Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-11-01 / 45. szám
Veszprém, 1890. Szombat, nov. 1. XI. évfolyam. 45. szám. mm FDG6ETLEH UHU? Megjeleli minden szombaton, — A lap ára : egész évre 6 fr t; nrgyedévre 1 frt 50 kr.; egyes szám ára 15 kr. -— Hirdetések petitsora 6 kr ; nyilttér petit-tere 20 kr.. 30 kr., kincstár illeték.—A hírlap irodája : „Petőfi“-intézet Veszprém (városház-tér. Halottak napja. Szomorú csendes ünnep. Egész éven át a jelennek élünk ; minden gondolatunk, minden törekvésünk a jövöé ! Ez az egyedüli nap az évből, melyet a végzet a kegyeletnek szentelt ; az egyedüli nap a 365-böl, melyet a múltnak ünneplésére kell szentelnünk, visszaidézendők lelkünk elé meghalt embertársaink szellemét — kiknek életünket köszönjük. A kegyelet napja a mai nap, s az áldó Emlékezeté. Ezen a magasztos szent napon, melyet a borongó szív ihlete s a lélek bánata szentel meg: szűnjünk meg pillanatra az érdek emberei lenni. Zarándokoljunk ki a csendes embe- f rek szomorú országába. Azok a sírban porló lecsukódott, ajkak hangtalan fognak hozzánk szóllani s megtanitnak az élet bölcsességére — mely csak a sírban érvényesül. Ott, a sirhantok közepette, az Emlékezet világánál járjuk be a setét múlt szonnfru ösvényeit s vonjunk az- táiy párhuzamot jelenünkkel. Es ne fogja el szomorodott lelkünket a csüggedés. Ne jussanak eszünkbe a vesztett remények, a hiába elfecsérelt évek. Ne izgassuk föl szivünk nyugodalmát azzal, hogy a múltban talán igaztalanok voltunk embertársaink iránt s hogy tévesztett lejtő-utón járt velünk a hiúság, kapzsiság, emberrantás s a boszszú ! Nem! Ezen a napon a mi szivünk keserűségének nem szabad kiömleni! Ez a nap a kegyeleté. Ezen a napon a Megváltás keresztfájához vezekeljen el szivünk ; megbánván a múltnak tévedéseit s őszinte fogadalmat tevén a jobb jövőre. A szent helyen, hol őseink csontjai porladoznak, kiknek életét, vagyonukat s erényeiket örököltük : jusson eszünkbe a magunk s a jövő nemzedék iránti kötelességünk. r V-7 Es azon az utón, mely élő városunkat a halottak városától elválasztja - - s a mely utat mi is mindnyájan járjuk már: törekedjünk kevesebb önérdekkel, több önzetlen jót tenni. Mert majd egvszer mi is ott fogunk pihenni a csendes emberek között s a mostani hiúságunk, kapzsiságunk, emberrontásunk, gyűlöletünk bosszúja akkoron a mi porladó fejünkre száll! . . . A kegyelet Geniusa erősítse meg, jóra törekvő sziveinket. És ne csupán a Má-nak éljünk. Gyermekeink jövője lebegjen szemeink előtt s az a hála, melylyel letűnt őseink hagyatéka — hazánkért s e városért, üdvözölt telkeiknek tartozunk. Hogy felviruljon a haza s a mi városunk s utódaink úgy áldjanak minket — mint mi a mai szent napon, őseink, apáink áldott emlékét . . . Az uj yeszprém-balatonparti vasútról. Veszprém, nov. 1. Örvendetes hirt jelzünk. Valahára ott vagyunk az uj nagy balatonparti vasúttal, hogy az engedményes Freystädtler lovag a Hasset már Veszprémváros kiindulási pontjáról méreti föl. Eddig tudvalevőleg az engedményes tudni sem akart Veszprémvárosról. Közelebbnek találta Budapesthez Várpalotát s onnan mérette trasse-át Litéren, Balaton-Almádin, Füreden át Keszthelyig. Most azonban azáltal, hogy a vármegye 400 ezer frtnyi participálással lehetségessé tette a győr-zircz-vesz- prémi s a dombovár-euying-veszprémi vonalaknak Veszprém- főállomás sál leendő kiépítését: örvendetes forduló állott be a nagy balatonparti vasútnál is. Saját anyagi s forgalmi ereje érdekében áll most már, hogy e vasút főállomása szintén Veszprémváros legyen, mely nélkül 3, vele- együtt 4 vasutiránynak lesz gócz- pontjává. A balatanparti vasút mérnökei tényleg megkezdték a trasse nyomjelzését a Brenner-gyár mögött, a szabadi utón, Balaton-Almádi s Füreden át Keszthelyre. Az első lépés, a Veszprém életérdekei által kívánt helyes irányban, ezzel meg van téve. De ez nem azt jelenti, hogy a polgárság, a képviselő-testület s a hatóság most már gratuláló parolát csapjanak egymásnak, hanem az, hogy a vasúti bizottság jöjjön annak tudatára, miszerint a Minden váró Adámság után ime eljött az ő tevékenységüknek ideje s megbízatásukat lelkiismeretbe vévén: most már egyenes összeköttetésbe lépjen az engedményessel. Mert biztosítanunk kell ez uj irányt — lehető erőnkből telhetőleg. Szót kell értenünk, hogy kiván- tatik-e s mily mérvű participatio részünkről s aztán számot kell vetnünk erőnkkel ideje korán — nehogy kölcsönösen vesztett illúziók után, a vasút mégis más irányba hordja széjjel Veszprém életérdekét. Vegye a hatóság s a vasúti bizottság szavainkat jóakaratába, jóindulatába. Tegyük meg most mindnyájan kötelességünket, minden erőnkből. Soha nagyobb szükség nem volt arra, mint most! Dj színészek - a veszprémi uj színházteremben. Veszprém, okt. 30. Mióta szintársulatok jönnek Veszprémbe, most először vagyunk abban a helyzetben — hogy tűzi katasztrófától nem kell féltenünk a közönséget. Az egykori „N a p“-vendéglő terme s a „Korona“ eddigi szinházhelyi- sége egyaránt a lehető legrémitőbb ügyetlenséggel volt elhelyezve. Tűzvész esetén, ha a színpad kulisszái s szufi- tái egy-'két perez alatt lángba borították volna a szinpadot, a közönség egyik fele a füstben fulladt volna meg, a másik fele kénytelen lett volna leugrálni az emeleti ablakokból s magát összetörni az udvar kövezetén. Számtalanszor figyelmeztettük erre úgy a hatóságot, mint az illető köröket. Hasztalan! Jó szerencse, hogy Isten megmentette népünket a minden este fenyegetett veszedelemtől. S hogy ezután a polgárság nyugodtan mehet be a színházba — azt a jó megyés püspök urnák köszönhetjük, ki Rainprecht Antal püspöki kormányzó első javaslatára nyomban elrendelte, a színházteremnek vészmen'essé tételét. Ezt azáltal eszközölték a legbiztosabb*, n, hogy végig a színházterem emeletes ablakai alatt, folyosót építettek. A terein öles szárnyasablakai vész esetén mindmegannyi mentőajtóul tárulnak föl a közönség előtt úgy, hogy két perez alatt egyszerre üressé lehet az esetleg zsúfolt terem is, mig a színészeknek kényelmes kijárójuk marad hátul a színpad mögött — a hátsó épület emeletére. Így néz ki ma tűzbiztonság tekintetében a veszprémi színházterem. Nyugodt szívvel mehet im abba bárki. E tekintetben biztosabb, mint Budapest akármely színháza. De belső csínra is lényegeset javult. A rozzant függő karzatot eldobták s a terem arauynyal-áttört csinos plafond s oldalfestést kapott. Igen csinos, kifogástalan szalon ez most, hol jól fogja magát érezni bárki is. Csak hát vigyázat légyen rá, hogy hamar össze ne pipázódjék. Most aztán csak az a fő, hogy az abba bevonuló szintársulatok is megfeleljenek közönségünk fejlettebb igényeinek. H e 1 t a y Nándor operette-társulata kezdi a sort s elválik, hogy a Budapestről hozott jó bizonyítványt beváltja-e ? Hinni akarjuk. Mert élelmességéről tanúskodik, hogy vendég- művészeket is hoz a fővárosi színházaktól. Anyagi áldozata itt bízvást nem lesz fond perdu. Csak igyekezetét s valódi művészetet lásson közönségünk. De ha ez meglesz: akkor a városra is okvetlen beteljesítendő erkölcsi kötelesség terhe hárul. Valahára meg kell alkotnia a 10 év óta minden évben, úgy a társulatok, — mint a közönség s a sajtó emberei által sürgetett szinpártoló egyesületet, illetve sziuíigyi bizottságot. Úgy hiszszük, hogy látván egyrészt a színtársulat jóravalóságát, másrészt a polgárság közóhaját: erre megfogja adni az impulsust mltsgos Laky cs. és kir. kamarás ur, itteni vendégtársulataink jólelkü Mentora. Ha úgy lesz: akkor ide többé nem 1 csüggedt, sápadt arczczal, kétségbeesett arczkifejezéssel, — de bizó, lelkesült szivvel, ragyogó szemmel fognak jönni ezután Thalia vándor papjai s nem sírva, de vidáman fognak majdan búcsukezet vélünk. Megérdemlenék ők is, a vá ros is — hogy az ezután úgy lenne ! TABCZA. Még csak két (Egy naplóból.) Folytatás és vége. Szeptember 25-én. Ma védenczem hogyléte felől tudakoztam, de személyesen nem láttam, felakartam menteni azon kínos kötelezettség alól, hogy élete megmentéséért nekem köszönetét kifejezze. A jó Brandt asszony közölte velem a fiatal hölgy borzasztó elhatározásának okát. Még az első éjjel elmondta fiatal életének történetét, mely ép oly köznapi, mint megható. Atya egykor vagyonos férfiú volt, egyetlen gyermekének születése után nejét nagy hamar elvesztette. De vigasztalódva azon balgaságot követte el, — mit fájdalom már oly sok más, művelt és magas állású férfiú is elkövetett — hogy csinos, de műveletlen és gonoszlelkü gazdaasszonyát nőül vette. De ezen ballépés nem késett magát megbo- szulni. Az ép oly önző, mint élvezethajhászó asszony uj állásában nem birta magát feltalálni, férjét örült költekezésekbe verte, melyek bevételével épen nem voltak arányban, úgy, bogy a családfő váratlanul bekövetkezett halálával egykori vagyonának csak töredékei léteztek. Ily körülmények között már az atyától is elhagyatott leány a mostoha anyának igen nagy terhére volt, melytől minden áron szabadulni akart, s erre oly módot gondolt ki, mely minden jobb és nemesebb ember érzelmét fellázítani képes volt. Ez életének virágzó korában levő leányt mindenáron egy öreg s a legrosszabb birnévben álló uzsoráshoz akarta kényszeríteni, kinek már az által is adott hatalmat a leány fe1 lett, hogy épen ezen gonosz uzsorást jelölte ki a leány törvényes gyámjának. Brandt asszony egyszerű szavaival előadott elbeszélése, keblem jobb érzelmeit fellázította. Láttam magam előtt a durva asz- szony kegyetlen bánásmódját, a melyben a szegény leányt részesítette s nem csodáltam többé, hogy az elkeseredett árva kétségbeesésében a halálra, mint egyedüli megszaba- ditójára gondolt. Rögtön jogtanácsosomhoz siettem, kinek az egész ügy állását előadtam. Én már nem tehetek érdekében sokat, hisz’ csak is a holnapi délelőttel rendelkezhetek, mert délutánra van a végzetteljes utazásom kitűzve. De jogtanácsosom lelkiismeretes férfiú, ő a fiatal leány ügyét szivén fogja viselni. Midőn az ügyet vele közöltem igen elkomolyodott s bonyolodottnak nyilvánította. Kimerítőbb részleteket óhajtott tudni. De miután én több felvilágosítást nem bírtam adni, egy kéznél levő magán detektivre bízta ezen család közelebbi viszonyai kipuhatolását. Még is csak szép tőlem, hogy életem utolsó óráit egy szegény, üldözött árva békéjének és nyugalmának biztosítására szentelem ! Hogy jövője felől megnyugodva szálljak síromba, feltettem magamban, hogy levélben felkérem a nemeslelkű S. tábornok- nét, vegye védenczem pártfogása alá. Megvagyok győződve, hogy az irántam mindig anyai barátsággal viseltető hölgy a végren- deletileg reá hagyott árvát szeretetteljesen fogadja s jövőjéről tehetsége szerint gondoskodik. Holnap rengeteg elintézni valóm lesz még; igaz, hogy csak az öt órai vonattal szándékozom elutazni. S akkor épen hat órakor érem el a kitűzött helyet, épen alkonyatkor, úgy hiszem az lesz a legjobb idő szándékom végrehajtására. Ma éjjel alszom tehát utoljára —-------| úg y remélem nyugodtan fogok aludni. Ki ! az élettel oly módon leszámolt, mint én, s j ki még egy kissé bölcsész is, az a nagy át- | változásnak nyugodt és hideg vérrel nézhet i elébe. Tán még nyugodtabb volnék, ha nem — Eddig jutottam soraimmal, midőn a csengettyű éles hangja megszakította a körülöttem uralkodó csendet. Pár pillanat után Fe- renczein a számomra hozott levéllel belépett. A levelet átvettem s a borítékot felszakasztva benne háromszáz forintot s Benő látogató- jegyén a következő sorokat leltem : „Mellékelve küldöm a kölcsön vett háromszáz forintot. Holnap délután várj reám lakásodon, fontos közlendőim vannak.“ Valóban nem tudom mennyi ideig ültem a bankjegyekkel kezemben elmélázva, mig helyzetem valódi állásának tudatát kellőleg felfogtam. De midőn felocsúdtam, az őszinte öröm egy érzete fogta el lelkemet, hogy még pár nappal rendelkezem, melyekben védenczem érdekét előmozdíthatom. Tehát utazásom elnapoltatok. Első tervemnél maradok s csakis október 1-én lépek hosszú utamra ! Október 1-én. Felderült azon nap, melyre tervem kivitelét kitűztem, — mely valóban őszintén megvallva igen balga terv volt s most igen örülök, hogy egy előre nem látott véletlen elhalasztotta velem annak végrehajtását. Ezen kis idő alatt roppant változáson mentem át s most egészen máskép gondolkozom a helyzet felől s soha sem felejtem el jó Ferenczemnek, hogy részben ő idézte elő bennem ezen végtelen megváltozott gondolkozásmódot. Tegnap este öreg Ferenczemet magamhoz rendeltem s igy szóltam hozzá. — Halld öreg ficzkó, ón vagyonomat elvesztettem s igy nem vagyok képes magamnak szolgát tartani. Azt hiszem, nem kell mondanom, mennyire fáj, hogy ennyi együtt töltött év után, el kell válnunk, de hogy ne károsodjál, egész évi járandóságodat ezennel kifizetem. Ezen szavak után hosszabb s reám nézve igen kínos szünet állt be. A derék ember iránt azon csúnya gyanút tápláltam, hogy rendelkezésemmel éppen nincs megelégedve. Nehezemre esett feltekinteni; de végre mégis csak felemeltem szemeimet s mit látok ? azt, hogy Ferenczem mosolygó arczczal tekint reám. — Báró ur tehát azt hiszi, hogy nem lesz többé szolgára szüksége?— mondá F’erencz, midőn meglepetett arczkifejezésemet észrevette, — nos, én nem akarok tolakodó lenni, de az idő csak nagyhamar be fog következni, melyben ön ismét inast fog tartani s akkor, remélem, az öreg Ferencznek adja az elsőséget. Ezért, édes jó uram, én se ezen pénzt, se elbocsájtásomat nem fogadom el, hanem csak is nehány hónapi szabadságért esdeklek s ezen idő elmúltával régi helyemet ismét el fogom foglalni. Édes jó báró ur, ugy-e, hogy soha sem voltam tolakodó, soha sem merészeltem véleményem valamely dolog felett nyilvánítani vagy jó tanácsokat önre tukmálni, mert jól tudom, hogy az egy szolgához nem illik; de engedje meg megváltani, hogy igen megdöbbentem, midőn azon hirt vettem, hogy báró ur minden vagyonát elvesztette. Nem magamért búslakodtam, mert én már busz évet töltöttem családjánál s az ön édes atyja is a boldogult báró ur jótéteményeiből oly összeget takarítottam meg, mely öreg napjaimat az ínségtől megóvja. De önt, édes jó báró ur, sajnáltam és féltettem, de most belátom, mily hiba volt az tőlem ! Önt félteni, mily balgaság! Be is ismerem, mily ostoba voltara ! Midőn az ön nyugodt vonásait szemléltem. „Te vén bolond“. — mondtam magamnak, midőn ijedelmemből felocsúdtam,— hogy tudod te a te uradat félteni, mást mennyire levert volna ezen tudósítás, szóA munkás-kérdés. Gyúró. ok. 25. A szó és tett, a rajz és valóság között sokszor óriás különbség van. A „munka nemesit“ egy elkoptatott elvmondat s ennek csak ritkán felel meg az életben a valóság. A munka ama tér, hol mindenki szorgalmával és kitartásával megszerezhetni véli azt, amire szüksége van, azonban szomorúan tapasztalhatjuk, hogy ezren és ezren töltik életük minden idejét munkában, életük mégis nyomorult s reményeik összetört romjain átkozzák születésük napját. És ez a természet- ellenesség nem az uj korszak találmánya, olyan idős, mint maga az ember, úgy, hogy eleitől fogva az emberi társadalom is elfogadta a méhek államának rendszerét, t. i. vannak dolgos, munkás emberek és herék, dologtala- nok, kik az előbbiek keresményén táplálkoznak. És e jogtalanságot évezredek óta nyögve tűrte az emberiség tultöbbsége, fel-feljajdultak, de a nyomorultak, a szenvedők, az éhezők jajszavát elnyelte a levegő, eltemette a hatalom s nőtt tovább az elégületlenség, mely aztán sokszor türelmet veszítve, fegyvert fogott, kegyetlenkedve harczolt, de ismét ő lett a legyőzött. Most ismét felszínre került a munkás-kérdés. II. Vilmos német császár, azt a törvényileg rendezendő dolgok sorozatába emelte s most már élővé lett bennem a hit, hogy e nagy kérdéssel minden állam a jog alapján fog foglalkozni s felderül ama boldog nap, hol „a munka csakugyan nemesit“, boldog jövőt biztosit és egyedüli lépcsőjévé lesz a szellemi és anyagi emelkedésnek. Örömmel köszöntjük e kort s szivünkből kívánjuk, hogy a sok igazságtalanság, embertelenség, mely e téren vérnyomokat, átkozott müveket alkotott, örökre meg legyen fojtva s a munka szülje az érdemet, az emelkedést, a fényt, a jólétet. Ab! de vájjon sikerűbe ez a békés utón ? Az igazán embert szerető szív érzelme, a közjót emelő józan ész és a személyválogatást utáló lélek fogja-e vezetni a törvényhozókat!!! Ki tudná megmondani! Pedig e kérdés halaszthatlanul megoldásra vár, ezt elodázni nem lehet, mert a húr végsőig van feszítve, az moru, elkeseredett volna; de a te urad magasztos fenkölt lelke erélylyel és bátorsággal néz az élet küzdelmei elé! S kedves jó uram. nem fejezhetem ki szavakkal, mily büszke voltam önre. Ily csapás után, nyugalmát, egykedvűségét megőrizni: nem mindennapi dolog ! Boldogan és elragadtatva néztem önre fel s szilárd meggyőződésem, hogy pár hó elteltével ismét gond nélküli életnek nézhet elébe. Akinek oly tudománya, tapasztalata, összeköttetései vannak, mint önnek, édes jó báró ur, s oly bátorsággal és jellemmel bir, az pár hó múlva oly állást s pedig saját erejéből küzd ki magának, mely után gond nélkül nézhet a jövőbe. Ugy-e, akkor én ismét visszajöhetek ? Nem szívesen hagynám el a busz év óta betöltött helyemet. Azért kérem önt, édes jó báró ur. ne keserítsen meg azzal, hogy egész évi béremet most kiadja, sőt inkább engedje meg, hogy egy kérést intézzek önhöz. Úgy gondolom, hogy báró ur valami vállalatba vagy bérletbe kezd s erős a meggyőződésem, hogy minden, amihez fog, kitünően fog sikerülni s sok pénzt fog jövedelmezni. A ravasz ficzkó elhallgatott s földre szeg- zett szemekkel folytatá. — Nekem pár megtakarított forintom vaD s ha báró ur kis tőkémet befektetésre felhasználná, kis idő múlva nekem azon pénz igen szép kamatot hozhatna s ha báró urnák egykor többé nem volna rá szüksége, nekem azt ismét vissza adhatná. Öreg szolgám utolsó szavait csaknem zokogva ejtette ki s végre hangja egészen elakadt. De én sem tudtam felelni, szó nem jött elfulladt keblemből ajkaimra. Mily magasra tartott engem ezen jó ember gondolataiban s szegény balga, még büszke is volt a balsors csapása alatt kifejtett szilárdságom felett. Oh, ha látná, ha tudná, mily gyenge, mily gyáva voltam F! Ha ezen öreg ember gyanítaná, hogy egyetlen menedékemül a halált osztó golyót tekintettem, mert
