Független Magyar Hírszolgálat, 1983. március-1984. február (7. évfolyam, 1-12. szám)

1983-09-15 / 7. szám

- 'Z -ja Hankiss -, hogy gazdasági és politikai intézményrendszerünk gyökeres megújulása, megújítása ma a legfontosabb, halaszthatatlan feladat." Nem a fenn-* álló társadalmi rendszerről beszél, nem szocializmust említ, hanem "gazdasági és politikai intézményrendszerünk" megújulását sürgeti« jóllehet tudván-tudja, hogy kommunizmus akkor sem képes magát megújítani, ha időnként szocializmus fedőnévvel illetik is. Merev, dogmatikus tan, melyen semmiféle újítás nem képzelhető el a lényeg megváltoztatása nélkül. "Gyökeres megújulás" alapvető változások igényét jelenti, de kimondhatja-e ma ezt nyiltan egy otthoni író?

A későbbiekben viszont annál bátrabban mutat rá Hankiss az új rendszer bűneire a társadalmi keretek szétzüllesztése terén. "Nemcsak gazdasági, de társadalmi életünk is súlyos hiánybetegségekben szenved - fejtegeti "A közösségek válsága* című fejezetben -, mert nemcsak árúk és szolgáltatások sora, hanem az egészséges és gazdag emberi-társadalmi lét néhány fontos alkotóeleme is a krónikus hiánycikkek jegyzékén kellene hogy szerepeljen, ha vezetnénk ilyen jegyzéket. Közülük egyetlenegyet emelek ki« a kó'zössé^ek, az életképes emberi közösségek krónikus hiányát. E hiányt ma Magyarországon milliók sínylik."

A továbbiakból kitűnik, hogy Hankiss a rossz társadalmi közérzet elsőrendű okának a hagyományos közösségek felbomlását tekinti. "Vannak olyan történelmi események, melyek megzavarják a társadalmi-emberi lét sajátos belső háztartását azzal, hogy felszámolják a hagyományos közösségeket, de hosszabb-rövidebb ideig nem teremtik meg, nem képesek megteremteni az új közösségek létfeltételeit. Ilyen fordulópont volt történelmünkben 19^5" - mutat rá kertelés nélkül a kritikus dátumra, majd így folytatja« "E korszakban (19^5 után és az ötvenes években) a társadalmi átrétegződés emberek millióit szakította ki hagyományos közösségeiből. A gazdasági-társadalmi szükségszerűség mellett a központi politikai akarat sem kedvezett a hagyományos közösségeknek: felszámolásuk politikai szükségszerűségnek látszott. Hogy ez a visszaszorító, likvidáló politika milyen széles társadalmi rétegeket érintett, példaként álljon itt néhány adat Gergely «Jenő« A politikai katolicizmus Magyarországon 1890-1950 című, 1977-ben megjelent.könyvéből. Kiderül belőle, hogy például a KALOT-nak (Katolikus Agrár ifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete) 3OO-5OO ezer tagja és mintegy 2OOO-35OO helyi szervezete volt 1942-oen, de még feloszlatásakor, 19áó júliusában is 631 helyi szervezete működött. Testvérszervezetének, a KALÚSZ-nak (Katolikus Agrárifjúsági Leányegyesületek Szövetsége) 19á0-ben mintegy 95°, 1946 júliusában, feloszlatásakor még mindig 576 helyi szervezete működött. S ezzel még nem is szóltunk a KIOÉ-ről, a Soli Deo Glóriáról,a Cserkész Szövetségről és más ifjúsági szervezetekről. Hasonló szerkezetű közösségek hiányát azóta több nemzedék megszenvedte már."

Hogy ezek az adatok ilyen összefüggésben és így kiemelve napvilágot láthattak a mai Magyarországon, azt nem lehet másként magyarázni, mint a kiadandó könyveket ellenőrző "apparatcsikok" felületességével. Valahogyan elkerülte figyelmüket ez a jelentéktelennek tűnő szakmunka, melynek alapján sokmindent összehasonlíthatunk. ^Például azt, hogy az erőszakkal, kényszerrel szervezett KISz (Kommunista Ifjúsági Szövetség), fennállása óta még soha nem volt képes annyi parasztfiatalt zászlói alá gyűjteni, mint amennyit a negyvenes években a különböző katolikus ifjúsági szervezetek összefogtak. S aki ezekhez csatlakozott, önkéntes alapon tette, mert vonzotta a közösség, vonzotta a szervezetek szelleme és célja. A rendszer szétverte őket, és semmit sem tudott adni helyettük. A párt, a szakszervezet pótolhatja-e az igazi közösségeket?

A kommunista,ideológia - hiába próbálja magát szociális töltésűnek és közösségi szelleműnek mutatni - nemcsak politikailag és gazdaságilag bukott meg, de mint társadalomformáló erő is bebizonyította használhatatlanságát. Egyszerűen nincs közösségteremtő, közösségalakító hatása. Ezzel szemben a keresztény világnézeti alapon álló hajdani egyesületek - melyek (ha a diktatúra be nem tiltja őket) ma is virágoznának - óriási spontán vonzerőt jelentettek. A hozzájuk csatlakozókba közösségi tudatot, hazaszeretetet plántáltak és erkölcsös életre nevelték tagjaikat. Ma mindez nincs. Az eredményt ismerjük.

"Megsínylette a magyar társadalom azoknak a felnőtt közösségeknek a felszámolását is - gondolok itt a munkás- és agráregyletekre, munkás és falusi olvasókörökre s a munkásművelődés megannyi más formájára - melyekhez hasonlókat azóta sem sikerült létrehozni" - írja e gondolatmenet befejezéseként Hankiss,