Veszprémi Független Hirlap, 1891 (11. évfolyam, 1-55. szám)

1891-06-27 / 29. szám

Veszprém 1891.

XI, évfolyam. 29. szám.

Szombat, junius 27.

0

iá ffi

Megjelen minden szombaton.— Alapára: égsz évreSfrtj negyedévre 1 frt 50 kr,; egyes szám ára 15 kr.— Hír de t é»ek petitsora 6 kr ; nyilttér petit-tere 20 kr.. 30 kr., kincstár illeték. — A hírlap irodája : „Petf>ft“-inté»et Veiiyom (varo.hás-ter

rxrrjrír rjrortg—

Előfizetési felhivás

a

„VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP“

tizenegyedik évfolyam második felére.

Nincs sem arra való terünk, sem időnk arra, hogy az uj félév küszöbén a szokásos, válogatott stylii kymnuszra gyújtsunk, mely a lap minden árnyta- lan fényét, elevenségét, árgus-erényeit dicsőítse pro dorao — s amelynek a refrainje minden újságnál csak az, hogy: „megint csak tessék továbbfizetni.“ ______

Iío

gy annak az esetnek kell most beállani, azt t. olvasóink, saját tapasztalásból, úgyis jól tudhatják. Eszerint csak az a kérdés, hogy független irányunkkal, stylünkkel s a béltartalommal 10 éven át megvoltak-e elégedve, vagy sémi

Ha igen — úgy a „Veszprémi Független Hirlap“-nak újabb szóbőség ü ajánlatra nincs szüksége. Ha nem: úgyis hiába való minden disputáczió!

Mert hírlapunk marad a régi. Szellemben, irályban, nyiltságban olyan, mint eddig volt. Népújság, a vármegye legnagyobb népújsága. Nem azért, hogy csupán a nép olvassa, hanem hogy védelmére, hasznára legyen annak.

Ez a programmunk tovább is.

Erre kérjük nagy közönségünk további szi.es, viszonos méltánylatát.

Veszprém, 1891. junius 27.

A „Veszprémi Független Hírlap“

irodája.

A. julius-szeptemberi előfizetés . . 1 frt 50 kr. ki év végéig való „ . . 3 , — „

A kiadóhivatal.

és a Balaton-ünnep.

Balaton-part, jun.

Fényes, előkelő társaság jő ma parti virányainkra, a Balatonkultusz megszületését ünneplendők.

Magasztos ünnep, melyet ezred év óta várt az ország s mely a megváltó Messiást hozza im ezen, az Isten minden csapásával agyonsujtott, egykor dúsgazdag, ma ezerével Amerikába menekülő, földönfutó balaton-parti népnek.

A partjainkon siró nemzeti Genius, nemcsak a hazafias nagy ideálok megtestesülését — de a Gondviselés irgalmi müvét látja abban, hogy a B a laton kultusz ez első magasztos ünnepére a hatalombiró hazafiak oly fényes társasága seregei itt egybe.

Legyenek üdvözölve. Hozza boldog Isten!

Nem a magyar sovinizmus s nem a puszta eszményi rajongás szülötte a Balatonkultusz!

Nem hivalkodás, nagy világias nagyzás emelik itt a Balaton jövőjét — hanem a bár későn, de önérzetes kö- tességóre ébredt lelkiismeret.

A Pató Pálokon átgázolt a kultur- munkás nemes ambitio ; ez vette szárnyaira a Balatonkultus eszményét s ez fogja lázas-gyors munkával Közép- Európa legnagyobb gyógyta- vát, a mi bűvös-szép Balatonunkat régérdemlett tényvilágába emelni.

Tíz éve már, hogy a partok népeinek vezéremberei, a mai ünnep előkészítésén fáradoznak — csüggedetlen hangyaszorgalommal, százezernyi tőkék partbaépitósével.

S a kik a 24 mértföldnyi partokon egymástól távol, egymást tán sohasem látva, közös lelkesedéssel, közös czélra törtek: im közös ünnepre gyűlnek össze ma Siófokon s Füreden, a Balaton metropolisában : hogy egymással végre kezet fogjanak s szivbeli bálájuk jeleül kalapot emeljenek a nemzet ama nagyjai előtt, kik eljöttek — a Megváltás e magasztos ünnepére.

Legyenek üdvözölve. Hozza boldog Isten!

Tíz éve foly már a lázas kultur- munka, az egykor kincses, ma sivár, parlag partokon.

Tiz év ! Parányi idő ama ezredévben, mely a Balatont bűnös, esztelen, kába közönyuyel veszni, pusztulni, ingoványos mocsárrá sülyedni engedte.

Utóbb tönkre rágalmazták, s meg s feszitették a jó öreg, de még mindig munkabiró szegény „ Kisfaludy “-t, gazdástól együtt . .. . s külső köntösén megosztozkodának.

Aztán gazdátlan lett a Balaton. A senki tava volt, amelynek hasznát csak azok és akkor vették, akik és amikor — lecsapolták.

Szomorú idők voltak azok. A dies irae szomorú korszaka.

Aztán uj aera vette kezdetét.

A Balaton benépesült 50 vitorlás yaoht-hajóval s 4 gőzőssel. Ott V a- szary, Szarvasa y, Ester h á z y, N á d a s d y ! Egymást múlták felül, munkával és péuzáldozattal s ott Veszprém, Zala és Somogy törvényhatóságai, akik tiz évre álltak az úttörők mellé — áldozatkész munkatársakként.

S ott a partokon Balatonfüred mentora, az örökifjú Kovács Ábel, ki pár év alatt negyedmillió forintot munkált be a metropolisba s a világ- lürdő minden igényeit megvalósította.

Ott az amerikai lázzal épült Bala- ton-Almádi! Tiz év előtt — egyszerű szóllőhegy — ma fenséges pa- norámáju parti fürdő viruló ligetekkel, sétányokkal, alékkal, tornyos pompás villákkal, nagy ürdőházzal, 70 apróbb bérvillával, vendéglővel s bérházzal, százas réo~ vény társasággal s mi fő, évenkint 700 — 800 állandón ott nyaraló fürdővendéggel, akik után 3 közeli elpusztult falu népe megél. A tevékeny megyei alispán, Véghely Dezső, Brenner Lőrincz, dr. Óváry s néhány yankee-szellemü ifjú ember csinálták meg, végtelen szorgalommal ezt a pompás fürdőtelepet.

Ott a Balaton eredetén az idylli K e n e 8 e. A puritán Nag y Károly saját pénzén épített a parton vendéglőt, társalgási termet; alékat fásított, kutat-, utat-, jégvermet-, mólót építtet, s ekkor aztán — odaajándékozta mind egy általa creált „fürdő- bizottságnak.“ Ez a lelkes kis tábor aztán évenkint 300 — 350, többnyire budapesti hivatalnok-fürdőven- déget toborz oda; s most is nagy ünnepséggel ünnepük majd julius 1-én az először ott kikötő „Baross-“t.

Ott a legkiesb kis fürdő; a vízbe könyöklő kedves S z e p e z d, Nagy Pál fürdőtulajdonos aegise alatt. A „Budapesti Hírlap“ kultiválja évek óta s van vendége az ország minden részéből. Sehol oly családias fürdői társas élet nincs, mint itt — s villák, bérházak építésére sem szorul, mert közvetlen a viz szélén épült falu minden háza vendégház egyszersmind.

S a hires Badacsony, „Hableány “-részvény szállójával, — Keszthely, melynek fiirdejét maga a város vette át ez idén s mintegy 40 ezer forintot épített be rögtön s melynek vizét nagy evezőtársaság élénkinti pompás csónakparkkal; — ott a fejlő Fonyód, Boglár s főkint a fél- milliónyi tőkével most épülő S i ó- fok, Kenését is fölülmúló üde hullámverései tengeri íürdejével. Ott ben v- v e s s y, G1 a t z, B u r g h a r d t és Széli Kálmán apostolai a Balatonkultusz- nak s példát adnak — többi testvér- fürdőtársaiknak.

Ez a képe ma, 10 évi szorgalom munkája után, a Balatonnak.

Nézze meg ezt a munkát legnépszerűbb miniszterünk Baross. Találja örömét abban, hogy ami áldozatot hozott e nagv nemzeti missióra, ami gondot, erélyt, bizodalmát forditott a Balatonkultuszra, azt jó kezek által nemcsak a nemzeti fejlődés oltárára — de húsz ezer elpusztult szőlőholdon, kétszázezer szegény parti magyar ember irgalmazására, jobb jövőjére fordította.

Legyen Isten áldása rajta és provi- dentiális munkálkodásán! Az „éljen*e- két, melyeket ma kiált fel érte az j éghez, a mi kétségbeesett parti népünk, soba-sebo! szívből eredőbb nem lehet. , Azt bizonyára meghallja az elhagyott ínségesek Istene.

Legyen im partjainkon üdvözölve !

Hozta boldog Isten!

Kompolthy Tivadar, j

i

Megalázott művészet. |

— Nyílt levél Siafcó Imi-« őrsi. képviselő úrhoz. —

Igen tisztelt képviselő ur! i

A megburezolt, a sárig alázott művészet nevében fordulunk önhöz, akit hivatása tudatában egy kedves kötelesség teljesítésére kérünk fel. |

Volt alkalmunk már e helyen néhányszor a méltó megbotránkozás hangján kifejezést adni azon hazafiatlan és méltánytalan eljárás felett, melyben hazai művészeinket a veszprémi pénz- ügyigazgatóság immár következetesen I részesíti.

Azonbanjogoslelszóllalásunknak nem ' lett meg eddig a várt eredménye. A pénzügyigazgatóság, helytelen eljárását még kudarcza után sem ismerte be és legutóbb Ney Dávid énekművészünkkel szemben kisértették meg a művészetet megalázni.

Eddig tudtunkkal Polgár Gyula színészt és imitátort, S c h e e r inuzeum 1 és panoptikum-tulajdonost, Reményi j Ede hegedűművészt és N e y Dávidot, a m. kir. opera baritonistáját adóztatták meg, holott mindannyian magyar állampolgárok, akik Budapesten rendes adófizetők.

A veszprémi pénzügyigazgatóság a pénzügyminiszternek február 1 9-én kiadott rendeletére alapítja eljárását. E

rendelet igen világosan kimondja, hogy csakis olyan művészek vodhii- d ó k II l-a d osztályú kereset- adó alá, akik idegenek s Magyar h o n b a n adót nem fizetnek, de pénzt keresnek.

A veszprémi pénzügyigazgatóság most már negyedszer magyarázza félre e rendeletet, a hazai művészek megalázásával, tamijeiét adva ama fogalomzavarnak, melylyel az idegen és hazai művészetet megkülönböztetni képtelen.

Mert senki sem álli’ hatja, hogy idegen művész az, aki a in. kir. opera tagja s mint ilyen ezer forint IV-ed osztályú adót fizet évenkint.

S Ney Dáviddal ruegc&elekedték azt, hogy megczitálták a rendőrség elé s mintegy dezentort, vallatás alá fogták, vájjon mennyi jövedelme lesz; három óra hosszáig (árasztották a jegyzőkönyv felvétele által s mindennek betetőzéséül a pénzügyigazgatóság kiküldöttje megjelent a pénztárnál is, hogy személyes meggyőződést szerezzen arról, miszerint a hangverseny jövedelmet nem produkál és így adót ki nem vethetnek.

De tegyük fel, hogy a hangverseny anyagilag is úgy sikerült volna, mint erkölcsileg.

Jogos-e a megadóztatás? Nem. Mert Ney egész esztendőre fizeti Budapesten a IV. ősz. kereseti adót. Ha tehát ó szabadság idejében (mely neki szerződésileg, tehát fizetésben ki van kötve) vidéken hangversenyez, ezt azon év keretében teszi, melyről az adót Bpesten lefizette — itt nem adóztatható meg, mert ha Veszprémben énekel, nem énekel Budapesten, ha itt pénzt keres (és nem talál) akkor nem keres Budapesten.

Hogy helytelen e megadóztatás, bizonyítja az a körü'mény, miszerint S c hee r panoptikum-tulajdonos megfellebbezvén az adókivetést, visszakapta letétbe helyezett pénzét.

Művészeink, mint aféle bohém emberek, nem vesződnek a fellebbezéssel és igy megesik, hogy a hazai Múzsáról három bőrt húz le a tisztelt pénzügyi kapaczitás : először bevesz tí — 9 frtot a helyhatósági engedélyre ragasztandó bélyegben, aztán kivet adót a művészre, aki fixet kap és harmadszor megadóztatja az impressáriót, aki a művészt magával viszi.

Ezért jár nálunk rongyosan a Múzsa, mert szegénynyé teszik azok, akiknek fejleszteni kellene a művészetet.

De nem beszélünk általánosságban.

TÁRCSA.

SÁTÁN.

Irta: Kemenes Ferencz.

(Mutatvány Kemenes Ferencz veszprémi kanonok, jeles egyházi költőnknek, a héten a „Petőfi“- könyvnyomda-intézet kiadásában megjelent böl- cselmi költői müvéből. Két kötet; 539 lap.)

I.

,Egy villanás, egy gondolat,

Mely szellememben megfogant,

Hol az Ó széke, oda vágyva,

A végtelen szép napvilágba,

Hogy, mint ő, én is legyek Isten ottan Vele egyenlő fényben, hatalomban —

E gondolat, mert elfogadta Hevéig eszemnek akaratja,

Ez az a szörnyű mélység, melyben állok. Közénk örök zűrt alkotott az átok:

Hiába törnék már az égbe,

Fogoly vagyok: a kárhozat mélysége Tart fogva. Az ég zárva nékem,

Örökre itt kell a mélységben égnem,

Melyet keblemben hordozok,

Hol az örök kin sir, zokog;

0e boszutn, átkom is örök,

Mely az Előre menydörög;

Veki magának hahj nem árthatok,

0e, hol ragyognak azok a napok,

U uj teremtés nagy körében, l teremt és alkot nagy kevélyen:

Itt, ott romboljon a rossz és halál,

Emiben legtöbb örömöt talál.*

Minő világ! egész egy végtelenség“ finden csillagja végtelen szép, te rajtok az a száz, meg ezer élet,

T°gy öt imádja, mind a végett! te nem imádja, nem, a kárhozatra!.. . fonó teremtés, im ott jő ragyogva!

<igész menyország van a szemében,

Pirosló hajnal arczán a szemérem . . .

Amott a másik, mint a nap sugara,

A szentség vet fényt büszke homlokára ! . . . Talán, mi engem vitt a kárhozatba,

Az a kevély vágy ezt is tőrbe csalja.

Meg, meg kisértem, s ha az akarat Az alkotó igétől elszakad:

Enyém lesz a nagy világ,

Nem öt, hanem engem imád!

Mi isteni lesz az az érzet,

Ha a teremtés ilyen véget Ér s öt haragra gyulva látom,

S nem tud segitni a világon . . .

Csak most ne hagyj el ész világa,

Egész világot kapsz műved dijába !*

II.

„Győztem! megrontva a teremtés!

Az ember ime elesett!

Én, én vagyok ur a világon,

Aki teremté, a helyett:

Enyém az ember, rab a teste, lelke, Szavamra uyy ing, mint a gyenge nád —

A nap, a csillag, a lélek világa,

Mennyén kívül mind engemet imád.

Mi rettentő, mi bősz öröm lesz,

Ünnepet ül a kárhozat,

Midőn a testvér a testvérre Bunkót, ver öt vagy kést ragad:

S foly a piros vér, tán csak egy kis rongyért,

A melyre az a másik tart jogot,

Kinek szivében a vér szörnyű átka Elolthatatlan lánggal ég, lobog.

Mi az emberben az irányzó:

Meggyengül majd a büszke ész;

Idővel az Isten fogalma Lelkében vad homályba vész; j Es összetéveszt az Istennel engem, j Nem tudva immár, hogy mi rósz, mi jó —

[ Nevem kiáltja majd az áldozat s a l Bűnnel, boszuval, vérrel áldozó.

A szó elveszti érteményét: Ki ölni tud, az nagy vitéz;

Ki szélvetö, csal, tőrbeejtő,

Egekbe törő éles ész;

Ki lop, ha gazdag, annál Isten-áldás; Őszinte, a ki színlelő hazug;

A nagy gazember hőse lesz korának;

A szemtelen: nagy, ha ámitni tud.

Képmutatóvá lesz az ember,

Hazug a szava, tette, mind:

Amint a szél fuv, burkolóját Veti, forgatja aszerint;

Midőn imádja az Istent, a szája Jár csak, a szeme, szive kéjeleg — Divat, erőszak rongyával köti be Lelkén az undok, tátongó sebet.

Kivesz a lélek szűz szemérme, Nyilvános lesz a fertelem,

Menesen ferteng ifjú és vén,

Nem áll útjába semmisem;

A vér kéjétől részegen botorkál, Hamvába halva csokik a faja,

S istenné lesz a fajtalan szivében, Ami élőbbét még undor vala.

Az égi ige elmosódik,

A fényt elfogja a homály:

A szemfényvesztés áldoz majdan A butaság bálványinál; $

Hiába vívja ezt az ég, kifárad,

Világ végéig tart ez itt alant . . .

A bűn az ember homlokára vési:

A vak vezeti a világtalant.

Feltűnnek átélek j a v ó s i,

Látónak mondja mind magát :

Pedig esak vakság vagy hazugság,

Vagy őrülés, mit álma lát;

A nép utánok csábul és imádja,

I Amit a zagyva szó fest lelkibe . . .

I Be a rossz átok-sulya nyomja lelket,

* Úgy, hogy siróba kel a két szeme.

A gyenge ember az erősebb Kezében könnyű báb leszen,

Nincs oly gyalázat, melyet el ne Követne ez az emberen:

Övé a lélek, jellem, test, becsület,

Vas függedőn a néma gondolat . . .

S a sárba gázolt ember, kényszerítve,

Az elnyomóból még Istent farag.

Ha fordul egyet a világ, a Vadság uralma áll elő:

Mint a zivatar, zúgva jő a Vagyonra, vérre éhező;

Eget ígérve, soha be nem váltva Hamis tanokat szór a nép közé . . .

És mig ez ómul: csal, sikkaszt merészen, Mig csak hazáját tönkre nem tévé.

Ezrével jőnek ál-igések.

Fennen rivallva: im a jog!

Átok tüzébe! aki sérti E sérthetetlen szent jogot;

De ez üres szó; jog: a kard, erőszak; Kinek kezében ez lesz, az az ur; j ,Ki bírja, marjau csak ez a valóság,

| A többi árnyék, ez marad jogul.

; Győztem ! megrontva a teremtés!

> Az égi összhang meg s z akadt!

! Kiveszett a szentség szivéből,

\ Meggyengült az ész. akarat;

| Kétség, zavar és a halál árnyéka Az élet utján együtt jár vele:

I 8 lopás, hazugság, vérontás, folyárság Meséiből áll nagy története.“

Gárdonyi Géza tárczája.

Ezelőtt háromszáz esztendővel élt.

A történetírók nem tudnak róla sokat. Mindössze egy levél maradt fenn tőle, Druget Jánoshoz czimezve. Pénzt kér tőle kölcsön.

Világos, hogy ez a Lazlo dyak poéta volt; aféle lantos poéta, a minők minden korban énekeltek.

Énekeltek és meghaltak. Némelyik a halála után meggazdagodott. Másik elhalt az énekével, mint a hattyú.

László diák jó korban élt.

Akkor a poétákat nem a Petőfi-társaság pártolta, nevelte, hanem Mátyás király. László egy napon ott kódorgott Buda

1 körül. A kamarás ablaka alatt énekelt. Valamelyik főur meghallotta és beajánlotta a királynak.

A lantosok akkor szoktak énekelni, mikor a király lukmározott.

László közéjük állt és mikor rákerült a sor, énekelt.

Volt a dalaiban valami szivetmarkoló uj. A teremben csönd lett. Az étvágy a fülekbe ült.

Pedig nem volt az énekében semmi czif- rasag. Npuí használta aranyozásra a napsugarat ; nem fogyasztott márványt, ébent, csillagot ; a hold ezüst sugaraiból bőven hagyott a későbbi századok poétáinak ; szellői nem sóhajtottak és susogtak a lombok között; a csalogányt nem zokogtatta hatás kedvéért minden verse elején, sőt a versek végén a szive sem repedt meg, mint a többié.

És még is szép volt az éneke. Megragadó, álombaejtő, könyfakasztó.

Az epedő szerelem énekei zengtek a lantos húrjain. Kiérzett, hogy a saját érzelmeit énekli.

Ezek hozzá is illettek az arczához. Fiatal, sápadt fiú volt. Csupán egy kis fekete bajusz . hegyeskedett az orra alatt, j Hamar megszerették ott a fiút. A király j nem bocsátotta el többé magától.

! László diák csupán arra kérte a királyt, hogy ne kényszerítsék bizonyos időpoutok- , ban énekelni, mert inkább megszökik.