Veszprémi Független Hirlap, 1891 (11. évfolyam, 1-55. szám)
1891-11-28 / 51. szám
Veszprém 1891. XL évfolyam. 51. szám. Szombat, nov. 28. Megjelen minden szombaton. — A lap ára : egész évre 6 frt; negyedévre 1 írt 50 kr,[ egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések petitsora 6 kr ; nyilttér petit-tere 20 kr.. 30 kr., kincstár illeték. — A hírlap irodája : „Petöfl“-inté*et Veszprém (városház-tér “'.ÍLÍi <#*>'• Az elrepült vasút. Veszprém, nov. 28. A balatonparti vasút, melyhez amiyi ezer tönkrejutott ember minden reménye s a Balaton kultusz jövője fűződött, füstbe ment, tönkre jutott, mielőtt felépült volna. Az engedményes Freistädtler letett a kiépités tervéről teljesen. Az igaz, nem is igen nógatta rá senki. Pénzét jól tudja gyümölcsözhetni számos egyéb vállalatában — arra pedig, hogy humánus-nemzetkul turális eszményekre áldozzon: arra már nagyon öreg ember. Nem vádolunk senkit azért, hogy ez a 3 irányban készen-traccirozott vonatvonal füstbe ment. Veszprémvá- ros s a vármegye egy Ízben — igaz, csak pár szóval — megkísértette erkölcsi súlyát latba vetni e vonal ügyében — de ez a lépés is kárba veszett. Az engedményes elősször maga akart meggyőződni terve biztos jövőjéről s illetve jövödelmezőségéről s csak azután engedett volna esetleges partici- pátiót. Számított, gyűjtötte az adatokat; a trace-okra ráköltött valami 55 ezer forintot — aztán hogy nem ütött be a jövödelmezőség calculusa, becsapta a könyvét s odahagyván veszui a sok költséget: búcsút mond a balatonparti vasútnak. Szomorú dolog, hogy igy történt. Mert a tervezett 3 uj vasút közül azt tartottuk mindenha a legszükségesebbnek. Nem speculativ vállalat leendett ez, de életerét képezte volna az összes kultivált Balaton-vidéknek, hová nagy idegen forgalmat hozott volna nyaranta ez a vasút. Mig Veszprémtől Keszthelyig kiépült volna: sok ezer tönkrement ember kereste volna meg ott a vasut- munkán a maga s nyomorgó családja kenyerét pár éven át. Ezalatt a partok fürdői is nagyobb fejlődésnek indultak volna, a szőlők is talán amerikai jelleget ölthetének s mire a vasút elkészült volna: megszűnt volna itt a nyomor. A menekülésre való első alaplépcső azonban összetörött. A vasúti terv tönkreme nt. A nép ismét oda van dobva a könyörtelen Ínségnek, a reménytelen kétségbeesésnek. Tavaszszal majd népvándorlásszerüleg útra kél a parti nép, túl a Dráván, túl a tengeren. Mint a hogy a költő sírta el egykor honfibánatát . . . .............Pusztulunk veszünk, Mi nt oldott kéve széthull nemzetünk! Egy új bank Veszprémben. Veszprém, november 28-án. Pár nap óta élénk mozgalom indult meg városunkban, egy uj bankintézet megalapítása ügyében. Arról van szó, hogy mintegy 150,000 frt befizetett alaptőkével (15 ezer db 100 forintos bankrészvénynyel) oly pénzintézet kreáltassék, mely a pénzüzleti élet minden ágára kiterjesztené üzemterét s szoros szövetségi összeköttetést tartván fenn a budapesti kereskedelmi s iparbankkal, ennek dotáczió-tőkéjével dolgoznék. A kül- csönegyletok minden nemét kultiválná, lígy a jelzálog, mint az accept leszámítolást gyakorolná, a gyárok, iparosok. kereskedők áruira s a terményekre előlegeket adna; előnyös kötéseket-vé- teleket honorálna, illetve közvetítene, zálogügyleteket kötne stb. s az összes ügykezelést a választandó igazgató-vá- lasztmánynyal együtt a bpesti kereskedelmi iparbank egyik állandóan itt alkalmazott tisztviselője gyakorolna s ellenőrizné. Nagyjában ezeket tudjuk az uj bankintézetről. Édes-kevés arra nézve, hogy bővebb kommentárunkat a közönség elé vigyük. Ismernünk kellene előbb a stricte megállapított alap- s üzemszabályokat; a bpesti anyaintézettel való szövetséges viszony módozatait; ismernünk kellene a dotácziós-tőkék maximális összegét s az időleges kamatok minimális nívóját; tisztában kellene lennünk azzal, miben egyezik, esetleg kiegészíti a már létező helyi pénzintézetek ügykörét s miben lesz esetleg konkurrensük ? Mig ezekről nincsen tiszta képünk, publicistikai kötelességünket sem gyakorolhatjuk. Ha arról van szó, hogy a kereskedelmi érdekek idegen olcsó tőkék bevonásával, helyi piaczunkon erősb lendületre segittetnek; hogy ezáltal az üzleti forgalom gyorsabbá s igy ol- j csóbbá válik s főként, hogy ezáltal a j tisztességes múlttal s biztos alappal I rendelkező helyi pénzintézetek érzékenyen meg nem támadtatnak : — akkor bizonyára számíthat az ríj bankvállalat polgárságunk s a nagy közön- ■ ség osztatlan bizalmára. 1 Hisszük, hogy a szervezők e tekintetek mérlegelésére kellő tapintattal s érzékkel fognak bírni. Csak ez teremtheti meg számukra a biztos alapot. Melynek nem az a neve, hogy „150 ezer forint !“ Hanem az, hogy „Bizalom !* A néptanítók pártfogóihoz. Budapest, nov. 27. A magyar nemzet legszerényebb napszámosait, a néptanítókat, hazánk egyik nagy fii azon harczosok közé sorolja, a kiknek hivatásuk, hogy hazánk földjét egészen meghódítsák a magyar nemzeti műveltségnek. Megérdemeltük-e már mi néptanítók ezen kitüntetést, vagy csak ezentúl leszünk arra méltókká, nem mi dönthetjük el. Csak azt az egyet vallhaí- juk magunkról minden szerénytelenség nélkül, hogy napról napra világosabban áll előttünk ama nagy feladat, mely reánk a népnevelés terén várakozik, s ezért még segélyző, jótékony egyesületeink körében sem feledkezhetünk meg arról, hogy a nemzeti köz- érzületet ápoljuk. Az Eötvös-alap azon magyarországi tanítókat egyesíti, a kik példát akarnak mutatni a népnek, hogy miként kell egymást kölcsönösen támogatni abban, hogy gyermekeinkből édes hazánknak hasznavehető derék polgárokat neveljünk és e mellett a kölcsönös jótékonyságot is gyakoroljuk, Az Eötvös-alap nem más, miüt főleg ama „nemzeti népnevelési egyesületeknek“ másod hajtása, melyeket nagy Eötvösünk kezdeményezett, de a melyeknek még az időszerint nem lehetett fel virul niok. Mi néptanitók nem engedtük a nagy eszmének teljes el- enyészését s megtettük, a mi szegénységünktől a példaadásra nézve kitelhetett. Százakra megy már azon a tanitók gyermekeinek száma, a kiket, mint egyetemi-, képezdei-, ipar- és polgár- iskolái jeles tanulókat az Eötvös-alap támogatott, és e mellett százakat segített a tanitók özvegyei és árvái közül is. A magyarországi tanitók Eötvös- alap“ja jótéteményeivel a népoktatásügy munkásait vallásra és nemzetiségre | való tekintet nélkül gyáraolitja. Tizenhat évi fennállása óta 31875 forintot nyújtott részint ösztöndíjak, részint segélyösszegek alakjában a hozzá folyamodóknak s ily módon 181 róm. kath., 96 ev. ref., 76 ág. ev., 8 gör. kath., 7 unit. és 63 izr. vallású, összesen tehát | 431 tanítói család gondjait enyhítette. 1 Áldásos tevékenysége abban is nyilvánult, hogy ezen idő alatt kéz ízben 1 tekintélyes összegeket gyűjtött az árvíz által sújtott vidékek számára, és hogy egyes vidéki tanitók egyetemeinken 1 tanuló gyermekeinek 2570 forintot 1 juttatott az alap pénztárából irodai ' segédkezésért; ezenkívül a „Tanitók j Orsz, Árvaházá“-nak is öt Ízben ösz- ' szesen 1670 frtot nyújtott, a magyar- | országi tanitók javára pedig 42,048 frtnyi tőkét szerzett. Azonban bármily szépnek lássák az eredmény, a melyet a magyarországi 1 néptanitók Eötvös-alapja ez ideig fel- 1 mutat, koránt sem felelhet meg az ! még ama nagy igényeknek, melyeket I a szegény tanitók és jelesen tanuló [ gyermekeik irányában jogosan támaszt- ! hatnak. Évenként százakat kell üres j kézzel elbocsátanunk. A szegény özvegyeket és árvákat sem részesíthetjük I kellő támogatásban; sőt azon szeren- I csétlen kiérdemült tanítóknak is, kik csak azért nem részesülhetnek az or- | szagos nyugdij-intézet jótéteményében, . mert 1875-ben már 55 éven felül I voltak, csak ritkán nyújthatunk ala- ^ mizsnát. Egyesületünk felatai közé tartozik j az is, hogy létesítse a fővárosban a „Magyarországi tanitók házát“, mely- ' ben az egyesület rendes tagjainak fel- ; sőbb iskolákban, egyetemeken tanuló fiai részben pedig mérsékelt díjért I szállást kaphassanak, hogy otthona le- ; gyen a magyarországi néptanitók fiainak, ha a szülei házból, a család köré- ' bői indegen emberek közt kell élniök; hogy hajlékuk legyen Budapesten az ! országos jellegű tanitó egyesületeknek, a melyben tanácskozásaikat megtarthassák. A nemzetünk évezredes ünnepére I való előkészülést akarjuk felhasználni annak bebizonyítására, hogy él bennünk, magyar néptanítókban is a köz- érzület, mely országoknak, államoknak szolgál alapkövtil, támaszul. A midőn nemzetünk a közel jövőben megtartandó ezredéves ünnepre készül, illőnek sőt kötelességünknek tartjuk, hogy a magyar nemzet népoktatási intézeteinek a munkásai is hozzájáruljanak ezen magasztos ünnepnek a fényéhez, és pedig az által, hogy megvessék ez alkalommal alapját a Magyarországi tanitók házának. Az „Eötvös-alap“ azonban csak az esetben teljesíthetné szép feladatát, ha azt a nemzet hü fiai kegyes pártfogásukra méltatnák s ha akkor, midőn más szent nemzeti czélokra áldoznak, egy-egy fillért juttatnának — a nemzet legszegényebb napszámosainak perselyébe — az Eötvös-alapra is. Az Eötvös-alapra szánt adományokat Roller Mátyás fővárosi polg. isk. igazdatótanár (Nagymező-utcza, 1. sz. Budapesten) mint az alap pénztárnoka, pontosan nyugtázni fogja. Bizottságunk évi részletes számadásai a m. kir. köz- oktatásügvi minisztériumhoz terjesztetnék fel Tóth József kir. tanfelügyelő ur utján, a ki az alap ügyét évenként több ízben személyesen is felülvizsgálja. Az „Kötvös-alap“ gyűjtő központi-bizottság nevében Lakits Vendel, Póterfi Sándor, titkár. elnök. Jubileum a zárdában. — Saját tudósítónktól. — Örömmel jegyezzük fel az események krónikájába azt a kedves zárdái jubileumot, melyuek e hó 25-én és 26-án a helybeli szent Vinczéről nevezett apáczazárdában igeu előkelő közönség s egy sereg ártatlan, örömteljes gyermek volt tanúja. Megható, szivet-lelket emelő ünnep volt ez minden részében, méltó kifejezése annak a ragaszkodásnak, odaadó szeretetnek és tiszteletnek, melyet öunsch Mária Erzsébetit, a zárda főnöknője vívott ki magának közel négy évtizednyi nevelői munkájával és az intézet élén egy negyed század alatt kifejtett buzgó tevékenységével, áldást hozó, szeretetteljes működésével. A tanügy lelkes barátait elhozta a zárda falai közé az elismerés kedves kötelessége a tisztelők egész seregét a — szeretet. S amily örömmel láttuk együtt a tisztelők ünnepies tömegét, olyan visz- szaható volt reánk az a szomorú tény, TABCIA. A szent falak kosül. Veszprém, nov. 25. Lélekemelő ünnep volt e nap, melyen Gunsch Mária Erzsébet, az irgalmas nővérek intézeti főnöknője ünnepelte főnökségének 25. évfordulóját. A virággal ékes zárda, az üdvözlők sokasága, a sikerült hangverseny, Kemenes, a költő remek költeményei, mind e napot dicsőítették és a nappal együtt azt az irgalmas testvért, ki immár negyed századja vezetője a veszprémi zárdának, ki ez idő alatt az intézetet az apácza zárdák mintájává teve. Kevesen tudják azt, hogy mennyi gond és teher nyomta vállait, de azért az öröm e napján elismeréssel üdvözlé mindenki őt. Tyrol volt hazája, hol született, annak bérczei között ébredt fel szivében a vágy, hogy Istennek szentelje életét. Onnét szólította hivatása a zárda falai közé. Sokan vannak az életben, kik nem tudják vagy nem akarják megérteni e szót, kik kételkednek azon, ha van-e a szívben ilyen szózat is P Pedig a nélkül — hiába mondanám — alig értenék meg e szent életű nők között azt a szótlan tűrést és panasztalan imát, mely szivükből az Isten trónjáig hat; nem értenék meg, mint tudnak lemondani, elmerülve munka- és imába azzal a szívvel, mely nyugodtabb a viz sima tükrénél és csendesebb, mint a dalába elfáradt madár... 1853. évben, nagyon fiatalon szentelték fel és avatták be paulai szent Yincze leányai közé, mikor is Mária nevet kapott. A következő évben e városba helyezték, hol 12 évig a leány növendékek nevelését vezette odaadással, ifjú szivének egész buzgalmával. 1866-ban kitüntették azzal, hogy reá bízták az intézet vezetését, s a ki ismerte őt, az meggyőződhetett, hogy a vezetés a legjobb kezekbe adatott át. Százan és százan köszönhetik neki neveltetésüket s mindnyájan, kik növendékei voltak, hálával és szeretettel ragaszkodnak hozzá. Mindazok, kiket az életnek átadott, hogy ott betöltsék a nő fenséges hivatását, bizalommal viszik hozzá gyermekeiket, hogy oktassa azokat arra, mire őt Isten szeretete megtanította. Jótékonyságát ismerik sokan és sokan áldják, kinek arczárói letörölte a könnyeket. A hol valamit tehetett, bár áldozatok árán, de mindig jó példával járt elő, senki sem fordult hasztalan hozzá, mélyen érző nemes szivével segített ott, a hol segíthetett. A nevelés terén szerzett érdemeit eléggé igazolja az a tény, hogy vezetése alatt levő intézet a mai kor színvonalán áll, a versenyt kiállja hasonló intézetekkel és előkelő családok is szívesen adják oda leányaikat, mert a tapasztalás bizonyítja, hogy nemcsak szellemileg képezik, hanem a háziasságra is szoktatják őket. Egy emberi életnek a nagyobbik felét, 38 évet töltött eddig önkénytes szegénység, lemondás és önmegtagadás között. Mily erőnek kell lenni a hitnek, mely annyi áldozatra képesít! Jutalmat nem vár e földön, szivéntk tőkéit Istennél helyezi el, kiben oly határtalan bizodalma van. Mindnyájan, kik a világban éltek, nem tudjátok azt, mennyi boldogság van mégis ott a zárt ajtók mögött! Mert nem nyújt az életben a szívben semmi oly igaz örömet, mint Isten szeretete, nem adja semmi azt a megnyugvást, mint a szent élet után egy örökkévalóság gondolata. Szivben és lélekben ifjú marad az, ki égi jegyesének áldozza fel magát, hisz ott a komor, magas falak között, tövében elhal a szivben minden földi érzelem, mint elhervad a virág, ha nem süt le rá a nap . . . ■ Es a ki megismeri, megszereti ezt az életet. ha a Gondviselés más utat szab eléje! örök honvágyat érez oda vissza, azért a szent nyugalomért, a melyet nem pótol a a földi boldogságnak legnagyobbja sem... Ékes szóval, megihlett gondolattal szeretnék Írni e napon. Méltón Hozzád, kit ma ünnepeltünk, ki a világtól elvonulva, hivatásodnak élsz, ki boldog vagy a szent falak között és szolgálod az Urat, megáld tőle és áldásául azoknak, kiknek lelki anyja vagy. Ljígy üdvözölve mindenkitől és ezerszer általam, ki életemnek mig Reád bízattam — irányt adtál! A hit, a remény, a szeretet isteni erényeit a sok száz közül az én szivembe is Te oltád bele. S mert hitem vezérem az élet utain : Hozzád jövök üdvözölni Téged ; mert a remény, mire te tanitál, őrangyalom volt sokszor: Hozzád jövök, hogy köszöntselek; mert a szeretet, mit szivembe plántál, már e földön menyországot adott! Hozzád jövök áldani Téged ! Légy üdvöz és köszöntve e napon ! Gömbösné Galamb Margit. Kap-e Szent-Gál — zsoltárt?1") Irta : Babay Pálmáin.. A marosi ember: kutya ember, mert tér- dik érő vízben is inegköpködi a kaszakövét; a fok-szabadi-i meg, — mikor a nadrág- szijja zsákemelés közben elszakadt a foki piaczon — „igy se járt, mióta Kilitiben lakik ; ámde mindezek messze elmaradnak a szentgáliak mögött, hol viczből levágták egy sörénységéről ismert embernek a fejét, hogy keresi az majd ha — felébred ! A hagyomány azt is rájuk fogja, hogy megúszták a hajdinát, de konstatálnom kell, hogy ezek a somogymegyei szentgáliak voltak. A veszprémmegyei szentgáliak egyik alapvonása a virtuskodás, mely nem ritkán baromi kegyetlenségek között nyilatkozik, a a honnét a megyei régi székház apró ablakos vendégmarasztója ritkán van szentgáli látogató nélkül. Hajdanában, mikor még Szent-Gál község 40.000 holdas erdeje elsőrendű szállása volt Savanyu Józsi és Doma Vendel elődeinek, valamivel még magasabb fokon állott a virtus e nép között. *) Jele8 munkatársunknak e pompás humoru czik- kecskéjét, a kitűnő szerkesztésű „Magyar Hírlap“ közölte te gnapi lapjában. Krónikánk nem épen messze, a 20-as évekig megy vissza, mikoron boldogult Liszkay uram hintette beszédeiben a szikla keblekre a vallásosság magvait s néhai Szalay János uram hivatta deresre azokat, kiken nem akart fogni az ige. Már egy ízben elmeséltem, milyen zenebonát csinált a reformátusok között országszerte a 4 szuperinteudencziának amaz ismert végzése, melynek értelmében a régi zsoltárok sutba dobattak s helyükbe újak „íródtak“. Ha még az áldott természetű pátkaiak is zsoltárral dobálóztak templomukban e merényletre, könnyen elképzelhető, mily sze- men-szedett nemei fejlődtek ki az ellent- állásnak Szeut-Gállon. Hasztalan hozott a dunántúli szuperinten- denczia 1823. évi május hó 29—31-ig a Tatában tartott gyűlés jegyzőkönyve 69-ik pontja alatt igen szigorú végzést ez érdemben ; akár a beteg olasznak, akár Szent-Gál- nak magyarázták azt az arra illetékesek. Vizsgálgatva a régi Írásokat, meglepetve olvasom, hogy a következő 1824-ik esztendőnek január 4-ik napján tartott egyházi gyűlés jegyzőkönyve 7-ik pontja alatt írva vagyon, mint itt következik : „7. Az uj énekes-könyvre nézve tett Felsőbb rendelés következtében Sz. Gálon az Informatio megtétetett és Anno 1824 die 4-to Jan. a Prédikálló székből kihirdettetett Predicatió tartatván Solt. 40 : 4 — jó kö- vetxezése lett.“ Hogyan? — tűnődöm — és a reakczió? A mi nem sikerült Szatbmáry Ács András uramnak és Liszkaynak 7 évig, az rövid háromnegyed év alatt magától sikerülne? Itt valami rendkívüli dolognak kellett közbejátszani. Jertek elő a régi időknek Hiib- nerjei, ti élő krónikák, 80—90 esztendős öregek, hadd böngészse ki emlékezetetek tárházából az ide vonatkozó felvilágosító adatokat a későbbi időknek kiváncsi gyermeke. Szalai János uram, Szent-Gál községnek ez idő szerinti pennája, köveskállai származású vala, a honnét az ő édes testvérje, Péter atyafilátó gató ban Szt.-Gálra vetődött újév napján. Mint manapság is szokás, pohár mellett sorba szedték a község, az eklézsia aja-baját; igy értette meg Szalay Péter uram János testvérétől, hogy Szent- Gálon még mindig a régi éneskes-könyvből zegenek Halleluját a magasságban lakozó- hoz; de megértette azt is, hogy elmúlhat itt újra 8 esztendő, de tán 28 is, mire sikerül a szuperintendenczia végzését keresztülvinni. A köveskálliak ős idők óta hirnevesek valának leleményességeikről : csodálom, hogy e sajátosság a pennánál nem nyilatkozott, de már Szalai Péter, mint tősgyökeres kö- Teskállai, hogy szülötte földének nimbusát megőrizze s következetesebb legyen testvérénél a származási helyükhöz fűződő tulajdonsághoz. egész éjszaka azon spekulált, micsoda furfanggal lehetne a szentgáli néppel megkedvelteim az új zsoltárt? Történt pediglen, hogy a szentgáli elöljáróság másnap Veszprémbe készült, hogy ott Számmernál, az akkori nyomdász- és könyvkereskedőnél a községi iroda számára 1824-ben szükséges papir-anyagot bevásárolja. Szalay Péter egyszerre tisztában volt tervével, melyet sietett nyomba közölni testvérével s Liszkay urammal, a szentgáli pappal. Haladéktalanul kocsira ült s megelőzve a szentgáli elöljáróságot, ott termett Veszprémben s értekezett terve sikere érdekében a könyvkereskedővel. Mikor a beérkező elöljáróság kocsijáról leczihelődve a kereskedésbe benyitna, velük egy idejüleg lépett be Szalai Péter uram is. Mintha nem ismerne közülük egyet is, mint ha azt sem tudná, hová valók és mi járatban vannak, a szentgáliakat kiszolgáló kereskedőnek oda szól : — Van-e az urnák olyan zsoltárja, a milyen a kálomistáknál mostanában járja ? — Van igenis ; csakhogy mi tűrés-tagadás benne, megmondhatom, az urnák ilyent nem adhatok. — Nem-e? Már miért is nem adhatna, ha van, nekem a pénzemért egy uj zsoltárt ? A szentgáliak figyelmesekké lesznek a párbeszédre. — Rendeletet kaptam az alispán úrtól, a
