Független Magyar Hírszolgálat, 1980. március-1981. február (4. évfolyam, 1-12. szám)
1980-10-15 / 8. szám
IV. évfolyam 8. szám 1980. október 15. Független Magyar Hírszolgálat Megjelenik minden hú 15.-én Szerkeszti: Stirling György 6135 Leesburg Pike, Falls Church, Virg. 22041 Magyarországi sajtószemle szeptember 1.-tól 3i»-ig Nem hiszem, hogy van a földkerekségen nemzet, melynek fiai nagyobb érdeklődéssel figyelik a néhány hónappal ezelőtt mozgásba lendült és nyugvópontra még a mai napig sem érkezett lengyelországi eseményeket,mint mi magyarok'. Ez egészen természetes. Az évszázados kapcsolatokon és az oly sok tekintetben rokon történelmi múlton alapuló kölcsönös rokonszenv, a hagyományos lengyel-magyar barátság indokolja ezt elsősorban, de vannak egészen újkeletű okai is. A két nép története szüntelen szabadságküzdelmek láncolata s ezek révén gyakran kapcsolódott egymáshoz sorsuk. Lengyelország függetlensége Bátori István nevéhez fűződik, Rákóczi Ferenc lengyel földön készítette elő felszabadító hadjáratát, 18^8-as szabadságharcunk lengyel hőseit legendák övezik,a legutóbbi háborúban pedig, amikor a lengyel hadsereg tagjainak menekülniük kellett a német-szovjet ellenség elől, Magyarországon találtak menedéket^és biztonságot. De mindennél közelébb hozta egymáshoz a két népet a háború utáni évtizedek közös tragédiájaia két,egyaránt nyugati kultúrkörbe tartozó és egyformán katolikus nép Nyugat felelőtlensége folytán szovjet érdekszférába került, ami gyakorlatilag állami függetlenségük elvesztését jelentette. Ebbe azonban egykönnyen egyik nép sem nyugodott bele« 19^5° óta a lengyelek most lázadtak fel negyedszer a szovjet elnyomást jelentő kommunista rendszer ellen és első megmozdulásuk, az 1956.-os poznani felkelés bizonyos értelemben elindítója volt a magyar forradalomnak. A magyar Ötvenhat a lengyel munkások iránti rokonszenvtüntetéssel kezdődött és több volt, mint jelképes, hogy a magyar ifjúság követelései először a budai Bem-szobor talapzatáról hangzottak el. Most huszonnégy esztendeje... Ezt pedig nem lehet egyhamar elfelejteni. Nem felejti el a magyar nép jobbik - és talán nagyobbik - része, mely még ma is emlékszik 1956. csodálatos napjaira, nem felejtjük el mi politikai emigránsok, akik ápoljuk a forradalmi szabadságharc emlékét és szelleme folytatóinak tartjuk magunkat, de nem felejt a hazai rendszer sem« ahogy Moszkvából, úgy Budapestről is szorongással és aggódva lestek a sztrájktól megbénított lengyel városok felé. Még élénken élnek emlékezetükben azok a napok, amikor a lengyel felkelés hullámai átcsaptak az országhatárokon és Magyarországon magasra lángolt a forradalom tüze. Lidérces álmaikban még ma is visszatérnek október 1956. utolsó hetének eseményei, amikor szinte órák alatt összeomlott uralmuk és a nép haragja a pokolba kergette őket. Mindegyikünknek jó oka van hát rá, hogy különleges figyelemmel kísérjük a lengyelországi fejleményeket,melyek látszólag most elcsendesedtek, de - es ez meggyőződésem -, véglegesen még nem zárultak le. Remény lehet arra, hogy - miként huszonnégy évvel ezelőtt - a lengyelországi-helyzetre mindig különösen érzékeny magyarságban is megmozdul valami otthon és a példa hatására a magyar munkásság is megpróbál magának engedményeket kiharcolni. De maga az a tény, hogy látja: békés eszközökkel, a sztrájk fegyverével is visszakozásra lehet bírni a kormányt, már nagymértékben befolyásolhatja későbbi magatartását és növelheti öntudatát, bátorságát. És ettől retteg a rendszer. Ötvenhat keserű tapasztalataiból tudja: ha egyszer elindulna a láncreakció, annak beláthatatlan következményei lehetnének. Amikor augusztus végén csúcspontjához érkezett a hajógyáriak sztrájkja és már a sziléziai iparvidéken, meg a szénbányászok körében is követőkre talált, a Kreml súlyos dilemma elé került» a Brezsnyev-doktrinára hivatkozva fölényes
