Független Magyar Hírszolgálat, 1981. március-1982. február (5. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-15 / 2. szám
IC A IgÁMSf'MI MAŐ*AaiA& ÉíMTÚQhi Március 15.-én az Old Budapest vendéglő nagytermében gyűlt össze Washington magyarsága 184-8. emlékét ünnepelni. Az ünnepség szónoka dr. Wagner Ferenc volt. Dr. Gosztonvi Péter. Svájcban élő történész amerikai előadókörutja során a fővárosba érkezett. Április 12.-én tartotta meg kitűnő előadását a washingtoniaknak. Fürv Lajos író április 12.-én tartott jólsikerült irodalmi estet az Old Budapest étterem különtermében. Előadását művészi műsor egészítette ki. "Gyönyörű ez a nagyvilág:” a címe a Londonban élő Lajossy Sándor színes űtinaplójának, melyből most jelent meg a második kiadás. (Turul Nyomda - London, I98O.) Az alábbi írást a Magyar Nemzet március lőt-i számából vettük át. A megragadóan szép sorok írója Csurka J-stván, akiről tudjuk, hogy 1956.-ban a forradalom mellett állt s azóta sem jött ki tolla alól az a szó, hogy "ellenforradalom". Ezért - és más párhuzamok miatt is - olvasás közben az embernek az az érzése támad,hogy amikor Csurka az "új esküről" és - l8L8-ra utalva - a forradalom tisztaságáról ír, valójában 1956-ra gondol... De beszéljen önmagáért az írás* Új eskünk »mikor én jártam középisn kólába, akkor a történelem még főtantárgy volt. Arra pontosan már nem emlékszem, hogy hány történelem óránk volt egy héten, kettő-e vagy három, vagy talán négy is, de arra igen, hogy március 15-ével elnyújtva, hosszasan foglalkoztunk. Aprólékos gondossággal és mintegy filmszerűen pergettük le ennek a napnak az eseményeit. Mesét kerekítettünk, regényt irtunk, mégpedig közösen. Tanárunk úgyszólván csak felvázolta és a kezében tartotta ezt a közös regényírást. Ki-ki tehetsége, olvasottsága, képzelöereje mértékében járulhatott hozzá ennek a szent napnak a közös átéléséhez. Kizárva senki nem volt belőle és kimaradni sem akart belőle senki. Egy nagy közös élmény lett belőle, év végére, a számonkérések ide' iére pedig mentőkérdés, mert erre regényre, vagy filmre még az is emlékezett, aki egész évben nem tanult meg semmit é< minden adat és összefüggés kihullott a fejéből. Nem tudom, ma hogyan van ez. de feltételezem, hogy már csak az általános időhiány miatt, még azokban az iskolákban is, ahol folyik valami történelem tanítás. egészen másként. Ez tulajdonképpen -természetes, hiszen ugyanúgy, nem is lehel. Nem is az tehát a célom ennek a régi dolognak a fclemlegetésével. hogy a jelen tanügyet harmincegynéhány évvel ezelőtti módszerek újraalkalmazására bírjam rá, hanem egyszerűen csak az, hogy — mintegy hangosan gondolkodva — elbeszéljem azt, hogy mit is nyertünk mi azáltal, hogy zsenge kamasz korunkban Március Idusa élménnyé vált bennünk. Történelmünknek ez a napja, tudjuk, jelentőségében is fölér akármelyikkel. Egy tekintetben azonban valamennyi fölétoronylik. S ez pedig a makulátlan tisztasága. (\.em akarok érzelmes húro- J' kát pengetni, s főként nem akarok valamiféle március tizenötödikéi prédikációt kerekíteni ebből a hangosan gondolkodásból, de . azt, akármilyen színben is tűnök föl ennek következtében, el kell ismernem és meg kell állapítanom, hogy nekem életem minden létfontosságú döntésében jelenvaló volt ez a március tizenötödike-élményem. Nem azt állítom ezzel, természetesen, hogy én mindig jól döntöttem, hogy minden tettem és minden mondatom kiállja Március próbáját, de azt már igen, hogy ballépéseim, meghunyászkodásaim, gyávaságaim felismerése, beismerése és a megtisztulásra és jóvátételre irányuló elszánás már sohasem történt önélküle. Ami csekély jót és helyeset pedig összehoztam, ha összehoztam, azt mind csakis annak a fogékony kölyöknek a sugalmazására, aki annak idején a hő azonosulni vágyás szándékával nyitott be a szent nap előestéjén a Pilvaxba, aki jelen volt a Dal megfogamzásakor, aki ott ázott a Nemzeti Múzeum előtt, s bizony még a lépcsőkre is felóvakodott, vállalva a kockázatot. hogy a „felsősök’' leparancsolják onnan. Idézőjelbe tettem- it. , az imént ezt a feUöxök-et, pedig nem szeretek macskakörmözgetni, ha nem idézek valójában. Dehát, úgy látszik, most mégiscsak idéztem. Annak a fogékony kölyöknek a képzetét idéztem, akinek a Márciusi Ifjak egyszerűen • csak felsősök voltak. Igen. mert ilyen közvetlenséggel kelt életre bennem, s bennünk akkor Március. Ez a közvetlenség teremtette meg a melegét, hitelét és az életreszólóságát.Körülölelte, magába olvasztotta és magával sodorta az embert egy közös vállalkozás, Nem volt ebben semmi ember- 1 fölötti. Azok a diákok álltak elől, azok szava1 tak és azok szónokoltak, akik a legérdemesebbek voltak rá. Magadon érezhetted a tekintetüket. És boldogság volt tapasztalnod: kíváncsiak a szemed fényléséje. Szavaik már a te szavaid voltak. S amikor a második versszak után együtt mondtatok a refrént, már velük'együtt esküdtél, összeölelkezett az ezernyi „Esküszünk!”. Ott volt köztük a te esküd is. Valamit az is nyomott a latba. : Március,tisztasága — az eskü tisztasága. . , /Tdáig jutva a további hangoi- san gondolkodást most egy, 'nagy-nagy'sóhaj szakítja meg.. Van rá ok,. kétszeres , is. Elő-, szőr is ugyebár kikerülhetetlen - a szembesülés' egykori önmagunkkal, aki letette azt az esküt. Nehéz az elöl a bírói pulpitus elöl emelt fővel távozni, ahol ez a szembesítés megtörténik. Ennél is nyomosabb ok azonban a sóhajtásra a második. Ez jószerivel nem más, mint egy nehéz szorongás. Ezt a velejéig huszadik századi lelkiállapotot belőlem, vagy bennem rendszerint egy komoly'mulasztásom váltja ki. Tipikus eset ez? Nem valószi, nű. De lez most mellékes. A szorongás beállt, mert a mulasztás megtörtént. Hogy mi ez a mulasztás? És kinek a mulasztása? Csak az enyém'vagy közös ez is? Annyi bizonyos, hogy a „felsősöket” nem terheli felelősség érte. Ezt a mulasztást én követtem el. mi követtük el egykori kisdiákok, akiket egykoron még beengedtek és befogadtak a Pilvaxba, s akik aztán az idők sokirányú változása során hagytuk odáig fajulni a dolgokat, hogy mostmár felnőhetnek, beléphetnek az életbe olyan nemzedékek és olyan egyedek is, akik csak tanulják Márciust, a Pilvaxot, de az élmény forrósága és a beavatottsag felemelő és megtisztító élménye nem osztályrészük. Nincs itt most sem idő, sem tér ennek a jelenségnek az elemezgetésére. Lehet, hogy csak az én szorongás gyötörte képzeletem festi ilyen borongósra a képet. A lényeg az, hogy szerényen, de keményen is tegyünk le most új esküt. Akárhogyan alakulnak is a világ dolgai, akármennyi szeretem- és nemszeretem teendőt ruháznak is ránk a mindennapok, a fentebb említett, mulasztást többé nem követjük el; nem leszünk oly restek és oly bambák, hogy Március életre szóló eligazításából akárcsak egyetlen egy gyermekünket is kirekesztődni hagyjuk, És ne legyen sem harsogó, sem fennhéjázó ez á mi új eskütételünk, de legyen annál elszántabb és tántoríthatatlanságot tükröző. Legyen magyar eskü, mint, amilyen az eredeti volt, illetve, pontosabban' úgy legyen magyar eskü, ahogyan az eredeti volt az: egyetemességében. Azt értsük meg végre, hogy a Magyar Március magyar voltával nekünk senkinek nem kell elszámolnunk, s ha ezt hagyjuk elhalványulni magunkban, s egymásra lépő nemzedékeinkben, az csak a mi dolgunk, a mi bajunk, azért nem róhat meg bennünket az emberiség. Márciusunk világraszóló. egyszervolt tisztaságának megőrzésével, felmutatásával azonban az egész világnak tartozunk, akármilyen kicsinyek vagyunk is. Ez az, és csakis ez. ami most ránk van bízva, magyarokra. Csak ez a tisztaság emelhet át bennünket a jövendő századokba. Csurka István
