Független Magyar Hírszolgálat, 1983. március-1984. február (7. évfolyam, 1-12. szám)
1983-05-15 / 3. szám
> VII. évfolyam 3. szám - 1983. május 15» Független Magyar Hírszolgálat Megjelenik minden hó 15-én Szerkeszti: Stirling György 7245 Parkwood Ct., Falls Church, Virginia 22042 t Magyarországi sajtószemle április 1-től 30-ig 1956 után a magyar értelmiség súlyos érzelmi válságon ment keresztül« a bukott szabadságharc lelki traumáját követte a megtorlástól való rettegés korszaka, melynek feszültségét hónapról hónapra fokozták a perekről, kivégzésekről szóló hírek s ami - még jól emlékszem! - a ^agy Imre kivégzéséről megjelent kurta hivatalos közlemény hatására érte el tetőfokát. Az értelmiség, mely a Sztálin halála utáni évek olvadásakor már kezdett szabadabban lélegzeni, úgy érezte, november negyedikével összes reményei összeomlottak és felkészült arra, hogy egy visszatérő Rákosi-terror embertelen körülményei között kell majd újra küzdenie puszta létéért. A megélhetésért és a túlélésért. A hatvanas évek elejére ez a görcs azonban lassan feloldódott. Az értelmiség azt tapasztalta, hogy nem következett be az addigi kommunista gyakorlatból jólismert kollektív felelősségrevonás és a rendszer nem gyárt futószalagon látványos tömegpereket, melyeknek vádlottal csaknem kivétel nélkül értelmiségi, középoszáiybeli származásúak. Sőt« "az 56-os forradalom leverése után a munkások tömegeit végezték ki, míg az értelmiség jóval kevesebbel megúszta." (Idézet a párizsi iV1agyar Füzetek legutóbbi számának "A magyar értelmiségi ellenzék szerepéről és lehetőségeiről" című cikkéből). A Kádár-rendszer - melyet Ötvenhat leckéje intett óvatosságra és a Rákosikorszak gazdasági csődje kényszerített az értelmiség tolerálására - meghirdette az "aki nincs ellenünk, az velünk van" rugalmas politikáját és látszólag nem kívánt mást, mint munkát és beleilleszkedést a meglévő keretek közé. Nem szorított már senkit arra, hogy minden reggel Szabad Nép félóra keretében nyilvánosan vallja meg húségét a párthoz, sőt még a piros könyvecskéhez sem ragaszkodott« a párttagság a hatvanas évektől kezdve már nem volt elsőrendű feltétele a boldogulásnak, csak azok számára, akik igazán nagy karrier után vágytak. A pártba való belépés ma már nem kényszer, csupán szorgalmi feladat. Ezektől az évektől számíthatjuk a konszolidációt, amivel annyit dicsekszik a rendszer. És nem^is egészen ok nélkül. Simulékony, ügyes politikájával Kádár elérte, hogy bűnei egyre inkább feledésbe mentek és - viszonzásképen a nyugodtabb életért - a magyar nép hajlamossá vált a megbocsátásra is. Ebben az értelmiség járt elől» ezt a társadalmi osztályt érte 19^5 után a legtöbb megaláztatás, nem csoda hát, hogy az enyhülésért az mutatkozott leghálásabbnak. A nemzet és a hatalom között a hatvanas évek végén létrejött társadalmi kompromisszumot az értelmiség fogadta a legnagyobb megértéssel és mindmáig ennek szellemében él, ügyelve arra, hogy meg ne sértse a játékszabályokat. A társadalmi kompromisszum lényege, hogy a rendszer kiegyezést kötött az állampolgárokkal« ha ők nem szólnak bele az ő dolgába, ő sem háborgatja őket. Hanem hagyja, hogy írásban soha le nem fektetett,^ de mindkét fél által pontosan ismert és tiszteletbentartott határokon belül úgy boldogulhassanak, ahogy tudnak. A politika, az ország vezetése egy kislétszámu zárt kör ügye s akik ehhez a klikkhez tartoznak, természetesnek tartják, hogy a döntésekről, mint befejezett tényekről csak utólag tájékoztassák az ország népét. És nem is rögtön. A- mire egy példa« április 12-13-án tanácskozott a párt legfőbb hatalmi szerve,a Központi Bizottság és a határozatait csak 16-án hozták nyilvánosságra... Az értelmiség főle? akkor békéit me? a rendszerrel,amikor a hetvenes években kiteljesedő új gazdasági mechanizmus jegyében lehetőséget kapott arra, hogy önálló vállalkozásokba kezdjen és hogy ne csak háborítatlan nyugalomban, de
