Független Magyar Hírszolgálat, 1982. március-1983. február (6. évfolyam, 1-12. szám)
1982-09-15 / 7. szám
Tavaly novemberben ezeken a hasábokon új politikai divatról adtunk hírt: magyar emigránsok (s az ő esetükben e meghatározás feltétlenül helyénvaló), pusztán jól alkalmazott odysseusi furfangnak minősítve az óhaza tokozott törekvéseit a kapcsolatok normalizálására, ellenpropagandába kezdtek. Lett légyen szó a magyarországi egyházak, a kultúra vagy a sport küldötteiről, külföldi és hazai rendezvényeiről: „trójai falovak azok a kintiek megtévesztésére". Idéztük akkor a torontói Magyar Elet egyik írását, amely az Anyanyelvi Konferenciát is besorolta ebbe a ménesbe. Azóta a szerző heves védelmezőre talált Stirling György, az amerikai magyar szélsőjobb szorgos publicistája személyében. Lássuk hát a torontói Magyar Elet 1 9 7 7. május 14 -i számának nyolcadik oldalát. A Kritika cikkíróját nagyon felbosszantja az, hogy Flórián Tibor átlátott a szitán és leleplezte a kommunisták trükkjét, amint anyanyelvűnk jövőjéért aggódó, jóhiszemű, de politikailag tájékozatlan fiatalokhoz az Anyanyelvi Konferencia trójai falovával akarnak közelférkőzni. Annak az Anyanyelvi Konferenciának az ürügyén próbálják magukhoz édesgetni őket, melyről ma — hét évvel az első debreceni konferencia után — már mindenki tudja: az valóban nem más, mint trójai faló, melyet álcázott politikai és propagandacélok érdekében szeretnének becsempészni közénk. „Már mindenki tudja ..Nos, az augusztus második hetében lezajlott 111. Anyanyelvi Konferenciára, amely az egyetemes magyarság összefogásának, a magyarságtudat, az anyanyelv és kultúra megőrzésének touábbi lehetőségeit körvonalazta, sokkal többen jöttek el, mint korábban. Es sokféléi jöttek, a szó több értelmében. Most két eset. lehetséges: vagy nem tudták az ideérkezők, amit már „mindenki tud", vagy másképpen tudták a dolgokat, mint Flórián és Stirling. Ez esetben ók is „faló-beli’’-ként tértek vissza? Stirling egyébként téved: mi nem bosszankodunk. Éppen a konferenciáéhoz hasonló fejlemények tudatában őszinte sajnálattal és a politikai szűklátókörűségnek kijáró elképedéssel tekintünk a Magyar Életre és társaira. Bosszankodásra — láthatólag — nekik van okuk. „Hogyan lehet, hogy egyre többen akadnak olyanok, akik azt szeretnék, hogy az emigráció dobja el minden fegyverét?” — jajdul fel cikkében Flórián Tibor, és vele együtt kell feltennünk a kérdést nekünk is: hogyan lehet, hogy három év telt el Mindszenty József amerikai látogatása óta, amikor az egész emigráció megfogadta, hű marad tanításaihoz, és máris olyan sokan megalkudtak? Hogyan lehet az. hogy alig két évvel halála után anynyian tagadták meg azokat az elveket, melyeket ő szellemi végrendeletében ránk hagyott? Mindszenty József is óvott attól, hogy lépremenjünk a hazai közeledésnek és higgyünk az Anyanyelvi Konferencia szirénhangjainak. Mélyen elítélte azokat, akik az őket elüldöző hazai rendszerrel bármiféle hivatalos — üzleti vagy kulturális — kapcsolatba léptek. Fájdalom, de napról napra nő azoknak a száma, akik „rugalmasabban” gondolkodnak és ilyen vagy olyan okból már sok mindent revideáltak abból, amit vallottak ezelőtt 20— 30 évvel, amikor eljöttek hazulról. Sajnos ezek sok bátorítást kapnak Kádáréktól, s ez egyre merészebbé teszi őket. Itt van mindjárt az a bloomingtoni professzor, Sinor Dénes is, aki már annyiszor vitézkedett otthon az anyanyelvi konferenciákon (...) Még a múlt év végén nyilatkozott egy amerikai lapban, és nyeglén kijelentette: nem hiszi, hogy az otthoni magyaroknak álmatlan éjszakái lennének a Szent Korona miatt, de az ő véleménye szerint annak mégiscsak otthon, a kommunistáknál a helye. Nemrégiben pedig a Magyar Hírek főszerkesztőjének. Szántó Miklósnak aöor. nyilatkozatot, s abban azon örvendezett, hogy felnövőben van egy új ,közép nemzed élt melynek már nincsenek előítéletei a hazai rendszerrel szemben, és melynek tagjai „megalapozott tudással képesek eligazodni az ú; viszonyok közt és előrehaladni a helyes úton” (...) A legszomorúbb az egészben, hogy az ;bizonyos „középnemzedék” Bloomingtonba zarándokol, és Sinor professzortól tanul „magyarságtudatot”. (...) A példák szerint a közelmúltban fölgyorsul: tempóban bontakozott ki az a párbeszéd mely már évekkel ezelőtt megindult. Ez hát a „faló-helyzet" egyik oldala. Hogy ez „hoppon lehet" — nem Sinor professzorékncl kell rajta elgondolkodniuk. Vannak azonban más jelek is. Míg Stirlingék a diaszpórán belül egészen elszigetelődtek, addig a befogadó államok legnagyobbikának hivatalos politikája hirtelen ismét kinyitott nekik egy kiskaput. Petícióik és hangadóik szívesebben látott vendégek lettek bizonyos fórumokon, ahol falovaikon kedvükre lovagolhatnak. Stirling György cikke végén c „szabad magyaroknak" arra a torontói világkonferenciájára utal, amelyet két éve pontosan a helsinki értekezlettel egyidőben tartottak. A nemzeti emigráció feladata (...) az eltévelygőket visszavezetni a helyes útra, ami az 1975-ös torontói világkonferencia jelölt k számunkra. Melynek határozatai ma is érvényben vannak és ma is köteleznek mindannyiunkat. Nem kellene inkább a másik értekezletre gondolni? Melynek határozatai ma is érvényben vannak és ma is köteleznek mindanynyiunkat. A névtelen cikkíró utolsó mondataival nyilván a helsinki értekezletre céloz s annak határozatait ajánlja az emigráció figyelmébe, pedig jobban tenné, ha a saját portája előtt söpörne! Hogy kit mire kötelez Helsinki, azt inkább Kádáraknak kellene tanulmányoznak: a magyar politikai emigráció éppen azért harcol, hogy az ott megfogalmazott elvek a gyakorlatban is érvényesüljenek. És teszi ezt a Szabad Magyarok első Világkongresszusán, 1975“ben Torontóban hozott határoza„ tok szellemében. Ezek még ma, hét év után is érvényesek,^ olyannyira, hogy kiinfc dulasi alapul szolgálhatnak a napokon belül megkezdődő újabb torontói Szabad Magyar Világkongresszus tanácskozásaihoz. Melyeknek éppoly egyértelműen és világo_san állást kell foglalniok a kommunista behatolási kísérletekkel szemben, mint az 1975-ben történt. Ami ennyire felingerelte a KRITIKA cikkíróját...______ Még egyszer a trójai falovakról A I K 11E E f című budapesti folyóirat 1977 októberi számából fényképeztük ki v az alábbi glosszát, melynek ma - csaknem öt év távlatából - az ad hervadhatatlan időszerűséget, hogy a "trójai faló” kérdése - milyen kapcsolatokat tarthat az emigráció az óhazai magyarsággal és hogyan kell fogadnunk, minősítenünk a Budapest felől kiinduló közeledési kísérleteket? - központi témája lesz a szeptember közepén Torontóban összeülő harmadik Szabad Magyar Világkongresszusnak. Érdemes ezt a hazai újságban megjelent cikket most, öt év után újra elolvasni,hogy lássuk: a budapesti rendszer offenzívája az emigráció semlegesítésére már akkor javában folyt, mégpedig a mostaniakhoz nagyon hasonló eszközökkel,módszerekkel. De azt megállapíthatjuk: a közben eltelt evek alatt nem sok eredményt ért el a Magyarok Világszövetsége s ehhez talán az is hozzájárult, hogy a nemzeti emigráció leleplezte az álcázott infiltrálási kísérleteket, leleplezte a trójai faló trükkjét:
