Független Magyar Hírszolgálat, 1981. március-1982. február (5. évfolyam, 1-12. szám)

1981-11-15 / 9. szám

*

;sak legszűkebb baráti körével érintkezett, de tisztelői - a magyar(szellemi Vi-\ lág sok kitűnősége - számontartották, sőt figyeltek rá. Ellenfelei úgyszintén'. k széles közvélemény, a nagyközönség azonban már a nevét sem ismerte...

Amig élt, kevesen tudtak rólai süket hallgatás, felejtető némaság vette körül Bibó személyét. Most, halálában kezdik felfedezni. Mióta két és fél esztendővel ezelőtt elhunyt, egyre-másra jelennek meg róla és munkásságáról írások a hazai sajtóban. Az emberek kezdenek rá emlékezni és most kezdenek felfigyelni tanulmányaira, egész életművére. Nyilvánosan elsőként Illyés Gyula adózott nagyságának a tisztelet szavával, amikor a^temetésén a "hűség, a tudás, az önzetlen szolgálat szívós elkötelezettjeként" búcsúztatta, aztán sorra jöttek a visszaemlékezések: Keresztury Dezső lelkiismeretfurdalásból sár jadt __mély főhajtása a VIGILIA'-ban, Huszár Tibor kétéves késéssel közölt Bibó-interjúja a VALÓSAG-ban s még több más pozitívan értékelő írás után E. Fehér Pál már említett cikke a KRITIKá-ban, mely megpróbál gátat emelni - a cikkíró szavaival élve - a "Bibó-reneszánsz"kibontakokozása .elé és megpróbál-ja szertefoszlatni a Bibó legendát.

Ebben az egyben igaza van E. Fehér Pálnak: Magyarországon megkezdődött Bibó István újrafelfedezése, munkáinak reneszánsza és születőben van egy Bibó-legendakör. Ami nagyonis valóságalapra épült legenda: mert azon aligha lehet vitatkozni, hogy Bibó István az utolsó negyedszázad legnagyobb magyar politikai gondolkodója volt és - ezt még E. Fehér Pál is kénytelen leírni - "a magyar társadalmi közgondolkodás históriájából Bibó 19^5 és 4-8 között írott esszéi semmi esetre sem hiányozhatnak." És a későbbi években született ragyogó tanulmányok? Azokat a rendszer legszívesebben máglyára vetné, különösképen az 1956-57-ben írtakat, mert ezeket nem tudják neki megbocsátani. Nem tudják neki^megbocsátani, hogy a forradalmi kormány minisztere volt és hogy mindhalálig hű maradt ötvenhat eszméihez. Hogy írásainak, a nemzeti függetlenség és szabadság a két sarkpont ja .r,s az igazi Bibót ezekből a forradalmi időkben született tanulmányokból ismerhetjük meg.

Hogy ennek az újrafelfedezésnek mik a rugói, nem tudjuk. Talán az egyre növekvő számú hazai ellenzékiek Bibó István személyében vélik megtalálni azt az eszményképet, akinek életpályájából és tanulmányaiból példát meríthetnek, az ő nyomait követve, aki soha nem meggondolatlan hevességgel, hanem mindig megfontolt felelősségtudattal,a realitások bölcs mérlegelésével igyekezett céljait elérni. S talán az is közre játszott.amiért épp ezekben a hónapokban, ebben az esztendőben vagyunk /tanúi a Bibó-reneszánsznak, hogy idén van ötvenhat negyedszázados évforduló ja.Es Bibó szellemének idézése alkalom arra, hogy a hozzá hűségesek 195ó-ra emlékezzenek, gondolatban visszaszálljanak a szabadságharc napjaiba.

Az a hír is ezt látszik alátámasztani, hogy Bibó István tisztelői és barátai ebben az évben egy Bibó-emlékkönyvet szándékoztak kiadni. A közel ezer oldalra tervezett kömet anyagát 76 szerző közreműködésével állította . össze a szerkesztőbizottság, melyben olyan ismert neveket találunk, mint Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Weöres Sándor, Csurka István, Vas István, Mészöly Miklós, Fekete Gyula, Haraszti Miklós, Képes Géza, Konrád György, Kenedi János (a hazai ellenzék egyik hangadója), Báli Sándor (195ó-ban a. Központi Munkástanács elnöke) és Donáth Ferenc (1956-ban Nagy Imre egyik legközelebbi munkatársa, a Nagy Imre-perben 12 évre Ítélték). Amikor az anyag elkészült, a kötet egy gépelt példányát a szerkesztők a Gondolat Kiadónak^nyújtották be, ahonnét azonban elutasító választ kaptak: a kötetből csak egyes Írások közölhetők, a teljes anyag nem. A szerkesztők ragaszkodtak a teljességhez, mire a tárgyalások holtpontra jutottak. A Bibó-emlékkönyv kiadását - Magyarországon - bizonytalan időre el kellett halasztani...

A kötet nem titokban készült s arról tudomást szereztek a pártközpontban is, ahol érthető idegességet okozott. A Politikai Bizottság is foglalkozott az ügygyei és mivel nem tudta, mitévő legyen, milyen álláspontot foglaljon el, kiadta a kötetet "elemzésre" a párt Kulturális Osztályának. Kornidesz Mihály,az osztály vezetője hetekig tartó munkával hosszú jelentést készített, melynek első és legfontosabb megállapítása az, hogy nyilvánvalóan provokativ lépés volt a kötet benyújtása egy állami kiadóhoz, mert a szerkesztőknek tudniok kellett: a kézirat nem adható ki és ezzel csak a "második nyilvánosság" (így nevezik hivatalos körökben a földalatti irodalmat, a szamizdatokat) útján való terjesztéshez akartak indokot teremteni. Az alábbiakban még néhány jellemzó részletet idézünk a Kornidesz elvtárs által szerkesztett jelentésből:

"A szerzők Bibó magatartását az értelmiségi magatartás példaképének tekintik.