Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)
1887-07-23 / 35. szám
járták a csárdást — amint az ingó hajón csak lehetett. Ejfélután Almádiban kiszállt a társaság, hol a fürdőközönség élén Brenner elnök Czollenstein és Balogh urak várták őket aggodalommal. Pedig nem történt semmi. — időjárásunk a régi. Nem ad dolgot sem az újságíróknak — hogy a kacsavadászat helyett rendes, tisztes kerékvágásuk munkájába zökkenjenek, sem a politikusoknak -— hogy a rendes nyári államszédelgé- sek helyett bölcs intézkedések által a nép nyomorát enyhítsék. A kánikula aranynapjait érjük ; virít és érik az uborka s ez utóbbi obskúrus palánta indái kivételesen már oly erőre tettek szert, miszerint azon sok salátafejü ember képviselővé kapaszkodhatott föl. De ez az időjárásnak miudegy. Jgy lesz az mindig az uborkaivadbau, s arról nem tehet sem a kánikula, sem Jupiter. Legföllebb Tisza Kálmán. A rátió mindebből csak az a szomorúság, — hogy egy hét óta megint nem volt esőnk. — Az aratás jávában foly mindenütt. A terméssel a gazdák meg vannak elégedve. A közepesnél jóvat jobb s most csak az árak jók legyenek. — Vitorla-verseny a Balatonon. A Stefánia- Yacht egylet első vitorla versenye f. hó 19-én folyt le. Heggel 9 órakor indultak: „Arám“ (Károlyi László gróffal), „Almom“ (Keg- levich Gyula gróffal), „Királynő“ (Szarvassy Sándorral), „Jolántha“ (Inkey Istvánnal), „Adria“ (Nádasdy Ferencz gróffal), a „Hableány“ visszavonatott. Igen csekély szél mellett 9 órai küzdelem után „Királynő“ érkezett be elsőnek, megnyerve az egylet diját, egy igen díszes ezüst serleget. A tota- lizáteur 5 írtra 14 frtot fizetett. — A mechanikai műszinházban ma és holnap inég egy-egy előadás lesz, uj műsorral. A héten a helybeli szegényház javára volt egy előadás, mely a czélra szépen jövedelmezett. Hétfőn a színház elboutatik. — Almádiban most olyan pezsgő élet, annyi fiirdövendég van, hogy azt 10 évvel későbbre lehete remélni. Az eddig ott volt vendégek száma meghaladja a 800-at; magában a fürdőhelyen minden ház és szoba ki van bérelve többnyire Budapestiek s messze vidékiek által s a Balatonban nem ritkán 100—150 vendég fürdik egyszerre. Veszprémből naponta omnibuszok s számtalan bérkocsi közlekedik; a veszprémi czukrász is ott van; délután tár- sascsolnakázások. kedélyes tarokk- és ramsl- parthiek folynak — minden áldott este a z o n b a n állandó a n b á 1 v a n, m e l y- rendeseu éjfél utáni 1 órákor ér véget. A tánczban mindig S0—100 vendég vesz részt. Szóval Almádiról elmondhatni, hogy ma már a balatoni fürdők élén áll! — Kenésén csöndes az élet. A fürdő ez idén nem emelkedett s igy nem is élénkült. — Molnárné Barcza Josefa uj fordítású könyve, a „Tört szárnyakkal“ czimü orosz regény, a „l>etőfi“-könyvnyoindában igen elegáns kiállításban megjelent, A megrendelőknek a mű jövő vasárnapig bezárólag fog szétküldetni. Reklamálóknak csak ezen nap után van helye. — Választási utóhangok. Egy derék fiatal embert, Maár Józsefet czitáltatott meg a még mindig fészkelődé sunyi-tábor a járásbíróság elé, avval vádolják^ hogy ő, mint a 4S-as párt káplánt, valami négy darab sunyi- kortest föl pofozott s földhöz vagdalt. Maár barátunk -eléggé sajnálja, hogy ezt a dolgot nem cselekedte, mert az nagyon helyén való jócselekedet lett volna, — hanem bizonyosan elnézték más helyett, Érdekes, hogy Maár ur védelmét Fodor Gyula ur vállalta el. A pikáns históriáról majd referálunk. — Eljegyzési hir a népszínházból. Konti József, a népszínház karnagya és ismert ope- rette-szerző, ki Mándoki társulatával mint karmester városunkban is volt, közelebb tartotta kézfogóját Pa eh Micivel, Bach Vilmos salzburgi háztulajdonos leányával. A fiatal zeneszerző legelőször Csiky Gergelylyel tudatta eljegyzése hírét, aki a következő tréfás távirattal válaszolt: „Szívből kívánom, hogy „Királyfogást“ csinált legyen és jövendőbelije ne váljon „Eleven ördög“-gé, hanem ajándékozza meg önt minél több „Suhancz“-czal. Ezek tudvalevőleg Kontinak operettjei. — A jászberényi huszárok Siófokon. Forster Béla in. kir. honvédhuszár-őrnagy s a központi honvéd lovas-iskola parancsnoka vezetése alatt 16 houvédbuszár-tiszt és 58 honvédhuszár, ezek között 25 egyévi önkény- tes, szerdán érkeztek Székesfejérvárra. Onnét tovább utaztak Siófokra, ahol a csütörtöki egész napot töltötték. Siófokról Adony és Bahason keresztül, a már előzőleg megállapított menetterv szerinti helységekbe íolytat- ják tovább utjokat. — A Balatonparti fiatalságból alakult rendezőség által julius hó 31-ik napján Balaton- Füreden a gyógy csarnok nagy dísztermében a Balaton-Füredi szeretetház és a Balaton- egylet javára zártkörű Anna-bál rendeztetik, melyre a meghívók már szétkuldettek. A rendezőség élén állanak : dr. Fonyvessy t erencz ! elnök. Vadnay Andor elnök. Kovács Rezső 1 titkár. Dr. Sziklay János titkár. Wenninger Mái vás pénztárnok. ' Belépti díj: Szemelyen- I kint 3 frt. Páholy 10 fit. Kezdete S órakor, i Felíilfizetések köszönettel fogadtatnak. Jegyek 1 a meghívó előmutatása mellett Koller Karoly | és Marton Lajos urak kereskedésében B.- Füreden kaphatók. _ Figyelmeztetés. A földszinti vagy emeleti ablakokoól porzó ruhát, szőnyeget stb. stb. az utczára kirázni avagy vizet kiönteni, nem különben a boltokból papírdarabokat s egyéb szemetet a járdára vagy utczára kiszórni a fent álló rendőri törvények és szabályrendeletek értelmében tilos. Veszprém, 18S7. julius bó 20. Fejes Antal r. kapitány. — A Táncsics-bizottság B.-Pesten Schuszterféle vendéglőben f. bo 19-en szavalat, műkedvelői előadás és tombolával egybekötött társas-estélyt rendezett, melyen igen szép számú, különösen hölgyekből álló közönség jelent meg, mely fesztelenül mulatott az első kakasszóig. Szavaltak Bárdos Bertalan, Müller Antal, Romits Ernő és Farkas Ede. Mindannyian sűrű tapsokat arattak. Azután előadták „Közügyek“ czimü vígjátékot Bérezik Árpádtól. — Kolera-rendelet. Ismét rettegnek a kormány körökben a közelgő kolera nemétől, megujittattak a közegészségügyi intézkedések, az 1S74. XIV. t. ez. 154. §-a érdekében városunkban is verik a dobot, a rendőrség liázról- házra jár, tisztaságot kíván, carbollal való fertőtlenitési, elegendő vizet az udvarokban stb. szóval tisztogasson mindenki, trágyát és szemetet el kell vitetni az udvarokból, mert különben büntetnek nyakra-főre, — a leg- élelmesebb része városunk lakosságának az adósententia után ellátogat Füredre és Almádiba, bele fojtja buját a Balaton vizébe, ezt cselekszí legjobban ebben a bolond meleg időben. — A siófoki fürdő — írja levelezőnk — előnyös változásokon ment át ez évben. Úgy fürdő-tulajdonosok, mint az uj nagyvemléglö bérlője czélszerü befektetéseket tettek. A szobák, a gyógyhelyen meg vannak újítva, kényelmesebben berendezve, a vendéglőben most — nem mint tavaly -- jó ételt és italt lehet kapni. Újabban néhány villa is épült, köztük Than miniszteri tanácsosé és Sö rös törvényszéki bíróé. A fürdői élet igen élénk s minden este van táncz. A vendégek száma 40(5. 20 — 30 írton szép szobákat lehet kapni egy hónapra.-- Nyári mulatság. Már rég nem volt a Betekints-ben oly kedélyes nyári mulatság, mint af. hó 16-iki, mely kedvező idő mellett folyt le. A szük-körü szép társaság a legfesztelenebb jó kedv mellett kivilágos kivir- radtig kitünően mulatott. A rendezőség ez alkalommal csakugyan kitett magáért. A kert lampionokkal pompásan volt díszítve. A mulatsággal, mint a jelenvoltai, mint a rendezőség méltán meg lehettek elégedve. — Meghívó. A Jászberényben szerencsétlenül járt magyar honvéd huszárok segélyezése czéljából Pápán folyó hó 24-én vasárnap a „Griff“ kert helyiségében házias tánczvigalom rendeztetik, melyre kívül czimzettet (és családját tisztelettel meghívják Pápán, 1887. julius 17. a rendezőség nevében Fény vessy Ferencz, orsz. képviselő elnök. Személyjegy 1 frt. család jegy 2 frt 50 kr. Felíilfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Jegyek válthatók Bermüller Gyula, Klein Mór, Steiner Ignácz és Wajdits Károly urak kereskedéseiben, és a mulatság napján esti 7 órától a pénztárnál. Kedvezőtlen idő esetében a tánczmulatság a következő csütörtökön, f. bó 28-án tartatik meg. — Fényes esküvő volt folyó bó 9-én Süineghen, amikor is Mészáros Aurel in. kir. honvéd százados esküdött örök hűséget özv. Kubányi Simonná báj, kelletn és szelleindus leányának, Kubányi Melania urhölgynek. Tanuk voltak a menyasszony részéről Takách Alajos ügyvéd, a vőlegény részéről pedig Baksay Sándor m. kir. csendőr hadnagy. Az esküvőt számos fel köszöntővel fűszerezett lakoma követte, metyen az örömanyán kívül részt- vettek Takách Vilma, özv. Rabosné Mariska leányával, Székely Gusztáv urod. számtartó és családja, Ecsy Flóra, Takách Imre tapol- czai szolgabiro Surgóth Miksa, a meuyasz- szony nagybátyja, két honvédtiszt e többen. — Atalános termény- és állatkiállitást rendeznek Pécsett, melyre nézve a rendező bizottságot f. évi szeptember hó 1-én tartandó nagy gyűlésen fogják megválasztani. A kiállítás eszméje nagy érdeklődéssel találkozik egész Baranyamegyében. — Jótékoiiyczélu tánczmulatság Lovasberény- ben. A lovasberényi ifjúság az ottani ujo- nau épült ev. ref. iskola javára augusztus 7-én vasárnap Lovasberényben az olvasókör termében zártkörű tánczvigalmat rendez. Rendezők lesznek : Heissler Géza, Heller Pál, Marton Lajos, Marton Sándor, Sógor Endre és Szabó István ; belépti-dij szetnélyjegy 1 frt. Család-jegy 3 frt. Kezdete 8 órakor. Felül- fizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — Otromba tréfa. Egy helybeli ügyvédnek czimíábláját már többször lefeszítették lakása faláról némely viczczelni szerető meggondolatlan egyének. A jó madarak ki lesznek fürkészve és komolyan kérdőre vonatnak, esetleg bűntetteinek meggondolatlan tettükért. — Balatonberényben — írja tudósitónk — a fürdővendégek száma közel 200. Ily rohamos emelkedését e balatonparti kies fürdőnek senkisem várhatta, hiszen a múltban egy-két család volt itt Somogyból, ma a távol vidékről is gyűlnek a distignalt vendégek A vidék szépsége elragadó, a társaság jókedvű, a lakosság előzékeny, a vendéglős kiszolgálása kifogástalan. A fürdő érdekében örvendetes gróf Hunjmdy Imre ur azon nyilatkozata, hogy legközelebb árnyas helyekről tervszerüleg fog gondoskodni. — Letartóztatott zugirász. Szarka István pápai születésű, Székesfejérvárott tartózkodó kétes existentiáju egyén, a választások alkalmával megbotránkoztató választási gyászjelentést adott ki Szőgyényi Marich Géza bukása fölött, a miért őt akkor szigorúan megbüntették. Szarkát legújabban ismét zugirásza- ton fogták, amiért néhány napi dutyi után, illetőségi helyére Pápára tolonczolták. — Szökött tolorsez. Próka József veszprémi illetőségű kalaposlegény csavargás miatt to- louczoltatván, mielőtt megérkezett volna, megszökött. Most országszerte körözik. — Boto d gomba. A napokban egy család ily gombaételt evett és a mi legkülönösebb, csakis a családfőn ütött ki a betegség, de ez is jobban lett 24 óra lefolyása után. — A tűzoltók Fiúméban. Hosszú huza-vona után tehát végre mégis meg lesz a tüzoltó- közgyülés Fiúméban. A közgyűlésre tán még sohasem jelentkezett ennyi résztvevő. A tűzoltók, ugylátszik, kiváncsiak mindnyájan az ő barátságos elemükre a sósvizii tengerre s eddig is már vagy 1300-an jelentkeztek. E hó 30-ig lehet még jelentkezni az országos tűzoltó szövetség titkári hivatalában. Fiume előkelő családjainak igazi magyar vendégszeretete inellett a vendégeket nagyrészt magánszállásokban lehet elszállásolni. A vendégszeretetben különben előljárt példával József főherezeg, a ki pompás nyaralóját a közgyűlés idejére felajánlotta a tűzoltó- szövetség elnökségének. Az indulás augusztus 17-én lesz Budapestről külön vonaton. Ezen közgyűlésre mint már említettük, városunk és megyénkből is fognak menni tűzoltók. — A magyar nyugoti vasút uj beruházásainak fedezése. A magyar nyugoti vasút 1874. évi 11-od kibocsátású kölcsönéből 1.153,400 frt tudvalevőleg nem lett annak idején értékesítve, hanem legújabb ideig letétben őriztetett. Újabb időben jelentékeny beruházások merülvén fel, nevezetesen a mozdonyok és kocsik szaporítása, a Rábahid vasszerkezetekkel való ellátása stb. válván szükségessé, a társaság az iránt folyamodott a kormányhoz, hogy e jelentékeny beruházások fedezésére, valamint a. közelebbi évek alatt szükségesekké válandó beruházások czél- jaira a fentebbi letéti papírok egy részének értékesítését engedélyezze. Tekintettel a nyűgöt! vasút pénzügyi és üzleti viszonyaira, a kormány nem ellenezte a tartalék-papírok czélba vett kibocsátását, de a maga részéről kívánnia kellett, hogy ez alkalommal a kzrábbi években teljesített beruházásokra nyújtott 6%-os állam előlegek s ezek kamatjai is megtéritessenek. Flipek következtében az egész 1.153,400. illetőleg az időközben kisorsolt 40,400 frt levonásával feumaradó 1.113,000 frt kibocsátása vált szükségessé. E kibocsátás eszközlése a 113’ugoti vasút a cs. kir. szab. osztrák hitelintézettel lépett egyezségre, melynek értelmében az összes említett kötvény-összeget 97 százalék árfolyamon átvenni kötelezettséget vállalt. E tranzakezió a vasúti és közlekedési közlöny szerint e hó 11-én már végre is lett hajtva, amennyiben a hitel-intézet a nyugoti vasút részére az árfolyam szerint effektiv ellenértéket folyóvá tette. — Vendéglő mint börtön. Moórott történt meg e história, s mint csakugyan érdekes esetet, érdemesnek tartjuk felemlíteni, liéthy László színtársulata május hó folyamán Moórott volt, a hol oly pogáuyul jól ment Thalia papjai vak a dolguk, hogy az utolsónak hirdetett két előadás alkalmával megtagadták direktorjuknak az engedelmességet és nem játszottak. Lehet, hogy jól tették, hogy talán úgy sem lett volna közönség — de meg lehet az is, hogy a moóri közönség megerőltette volna magát és’ leszúrta volna a belépti piculákat; mert hisz hihetetlenebb dolgok is megtörténtek már; elég az hozzá, hogy Réthynek Ráfi Antal vendéglősnél 34 frtos számlája lévén, azt megfizetni nem birta, s azt az ajánlatot tette Ralinak, hogy adja fel podgyászát utánvéttel, arra ad a vasúti főnök neki 34 frtot. De ebbe nem egyezett bele Ráfi ur, hanem este a Réthy családra rálakatolta az ajtót, a különben is vasrostélyos ablak alá pedig szolgákat állított őrnek, nehogy a foglyok megszökjenek. E história tudtára esett Kálmán szolgabiró- nak, ki Rafl-t megdorgálta ezért, de az annak is csak azt felelte, hogy ő tehet amit akar; vagy fizet Réthy, vagy itt marad, ő nem ereszti el. S csakugyan 4 napig tartotta fogva ez a moóri civis a szegény színigazgatót, amikor is valamikép leszámoltak egymással. Réthy most Ráfi Antal ellen személyes szabadság megsértése elleni vétség miatt bűnvádi keresetet nyújtott be a kir, ügyészséghez, a honnét ez ügy a járásbírósághoz tétetett át. — Elhunyt szolgabiró. Réesei Békeffy Ignácz, Veszprém- és Komárom megyék volt szolga- birója 63 éves korában Nagy-Tgtnándon, saját birtokán f. hó 19-én elhunyt. A megboldogult földi maradványai a családi sírboltba helyeztettek örök nyugalomra. — Balaton-Füreden eddig, mint a 6. számú névsor mutatja, 902 fürdővendég fordult meg, kik nagyobbrészt csak futóvendégek voltak, egy-két állandóan ott tartózkodó család kivételével. — Tolvaj cseléd. Schweiger Teréz cselédlány a napokban azon panaszt adta elő a székesfejérvári rendőrségnél, hogy ő tegnap kilépvén a szolgálatából, haza akart menni Ács-Teszérre Veszprémmegyébe; az utczán azonban találkozott Szikora Juliánnával, ki 10 forintot kivett a tározójából és megszökött. Szikora Julit elfogták. Tettét bevallotta a rendőrségnél s a kir. ügyészséghez lett átkisérve. —• Önkénytes lámpagyujtogató. A pajta- utczai 1 500. számú házról említettük lapunkban, hogy mily rozzant állapotban van s mint ilyen a kószagyermekek szivarzó gyül- helyét képezi. A rendőrség maga is meggyőződött ezen elhagyatott lak közbiztonság elleni voltáról és elrendelte annak hatóságilag való lebontását, és e tisztség elvégzésére egy szál „városi m. kir. lámpagyujtogatót“ küldött ki, aki le is bontotta a rozzant nádtetőt. A munka alatt azonban egv-két-ki- lencz liter hűsítőt véve magához, amolyan Balatonmelléki gyujtóanvagot, minek következtében olyan jó kedvet kedvet kapott, hogy no . . . Ily állapotban pipára akarván gyújtani, a gyufát az összehalmozott nádra dobta, minek következtében az csakhamar lobbot vetett, de a szomszédlakosok csakhamar elnyomták a tüzet. Ennek köszönhető, hogy nagyobb szerencsétlenség nem történt. Mint a rósz nyelvek beszélik, a lámpagyujtogató megbánta tettét és önkénytes nyugalomba vonul bünbánás és vezeklés czéljából. — A külföldi pótkávé ártalmassága. A fővárosból a következőket írják lapunknak. Az utolsó időben különösen a melegebb időjárás beálltával mind gyakrabban fordulnak elő az olyan esetek, hogy a kávéval élőket gyakran a rosszullétnek feltűnő jelei lepik még, a mely állapot hosszabb idő alatt rendes gyomorbajjá fajul. Az ez irányban eszközölt vizsgálódások következtében aztán rájöttek, hogy e bajt a külföldi pótkávé használata okozza azért, mert a külföldi gyárások óriási készletei gyakran egy évig feküsznek raktáron és hosszú ideig vannak útban, mig a vevő kezei közé kerülnek. Tekintve már most, hogy e külföldi pótkávék csaknem kivétel nélkül festékanyagot és szirupot tartalmaznak, a hosszú időn át fekvő anyag ezek következtében erjedésnek indul, mely azonban külsőleg észre nem vehető, hanem csak káros következményeiben, melyek állandó használatnál előbb-utóbb megboszulják magukat. A főváros közönsége ezt most már he kezdi látni és ez okból bizalommal fordul Szalády Antal tekintélyes förárosi _pótkávégyároshoz, kinek mintaszerűen vezetett gyára egyszerűen lehetetlenné teszi azt, hogy a megrendelő 3 naposnál idősebb kávét kapjon. „Hungária“ nevű gyógykávéjáról, mely rendkívül kellemes ize és fej, gyomorbajok és emésztési zavarok elleni kitűnő hatásáról nemcsak ismeretes, de számos fővárosi orvos által kezeltjcinek ajáultatik is, már annyit és oly alaposan Írtak hogy itt erre bővebben kiterjeszkedni fölöslegesnek tartjuk, Szalády-féle pótkávéjáról pedig, (melyet sokan a „magyar Frank “-kávénak neveznek, pedig amannál sokkal jobb és tisztább), csak annyit jegyzőnk meg, hogy jobb, kellemesebb izü és a mi fő egészségesebb minden más pótkávénál, mig ára araszokéval egyenlő vagy olcsóbb. A Szalády-féle gyártmányok ma már a vidéken is minden nagyobb fűszer- kereskedésben kaphatók, de tisztelt háziasszonyaink nemcsak a saját érdekükben, hanem a hazai ipar előmozdítása érdekében is fognak cselekedni, ha következetesen Szalády-féle kávét kérnek és más gyártmányt nem fogadnak el, mert a t. keresRedő urak nagyobb része csak azért nam vesz tudomást e hazai termékről, mert a külföldi után talán több jutalékot kap. — Bucsu-Szent-Lászlóról írják lapunknak: A szent-Ferenczrend szerzet zárda főnökét, a köztisztelet és szeretetheti álló Szekér Fakund atyát, Simontornyára helyezték át. Az egész plébánia híveket fájdalmasan érinté ezen tartományfőnöki intézkedés, miután a zárdafőnök igen szeretett egyéniség itt. Áthelyezték szent-Antalba Knez’ts J. vicariust is. — Az aratás vidékünkben gyorsan halad, és tér-