Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-09-06 / 37. szám
Veszprém, 1890 X. évfolyam. 37. szám Szombat, szept. 6. Megjelen minden szombaton. — A lap ára : gesz évre 6 frt; negyedévre 1 frt 50 tr,; egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések petitsora 6 kr ; nyilttór petit-tere 20 kr„ 30 kr., kincstár illeték.—A hírlap irodája : „Petőfi“-intézet Veszprém (városház-tér. Mi lesz a Sió-zsilippel? Választ azon kérdésre: mi lesz a Sió-zsilippel ? csak én, mint 23 év óta a Sió-szabályozás igazgatója, adhatok; adhatom pedig alaposabb tárgyismerettel, mint ahogy a kérdés feltétetett. A kérdés feltevését az önzés, haszon, és mulatságvágy sugalmazta, mert a kérdés azon indokból tétetik: hogy a nyaralók bérlői távoznak; Almádiban és Siófokon a parti fürdők szárazon állanak (!); a vitorlások és gőzösök zátonyra kerülnek; egyedül azon ok miatt, hogy Tallián alispán nr, a ba- latonszabályozási kormáuybiztos ur utasitásából, négy hó alatt, havonkint c-ak nyolc/ napra 0'50 mtr, a többi időben 0-10 mtr víznek a Sióba eresz- tését rendelte el; — feljajdul a kérdező jóravaló orvosért, ki a Balatou sorvadását megakaszsza és lelketlen kuruzsló czimével illeti a balaton- szabályozás fennhatóságát, azért, mert hajók usztatása végett a Balatontól ''az utolsó csepp vért is elcsapolja. A kérdéstevőnek kellene sok más között azt is tudni, hogy a Balaton junius, julius, augusztus és szeptember hónapokban 183 mmtrt apad, vagyis jóval kevesebb a táplálék, mint az elpárolgásy mig a többi hónapokban 677-5 mmtrrel emelkedik; kellene tudni, bogy a Balaton szabályos nívója az adriai tengerszin felett 99-61 mtr; tudni kellene, hogy ez idő szerint viz- szine 99-79 mtren áll. A költői szabadalom: „a teljes gőz vezényléséből, a siófoki iszapbuczkára őrült rohanásból, a Kelén kerekeivel a sárnak feldobálásából“ a Kelén kapitányának egy udvarias bókra talál indokot; — azonban a bókot a bölcsészet megtámadná, mert Siófokon sár, iszap nincsen, hanem szilárd homokos talaj, melyet áttörni csak Baggernd lehetséges, de a gőzhajó szerkezetével — bárminő őrült rohanással — lehetetlen; igy ha az alap hamis, a bölcsészet a következtetést is helytelennek signálná; de én a kapitány részére egyéb előzékenységeivel kiérdemelt bókot concedálom. Ezeknek előrebocsátásával rátérek a válaszra, hogy mi lesz a Sió-zsilippel? Ez a zsilip épen megyénk alis- j pánja, épen Paál Dénes jeles fömérnö- | küuk szavazataival épen tarthatatlannak és rozogának deciarái tatott és említett urak megszavaztak egy uj, 6 mtr nyílású kamarás zsilippel meg- toldható, a mostaninál 2 intrrel szélesebb. a jelenlegi zsilipnél 0-60 mtrrel mélyebben, 33,662 frt 74 kr. költséggel felállítandó uj zsilip építését, a déli vasút, somogybalatoni, Zalaviz és kis-komáromi, sióberki és nádor-csa- tornai társulatok terhére. Ezen zsilip-épités kérdésében „az ország kincses tavának jövője, millió Ínséges ember érdeke, a dib-dáb munka, a közérdek Csáki szalmája, tiszta lelkiismeret, igaz hazafiság“ nem keltették fel a közvéleményt, nem adott életjelt a legjobbnak látszó sajtó sem; egyedül a sioberki társulat küzdött, fellebbezett hatalmas érveivel, épen az ország kincses tavának jövője érdekében ; — ha már két fokon ítéletileg jóváhagyott uj .zsilip-építést a harmadfok jóváhagyja, az lesz a mostani zsilippel, hogy leromboltatik és helyette a mondott méretű építtetik, mig a mostani teljesen megerősített régi zsilipen a Sióba 0-63 mtr viz leeresztéssel havonkint csak 8 mmnyi viz fogy a Balaton nívójából; tekintve, hogy a kárhoztatott rendelet szerint havonkint 8 napon át, csak 0-50 mtr, 22 napon át 0-10 mtr viz eresztetik, havonkint 2 mmtrt veszt a Balaton vizszinéből, ez pedig oly csekélység, hogy avatatlan ember csaphat érte lármát! Az uj zsilippel, annak mélységét, szélességét, esetleg hozzáépítendő kamarás zsilipet tekintve, a Sióba 0-10 mtr víznek leeresztése lehetetlen lesz, igy hát hasonló években az ország kincses tava a 91-61 mtr vizszinen tartható nem lesz. A jóravaló orvos a kedvezőbb időjárás, t. i. elegendő csapadék és nem 40 napig tartó 30 fokos forróság, mely a kipárolgást fokozza, ezeket pedig a zsilippel kormányozni emberi hatalomnak nem adatott. Egyrészről a Balaton érdekeltség, másrészről az összes ármentesitő társulatok között kötött és a földmive- lésügyi ministerium által 1888-ik évi 9747. sz. a. jóváhagyott szerződés szerint a Sióban mindig 0-63 mtr víznek kell lenni, julius, augusztus és szeptember hónapokban, habár csak rövid időre is, a hajózásra való tekintetből 1-00 mtr viz állítandó; — ha ezen körülményeket a kérdező tudta volna, lelketlen kuruzsló czim helyett, dicséneket zengene a kormánybiztos árnak, ki a Balaton alacsony vízállása miatt az érdekeltség belenyugvásával, mellőzte a szerződésszerű utasítást, nehogy apaszsza a Balatont. A siómenti 1600 lélekszámú lakosság és 45,000 db baromállománya, a Sióban leli ivóvizét és fürdőjét, ezért, s hogy a siómenti birtokosság terményeit egyedüli utján, a vizen szállíthassa, áldozott a sióberki társulat ( 300,000 frtot fölöző beruházásokat; ezekkel kellően indokolva van a Siózsilipnek kormányilag rendezett kezelése. Még egy megjegyzést nem hallgathatok el és ez a kérdezőnek elmefutamo- j dása a hét szilvafás urodalmas gentry- 1 röl; a siómenti birtokosság névjegyzékét ezzel szemben azért sorolom elő, hogy tagadja meg kérdező a tollat addig, mig bővebb ismeretekkel nem gazdagszik. A siómenti birtok kizárólag herczeg Esterházy Miklós 30.000, herczeg Montenuovo Alfréd 17.000, gróf Draskovich fivérek 17.000, gróf Széchényiek 5000, veszprémi káptalan 6000, Szatzger 5000 és Boda 500 holdas uradalmaikból áll. Krisztinkovich Aladár, a sióberki-társulat igazgatója. * Közzé tesszük e sorokat, még pedig minden kihagyás és változtatás nélkül, mivel arra felkérettünk. Ha nem is jelezte volna czikkiró kisérő levelében, hogy hivatalos állása követeli, miszerint hírlapunkban megjelent czikkre válaszoljon, aziránt mindjárt tisztában lettünk volna. Semmi kétségünk, hogy a hivatalos választ czikkiró munkatársunk nem hagyja viszonválasz nélkül. (A Szerk.) = A Sió-zsilipről a kormány félhivatalos kőnyomatosa, a „Correspond, de Pesth“, szept 3-iki kelettel a Balaton jövőjéről írva, igy fejezi be czikkét: „Végül a magas kormányhoz kell egy komoly szót intézni, hogy a Siózsilipet lelkiismeretesebben kezeltesse, mert ha a Sión járó, számra kevés, gabonás hajók tulajdonosai kedvéért még tovább is félméternyi vizet csapolnak le a Sión, akkor a Balatonnak egy év leforgása alatt vége. Most is tele van már a Balaton hínárral, mit az alacsony vízállás okoz. A „Kelén“ gőzös pedig csak úgy tud bemenni a Sióba, hogy a derék Maschke kapitány teljes gőzerővel rohan rá a viztelen iszapra, mialatt a hajó csaknem szétszakad a megerőtetéstől. Máris szárazon állnak az összes parti íürdőházak s a parton rothadó iszap dögleletes miazmákkal telíti a levegőt. Hogy jöjjön akkor e pestises légkörbe a gyógyulást kereső beteg ? Ha, miben nem kétkedünk, a kormány is megteszi a magáét, akkor a 3 parti vármegye is bizonynyal szives készséggel meghozza a maga áldozatait. Valamint Véghely Dezső veszprémi alispán fel tudta kelteni egész vármegyéjét a Balaton-kult/usz érdekében, úgy lesz bizonynyal Zalában és Somogybán is. A tevékeny szorgalmat megbecsülni s méltányolni fogja aztán az egész ország és — a külföld is. És — igy fejezi be érdekes czikkct a „Pester Correspondeuz“-nek egyik dunántúli barátja, ki alapos ismerője az egész dunántúli, de különösen a balatonmelléki kulturális és gazdasági viszonyoknak s egyik leglelkesebb apostola a Balaton-kultusznak, — és a „kincses Balaton“ csak akkor lesz igazáu a nemzet közkincsévé.“ 100.000 forint egy lóért! Berhida, szept. 2. Hírlapunk jul. 20-iki számában, ily czim alatt megjelent czikkre vonatkozólag előkelő megyei gazdától alnlirt sorokat vettük, melyeket saját véleményünk fentartásával és a másoké tiszteletben tartása mellett közlünk: Meglepetéssel olvastam ez évi julius 26-ról kelt czikkét, melyben az állam által 100.000 frtos ménlóvásárlás ellen oly erősen kikel. Engedje meg, hogy ezen czikkre némi észrevételt tehessek. Elvemet ismeri, — én sem megbukott Tiszának sem utódjának — mely neki folytatása, politikáját nem pártoltam — s nem pártolom ... de hol az igazságra és nemzetre nézve i jótékony intézkedéseket tett — vagy tesz — azt úgy a jelenben, mint a jövőben méltányolni kötelességemnek ismerem; s azt hiszem, ez minden független magyarnak hazafiui kötelessége. Életem nagyrészét átéltem, 32 évig gazdálkodtam, sok rosszban, kevés jóban részesülve. Iparkodtam nemcsak magamat fentartani, de csekélységemet gyarapítani is, foglalkoztam a csikó-neveléssel s igy gyakorlatból tudom, hogy mostanság egy kis gonddal is szépen jutalmazza mind a nagyobb, mind a kisebb gazdát is. De nem akarom magamat mintául feltüntetni, nézzük meg csak a falusi kisgazdákat, hozott-e hasznot nekik is az állam által mén vásárlásokra tett látszólag oly nagy összeg? Hozott igenis. Fel lettek állítva az ország egyes vidékein a méntelepek s a drága ménektől, ha nem közvetlen származott, de jó fajú mének be lettek osztva, melyek falun elosztva, a kisgazdák által is hozzáférhetők lettek, s igy a kisgazdáknál is lendületet nyer a lótenyésztés, melyből mint mondám, szép anyagi haszon hárul rájuk. Ez állításomat eléggé bizonyítja csak maga a nemrég múlt székes-fejér- vári vásár is, melyen csupáu Csehország számára 120 drb. lovat vettek meg kisbirtokosoktól 150—250 írtig, — melyeknek értékét nagyban emelte az állami méntől való származás. Továbbá a lapok utján ismeretes előttünk azon tény is, hogy nemrégiben pusztult el Bábolmáu egy drága 106.000 frtos mén, mely összeg nagy veszteség volna, ha nem tadnánk az állami telepek kimutatásából, hogy ez elpusztult százhatezer frtos ló, kétszáznegyvenezer frt hasznot hozott az országnak. Még a régibb időben lett véve a ma is hires Bucanér, akkor is drága hatvanezer frton; melyhez még nemrégiben is 400 frt fedezési díjért csak nagy nehezen lehetett hozzáférni. Ebből láthatjuk, hogy az óriási vételárak, a hires lovak által, az államtól nem vesznek el. Ennek utódaiból is hány mén lett uevelve, falukra kiadva, melyek után egy kis gondozással kapták a kisgazdák értékesebb csikóikat; s ennek ivadékai épen az ön által kiemelt futólovak is. TÁBCZA. j i f A balladai homály. — Szerkesztőségi jelenet. — Este volt már. A szerkesztőségből mindenki eltávozott, csak én rikattam még a tollat, hogy az utolsó újdonság — egy 68 esztendős öreg asszony kötél által való ön- gyilkossága — ki ne maradjon a megörökítendő események között. A múlandóság fekete fátyola lengett körülöttem. Bizonyos meghatottság volt érezhető a toll perczegésén és a fekete tinta- fröcscs, amely gyászosan nyúlt végig az öngyilkosság leírásán, sajátságos sötét hangulatba ringatott. A szomszédszobában tompán zörögtek az ólombetűk és olykor behallatszott az esküfogadó Takács veszekedő hangja, amint ott vezényelt az ólomkolonok fekete sorai között, az örökkévalóság műhelyében. — Garmond halbfette . . . ciceró! . . . ne járjon a szátok . . . durschus ... az ember mindig vizet kénytelen inni .............. pe tittel szedd, te csapószeri csapóivadék . . . AzonbaD a monoton mühelyzajt alig hallja az ember. Olyan az nekünk, mint a molnárnak a malom zuhogása, órásnak a tömérdek óra ketyegése, gépésznek a kerekek moraja. Éppen befejeztem az Írásomat, midőn az ajtón csendes kopogás hallatszott és belépett egy fiatal, barnabaj uszu, sárgaképü ember. Nem mondta, hogy kereskedő-segéd, de azért rögtön észrevettem s mielőtt még szólt volna, tudtam, hogy verset hozott. — Jó, jó, — szóltam, a poéták iránt hasz- aált izoláló hangon — csak tessék ideadni * költeményt, majd talán átolvassuk és falósziuitleg felelni is fogunk rá a szerkesztői üzenetek között. — Nem adom még oda, kérem, nem is ízért hoztam — felelt busán a fiatal ember. Önkényteleniil is csodálkozva tekintettem rá, mert ez az első eset, hogy olyan poéta lépett be hozzánk, aki egy verset sem hagy az asztalunkon. — Mert nagy hiba van e versemben, — folytatta a fiatal ember — valami hiányzik belőle. — Nagyon helyes; — feleltem megköny- nyebbülve — csak tessék gondolkozni rajta minél több ideig, mert az ilyesmit nem jó elhirtelenkedni. — Éppen ez a baj kérem, hogy nem tudom, hogy mi hiányzik belőle. — Azt én sem tudom. — De talán ha fölolvasnám . . . — Világért sem: elvem meg nem hallgatni a felolvasásokat. — Hát akkor megmondom szóval. — Csak röviden, kérem. — Hát először is éj van. — Rémes éj, persze. — Igen, rémes. — Es vad vihar tombol az éjben. Szóról-szóra, — felelt csodálkozva a poéta — de hát honnan tetszik tudni ? — Prakszisból. — Nos, tehát az éjben vadul vágtat és tajtékzik a ló. Rajta egy lovag, aki kivont karddal rohan az éjben. — Csak a végét kérem. — A vége az, hogy leszúrja Bérczváry Aladárt. — NagyoD okosan teszi. — Ugy-e, — felelt ragyogó arczczal a poéta — önnek is ez a véleménye? Csak- hogy — folytatta elkomolyodva — itt hiányzik aztán valami. — Micsoda ? — A balladai homály. — És mit akar ön azzal a homálylyal ?-- Valahogy bele szeretném szőni. — Hát csak szője bele. — De éppen az a baj, hogy nem tudom, hol vegyem azt a bizonyos homályt. — Az bizony baj. — Nem lenne szives, kérem, megajándé- I kozni néhány homálylyal? — Sajnálom, de most éppen nem rendel- I kezem balladai homályokkal. — Hogyan, hát készen lehet azt kapni ? — kérdezte csodálkozva a poéta. — Persze kérem. Hát ön talán úgy csinálja a verseit, hogy a saját fejéből kínozza elő? — Úgy — felelt elképedve. — Akkor ön hátra vais a világtól. A poéta csaknem leült ijedtében. Én lélegzethez jutva folytattam: — A balladai homályokat most már készen lehet kapni: egy adag 100 frt. A fiatal ember a fejét vakarta. En a kalapomért nyúltam. — Csak egy szót még — könyörgött. — Nem lehetne abból a bizonyos homályból hitelbe kapni néhány deczimétert? Pepita. i. A nagy, többnyire németektől lakott városban mindenki Pepitának hívta a kis szőke operetténekesnőt, a kinek különben Jozéfa volt a neve. Akkor még nem ismerték a hasonczimü operettet, s igazán nem is tudom, ki jött rá erre a névre, a mely közkedveltségii és kapós lett aztán. Egy szó mint száz, a kis Pepita rendkívül chickes teremtés volt: nagy, sötét szemekkel, a melyek rendesen pajzánul tekingettek szanaszét. Karcsú, gyöngéd termettel, parányi kezecskékkel és lábacskkákal. Jó volt Boccacciónak, Serpolettének, Manóiénak és Aninának egyaránt. A szemüveges, orrhangon beszélő és fantasztikusan hosszú kabátban járó zenekritikusok szokatlan módra szelídekké és nyájasakká lettek, ha róla volt szó. Pedig pályatársai azt tartották, hogy a hangja gyenge, s nem is eléggé iskolázott. Valami igaz is volt ebben, de a pajkos, eleven, csapongó játék elfelejtette a nézővel e fogyatkozásokat. Aztán jó lány is volt Pepita: gyermekes kedélyű, nem olyan nagy mértékben kaczér, mint más primadonnák. Szeretett a mezőn csatangolni egyedül, virágokat szedni, édesen kaczagni; szóval, romlatlan kedély volt egészen. II. Egyszerre csak megváltozott a kis Pepita. Szerelmes lett komolyan. Valami operette-előádás alatt megpillantott a színpadról egy fiatal embert, a ki a második sor szélen ült. Katona volt, még pedig szekerész-hadnagyi magas, barna fiú, igazán csinos kis bajuszszal, rendkívül közönyt mutató arcz- kifejezéssel. Pepita egész este neki énekelt. Maga sem tudta, mi vonzza tekintetét mindig a második sor szélső támlányára. Előadás után alig szólt egyet-kettőt a vén és fiatal gavallérokhoz, a kik rá vártak, hogy bazakisérjék. Folyton ábrándozott s erősen várta a következő napot, hadd lássa, eljön-e ismét színházba a barna hadnagy. Az pedig eljárt minden este. Szokott komoly, semmitmondó arcz- kifejézésével ült a második sorban, végig né,zte a darabot (közbe-közbe ásított is néha) s aztán elment haza. Egyszer — úgy egy hét múlva — be is mutatták Pepitának. A kis színésznő hatványozott kedvességgel csicsergett s fölszólította a hadnagy urat, hogy látogassa meg a lakásán, mihelyt ideje lesz. Róbert (igy hívták bősünket) meg is ígérte, hogy tiszteletét fogja tenni nála; el is ment teljes díszben, nagyon finoman, udvariasan társalgott s eszerint még jobban megtetszett Pepitának. Azután többször is találkoztak, de mindig csak a régi korlátok közt folyt az ismeretség. líl. _ Egy szép tavaszi reggelen a sétatéren ábrándozott Pepita. Nefelejcset szedett s íöl- kiáltott örömében, ha egy szál gyöngyvirágot talált. Egyszerű s épp ezért bájos rózsaszín ruhácska volt rajta, mely sejteté termete ingerlő körvonalait, s nagy fehér kalap a fején. Önfeledten mászkált a gyepes oldalakon, s mikor már fáradtnak érezte magát, leült egy padra. Trombitaszó ütötte meg a fülét egyszerre. A fölkavargó por előre elárulta, hogy lovasok jönnek. Csakugyan azok is voltak, úgy félig-med- dig. Szekerészek jöttek (vulgó: furvézerek.) Mind közelebb recsegett a trombita. — Trara—iratra—trata—tata—tata—tra- tara. Lassú lépésben közeledtek a bosszú, sárgára festett szekerekkel a lovak. A piros bugvogós, piros sipkás katonák egykedvűen hajtották, csak egy-egy altiszt ficzkándoz- tatta a lovát. Elől a kapitány lovagolt s balfelől mellette Róbert hadnagy. Délczegen ülte meg a szép, karcsú sárgát. Sipkája hátra volt vágva a fején, s kezében fényesen csillámlott a kivont kard. Mikor észrevette Pepitát, könnyedén szalutált a kardjával s megsarkantyuzta a lovát, hogy az két lábra ágaskodott. Minha el is pirult volna egy kicsit. Legalább igy gondolták Pepita meg a kapitány. Pepita hosszasan nézett az elvonuló csapat után. IV. . A kis színésznő elgondolkozva indult be. az egyik keskeny utczába. Napernyőjével szórakozottan ütögette a járda gondtalanul, össze-vissza rakott, formátlan és éles köveit, s arról gondolkozott, hogy mikén tegye föltétlenül hódoló imádójává a fiatal hadnagyot. Egy földszinti, zöld zsalus ház kapujára tévédét a tekintete. Czédula volt rajta e fölirattal : „Itt egy lakás kiadó.“ Valami különös kíváncsiság vett rajta erőt. Belépett a nyitott kapun. A legelső ajtón benézett. Kis konyhába nyílt be az; tűzhely mellett magas, körülbelül negyvenöt évesnek látszó jóságos tekintetű asszony főzögetett. Pepita jó reggelt kiránt neki és kérdezte:
