» FORGÓSZÉLBEN - Tollas Tibor válogatott versei. Megrendelhető a Nemzetőr címén. AZ ELLOPOTT SZERELEM - Füry Lajos regénye. (1505 Danford Lane, Osprey, FL 33559) KOVIRAG - Négyessy Irén legújabb versei. (P.O.Box 3ál, Smithville, Ohio ÉÉ677) ELFELEJTETT SEREGTESTEK - Történelmi Kutató Társaság kiadása. Tip) SPIRIT OF HUNGARY - Sisa István munkája, a Rákóczi Alapítvány kiadása. Elő­készületben a második - javított! - kiadás. A SZÜLETÉSNAP KÖRÜL - Ignácz Rózsa posthumus müve, Makkai ádám - az Írónő fia - előszavával. Megrendelhető* Jupiter Press, P.O.Box 101 Lake Buff, ILL 600**4.

Next

/
Thumbnails
Contents