Független Magyar Hírszolgálat, 1980. március-1981. február (4. évfolyam, 1-12. szám)
1980-09-15 / 7. szám
utalva a következőt említi» "A kongresszussal közel egyidőben került sor tudományos ülésszak keretében, Burebista dák királysága fennállása 2050. évfordulójának megünneplésére is. A kongresszus napilapjában sok résztvevő méltatta azt az üzenetet, amelyet a köztársaság elnöke intézett a megjelentekhez. S ha néhány külföldi résztvevő utalt is az összejövetel nemzetközi jellegére - valamennyien mély benyomást szereztek a román történetírást, tudománypolitikát átható erős nemzeti tudatról." - Mindebből azt lehet kiolvasni a sorok között, hogy a bukaresti konferencia inkább csak nevében volt nemzetközi, jellegében a túltengő román nacionalizmust szolgálta. Es Ceaucescu kötelező dicsőítését. A IZABADFÖLSI MAO¥ARSÁS ELSTESQL; "7----------------------- ' Évfordulóra emlékeztetünk» 1940. augusztus JOo-án, negyven évvel ezelőtt tért vissza az anyaországhoz Eszakerdély! A második bécsi döntés kettévágta Erdélyt és északi felét, melyhez Székelyföld egy része is hozzátartozott, visszaítélte Magyarországnak. Noha ezzel csak részben elégültek ki a magyar reviziós igények, mégis határtalan örömmel fogadta az ország népe, hogy visszakaptuk Kolozsvárt, Nagyváradot, Marosvásárhelyt, Máramarosszigetet, Szatmárnémetit, Zilahot és meg egy sor Trianonban elrabolt magyar várost. Visszatért összesen 43.500 négyzetkilométernyi terület, mintegy két és félmillió lakossal. A német és olasz kormányok által hozott döntést a győztes nyugati hatalmak a háború után semmisnek tekintették és - elsősorban a Szovjetunió befolyására - a párisi békében ismét Romániának adták egész Erdélyt. Az árulás jutalmául. Szent-Iványi Domokos volt rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 83 éves korában a nyugatnémetországi Heidelberg-ben elhúnyt. Az Illustrated London News júniusi számában "The Thracian inheritance" címmel a románok dák eredetét bizonyítani próbáló tanulmány jelent meg. Ceaucescuék propagandája hatásosan dolgozik! Dr. Teller Ede szeptember 10„-én Washingtonban tartott kitűnő előadást "Prospects for the Eighties" címmel. Az Amerikai Magyar Szövetség augusztus 30,-én intézőbizottsági ülést tartott Ligonier-ban. Az FMH értesülése szerint az I.B. ülést Pásztor -^ászló I.B. elnök hívta össze és vezette le. Többen kérdezték» hogy’ lehet ez? Pásztor László ugyanis fegyelmi eljárás alatt áll és tisztségétől fel van függesztve,mindaddig, míg a fegyelmit le nem folytatják ellene, helyesnek tartanók, ha az AMSz elnöksége nyilatkozatot adna ki ebben az ügyben, hogy tisztán láthassunk. Dr. Nádas János és dr. Nádas Rózsa július végén viszonylag szerencséskimenetelü autóbalesetet szenvedtek Virginiában. Többheti kórházi ápolás után ma már mindketten otthon vannak Cleveland-ben. Mindkettőjüknek szívből gratulálunk a felgyógyuláshoz és kívánjuk, hogy ne érezzék a balesetnek semmi hátrányát abban a hatalmas munkában, mely a XX. Magyar Találkozó megrendezésével, illetve előkészítésével rájuk vár. Két eredményesen végződött operációról is hírt adunk» az AMSz két vezetőségi tagján is végrehajtottak súlyos szívműtétet az elmúlt hónapban. Taba Jánost és Vasvári Zoltánt kellett megoperálni. Már mindketten a gyógyulás útján vannak, aminek örülünk és bízunk benne, hogy rövidesen újra bekapcsolódnak a munkába. Tiszteletreméltó tevékenységet folytat Kanadában az Egyetemes Magyar Egyház (Universal Magyar Church) Dr. Mihály Ferenc lelkész irányításával.Templomuk címe» Toronto, 1120 Ossington Ave. A gyülekezet életéről még beszámolunk. KÖNYVSAROK» Augusztusban két új könyvet kaptunk» mindkettő Ausztráliában jelent meg, a Dezséry Ethnic Publications kiadásában. Az egyik kötet Vindis Zoltán versei "Versem, az élet" címmel, a másik Dr. Dezséry András novelláinak gyűjteménye - angol fordításban. Cime* "Neighbours". Ismertetésükre visszatérünk. --- Könyvszerető olvasóinktól elnézést kérünk, de az előző számunkban ígért könyvismertetéseknek sem tudunk most helyetszorítani, anyagtorlódás miatt. A szerzőket is kérjük, legyenek megértéssel és türelemmel! A SZABAD MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK SZÖVETSÉGE KÖZGYŰLÉSÉ N0V. 29.-ÉN LESZ CLEVELANDBEN'- 10 -