Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)

1890-08-16 / 34. szám

Veszprém, 1890. X. évfoyam. 34. szám. Szombat, aug. 10.

M egjelen minden szombaton. — A lap ára : gesz évre 6 írt; negyedévre 1 frt 50 kr,; egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések petltsora 6 kr j nyilttér petit-tere 20 kr.. 30 kr.. kincstár illeték. — A hírlap irodája : „Petöfi“-intézet Veszprém (városház-tér.

Gabonapiaczunk s az alkuszok.

Veszprém, aug. 15.

Az aratás bevégződésével megélénkült a gabonapiacz is. egy kis életet adva a kihalt vásártérnek, mely úgyis az év leguagyobb részében szatírája már a „vásártér“ elnevezésnek.

A vidék szépen látogatja a piaczot s a kereslet is elég kielégítő, lehet mondani élénk, de a versen}7 oly ezu- dar, nem tisztességes módon folyik e téreu, hogy megbotránkozás nélkül nem nézheti az, aki a kereskedői tisztességet tartja szem előtt.

Nem az ígéretben, hanem az utczai kofákhoz méltó szószátyárkodásban, durva és gyalázatos utczai veszekedésekben foly itt a verseny, mely már annyira kinőtte magát, hogy tisztességes arczbőrrel bíró kereskedőink és gazdáink nem is merik felkeresni a gabonapiaczot, mert tartaniok kell attól, hogy korpa közé keverednek s megeszi őket a — disznó.

Se szeri se száma már az ellenőrzés nélkül felszaporodott és bejegyzés nélkül működő alkuszoknak, akik szegény emberek lóvén, semmi eszköztől sem riadnak vissza, hogy „rontsák az üzletet.“ Mint a darazsok, úgy esnek egy- egy rakomány gabonára, majd szétszedik azt *a jámbor vidéki atyafit s nem hagyják megközelíteni a tisztességes szándékú helybeli vevőt, aki korrekt ember, nem négy krajezár foglalót ad, hanem hiteles bárczával vásárol és fizet pontosan.

S ha egy ilyen kereskedő mégis érvényt akar szerezni jogainak, melyeket a magas adó és polgári minősége neki nyújtanak — kikerül neki bőven a dús választékú titulusokból, a gyalázatból.

Ezek az „alkuszok“ — tisztelet a bejegyzett s tisztességük dolgában elismert közvetítőknek — már-már programmszerüen űzik a rendőri kihágásokat, pofozkodnak utczaszerte, természetesen minden rendőri beavatkozás nélkül, de minden esetre a piacz kárára, mert sem a jóravaló vidéki eladó nem akar ilyen jeleneteknél szemtanú lenni és más piaczra viszi gabonáját, sem a jóravaló kereskedő nem vágyik az „alkuszok“ titulusaira és kerüli a piaczot, természetesen a kereslet kárára.

Legutóbb egy külföldi kereskedőezég megbízottja ellea rendeztek ilyen kedves kirohanást az alkusz urak s elvették a kedvét a vásárlástól. Persze, tisztességes vevő volt, jó ígérettel, árfolyam szerint, az ilyet pedig nem szeretik az „alkusz urak“, akik nem a tisztes kereskedelmet, hanem talán az üzéreket szolgálják s nem tudják megbecsülni az idetévedt idegen-pénzt.

Ezt az elemet, a veszprémi gabonapiacz tisztessége érdekében ki kell küszöbölni, mert itt az ideje, hogy véget vessenek a mindennapos piaczi skandalumoknak, a rugdosásnak és pofozkodásnak.

Lépjen közbe az illetékes elsőfokú iparhatóság, melynek hatáskörébe tartozik ez és a kereskedelmi miniszter f. évi április hó 17-én kelt 21.613/VI. sz. rendelete értelmében kötelességévé is tétetett.

Nem tudjuk, hogy a veszprémi elsőfokú iparhatóság megkapta-e ez értelemben utasítását illetékes kamarájától, ha nem, bizonyára meg fogja kapni.

Hane.n ezt nem szükséges bevárni. Ha törődünk gabonapiaczunkkal, ha emelni akarjuk városunk kereskedelmét — amihez semmi kétség sem fér, — akkor első sorban is az alkuszkérdést kell rendezni.

Veszprémben az alkuszok igen nagy része nem felel meg az 1875. XXXVI. t.-cz. 535—548 §§-ainak, nincsenek törvényszékileg bejegyezve, nem vezetnek hiteles jegyzőkönyveket s nem nyújtanak garantirozó bárczákat.

Ez pedig alfája azon követelményeknek, melyeket a törvény az alkuszokról előír.

Ilyen értelemben tartjuk mi kívánatosnak, mielőbb és sürgősen rendezni a gabonapiaczon mód nélkül felszaporodott alkuszokat, főleg piaczunk renoméja, nemkülönben az adófizető kereskedők és bejegyzett alkuszok jogos érdekében.

Az elsőfokú iparhatóság megvédi a tisztességes ipart a jogtalan iparüzök- től, hisszük, hogy ki tudja irtani a gabonapiaczon felburjánozott fattyúhajtásokat is.

És kívánatos, hogy ez mielőbb megtörténjék!

Fenyvessy Ferencz beszámolója.

— Kiküldött tudósítónktól. —

Dr. Fenyvessy Ferencz, az ugodi választókerület országgyűlési képviselője múlt vasárnap d. u. 5 órakor tartotta Ugodban képviselői beszámolóját, mely alkalommal tudtára adta választóinak, hogy a mérsékelt ellenzék táborából belép a szabadelvű pártba.

Délután 3 órakor Pápán száz kocsi sorakozott Fenyvessy Ferencz főtéri lakása előtt, ahol Lukácsek János pártelnök kérte fel ött hogy beszámolója megtartására választói közt Ugodon megjelenjék.

Félnégykor, midőn a veszprémi vonattal V é g h e 1 y alispán megérkezett, mozsárlövések és éljenzések között megindult a díszes menet a zászlóval díszített hosszu-utezán át Ugodba, hova a képviselőt sok előkelő pápai polgár kisérte.

A hosszú menet élén 64 tagú lovasban- derium haladt Kollár Gyula szűcsi jegyző vezetése alatt. Az első kocsiban Lukácsek Jáno* elnök és Horváth Lajos főszolgabíró foglaltak helyet, az utolsóelőtti kocsiban: Szabadhegyi Kálmán gyönyörű négyesfogatán ült Fenyvessy, kinek kocsiját már Pápán koszorúkkal halmozták el. A rendet a pápai iparosifjakból alakult kokárdás 200 tagú rendezőség tartotta fenn.

Gyimóthon, a kerület első községében, már megkezdődött az üdvözletek sora. Itt szép diadalkapu fogadta a képviselőt, fehérbe öltözött leányok virágokkal halmozták el s a község nevében K e s z 1 e r főtanitó tartott beszédet. Már itt jóval megszaporodott a menet, mely Ugodig kétszáz kocsira rúgott fel.

Ugodban mozsárlövések, diadalkapu és ismét fehérbe öltözött leánykák virághalmazzal fogadták Fenyvessyt, akit a kerület nevében Lukácsek János, volt országgyűlési képviselő, 48-iki honvéd, ugodi plébános, üdvözölt.

Rövid szünet után Horváth Lajos főszolgabíró lépett az emelvényre és felkérte Fenyvessyt beszámolója megtartására.

Fenyvessy Ferencz dr. a következő beszédet tartotta :

„Tisztelt uraim s polgártársaim!

Most, mikor itt állok e fényes gyülekezet előtt, hogy népképviselői kötelességemnek eleget tegyek s megjelenni látom nemcsak a közelből, de még a legtávolabb .községekből is választóimat, s itt látom velük együtt, vendégeinket, megyénk és Pápa városának oly sok kiváló fórfiát, — most, mikor mindezért, de főleg az érdemem felett megtisztelő impozáns fogadtatásért köszönetét kellene mondanom: — most érzem csak igazán, hogy mily szegény a köszönet és hála tolmácsolásánál, a kifejezéseiben pedig oly gazdag, szép anyanyelvűnk.

Nem is kísérlem azt meg. Nem használom, még ha tudnám is. a szónoklat varázsát, hogy csillogó szavakba öltöztessem hálámat és köszönetemet. De igenis iparkodni fogok azt máskép kifejezni s ha isten erőt ad, meg fogják azt önök találni nem szavakban, de — tetteimben. Meg fogják azt találni politikai magatartásom becsületességében, eljárásom őszinteségében, politikai programmom betartásában, elveim és meggyőződésem nyílt, határozott követésében; meg fogják azt önök találni hazám, vármegyém és választókerületem igaz érdekeinek bátor és mindig kész védelmezésében.

E felfogás vezérelt ma is önök közé. Eleget akarok tenni szives felhívásuknak, el akarom mondani igénytelen véleményemet a mai helyzetről és ismertetni szándékozom e helyzettel szemben nyíltan elfoglalt és elfoglalandó álláspontomat.

Tisztelt uraim és polgártársaim! Ez év folyamán felséges urunk és királyunk gróf Szapáry Gyulát hívta meg első és legfőbb tanácsadójának, őt állította a magyar kormány élére, kinevezvén mellé a kormány ismert tagjait közéletünknek pártkülönbség nélkül méltán tisztelt és becsült kitűnőségeit. Az uj kormány kötelességszeriileg a nemzet elé tárta programmját; kifejtette országvilág színe előtt, hogy melyek azon alapel- : vek, melyekkel tovább akarja építeni Magyar- ország ezredéves államát; kifejtette, hogy melyek azon eszközök, melyeknek segítségével alkotmányunknak s a pragmatika sank- czióból eredő közjogi állásunknak megvédését az egységes magyar állam megerősödését, a nemzet kulturális és anyagi fejlődésének biztosítékát, a haladás folytonosságát, az igazi szabadelvüségnek s jogreformoknak létesítését és a közszabadság megőrzését e hazában s e hazának inaugurálni akarja.

Lássuk, mi a kormány programmja? az uj kormány kijelentette első sorban is, hogy az 1867-iki kiegyezésnek, Deák Ferencz és gróf Andrássy Gyula nagy alkotásának alapján áll. Azon az alapon tehát, mely a trón és a nemzet között egy 300 éves viszályt szüntetett meg: azon az alapon, mely annyi sok balszerencse után törvényes utódot ültetett szt. István király ősi székébe, s magyar királyt adott a magyar hazának. Azon az alapon, melyet a nemzet immáron 23 éve igazol és szentesit és a melynek az osztrák czentralistákkal és a szlávok trializmus aspi- ráczióval szemben maga a — király a leghatalmasabb és legelső védője.

Külügyi politikánkat a nagy német birodalom és Olaszország szövetsége támogatja és biztositja a béke áldásait.

A belügyi kérdéseket illetőleg kijelentette a kormány, hogy daczára annak, hogy az államban az egyensúly helyreállott, de mert a pénzügyi kibontakozás még teljesen befejezve nincs, kell, bogy a teendő beruházások arányban álljanak az ország anyagi erejével. Kijelentette, hogy szükség van a kormányzat minden ágára kiterjedő, egységes, öntudatos közgazdasági politikára, hogy szükséges figyelembe venni a földmivelés, ipar, kereskedelem érdekeit, hogy a földnek nagyobb és biztosabb jövedelmezése czéljából szükséges lesz a mezőgazdasággal kapcsolatos iparvállalatokat létesíteni, — ez utóbbinak

I hiányt épen a mi vidékünkön érezhető leg- sajnosabbau. Az ipari és kereskedelmi érdekek támogatására a lehető olcsó hitelezés módját és több fogyasztási piacz létesítését érzi kívánatosnak a kormány.

Közgazdaságunk helyzetének jobbra fordulásában Baross Gábor erélyes kezének, a vasúti politika reformátorának és Wekerle pénzügyminiszter ritka szakértelmének bizonyára még sokat fogunk köszönni.

Igazságügyüuknél a jogreformok egész sorozatát nemcsak Ígérte, de fokozatos haladással keresztül is viszi Szilágyi Dezső nagy tudománya, kinek kormányralépte előtt mind e reform csak hiú reménykedés tárgyát képezte.

Közoktatási politikánk az uj vezér Csáky Albin gróf alatt újból fellendült; s ki meri tagadni, hogy igenis nemzeti kultúrpolitikát csinál az, aki — mint ő — törvónyhozási- lag szabályozza a kisdedóvás elhanyagolt ügyét, aki a megoldás elé viszi a néptanítók fizetésének, nyugdíjazásának kérdését; aki középiskoláink szervezeténél a gö ög nyelvre vonatkozó kezdeményezés által, a magyar egységes középiskola felé tör és aki felső oktatásunkban józan reformokat létesít.

De ami ezúttal legfö és a mire, mióta képviselő vagyok, eddig hiába vártam s a mely miatt ellenzéki is voltam a múlttal szemben: — az uj kormány kimondta hivatalosan és nyíltan az — állami közigazgatásnak nemzetfentartó nagy elvét, de életképes önkormányzati hatáskör biztosításával, * a városoknak, mint kulturális és gazdasági központoknak önálló fejlesztésével.

S épen ezért, mikor a kormány az államosítás uagy elvét zászlójára irta, én nem haboztam a mérsékelt ellenzék klubbjában azonnal felállani és őszintén, — mert csak az elfojtott szó veszedelmes, de az őszintén kimondott szó sohasem vesz kárba, — kijelenteni, hogy meggyőződésem szerint, a mérsékelt ellenzéknek hivatása véget ért. A mérsékelt ellenzék programmja teljesen azonos az uj kormány programinjával, s igy most már csak kettő lehetséges, vagy egyezik csakugyan a kormány programmja a mérsékelt ellenzékével, vagy nem ? Ha nem, akkor ellenzéknek kell maradina és a kormány megbuktatására törekedni. Ha igen, — s ezt nem vonja senki kétségbe — akkor támogatni kell a kormányt. Mert ellenzéki pártnak mondani magát és a kormány programmját mégis mindenben osztani, épen oly egeszsógtelen és helytelen felfogás, mint aki kormánypártnak vallja magát és mégis titokban vagy nyíltan a kormány programújának megvalósitásitását nem őszintén akarja. És épen a mindnyájunk által kívánatosnak jelzett reformok érdekében egyenesen hazafiui kötelesség; nem tétlenül bevárni azt, hogy a kitűzött programmot, — melyért egy évtized küzdelmét és fáradságát szenteltük, s melynek teljes megvalósulása a kezdet daczára évek munkája lesz, — mások nélkülünk létesítsék, de az elv és programmazo- nosság alapján annak létesítésénél a haza érdekében segédkezet kell nyújtani. Vagyis

TABCEÄ.

A vészmadár.

Moraj zúg távol napnyugatról,

A tenger elsötétedik;

Villámok járnak őrült tánezot Az égtől le a tengerig;

Dűbörgve jő a vész, láng szárnya csattog, Vagdalja véle a tenger vizét;

Ordít a mélység, összecsap a vószszel, Csapásaiktól a menny s tenger ég.

„Délnek csavard, a fóliajós szól,

Iránya, úgy látszik, kelet:

Ha sodra megfog, veszve minden,

A mélység szétzúz, eltemet...“

8 mint a sebes tűz, megy délnek hajójok, A főhajós áll híven a helyén . . .

Élet s halál ura ő itt, a mit mond,

Vakon teszi a sok hajóslegóny.

S a mint a vész irányát mérve,

Az őr-helyen nyugodtan áll:

Felé suhog, legyinti arczát,

8 tova repül egy vészmadár,

8 a vész felé tart ; de nem agg reája, Forrong agyában az a gondolat:

Nem fordul-e meg e félelmes orkán,

8 nem hányja-e rá majd a habokat.

De a madár ismét felé száll,

8 arczát suhintja szárnyival,

8 a lángoló viharnak vág, és Borzalmasan riong, sivall.

Mi ez. mi, immár két Ízben itt arczul,

S mindig az égő orkánnak röpül:

Nem jelenés-e, nem halálmadár-e ?

Mindegy siessünk a halál elül!

8 im a madár harmadszor is jő,

S a főhajós arczába csap,

S röpül az égő zivatarnak,

Sebesen, mint a villanat:

De nem sebesebb, mint a fohajósnak Lelkében egy nagy, egy szép gondolat : „Feszítsd a vésznek a hajót! ki tudja,

Az ég számunkra ott mit tartogat?*

„Csavard, ha mondom s bésukanunk A tűzviharuak méhibe!“

Reszket vasizma a legénynek.

De nem a fohajós szive :

Pedig a tenger reng. inog a meunvég,

Es jobbra balra örvény kavarog :

Iszonyú zűrbe omlik össze minden,

A lángoló ég s a dörgő babok.

De kimerül a vész haragja,

S fogyó erővel száll tovább ;

Sodrába nem esvén hajójok Meggyőzte a hab rohamát:

Nyugat felől még a nap is kivillan,

S bíborral festi a tenger színét,

Csakhogy irtózat látni: ott előttük A tenger habján egy bajorom ég.

Körötte úszkál a habokban A nép, kétségbe esve már,

Erőt feszít és a halállal A végső küzdelemre száll;

„Az Ur hivása!“ riad a legénység,

8 szemökben egy nagy, fényes köny ragyog... Es hetven embert még megmentenek a. Küzdők sorából az aczélkarok.

Fuvall az Ur és gyermek, angyal,

Akár egy féreg, egy madár,

Vagy a kis fűszál rezzenése,

Csak egv szempillantásra vár:

Es végzi az Ur félelmes csodáit,

Ki ránk vigyáz a mély egek mögül :

S ha jónak látja, a csodás segélyt is Kezünkbe nyújtja mentő eszközül.

Kemenes Ferencz.

Tiz éy múlva.

— 1890. aug. 18. —

Hát hova is mennénk — nyájas olvasó — máshova, mint a hova az én gondolataim megtérnek ; a kék vizekhez, a ködbe burkolt hegyekhez, abba a csodaszép világba, balatoni égalj alá.

Reggel van; a toronyóra 6-ot üt, az uj harangok érczes hangja átrepül a kies völgyben elrejtett falu fölött s hangjára lassan- lassan fölébred s munkához lát a dolgos lakosság. 15—20 munkás ballag az állomáshoz, hogy a reájuk váró „bauerwagen“-on kivonuljanak Csitteny alá, hol serényen foly az építkezés; állomást kapott Akarattya is s a hegyoldali villák lakosságának sem kell többé Kenesére járni be, hogy vasútra ülhessenek.

Pontban 7 órakor robog be a kenesei állomásra a reggeli személyvonat, kalauzok lótnak-futnak, mert az a két pereznyi idő alig elégséges arra, hogy a jövő-menő temérdek utast és málháit pontosan kiszolgálják, de ma meg mulatság is lesz a fürdőhelyen, ma tartják a vigalmak legérdekesebbjét, az Ilonka-bált, melyre a szomszédos fürdők- és a főváros elite-közönsége is meg szokott jönni.

Az állomás pompás renaissance-stylben épült, szemben a temérdek villával, melyek, mint apró fecske fészkek épültek a „partföl“-re, honnét a fákkal és csalánokkal teli laukás oldalon tekervényes, fehér murvával behintett utak vezetnek le a konyhakertek melletti sétányra, melynek betonix-ozott porondján 100 meg 100 apró gyermek hányja eziezézés közben a bukfenczet.

A gyönyörű, mintegy 150 villával tarkított üdülő hely 3 oldalról közelíthető meg: A Balaton felől, honnét napjában 2—2 gőzös 4 ízben keresi fel az élénk kikötőt, nem számítva azt a rengeteg vitorlást s magán csavargőzöst, melyek mint röpködő sirályok 100-áral-százával szeldelik a sik vizet; továbbá a füzfő-i szárnyvonalon, melyet egy részvény-társaság építtetett ki a Freystädtler- féle felső-balatoni pályából; s végül a fogaskerekű pályán, mely a kenesei állomásból kiindulva, a regényes Matacson át szalad be a Matkovich által kezdeményezett, de már állami tulajdont képező „mezőföldi pálya* kajári állomásába.

Lent, a falu alatt elterülő fürdőtelepeu í-emek kép tárul a szemlélő elé. A gót-styl- ben épült fürdőház messze bent vörösük a félkör alakú öbölben, melyhez fehérre festett eszményi hidak vezetnek be; künn a parton ott az óriási gyógyterem és fedett sétány. Ott. hol hajdanta halászházak voltak s zizegő nádasban búgta altató dalát a bölömbika, most staphileák, siringák, lonice- rák s zanátok csoportjai képeznek angol kertet s ezen az u. n. Károly-sétányon játszik esténkint a fürdő-közönség gyönyörködtetésére Komlódi fejérváiú zenekara.

Az egykori libarét helyén impozánsán terül el a kies, egy emeletes fürdő bérház, melynek 52 szobája már kora májusban mind le van foglalva; odébb, a kathohkus temető iránt egész kis raja épült a bazároknak, gyógytár, borbély officina s árucsarno- koknak, miknek portékái nagy Magyarországon mindenfelé hirdetik a „kenesei emlék“-eket. A főút jobbkéz felőli oldalán áll a csinos színház, melyben két egész hónapig lel otthont a magyar múzsa.

Szép és megtekintésre méltó még a Hab- leány-utcza. mely az újsort nyíl egyenesen köti össze a Vörösmarti-utczával. A Szánthó és Móricz-féle fundusok, valamint a túlsó soron levő Szalai-féle is apró parczellákban kiosztattak villahelyeknek s mintegy 24, szebbnél-szebb úri lak várja oda a nyári hónapokban tulajdonosát. Ez az u. n. mágnás negyed; csendes utczájából valóságos kis sétány alkottatott, melynek karcsú bronz padjai napközben dadáknak s apx-ó honfiaknak kedvencz pihenő helye.

Nem bánod meg szives olvasó, ha betekintesz velem abba az ismerős udvarházba,

mely ott a nagy szilek árnyában szerénykedik ; olyan kép tárul itt elibéd, mely festő ecsetjére méltó.

Czitromfa hüsében ül a dédanya örökös fekete ruhájában, hófehér főkötöjévél fején, jobbját karos székén nyugtatja, mig balkeze egy pápaszemes férfiú vállán nyugszik, ki lábainál zsámolyon üldögél; egy látás, s kiki felismeri e férfiúban a Balaton ihletett ajkú költőjét. Leanderok árnyékában fiatal asz- szouy, az „igaz unoka“ eziezomázza 3 éves kis Miskáját; szörnyen haragszik a kis angyalra, a miért eltanulta bácsikája kötekedő természetét.

— Anyám, ugy-e te szőke vagy? — fecseg a kis ajak.

— Ki mondta neked ezt kis fiam?

Az engedelmességhez szoktatott apróság félénken körül néz, majd parányi ujjávaí egy pont felé matat. Barna körszakállas férfiú ül az irányban a kerítés mellett, kinek széles vállát gyöngéden öleli át egy csintalan szőke menyecske.

— Úgy is tudtam mond félig boszau- kodva a kis gyermeknek gyönyörű mamája.

A kertajtó mellett kövér úriember panaszkodik egy, serkedező bájuszát pödörgető nyalka katonának, amiért az ö rossz Károlya inkább a csacsikat nyargalássza, mint sem hogy a zenében, vagy a könyvekben gyönyörködnék .

— De ő az oka — mutat vissza a háta mögött álló nagyszemü menyecskére, — mert majom szeretetével elrontja.

— Hát csak hadd rontsa — ingerkedik a menyecske — egy fiam van, annak se tenném meg a kedvét?

Elmosolyodik a szép katona s amint vékony, hosszú ujjai abba hagyják a törekvő bajusz sodrását s visszaesnek kardja markolatára, látható lesz gallérján a két ezüst csillag, mely ismertető jel egész büszkévé teszi a katona mellett álló s vele egyenlő nagyságú apát.

A torzsátlaD körtefa alatt pattogó csárdásra zénditett rá a banda; annak a csintalan szép szőke asszonynak nevenapja van ma. Apró emberkék, egy 7 éves fiúcska s egy 8 éves leány, unokatestvérek álltak ki a platz-va s rakják a csárdást amúgy igazában.^

uj

!f*

át*!

íM-