Független Magyar Hírszolgálat, 1983. március-1984. február (7. évfolyam, 1-12. szám)

1983-07-15 / 5. szám

(jiyj :'r/' VII. évfolyam 5. szám - 1983« julius 15.

H Független Magyar Hírszolgálat

Megjelenik minden hó 15-én

Szerkeszti: Stirling György 7245 Parkwood Ct., Falls Church, Virginia 22042

Magyarországi sajtószemle .junius l-től 30-ig

A hazai ellenzékiekről sokáig nem akart tudomástvenni a Kádár-rendszer. A prágai Charta-77 szervezőinek pere elleni tiltakozások és a SzSTA megalakulása éppúgy nem mozdították ki hallgatásából a kormányt, mint aho»yeltekintve a néhány nyugaton is publikáló író elítélésétől, ill. kiutasításától - a hatóságok éveken át eltűrték, hogy egyre több szamizdat jelenjék meg az országban és nem tettek kollektív lépéseket a földalatti irodalom terjesztőivel, árusítóival szemben sem. A taktika az volt» amiről nem beszélünk, az nincs.

Ahogy azonban teltek az évek, : . az ellenzékiek működése kezdte mindjobban idegesíteni a rendszer urait. Ezt a nyugtalanságot fokozták a lengyel^események, melyek kisugárzásától különösen tart a párt. Es fél évvel ezelőtt ím bekövetkezett, ami előbb-utóbb várható volt: az ellenzékiek tevékenysége már annyi gondot okozott a kormánynak, úiogy cselekvésre szánta el magát. A karácsonyi ünnepek előtt házkutatásokra és egyéb rendőri intézkedésekre került sor a szamizdatokat árusító ellenzéki központok ellen s ugyanakkor megszólalt a párt lapja, a Népszabadság is. 1982 december 11-i számában Rényi Páter intézett félreérthetetlen .'figyelmeztetést az összes ellenzékiekhez.

"Nem babra megy a játék - írta a párt szavát tolmácsoló Rényi -, ezt kerek ken ki kell egyszer mondani: az antikommunista uszítóknak semmi sem drága,hogy egy marék ellenzékinek feljebb vigyék az ázsióját." Majd később az ellenzékkel való bánásmódról: "Mi nem keressük az összeütközést, de szükség esetén nem is térünk ki előle, a régi magyar mondás szerint: amilyen az adjonisten,olyan lesz a fogadjisten.A türelem és a tolerancia gyakorlatát kívánjuk folytatni,de nem hallgathatunk, ha pl. jóhiszemű embereket, akiknek sokszor jogos aggodalmaik vannak, belerántanak akciókba, amelyek a legjobb ügynek is csak ártanak."

A ködös általánosítás után Rényi elvtárs konkrétabban fogalmaz: "Különösen a tapasztalatlanabbak közül kerülnek ki e machinációk rászedettjei, akikkel elhitetik, hogy a szocialista gyakorlat megjavításáért cselekednek, ha ez ellen, vagy az ellen tiltakoznak, pedig a^manipulátorok legfőbb gondja, hogy valamely nyugati propagandaközpontnak szállítsanak valamiféle ’csemegét’, amellyel bizonyítani lehet, hogy a megjavítandó szocializmus képtelen megjavulni."

Rényi közben hevesen támadja Konrád Györgyöt, akinek legújabb regénye "A cinkos" címmel most jelent meg nyugaton angol nyelven, majd "leleplezi" az imperialisták ármánykodásait: "Az imperialista központok régen stratégiává^emelték, hogy a szocializmuson belül különféle módon támogatni kell az eróziós, bomlasztó elemeket, ellenzéki csoportokat és szervezeteket, a burzsoá politikai rendszert és a burzsoá nacionalizmust hirdető irányzatokat. Ez a kapitalista rendszernek a szocializmus elleni harcának természetes velejárója."

Talán túlzás lenne azt állítani, hogy mindez olaj volt a tuzre^, de az tény, hogy az ellenzékiek tevékenysége nem csökkent: a szamizdatokat máshol kezdték árusítani és mindenütt a legnagyobb nyilvánosságot keresik,jnert azt tartják: egyedül a nyilvánosság nyújt biztonságot számukra a diktatúrával szemben. Ha a világ tud róluk, ha külföldről is figyelik tevékenységüket, nem érheti őket baj.Bíznak a helsinki egyezményben, de kérdés, Kádárék meddig tartják tiszteletben azt? Ha netán hatalmukat és érdekeiket látnák veszélyeztetve, mitsem törődnének nemzetközi tiltakozásokkal: fölszámolnák az ellenzéket.

Erre mutat az a leplezetlen fenyegetés is, amit Kádár János, a párt első titkára küldött...az ellenzékiek, címére, a Központi Bizottság április 12-13- án tartott ülésén. Itt Kádár másfélórás beszédet mondott és miután ecsetelte a párt politikájának eredményeit, hirtelen hangot váltva imigyen szólt