Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)

1887-07-23 / 35. szám

4 Hirdetések. «lésünk egyáltalán jónak mondható: már nagy szükség volt esőre, midőn f. hó 11-én éjjel 10 és fél órakor erős dörgés és villámlással megérkezett, és a szárazföldet jótékonyan megáztatta. A villám egy buzakepébe be is ütött és 6 keresztet elégetett a szent-andrási mezőn. — r. 1. — A Héwizen julius hó 9-én estefelé egy vidéki úri ember életveszélyben forgott. A vízben 2 óra folyásáig fürdött s amidőn innen kiment szélhüdés érte. Szerencsére a keszt­helyi honvédorvos a fürdőn volt s egy toll- késsel eret vágván rajta, megmentette életét. — Petroleumforrás. A Csáktornyái járás­ban levő Peklenicza község határán uj kőolaj­forrást fedeztek fel. Fúrást eszközöltek a szóban forgó helyen és már 175 méternyi mélységben reá akadtak a kőolajvezető rétegre. Az uj forrást egy bécsi társaság akarja kiak­názni s folyamodott is a kormányhoz, mely a szükséges bányabejárást f. évi augusztus hó 16-ára tűzte ki. — Balatonvidéki gyümölcsfa- és amerikai szőllő-iskola szövetkezet megalakítására gróf Széchenyi Imre és Kiss Vilmos nagybirtoko­sok ez évi julius hó 25-ére Szántódra alakuló közgyűlést hívtak össze a somogyié egyei gazdaközönség köréből. A gyűlésen elő fog­nak terjesztetni az alapszabályok, megkezde­tik az üzletrészek aláírása, megválasztatik a szövetkezet tisztikara és igazgatósága. A „szövetkezet“ a somogyi Balaton mentén a vasút közelében 12 évre bérbe veendő 21 katastr. holdon 1000 üzletrésszel alakul; ott egy gyakorlott embert tart, kinek működését egyrészt a borászati vándor-tanár ur mint másrészt pedig az igazgatóság szabja meg és ellenőrzi. Ezen iskolában azután olyan ame­rikai gyökeres szőllővesszők fognak előállit- tatni, a melyeket a philloxera nem képes elpusztítani, továbbá nemes gyümölcsfa-ojtvá- nyok és évenként azokból minden szövetke­zeti tag annyit kap osztalékul, a mennyi üzletrészeinek aránya szerint neki jut. Egy- egy üzlet után befizetendő az első évben építési és alapítási költség fejében 2 frt és 1 frt 50 kr. mint évi ráta, összesen 3 frt 50 kr.. a többi években pedig csupán 1 frt 50 kr., de valószínű, hogy még ezen össsegek sem lesznek szükségesek s ez esetben a fö­lösleget a részvényesek visszakapnák. A gaz­daközönséghez intézett felhívás a szövetkezet czélját és lehető eredményeit szakszerűen tárgyalja. Addig is a szövetkezet eszméjét melegen ajánljuk a t. közönség pártfogásába. — Betöréses lopás. F. hó 11 -én virradóra Pölöskefő községben, Grünfeld ottáni korcs- máros lakának azon részében, melyben nem laktak s hol csak bútorok és ruhanemüek voltak egybehalmozva, — ismeretlen tettesek betörtek s az ott levő ruhanemüeket — mint­egy 600 frt értékig — mind eltolvajolták. A tetteseket nyomozzák, de a nyomozás sikere iránt ott kevés a remény, mert azon a vidé­ken már több tolvajlás történt, a tettesek azonban mindig ismeretlenek maradtak. — Halálozás Veszprémben, julius hó 15-től 22-éig. Cseh Anna 3 hónapos, bélhurut. Horvát Kálmán 9 hetes, bélhurut. Pap Mária 6 hetes, veleszületett gyengeség. Takács Antal 2 hónapos, gyermekaszály. Kolontár Juli 5 hónapos, bélhurut. Zima István 60 éves, tüdőlob. Dr. Fische r. — Megszökött rab. Tapolczai tudósítónk írja nékiink: Ma jul. 20-án a tapolczai fog­házból egy Nyirő Gábor nevezetű sz.-istvándi lakos, ki pénzhamisítás és többrendbeli lopás és betörés miatt volt elfogva, társával, utcza- söprés alkalmával megszökött. Czinkostársát már elfogták, de őt mindeddig nem tudták megfogni. Ezen gonosz ember szökése rette­gésben tartja az egész vidéket. (Balaton Ernő.) — A hadköteleseket figyelmeztetjük, hogy jövőben mindazon hadköteles egyének, kik a hadseregbe (haditengerészetbe) illetőleg a póttartalékba és a honvédségbe be nem sorolhatók, a népfelkelési szolgálatra való alkalmasságuk tekintetében osztályozni fognak, minek folytán azon hadkötelesek, kik az első és második korosztályban a védkötele- zettség alól magukat mentesíteni akarják, szintén kötelesek a sorozó-bizottság előtt megjelenni. A sorozó-lajstromból ennek fon­tán az illető csak akkor törölhető, ha a népfelkelési szolgálatra való alkalmasság tekintetében a honvédség képviselője határoz, s e lajstromból való kitörlés ennélfogva csak az ő beleegyezésével történhetik meg. Hogy a hadköteleseknek a népfölkelési szolgálatra való alkalmassága megítélhető legyen, azok három csoportra fognak osztatni, aszerint, amint azok képesek fegyverrel, vagy anélkül szolgálni, vagy pedig a szolgálatra teljesen alkalmatlanok. Ezen rendelkezések már az idei sorozás alkalmával lépnek életbe. = Egy frizérnó ajánlkozik úri házakhoz, e szakítani szolgálatra. — Czime a lap irodá­jában. — Egy ügyes építőmester, igen előnyös feltételek mellett épitészraunkákra vállalkozik. Czime a hirlap irodájában. — Tizedes mérleg- Egy négvszögü, 600 kilós tizedes (decimal) mérleg, uj karban, olcsón eladó. Bővebb értesítés FojtFerencz urnái (piacztér) nyerhető. — Kompolthy Tivadar egyik nyárilaka Al­mádiban, a balatoni fürdőivadra kiadó. Közönség köréből. Tudomásul. A helybeli gabnakereskedök és alkuszok között f. hó 6-án fölmerült gabnapiacz-ren- dezés ügyében az alkuszok által ez érdemben megtartott értekezletén elhatároztatott, mi­szerint a felmerülni szokott visszaéléseket megakadályozandó, a gabnapiaczi viszonyokat rendezni fogják. Ennek értelmében a gazdák is megtarták az értekezletet, melyen kidol­goztak egv oly rendszabályt, melyet az alku­szok úgy a saját, mint a gazdák érdekében semmi szin alatt el nem fogadhattak. — Az alkuszok részéről, mint az értekezlet volt elnöke, ki kell ez alkalommal jelentenem, miként mi a legjobb indulattal fáradoztunk a gabnapiacz ügye rendezésében, de hogy mi ok vezethette a gazda urakat, hogy az égető szükségü gabnapiacz-rendezést megaka­dályozzák, nem bírjuk elképzelni s megérteni. — A jövőbeni rendetlenségekért és vissza­élésekért tehát ilyformán terhelje a felelős­ség a gazdaurakat. Reif Ignácz, az értekezlet volt elnöke. Nyilt-tér.*) Reinseidene Stoffe 80 kr. per Meter, sowie á fl. 1.10, fl. 6.10 (farbige, gestreifte lind carrirte Dessins) ver­sendet in einzelnen Roben und Stücken zollfrei in's Haus das Seidenfabrik-Depot G. HENNEBERG (k. und k. Hof­lieferant, Zürich. Muster umgeheng. Briefe koster 10 kr. Porto. Schwarz Satin merveilleux (ganz Seide) fl. 1.16 per Meter bis fl. 6„45 (in 16 verschiedenen Qua­litäten) versendet in einzelnen Roben und ganzen Stücken zollfrei in’s Haus das Seidenfabrik-Depot von G. Henneberg (k. und k. Hoflieferant), Zürich. Muster umgebend. Briefe kosten 10 kr. Porto. *) E rovatban közlőitekért nem felelős izerk. Felelős szerkesztő: KOMPOLTHY TIVADAR. *1 Egy bolthelyiség a város legélénkebb pontján az uj városház átellenébeu minden órában kiadó 0 és azonnal elfoglalható. Feltételek megtudhatók Keresztes József utóda füszerkereskedésében Veszprém, főpiacz. J Gőzfürdői jelentés. Veszprém városában gőzfürdő minden vasárnap, kedden és pénteken reggeli 7 órától déli 1 2 óráig kapható. Nők számára szerdai napon áll nyitva a gőzfürdő. A n. é. közönség pártfogását kéri Lang József. HAMISÍTÁSOKTÓL ÓVAKODJUNK! Senki se fogadjon el mást, mint: CB Dr. Popp J. G. udv. fogorvos Anatherin-szájyizét, mely 40 év óta a legjobb fog- és szájkonzerváló szer. Eltávolítja a fogkőt. a száj kellemetlen sza­gát és izét, megszünteti a fog­fájást, erősiti a fogliust stb. Ara: a nagy palaczknak 1 frt 40 hr., a középnagyságú­nak 1 frt, a kicsinek 50 kr. Dr. Popp J G. udv. fogorvos aromatikus fogpasztáját, mely a legkellemesebb, legjobb és legolcsóbb fogszappan. Elő­nyösen használható a szájvíz­zel együtt. Ara 35 kr. ■Bjzsudítoj sopmoiy Dr. Popp J. G­udv. fogorvos Anattierin fog asztáját (üvegtégelyekben). mely gyógyhatású alkatrészei következtében nemcsak a leg­jobb fogtiszti tó, de egyszersmind kitűnő szájkonzerváló szer is. Ára 1 frt 22 kr. Kaphatók minden gyógyszertárban, illatszertárban és finomabb üzletben. Dr. Popp J. G. udv. fogorvos FOGPORA T, mely rendkívül kedvelt fogtisz­ti tó szer a fogpor barátai előtt. A fogaknak hófehérséget köl­csönöz. Á r a 63 kr. Dr. Popp J. G. udv. fogorvos F0GTÖMÖJÉT (PLOMBE), mely lyel bárki odvas fogait a használati utasítás szerint ön­maga kitómöszölbeti. Ára: 1 frt. Dr. Popp J. G. udv. fogorvos NÖVÉNYSZAPPANAT, mely 18 év óta a legkitűnőbb eredmény nyel van használatban mint pipere- és gyógy szappan, minden bőrkiütés és foltok ellen. Ára: 30 kr. H P B H. CB H« eb P­CB © ©> p r © U« fi fi K l ^usose^un so 3[UTp9t«A iqojezs ojoj-ddo^ Mp v ^usq Almádi fürdőrészvénytársaság. Az almádi-i fürdő-részvénytársaság ^ f. 1887. évi julius 31-én, vasárnap Q délután 4 órakor Almádiban a „HATTYU“-vendéglőben Q RENDES ÉVI NYÁRI KÖZGYŰLÉST TART, jjj melyre a t. részvényesek ezennel meghivatnak. Brenner Lőrincz, elnök, igazgató. T á r g y a i: 8 1. Elnöki előterjesztés a lefolyt félév üzleti eredményéről. Ä 2. Folyó ügyek. x 3. írásban benyújtandó indítványok tárgyalása. ||} 0 8 05 C/5 O £_ 05 ISI C5 CÖ ‘Cd Máriaczelli gyomorcsöppek. Kitflnii liatásn mr a gyomor minden hctcgségciben. Védjegy Fölülmulha­tatlan étvágy- hiány, gyomor- gyöngcség, rósz illatú lélekzet, felfúvódás, sa­vanyú felböffe- nes, kólika, gyomorhurut, gyomorégés, homok-és dara- képződés, túl­ságos nyálka- képzödés, sár­gaság, undor és hányás, főfájás (ha a gyomortól ered), gyomorgörcs, székszorulás, a gyomornak ételek­kel és italokkal való túlterhelése, giliszták, lép-, máj- és aranyeres bántalmak eseteiben. ) Egy Öregese ára használati ntasltássai együtt 35 kr. Központi szétküldés Brady Károly gyógyszerész által Krcmsierben 50ü (Morvaország). Kapható minden gyógyszertárban. j övás! A valódi mariaczelli gyomorcsöppckct sokat hamisítják és utánozzák. A valódiság jeléül minden üvegnek piros, a fenti véd­jegygyei ellátott borítékbakéi! gön­gyölve lennie és a minden üveghez mellékelt használati utasításon meg kell jegyezve lenni, hogy az Krem- sierben Gusek Henrik könyvnyom­dájában nyomatott. Ö5> 55 C5 rsi Cd o C/5 CD OOOOOOOOOOOO Foghúzás. oooooooooooo Fogbajban szenvedők figyelmébe. Van szerencsém a n. é. kö­zönségnek becses tudomására adni, hogy FOGÁSZATI gyógy*1érmémét a fővárosi versenyhez képest újításokkal láttam el. Egyszers­mind kérem mindazokat, kik­nek bárminemű fogműveletre vagy fogbetéteire szükségük van, szíveskedjenek gyógytermemet meglátogatni. WELLNER LAJOS, f o g á 8 z, Veszprémben. o ca £5 ft ft ft fr fr ft ft fr fr fr fr fr ft ft ft ft ft ft ft ft fr ooooooooooooo SEpjzspfioj ooooooooooooo Nyomatott Kompolthy T. „Petőfi“-könyvnyomdájában, Veszprém. 1887. VH.

Next

/
Thumbnails
Contents