Független Magyar Hírszolgálat, 1981. március-1982. február (5. évfolyam, 1-12. szám)
1981-11-15 / 9. szám
V. évfolyam 9. szám - 1981. november 13« Független Magyar Hírszolgálat Megjelenik minaen hő l^.-en Szerkeszti: Stirling György 7245 Parkwood Ct.,Falls Church, Virg. 22042 Magyarországi sajtószemle október 1-tÓl 31-ig A Magyar Hírek című hazai propagandaújság augusztus 8.-i száma cikket közöl, mely"Két gondolkodó" címmel Bibó Istvánról és Erdei Ferencről szól. A cikk több tekintetben is félrevezető. Egyrészt a két név egymásmelléhelyezésével a tájékozatlan olvasóban azt a hitet kelti, hogy Bibó István életművét a ^mai Magyarországon éppolyan hivatalos megbecsülés övezi, mint Erdeiét, aki lényegében elete végéig híven kiszolgálta a rendszert. Másrészt Bibó István egy régebbi írásaból önkényesen olyan részleteket ragad ki, melyekkel hamis színben mutatja be őt. Végül úgy tünteti fel, mintha Bibó'István munkásságát csak azért nem ismerhetné a nagyközönség, mert a váratlan halál megakadályozta Bibót abban, hogy "saját válogatásában és magyarázataival" adhassa ki tanulmányait. A valóság az, hogy Bibó István 1979 májusában bekövetkezett korai haláláig- hatvannyolcadik évében járt akkor - a legteljesebb mellőzöttségben, a publikálás legkisebb lehetősége nélkül élt és dolgozott egy jelentéktelen könyvtárosi állásban, melyet a börtönből való kiszabadulása után, 1965-ben kapott. A bűne nagy volt és megbocsáthatatlan: 1956-ban államminiszteri tisztet viselt a koaiiciós Nagy Imre-kormányban és azon a bizonyos november 4.-i szörnyű hajnalon egyedül maradván a Parlament épületében, az orosz ágyúk dörgése közben megrázó kiáltványt fogalmazott, melyben passzív ellenállásra hívta fel a magyar népet és felszólította« ne ismerje el a szovjet megszállók által felállítandó bábkormányt. Súlyosbította Bibó István bűnét, hogy néhány nappal a szovjet orvtámadás után hatalmas tanulmányt készített a magyarországi helyzetről és részletes javaslatokat tett a magyar kérdés kompromisszumos megoldására. Ebben a tanulmányban mutatkozik meg Bibó igazi nagysága és gondolkodói képessége. A tervezetben - melyet még 1956 november folyamán eljuttat az ENSz-hez és a nyugati hatalmakhoz - higgadt mértéktartással és a tényleges hatalmi viszonyok figyelembevételével olyan megoldást dolgoz ki, mely mindkét oldaltól engedményeket követel, ugyanakkor megmentené a forradalom legfontosabb vívmányait. De Bibó legnagyobb vétke az volt - s ezért kellett hat évet börtönben töltenie és ezért ítélték szabadulása után hallgatásra - hogy a polgári demokráciát tekintette eszményének és soha alkudott meg a kommunistákkal. Ezt - hogy még kiszabadulása után sem igyekezett "közeledni" a rendszerhez - egyesek igen rossznéven vették. Halála után pár hónappal írja erről a KRITIKA 1979 szeptemberi számában E. Fehér Pál "A Bibó-probléma" című cikkében« "Nem volt benne kellő készség helyzetének rendezésére. Némasága rossz látszatokat kelthetett körülötte, holott bizonyosan lehetett volna találni megoldást az ő esetében is. Bonyolultabb személyi ügyekben már régen megteremtődött az együttdolgozás, az együttműködés lehetősége. 1956-os szereplése, az ellenforradalom utáni káros tevékenysége odavezetett, hogy a bíróság elítélte, de amikor amnesztiával kiszabadult, előtte sem lehettek lezárva a kapuk,mint annyi más megtévedt és politikailag vétkes (?) társa előtt, akik éltek a népi hatalom által nyújtott alkalmakkal." Kádárék nagyon szerették volna, ha Bibó "él az alkalommal" és ő is canossát jár, mint tette azt pld. Déry Tibor, vagy Keresztury Dezső. Nagy elégtétel és diadal lett volna a rendszer számára, ha e nagy jellem is megalkuszik, akinek- mint E. Fehér Pál írja epésen cikkében - még ma is vannak "hívei, sőt bálványozói". De Bibó István nem kívánt közszereplést a számára idegen közegben, a proletárdiktatúrában, ^lett légyen az bármennyire is "liberalizálódott" és engedékeny. Élete utolsó másfél évtizedét teljes visszavonultságban töltötte és
