Veszprémi Független Hirlap, 1897 (17. évfolyam, 1-51. szám)

1897-02-27 / 9. szám

Veszprém, 1897.

XVII. évfolyam. 9. szám.

Szombat, febr. 27.-A. leup Ava.: fijprtaz évre 12 korona. Fél évre 6 korona. Negyedévre 3 korona.

Egyes rziíuj 30 fii.

Kapható' Siemeroy J. c* iltrctcK L. urak iixlctaibnn.

KIADÓHIVATAL:

Szabadi utcssa 514.

A mraeteki ajándékpénz.

— Levél.a „VoBzprémi Független llirlap“ azer- koazlőjéhdk. —

Veszprém, 1897. febr. 11.

Tékin/ctes szerkeszt# ur !

Olvastam dr. Benkö Károly ur érdekes elmélkedését amaz ajándékozási jogügylet fölött, mely szerint ms. báró Hornig Károly veszprémi püspök ür Í893 évi ápríl 18 án, 5°°o frt s successive még nagyobb költség beruházásával oly részleges víz müvet Ígért felépittetni a városnak mellyel annak vízhiányán — lega lább a piadzhoz közel eső utczák ban — segíthessen. Ezt szabályszerű ajándoklevél alakjában tudatta is a várossal s noha a - városi polgárság ez ajándok-felajánlást elfogadta s ezt jegyzőkönyvileg meg is köszönte s talán épen- e kegytény által fel- lelkesitve elhatározta majdan az egész városra kiterjeszteni a vízmüvet: az ajándok beváltása abban maradt mind a mai napig. Pedig azóta kölcsön kénzen a város már meg is csinálta a vízmüvet.

• Dr.1 Benkő ur fehivta volt a várost, bogy bírói utón hajtsa be, a vízvezetéki kölcsön részbeni fedezetére, ezt a felajánlt s az elfogadás ténye, által rendes szerződési alapon kötelezőleg esedékessé vált 5000 írt ajándékösszeget s járulákait.

1 Olvastam az erre vonatkozó ősz- szes előiratokat,. az adománylevelet, a reá vonatkozó városi határozatot, az ez ügyben tett közgyü ési inter- pellátiót és olvastam végül a »Veszprém < folyó évi 6. számában dr. Óváry Ferencz orsz. képvise.ő, ügyvéd s városi képviselő urnák, a vízvezetéki dijjak kulcsa megállapításáról irt czikkében azon nézetkifejezését is, hogy, ezen püspöki ado- mdnyősszeg bírói utón be nem hajtható.

Érdekes jogi esettel állunk szemben, tagadhatatlan,* jtlézetem s-erint — bár a két jogi vélemény egvmást teljesen kizárni látszik — mindakét vélemény megállja helyét.

Benkő urnák ugyanis te jesen igaza van abban, hogy midőn valaki bi zonyos értéket vagy előnyt valakinek felajánl s az illető azt elfogadja : abban a pillanatban a két fél között rendes szerződéses jogügylet jött létre s a megajándékozott fél feltétlenül követelheti immár az ajándok tárgyát képező értéket vagy előnyt. így állván a dolog, Benkő, ur véleménye helyes: az adomány bírói utnn is behajtható.

Ugyde mi hajtható hát be f Ma- a az 5000 frt vagy mondjuk 20.000 frtnyi pénz, akár érczben, akár papírban nem követelhető, hanem követelhető a fe’ajánlt, beígért és elö

fogadott részleges s kibővített vizmű, melyet a püspök ur a várból saját költségén a piaczra s ille ő'eg a szomszédos utczákra kiépíttetni ígért. Ennek a külön vízműnek a kiépítésére, ha azt a város köve* élné, minden bírói fórum elmarasztaná a püspököt, ez az egy kétségtelen. Kötelezné-e á biróság őt, miután a kiépítést a saját m.iga áltál meghatározott időn belül nem teljesiieile • pénzbeH compensatióra ? az külön bírói elbírálás alá tartozik s a fenti kérdéssel össze nem függ. Dr. Ováry ur szerint a pénzérték be jievi hajtható, mert az ' ajándékozó egy vízmüvet,' „természetben“ 'Ígért.

Én w úgy talá'om. De rém tartom kizártnak, hogy miu án a viz müvet, a saját maga által jelzett időben megépíteni elmulasztotta, a pénzbeli ellenért' k megfizetésére is fogna köteleztetni.

Bármiként is diszertáltassék ez a dolog, részemről csak sajnálni tudom hogy még máig sincs megoldva. Pedig mily egyszerű módja lett volna annak akkor, mikor | város is meg kezdte a vízmüve tervei megrajzol- tatását. Altkor ha azt mondta volna a püspök ur jószág kormányzója az illető felmérőnek: »íme mérnök ur, j az én jó uram, ennyi meg annyi í vízvezetéket adományozott a városnak, mérd ezt fel: költségét számítsd I ki — ezt mi fizetjük a város|hélyett., Ez lett volna a rendje. Semmi más. Semmi okoskodás és magyarázat mást nem diktálhatott.De a jószágkormányzó tervet nem készíttetett, azt a városnak be nem- mutatta s még a püspöki ura által e czélra első beruházásra folyósított 5000 írtról se akart tudni, mikor eziránt interpe'lálták. Inkább papi-hivatalnok létére párbajra ment, de mégse fizetett.

Pedig vagy ebben, vagy abban az alakban, de az adományt még is meg kell fizetni. Erről nincsen kétség. Hiszi-n, ha mint feltehető, a város maga nem akar pert indítani : | jogi döntést rá lehet bízni bármely in- differens fórumra. Ott az országos jogász egylet: tegyék át oda véleményezés végett a dolgot. Nyugodtan megbizhatunk abban.

De azon újabb tervet én is per- horreskálom, hogy esetleges ajánlattevő magánszemélyre ruházza át, illetőleg adja el e követelését a város. A városhoz ez nem méltó; oár ezer forint nem menti ki további nyomorúságából s a maga helybeli bajait i’y csekélységért ne engedje más által se országvilág piaczára j vitetni — már csak azért sem, mert I velem együtt, agy látom, az egész I város s mindén ember aki ez ódiózus I dolgot ismeri, — ezért nem a veszprémi püspököt de roszakáratu kapzsi tar . :si óit teszi fele őssé. '

Az idő mind int meggyógyít: tán talán meggyógyítja ezt a nagy sebet is: anélkül, hogy annak okozóját kiamputálni kellenék közülünk.

Egy városi képviselő.

A reakczió.

Hányszor, de hányszor támadtok ellenünk ezzel a szóvá]. Milyen el- I bízott merészséggel állították, bogy az agráriusok a reakczió szolgálatában állanak, azaz megakarják fosztani a nemzetet haladásának legédesebb' eredményeitől, p októl a vívmányoktól, melyeket elérni csak hoszszu fáradságos küzdelem árán sikerült. Ál ütöttük, de bizonyítani komolyan nem próbálták soha. Igazuk is volt. A bizonyítás Déhéz, sót lehetetlen lett volna, kitértek tehát előle megbecsülni való okossággal, de remélték, hogy az alapnélkül való gyanúsítások hatni fognak. Az eredmény azonban sovány volt, sőt egyenesen őket silányitotta tönkre. Ma már a merkantilisták zászlóvivői közül éppen azok teszik le a fegyvert 's hirdetik a józan és okos agrárpolitika szükségét, a kikbe nagy bizalmat helyeztek. Beksies, Tisza István és az utánuk induló pygma- eusok uniszónó zengik, hogy mulasztások történtek, bogy nem volt agrárpolitikánk, pedig szó sem férhet ahhoz, hogy erre szükségünk van, különben elpusztulunk.

Miulán már ennyire eljutottunk, bevalljuk,'hogy igén, mi agráriusok reakczionáriusok vagyuuk. De nem abban az értelemben, mint azt reánk akarták fogni, hanem a me'nnyibea reagálunk azok ellen a nágy és folyton terjeszkedő visszaélések ellen; melyeket a szabadság köpenyével igyekeznek takarni azok, a kik belőlük élnek. Útjába állunk az olyan tanok terjedésének, melyek szeriut „mindegy, bárkié a föld, csak fizesse az adót.“ Hadat üzenünk annak a rendszerű k. á melynek oltalma alatt 20—30 és több százalékot fizet az ingó töke és tönkre jut azok nagyrésze, kik a földből akarnak élni.

Igen ez reakczió. A nem et nemesebb, hazafiasabb elemeinek harc a az ország jövőjéért, a rövidlátó, önző és élösdi Csoportok kapzsiságával szemben. De vájjon nem szükséges, nem nélkülözhetetlen átalakulás-e; a melyben több lesz az érzék a közjó iránt és nem fog igazainkba büntetés nélkül belegázolni a büuös önzés? Ez a reakczió nem fogja a nemzet jogainak megnyirását, csonkítását előidéz.ni, hanem teremt olyan gazdasági politikát, a melyben méltányos kielégitést nyer minden jogos érdek, a mi ma nincs úgy, pedig ez a nemzeti emelkedés föltétele.

Az alföldi szocziálisták szervezkedésénél, még súlyosabb vád az a helyzet, melybe a ruthéueket engedtük jutni, a mikor olyan állapotot terem tettünk, a mely túlnyomó részükre nézve szükségszerűen maga után vonja az elpusztulást. Vájjon ezzel szemben a főváros márvány palotái, 600,000 lakója védik-e,.vagy inkább vádolják; a múlt politií'jlt, melvb a bajok fakadtak I a jelen érzéketlenség ered ?

Az r grármozgalom, mely állításainak igazságán és törékv. leinek nemességén túl nem tim szkodhátik semmire, terjed és erősbal napról, naprz. Ereje olyan nagy, hogy behatol oda is, a hová ellenfelei leg- kevésbbé gondolták.

Azokat, kik gondolkoznak és az ország jövőjével törődnek, meghódítja. Ha beáll az a sajnos állapot, mit sokan, akik a jövőbe néztek, megjósoltak, ha a helyzet a helyett hogy önmagától javnlna, rosszabulni fog, akkor meg éppen nem lesz, ki neki ellentálljoD.

Akkor fog csak jönni az igazi reakczió, mely elsöpörve az ellent- ; álló korlátokat, a nemzeti érdekeket fölkaroló agrárpolitikát ülteti abba a székbe, melybenjmost még aZ ősi nembánomság ül.

Bemát István.

Munkáskérdés és a

szoczialismus.

(6.) Munkáskérdés van nálunk, de nincs szoczialismus.

Kérdezzétek meg azokat józan magyarmunkások, önérzetes.magyarpolgárok, akik big agyvelővel, . üres elmével, de annál teltebb szájjal és annál sárgább, fakadó epével beszélnek hozzátok sz cdalizmusról, szo- cziáldemokr^criáról, proletárismus- ról, internationálról s egyéb jelszavak, melyeknek értelmét ők magák tem tudják kihámozni, zagyva frázisaik tömkelegéből

Ki beszél nálunk ezekről a dolgokról a munkásoknak ?

Tíz, tizenkét léhütő, dologkerülő csizmadialegény, aki vagy mert nem tudott jó csizmát várni, vagy mert becsületes muakástársaival türelemben, kitartásba:, szorgalomban lépést tartani uem tudott, felcsapott egy könynyebb mesterségre : a nép- ámitá.ra. Megtanult olva sni az iskolában, de gondolkozni uem tanult meg, hanem egyúgyü módón

kapta a kezébe a század legnagyobb gondolkodóinak, Lsssale-nak, Martnak, Schüffiii-nek, Owen-nek Brovn- nak, Schmith-nek, immár minden müveit nyelvre lefordított munkáit, melyek fiilozofiai rendszerekben foglalkoznak a világ és társadalom át a'akulási kérdéseivel, — 1 ezeket a hatalmas kérdéseket amúgy nyersén, megemésztetlenttl, feldolgozat- lat ,1 dobálja az alacsony műveltségű, nagyrés'zberi áz elsajátított isist, olvasást is felejteni kezdő műn- kástömég soraiba.

Elhisszük, Rogy van hatása az ilyen nyoínorult- izgatásnak; van hatása, mert a munkások °/o-e 90 csak a vaskos kitételeket érti meg, azt hogy „kizsákm'nyolé.a, a hitvány tőkeuralom, nyomorult burzsoá, a munkás zsírja s b.‘ Ezt megérti a eze- g''ny elámított munkás, mert gondoskodnak róla a léhütők, hogy az Í7.gatás mesterségére önmagukat ki- oktáttassák, mert ők iskolát tartanak Budapesten, egvmást művelik a „hatásos* szóno riás müvés e- tében.

így csinál nálunk egy tuczat do- logkerüló; szoc7,iálizmnst igy terjeszti a nagy munkás tömegekben a féktelen gyűlöletet az uralkodó polgári osztályok ellen. Így csempészik be a legmagyarabb vidékek toldraives. népébe is azt a hülyeséget, amit ők neveznek szocziálismusuak.

Mert a szocziálismus, a szocziál- demokráczia tanai nem olyan veszedelmesek. mint az a varangy méreg, melyet, itt fecskendez szét az izgatők hada. Lassale és Marx föbéges the- oriái még akkor is bibliái lesznek az ideális államfiiozófiáoak, mikor a munkáskérdés ennek a semmikellő izgató bandának ellenére már a jelen államforma keretében nagyjában meglesz oldva. De nem úgy, ahogy ők akarják. Nem örökös barczc ,.-.l, melynek zavarjáhan a kétes ex 1- tencziáju demagógok máidig szívesen halásztak s azért, minden idők ben csak arra törekedtek, hogy legyen meg a harcz, a háború a veszedelem, hogy ők kiaknázhassák a helyzetet a maguk előnyére.

Á munkáskérdés megoldása felé fog haladni a polgárállam keretében a parlamentek segítségével, kormányok vezetése alatt.

Már meg is kezdődött, azt láthatjuk magunk előtt.

Az. utolsó 20 esztendőből egész sorát idézhetjük a törvényhozási munkának a munkások javára I ez a sorozat az idő haladtával egymás után fokozatos gyorsasággal. fogja napirendre hozni az összes munkás- védelmi kérdéseket.

Az utolsó ipartör véuy már megkezdése volt ennek. Azóta meg van

a betegsegélyzési törvény, meg van a vasárnapi muukaszünetekről szóló törvény. A hatóságoknak élénk beleszólásuk van a munkás és a muu- l kaadó közti viszony rendezésébe A 3 ez bizonyára a munkások javára \ van.

De igazságos panasz van még elég s rendezésre váró kívánat; óhajtás, sok, tömérdek.

Csakhogy ezeket nem a demagógia fogja^. megoldani, psakhogy ezeket évtizedekre veti vissza minden, erőszakosság s a munkásságnak minden olyan szervezkedése, mely a mai társadalom ellenében agresszív ten- dencziáju.

Bezzeg az angol, német, franczia munkás jobban érti . a dolgot Az nem hirdeti a burzsoá megsemmisítését, hanem agitácziójának legjobb és leghatásosabb anyagát éppen elemibeo keresi fel, | hogy milyen hatással: azt láthatjuk Németor- országban.

Németország nagy szoczialistái Bebel és Singer bömbölhetek volna frázisokat százezer és egy szoczia- lista gyűlésen, ha el nem mennek a „Bürgerversammluog“-okba s itt nem tanítják meg a burzsoát arra, hogy a munkáskérdés rendezése a polgárság érdeke. De Babel és Singer elmentek a polgárok közé, | azóta mit látunk. A német parlamentben 50 képviselő viseli a munkások képét, a szocziáldemokrata programm alapján, de a létező törvényes rend alapján. De ez az 50 képviselő a „burzsoá* támogatásával jutott be I parlamentbe, mert anélkül a munkások szavazatai széttorgácsolódtak volna teljesen.

Tehát míg az óriási német müveit munkássereg a burzsoá támogatását igyekszik megnyerni, addig a szédelgő magyar muukásapostolok a burzsoá elleu ingerük a képzettség lega'r.csouyab fokán álló munkást ah 1 vett, h így vasárnapi iskolában az i ..st olvasást, a beszéd és érte-7 lemgyakorlatokat, a gondolkozás gyakorlását, a remek irók magyarázatait tanítanák nekik, mint Ang- liábau teszik, ahol egy képzettebb munkás maga mellé veszi 10—15 társát I vasárnaponként olvas neki. Sakespeare-ből, Byrou-ból, Bürüsből majd a történelmi könyvekből I csak a legeslegvégén a tilozófu- sokbó1, a nemzetgazdaságtanból, a a társadalmi kérdésről.

Nem a polgárság a munkások veszedelme — értsétek meg ezt jól magyar munkások, — hanem a saját lelkiismeretlen vezetőitek. Ezek izgatják vére3 összeütközésekre a munkást a társadalmi reuddel, s ez összeütközésekben, sajnos, a nemzetek fognak veszíteni, még pedig

TAKCZÁ. &

TJd.^vözlözn. őt.

\Már olyan rég nem láttuk egymást ]péi év szált el fejünk felett ... f ittad s beszéltél véle, mondod, í És rólam is emlékezett :

» Üdvözlöm őt It

I Ne játszál, kérlek, a szivemmel Ne ámíts engem hasztalan Ugy-e, csak igy közönynyel mondta,

Csak épen, mert szokásbei van,

» Üdvözlöm őt. «

Óh mondd hát, hogy vontatva ejté,

S reszketve, táti el is pirult,

Amint e két szó álmodozva Lebbent el édes ajkiról:

»Üdvözlöm ólt . . .

De mért is kérdem t . , . Egyre megy

[már,

Ha igy, ha úgy . . . csak fáj nekem,

A szivemé még is fólzavarta,

S mindegyre ismételgetem > Üdvözlöm ót I j

FEHÉR JENŐ.-•anraagft.iqg.v }-aeu->a& -j

hal, meg a kis hal.

Bakonyalja, febr. 2*.

Istennek három teremtett állatjára ka- gudtara világ életemben: az öreg ku- árn, a kígyóra éa a nagy halra. Egy 8$é különösnek látszhatik ez az olvasó 5tt, mivtl a f'-nt emliíelt kutya kora hűségénél fogva inkább jó indulatot, kígyó tekintve a fo'dövünköo élő ár- tlanokat és a pfzrad'csomi átkot, inkább ánalmunkat, a nagy hűl meg eppen jól ö elismerésünket érdemli.

És én mégis nagyon haragszom erre a három állatra. Hogy miért; majd elmondom.

Vagy 8 éves lehettem. Oda jártam & mit tudományok vasárának nevez a m«-- zőföldi imakönyv, s ahol nem egyedül és nem főképpen a/ igének vagyon szenvedő alakja. Tőszomszédságunkban lakott a keresztapám. Annak volt. egy hat éves kis leánykája. Ezt a kis Mariakat kellett nekem reggelenként és délutánonként az istalóba kísérnem. Ezért járt nekem a keresztmamától reggelente egy mákosputkó, délután pedig egy-egy marék dió, vagy mogyoró. Hűen teljesítettem kötele-ségemet, mit bizonyít az is, hogy a keresztmama nem egyszer ily szókkal bocsátott el bennünket : „Menjetek kis cselédeim, kísérd csak kis fiam, majd ha megnőttök, neked adom felesé- gü',“ s nem egyszer hallottam tőle : kis nőm, fi imuram, stb. féle kifejezéseket, ami végtelenül hiz?lgett nekem.

Ámde valahányszor átmentem, először & pokol összes kínjait kellett átélnem. Az udvar tulsófelén, a kutyaól előtt fe- kü(d az öregkutya. Most is előttem a formája, (lámpás labaj voltak, nagy vörös orra, ferde szája, görbe nyaka, az egész járása olyan volt, mintha mindig részeg Jett volna. Egy c>omó alomsz&l- mún hevert, onnét morgott ream. Sokszor panaszkodtam e miatt anyámnak, ki azt a tanácsot adta, hogy vigyek neki kenyérhéját, vágjam az orra elé, majd elhallgat, ügy tettem, de hiába! Nem kellett neki,-tovabb morgott. Oda ment a fiatalabb, mohó étvágyat mutatott a kenyérhéjhoz, de nem mert hozzányúlni, mert a vén kutya morgott, veszedelmesen morgott, pedig teli volt a bendöjo, de azt a kenyérhéj&t sem engedte másnak, noha neki nem kellett. A keresztapámnak is panaszkodtam e miatt az meg arról vigasztalt, hogy mind ilyen az öreg kutya. Maga ha meg nem eheti, inasnak nem engedi. Rafekszik az alomra és onnét morog. Nem azért, mintha a

morgásra volna oka, hanem tízért mert ku ya. A kutyának meg hivatása a morgás.

Sok idő eltelt azóta, én a tudományok vásárának lettem szenvedő alakja, a Mariska íneg ott ringatja a kis Mariskáját a szőke Duna partján, fehérre meszelt házban; tulipanto*ra festett bölcsőben, de a keresztapámnak igaza van, az öreg- kutyanak hivatása a morgás és azt cse- lekszi.

Aztán a Balatonp írtra kerültem. Egy reggel, midőn az ipámhoz mentem, láttám, hogy a kőlépcső egy kis lyakan egy kígyó dugta ki a fejér, s a szájában egy békát tartogatott, mit elnyelni akart. El is nyelte volua, de ha elnyeli nem- fór be torka a kő lyukán, ubt kínlódott soká, a szemeimbe könnyek tolultak, látván egy élő »Hatnak ilyetén mégsem- misükét, míg végre teste hosszabb részét kitolva, elnyelte az ártatlan állatot, aztán nyögve-kinlódva lyukába húzódott.

Tapasztalásból tudom, hogy ily eset nem csupán a kígyó és béka közt fordul elő, na esetleg; másforma ruhája van, az nem tesz különbséget.

És a nagy hal! Vájjon mit vétett? Hát ez is unszinpatikus. állat előttem;

Előre bocsáioai, hogy gyengeszivü ember vagyok, 8 az egész famíliám az volt. Mikor a rokonság disznóölésre összegyűlt nálunk, az apám a szomszédba siratta a hízót, s magam sem tudnék megölni egy c>irkét. Ha esetleg ténnyé válna az : „El- &zaiouinik;bau szálló ige,*) itthon elkellene hitetni magammal, hogy a török csak „gancz figur, vagy halb figur,* úgy aztán :nenne a dolog. A természetnek azonban nagy kedvelője vagyok. Kis gyermek koromba kiültem a folyó partjára, s szórtam a kenyérmorzsát az ott viczkándozó kis h laknak. Rendkívül mulattatott ez a kis szórakozás. Egyszer azonban ily morzsa szórás közben, midőn a kis halak vígan sütkéreztek a vízben,

jött egy nagy hal, eltátotta a rettenetes száját, s egymásután nyéldeste el az ártatlan kis halakat.

De nem ez, volt az utolsó nagy hal, mit láttam, h:»gy telhetetlen gyomrát ártatlan kis h&'ak elnyelésével tölti meg, sőt,; ha megvolna az a jő, vagy rossz szokásom, hogy mint a szónokok beszédeiket finoman vonatkoztatják az egyházi vagy polgári életre, én is írhatnék két tárcsát a nagy halról, amint az az egyházi, y»gy polgári életben megjelenik a vége azonban csak az lenne, hogy a nagyhal elnyeli a kis halat 1 . ..

Legalább a krisztusi szeretet hirdető egyházi életben is láttam mác nagy Kilát, mely majd minden évben egy-egy számot tevő kis halat emésztett meg. Pedig már a tengernek is kényelmetlea volt a nagy hal. Z íjongott, sőt háborgott, hogy őt kebeléből kivethesse, de a nagy hal megdorgálta a szeleket és tengert és . . . .Jön nagy csendesség! . . . A nagy hal pedig lelkinyugalommal njel- desi tovább a munkásság létnek örvendő kis halait! . . .

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én is nem voltam már a nagy hal szájában.

| Belekerültem, mint Pilátus a krédóba.

Beszivott mint a kígyó a békát, de a j lyukba nem fértem, nagyon rágós voltam, 8 úgy jártam mint Jónás, — kikerültem a partra.

Istennek hála, megszabadultunk egymástól! Hanem azért az esti imát átdolgozva imádkozom, nevezetesen.

. „Es ne vigy a nagy hal szájába,

De szabadíts meg a gonosztól“ 1 . . .

Kishal Jónás.

*) s a mennyiben ott az én becses je- lenlétem is szükségessé válnék,

A czstkalász.

(Elbeszélés.)

Négy éve most februáriusban, hogy Hamburgban megfordultam és a Sanct- Pauli városrészben töltöttem eg^ estét.

Sanct-Pauli a mutrőzok negyede s ott a világ majdnem minden nyelvén lehet be- j szélgelni, mert mindig ukud valaki, a ki { megérti a legti-volubb eső országok nyel- I vét is. A mint betértem egy úgynevezett „füstös színházba*, a hol a tengerészek j számára rendeznek olcsó színi előadá- i sokat, kevés híja, hogy el nem állott a | lélekzetem. M?rt a nézőtéren vagy négy- j száz emb-T ült kis asztalkák körül és rövid szárú pipákból olyan füstfelhőkét | eregetett, mintha erre a nyomorúságos I bódéra sűrű felhófátyolt akarna bontani, hogy eltakar.a az oda nem való látogató j szeme előtt. Aztán a rumnak, a brandy- < nak, meg a többi aze-zes italnak erős • illata, a mi a poharakból szétáradt! Min- ; den néző előtt volt egy ilyen párolgó I pohár és al|g. hogy leültem, már előttem termett egy kék kötényes pinezér és ker- dezetlenül töltött nekem is abból a hatalmas kannából, a melyben körülhordta | a forró pHiúkat, a tengerészek megszokott italát.

Eltoltam magamtól az italt« miután a piuc'.ér út vette tőlem a fizetséget, mert itt nem hiteleznek senkinek még addig sem, a mig elfogyasztotta, amit elébe tettek. S azzal a s iuipla kézmozdulattal rögtön magúmra tereltem a közfigyelmet, mert az olyan ember, a ki megfizeti a pálinkát, de meg nem iszsza, a legnagyobb ritkaság Sauct-Pauliban. Nyomban akadt is az en mellőzött nektáromra egy egész sereg pályázó. Az egyik megkínált cserébe két tengeri kagylóval, ha átengedem neki a grogomat, a makik sző nélkül ki- ákasztotta mellénye zsebéből a sárgaréz óralánózát, a melyen nem volt óru, hanem Cjäk egy puskugolyő és odatette mellém az asztalra: ez az ember valószínűleg megszokta, hogy a csendes őczeán vadaival ily módon lépjen C'erevi'Zonyba. A harmadik levette sapkáját és megki-> nált vele; csak most láttam, hogy a mit én sapkának néztem, sajátképen turbán, a miuek a szövetét távol Indiában kés 1- , tették. Da én mindezen pályázókra j^em

ügyeltem, mert tekintetem egy, a háttérben álló öreg matróz hatalmas alakján akadt meg, a ki nem szóit semmit, nem is kínált meg semmivel, hanem olyan furcsa epekedessel üyzte a párolgó poharamat, hogy megesett rajta a szivem. Oda intettem magamhoz és megkínáltam az itallal.

Mohón nyúlt utánoa, de fele utón megadott, kétkedve nézett rám, aztán így szóit csendes megadassál;

— ^Tudja-e, hogy ón nejn adhatok érte semmit cserébe?

— Sejtettem s épen azért kínáltam meg magát vele ... Ne törődjék vele, én úgysem iszom meg. De ha bántja az a gondolat, hogy ingyen kapja, < adhat v damit érte.

— Mit adhatnék én? — Olyan keserűen hangsúlyozta szavait, hogy szinte rosszul esett nekem.

— Mondja el valamelyik kalandját.

A többiek visszamentek a helyükre, a mint észrevették, hogy köztem és az öreg matróz között áll az alku. Meglátszott arc/ukon, hogy bár jólesett volna nekik a forró ital, cseppet sem sajnálják az én öregemtől. Nem voltak irigy természetűek vagy pedig tudtak, hogy ez az ember a legszegényebb közöttük.

A februarius hónap általában véve a legsúlyosabb a hamburgi matrózok életében. Ilyenkor nagyon nehezen kapnak szerződést és rendesen már a nyakára hágtak megtakarított keresetüknek. Mert olyan az a tengerész fájta, hogy a mikor hosszú utazás utáa kiköt a p irton, azt hiszi, övé már most az egész világ és tele marokkal szórja a pénzét. Mikor pedig a nyakára hágott keresetének, egy ideig lehet megélni, mert a hajdani matrózbecsületnek immár vége, mióta az amerikai tengerészek megrontották a matróz hitelt azzal, hogy nem fizették meg adósságukat. Miután pedig a rendes szereződések ideje, a mely a világkörúli utak kivitelével kilenc/, hónapra tg’y^^suk, márciusban kezdődik, jÉgg 'joitfSl