Független Magyar Hírszolgálat, 1980. március-1981. február (4. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-15 / 2. szám
2 radottsága. A megfelelő gépesítés hiánya és a rossz munkaszervezés miatt - amihez még nehezen kielemezhető egyéb okok is járulnak - a magyar munkás teljesítménye harmada-fele egy nyugati munkás teljesítményének. Ennek következtében a ma gyár ipar termelékenysége is ilyen arányban marad el a gazdaságilag fejlett tőkés országok ipara mögött. Amí^ ezen nem tudnak változtatni, a magyar ipar nem fog soha versenyképes exportárukat gyártani és a népgazdaság egyensúlya is bizonytalan marad. "Rendkívül fontos feladatunk a hatékonyság, a termelékenység terén mutatkozó elmaradásunk felszámolásának meggyorsítása - írja erről Szekér Gyula, majd igy folytatja: Iparunk teljesítményhiányát csak a gazdasági hatékonyság javításával lehet megszüntetni. A népgazdasági egyensúlyhoz való érdemibb hozzájárulását is csak igy„tudjuk elérni. A teljes foglalkoztatottság politikailag elsődleges jelentőségű (!) követelményének érvényesítése során csak kisebb figyelmet fordítót tunk a termelékenység növelésére. Az állandósult teljes foglalkoztatottság mellett ipari termelékenységünk ma még viszonylag alacsony színvonalú." Ezekkel a bonyolultan - a mostani hazai vezetők zsargonjában - fogalmazott mondatokkal Szekér Gyula^lényegében azt a köztudott tényt írta le,hogy Magyarországon politikai okokból nincs kapun kívüli munkanélküliség, de annál inkább van a gyárkapukon belül. Mindenkinek van munkahelye, de az már nem biztos, hogy ugyanakkor munkája is van. A bér, fizetés sokszor nem más, mint jelenléti díj és az intézményesített lógás mélyre züllesztette a munkamorált. Nyilvánvaló, hogy rosszul szervezett, alacsony termelékenységű munkával nem lehet exportra gyártani, mert még ha minőségileg meg is üti a mértéket, mindig drágább lesz, mint a konkurrencia termékei. A világpiacon ma már minden vonalon nagyobb a kínálat, mint a kereslet, tehát a verseny egyre élesedik. És a szocialista iparnál nemcsak az árral, de a minőséggel is bajok vannak. A nehézkes, agyonadminisztrált tervgazdálkodás csak lassan tud alkalmazkodni a folyton változó igényekhez és a korszerűség követelményeihez. Mindezt igy fogalmazza meg cikkében Szekér Gyulát "Vannak, akik úgy vélik, hogy jelenlegi gazdasági nehézségeink nem annyira a külső feltételek megváltozására, mint inkább belső gazdasági okokra vezethetők vissza. A belső okokon pedig azt értik, hogy nem tudtunk erőteljesen exportorientált feldolgozóipart kiépíteni, azaz nem tudtuk kitermelni azokat az exportellentéteket, amelyek a megdrágult import megvételéhez szükségesek." Amivel - magyarul fogalmazva - azt ismeri be Szekér Gyula, hogy a világgazdasági árrobbanás óta Magyarország többet költ importra, mint amennyit exportálni képes. Ez bizony egyensúlyzavar! Néhány példa: a magyar feldolgozóipar exportja dollárrelációban 12 százalékkal alacsonyabb, mint az importja. Ez azt jelenti, hogy a külföldön devizáért beszerzett alapanyagokat - feldolgozás után - mint készterméket csak veszteséggel tudják értékesíteni a tőkés piacokon. (Kevés vigasz, hogy - legalábbis Szekér Gyula szerint - rubelviszonylatban fordított az arány: dehát a népgazdaságnak kemény nyugati valutára van szüksége, nem pedig rubelre!...) "Gépiparunk és vegyiparunk egyaránt külön-külön mintegy évi 500 millió dollár ral, könnyűiparunk pedig 50 millió dollárral nettó importőr. Azaz tőkés importja ennyivel haladja meg évente a tőkés exportját. Olyan viszonylag fejlett iparágunknak, mint a gyógyszeripar, deviza export-import egyenlege *0* szaldós" - olvassuk Szekér Gyula megállapításait, melyek igy folytatódnak: "De tőkés devizát fogyaszt a műszer- és elektronikai iparunk is. Járműiparunk ma még ugyancsak devizát fogyaszt. Feldolgozóiparunk tehát összeségében nettó deviza importőr: devizát fogyaszt és ma még nem tud hozzájárulni külkereskedelmi mérlegünk egyensúlyának javításához." Valóban: a ráfizetést nehéz haszonná változtatni. "Könnyűiparunk ma nagyrészt tőkés országokból származó alapanyagokat dolgoz fel - olvashatjuk később a TÁRSADALMI SZEMLE tanulmányában -. Textiliparunk szálasanyag-ellátása pld. csak egyharmad részben származik hazai forrásból és szocialista piacokról, kétharmadát tőkés országokból kell behozni. Különböző természetes és mesterséges szálakért, fonalakért évente 200 millió dollárt adunk ki. A dollár-viszonylatból importált papíripari termékek értéke évente megközelíti a 150 millió dollárt." Ezekután csak azon álmélkodik az ember, hogy Magyarországon viszonylag mégis tűrhető az életszínvonal - főleg a többi szocialista szomszéddal összehasonlítva. Ez az igazi gazdasági csoda. A kérdés csak az, hogy meddig tartható fenn egy
