Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-04-24 / 18. szám
Hatodik évfolyam. 18. sz. Szombat, ápril 24. Veszprém, 1886. MEGYEI-'s HELYI ÉRDEKŰ, YEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ..............................6 frt — kr. Fé lévre....................................3 frt — kr. Ne gyedévre..............................1 frt 50 kr. Egyes p éldányok ára 15 kr., s kaphatók a sétatéri kioszkban, Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. Meg jelen minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszprém, Korona-utcza, Hartmann-ház, küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK _ a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a „Petőfi“-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. A feltámadás ünnepén. Veszprém, ápril 24. (K. T.) Ma estenden újra megszóllalnak a hallgató harangok — szava csendül újra a szentegyházi orgonának. Ma az alkonyuló égnek borúját bevilágítják a keresztények házablakaiban kigyuló gyertyalángok, hirdetve hogy elmúlt a halál, a lemondás ,s reménytelenség éjjele. Kiragyogott im újra az élet, a remény örökigaz világa . . mely minden keresztény szivében ég — el- olthatatlanul. S amiként itt Veszprémben, az ős várfalakon belül s kívül a Megváltó feltámadó sát ünnepeljük, úgy ünnepelik azt szerte át a földgömb milliónyi keresztény népei. Észak jégmezőin, Ázsia homoksivatagjain, Afrika pálmarengetegeiben, a déltengeri szigetvilág ezernyi oázisán, Austráliában s a Tüzföldön át mindkét Amerika prairieiben. íme latjuk: igazán katholikus, igazán „általános“ ünnep az. Az egész világ ünnepe. * De hogyan is ne! Hiszen ennek a mai ünnepnek a fogalmával, ennek a bűvös jeligéjével győzött a kereszténység évezredeken át. Ez az a jel, az az égő kereszt odafönn a menybőltozaton, amelyet lát minden érző ember, mikoron a kétely, a csüggedés erőt vön a gyönge lelken. Ez az a dogma, mely élni-halni tanít; szere- tetre — jóra ösztönöz; önzetlenségre viszj; bizalomra gerjeszt; erőt ad a küzdelemre az életen át s halálba visz ez égi erényekért: az igazért, jóért, nemesért . . . Mert ez a dogma azt tanítja, hogy ami Istentől eredett, annak nincs halála. És Isten mindenható alkotó erejéből való minden. A por nem veszhet el, a vizcsöpp el nem mulhatik a földről. Alakot változtat; ezután átalakul s ismét az lesz ami volt. Az ember is azzá lesz, ami volt — porrá! * Az anyag halhatatlan. Az ember anyaga elveszhetetlen. Amely pedig erője, rúgója volt ... az a kifürkészhetlen istenadománya: a lélek — az veszne el, az múlna el nyomtalan ? . . . . TAVASUOB. Az altató erő hatalmát Hirdeti a nagy természet, Felváltva üli diadalmát A virulat és enyészet. Hervadásból uj élet támad A lm anyaföld kebelén, A nagy intéző el nem fárad . .. Isten az ! kit imádok én ! . . . Kis világ én a nagy világban, Az istenség része lelkem . . . Élek e földön égi vágyban, Bár a föld is kedves nekem ! Szeretem én e szép világot, Mert testiéltem tüköré, Ah! de jobban a mennyországot, Öli! az lelkemnek bűvköre !. . . Ha majd egykor a földbe térek — Jöjjön az óra bármikor! ... — S szivem megörlik ronda férgek, Hogy porrá legyen, ami por: A sir szül engem uj életre, Legigazibb anyám a sír .’. . Az örökkön élők könyvébe Atyám — az Isten-ujja ír! ... BÉNYEI GÁBOR. Azok a világmozgató nagy erények, amiket Szabadság? Egyenlőség, Szeretet, Becsület, néven ismerünk s véghetlen ideáljai az emberiségnek: azok is megszűnnének? ... A szellem is meghalna az anyaggal? A lélek is megölhető volna ? Ah, a világ minden népei vallják a lélek halhatatlanságát. Kelet braminai épugy mint Afrika fellah-i, kafferei s Amerika fekete maoriai s vörös huronjai. Holtak után — vallják — lelkűk vándorol, mig az élet bűneiért vezekelt s megtisztulva égbe jut. A lélek halhatatlanságának hite, alapja minden erkölcsi jónak ... a földön. Ha azt hinnék az emberek, hogy a halálon túl nincs uj élet, nincs Igaz Biró — ki büntet s jutalmaz: akkor megbomlana minden társadalmi rend s a szörnyű chaost nem fékezhetné meg a földi törvények legrettentőbb szigora sem. Ki törekednék akkor erkölcsös lenni, ki félne a bűnök Istenbüntetésétől? De hát minden emberi szív alapliite a lélek halhatatlansága, a halálból való feltámadás. Ezt jelképezi a mai szent ünnep. Az örök élet megszentelt ünnepe. * Vigaszunk a bajban, reményünk a jövőben. Hitünk — hogy az Igaz és Jó nem veszhet el . . . bogy a szenvedést felváltja az öröm, a küzdelem után nyugalom jut osztályrészünkül. S amint sziveinket különkülön melengeti ma át a remény örök Vestalángja . . . úgy az egész magyar nemzet a jobb jövő reményén csügg, Istenbe vetett örök bizalommal. Védbástyája volt hazánk évezreden át az egész keresztényvilágnak. A magyar volt az, ki százszor-ezerszer vívott gyilkos csatákat, mellén a kereszttel, vad pogányhordák ellen. Itt ezen az ősi földön omlott apáink vére szaraczénok, mongolok, tatárok gyilkától s amint százezrével pusztult a magyar — az apák helyébe a fiák léptek, s megvédelmezték a keresztet mindvégiglen egy kétségbeesett ezredéven át. És itt Veszprém ős várfalain belül s a sánczokat környező halmokon, hol az európai kereszténység sorsa fölött döntött válságos csatája Kupa pogány hadának ... itt Veszprém ősi téréin, hol milliónyi keresztéTudományos apróságok. (A szerelem. — A fény. — A szinek. — Minő színeket nem látunk? — Sugárzó hő. — Spectroscóp.) Nem tudom a kis Amor nem boszulja-e meg magát rajtam, hogy elemét a tud. apróságok közé pónáltam. De már mindegy, nyugodtan várom sorsomat, ám jöjjön a nyil, mérge ellen — be vagyok oltva. A szerelem hatalom, üdvöt és kárhozatot oszt rabjainak: sziveinknek; s a szív majd meggyűl, majd meg jéggé dermed a hatalmas kényúr szavára. Hol székel a kedves zsarnok ? trónusa hol áll ? A szívben? Hisz néha elrejtőzik egy könycseppben, megterem némán, szótlanul, mint tenger fenekén az igazgyöngy, majd meg lopva gyújt tüze a szem sugarában, a játszi mosoly, édes tekintet. . . mind, mind lakóhelye. Mikor a teremtő az embert alkotá, saját lényéből szakított ki egy szikrát s azt adá oda teremtményének az égi üdv zálogául, e szikra gondolkodik, ítél, határoz, ez gyűlöl, ez szeret. De hát hol a tud. apróság? Bocsánat, rögtön ott leszünk. Egy philozófus véleményét akarom elmondani a szerelemről. Szerinte a rokonszenv vagy ellenszenv nem más mint — illat. Igen illat, olyan mint a rózsáé vagy a kis ibolyáé, vagy éppen a büröké. Mindenki (különösen kedves hölgyeim) kiilömb- ség nélkül bizonyos illatszerü varázszsal tölti el környezetét, a hol megjelen. Ha két szív rokonszenvez, okozója ez illat, mely a két szivet körüllengi. Akire kellemes hatással van ez illat, anélkül, hogy észrevenné, önkénytelen vonzalmat érez a kedves lény felé; ellenkezőleg, ha kellemetlenül hat valakinek „illata“ reánk, visszavonulunk, s kész az ellenszenv. A kettő között van a semleges közöny. A szerelem két elenkező természetű illat találkozása, a szeretet két rokon illat vegyü- lése, hová a baráti s a testvéri szeretet is tartozik. nyékért haltak első őseink . . . ezen a szentelt földön im az utódok nemzedéke ihlett szbmmel tekint az égre ma, áldást esdve a szegény hazára . . . hogy a kétségbeesést váltsa föl itt is újra a remény, az élet. * A remény ünnepén ma melegülö sziveinkben fölújúl a Hit — az Örök Igazban, Jóban. Edzett lélekkel fogjuk folytatni a liarczot a tévhitiiek sötét uralma ellen s győzve az élet ezernyi bajain — megbízunk a halált túlélő^ Örökigazságban. És gyermekeink szivébe is oltsuk a mai szent nap áldó malasztját. Hogy majdan, sírjaink fölött ők tovább építhessék a rendit- hetlen anyaszentegyházat . . . S a nemzedék — mely árnyainkat köve- tendi, boldog lesz e szentelt téreken. A Hon megújult erővel uj életre támad. Jó lesz, nemes lesz, boldog lesz ismét a magyar . . . Excelsior! Hosanna! . . . S buzgó imádság epedez, százezrek ajakán . . . Az erkölcs betegsége. Veszprém, ápril 23. Ha igaz, amit Berzsenyi a „Magyarokhoz“ czimü hatalmas ódájában mond, hogy: „Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvesz, Róma ledől s rabigába görbéd !“; akkor félnünk kell, ha társadalmi életünkre egy megfigyelő pillantást vetünk; mert létünk legnagyobb támaszát veszély fenyegeti, a tiszta erkölcs romlásnak indult. Remegve fogjuk kezünkbe a napi hírlapok példányait, melyek már állandó rovatot tartanak az öngyilkossági híreknek, mert félünk, hogy az erkölcsi sülyedés újabb és újabb nyomaival találkozunk s bor- zadály vesz rajtunk erőt, midőn látjuk, hogy ezen ragályos erkölcsi betegség mennyi áldozatot követel s hogy pusztít a társadalom minden rétege közt, elkezdve a munkás néposztálytól, egészen a magos hivatali osztályig. Onkénytelenül sóhaj kél ajkunkról, midőn látjuk, hogy „pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve szét hull nemzetünk“ ; és megdöbbenve kérdezzük önmagunktól : mivé leszünk, mivé lesz a nemzet, mely egy egész ezredéven keresztül annyi vészszel küzdve és annyi vért veszítve, fenn tudá magát tartani ?! Hisz ha e betegség még tovább harapódzik s nem szűnik meg áldozatokat követelni, és ha a földet, melynek minden porszeme apáink csontjait takarja, melyet a hazáért küzdő hősök saját vérökkel szenteltek meg, — most az öngyilkosok mocskos vérével szenuyeztetik be — megrendülünk. Szép theoria! Legalább a virágokhoz állunk közelebb a bölcs úr szerint, s nem a medve-bocsok- hoz, mint a legújabb darvinisták kisütötték. De a bölcs ur még többet is mond. Ha két különtermészetü illat elegye kedvesen hat reánk, (szerelem) nem következés, hogy az egyesülésből keletkezett uj illat megtartsa kellemes hatását állandóan (hűség). Lehet hogy a kölcsönös hatások egymást kielégítik, a két illat között a kiilömbséget kiegyenlíti az idő, s a két illat hasonló leszen egymáshoz, ami mindig megtörténik rövidebb vagy hosszabb idő beálltával, s a szerelemből szeretet lesz. Az is megtörténhetik, hogy egy harmadik illat jő közbe, mely a két meghasonlott illat közül az egyikkel kedvesen elegyül, (hűtlenség) s az uj illatelegy visszataszitólag hat az árván maradottra (Persze, hogy haragszunk kedvesünk udvarlóira !) Mi hát a rettegett hatalom? Lenge illat, mit ölén hord az esteli szél . . . Ha szerelemről szólunk, kell hozzá holdsugár is — megbocsájtnak érte kedves olvasóim, ha hold- sugár helyett napsugarat veszek, annál is inkább, merd e perczben forrón süt a nap ablakomra. Múltkor említettem, hogy a fény a „leb“ az „aether“ rezgése. Egyetmást a fényről elakarok mondani. Ha a napba tekintünk, vakító fénye a fehér érzetét kelti szemünkben, ingerlőén, fájdalmasan, az erős intenzív rezgések miatt. Lássuk, minő a színe a napsugárnak ? Ha egy pohár vízre esik a nap sugara, szép szivárványos karikákat fest az asztalra. Igen, mert a napsugár nem egynemű fényt tartalmaz, hanem kü- lömböző szinü fények elegye. A pohár vízben e kü- lömböző szinü fénysugarak nem egyformán töretnek meg, nem is egy helyre esnek a túlsó oldalon, hanem egymás mellé, ez oka a színes gyűrűknek. A szivárványos csikót figyelmesen megvizsgálva, több szint külömböztetünk meg azon. Nem múlik el nap, mely az erkölcsi sülyedés legszomorubb példáival ne rendelkeznék. Naponkint lehet hallani csalásokról, melyeknek elkövetőit tegnap még tiszta lelkű és becsületes jellemű embernek véltük, ma egy óngolyóval véget vet életének, mert leszakadt a lepel, mely ocsmány tetteit és bűneit eddig eltakard szemeink elől. Az iíju, ki még ki sem lépett az élet göröngyös pályájára, máris megunva életét, a halálban keres magának menedéket. És az öngyilkossági mánia, ez az erkölcsi betegség, leginkább az ifjúság közt van elterjedve, innen szedi legtöbb áldozatát. Valóban méltán kérdezhetjük, hogy mi annak az oka, hogy az iskolázott, müveit ifjú, ki csak az imént lépett ki az életbe s még nem ismeri annak bajait, ki egészséges testű, ép erejű, kinek reményei vannak s ki ép testi erejét egyesítve szellemi tehetségeivel, Isten áldására tehet szert, aki még szerencsés lehet életében, az az ifjú önkezével vet véget életének, „önkezével dobja el magától az életet, mint valami hitvány dolgot, holott annak szeretetét a természet oltotta belénk.“ Röviden felelhetünk: a vallástalanság, a ferde nevelés. Mert ma a szülők nem az életnek nevelik gyermekeiket, hanem elkényeztetik s nem látják be korunk követelményeit, nem látják be, hogy ma már sokkal nehezebb megélni, mint azelőtt. Már a középmódu szülők gyermekei nem ismerik a szigorúságot, nem bírnak a nélkülözés fogalmával, nem tudják, hogy mennyi nehézséggel jár a kenyérkeresés; aminek a következménye azután az, hogy kilépve az élet színpadára, megijednek az elé- jök gördülő akadályoktól és a helyett, hogy meg- küzdenének a nehézségekkel, gyáván a halálban keresnek menedéket, — öngyilkosokká lesznek, mert lelkök nem lett elökészitve az élet viharaira, mert otthonn nem tanították meg elviselni a szenvedéseket. „Azelőtt egészen más volt a fiatalság; az ember tovább volt fiatal, mint jelenleg; azelőtt a fiatal fiatal maradt, csöndesen félre vonult, tanult és képezte magát; ma már nincsenek ifjak, nincsenek gyermekek, ma már a 25 éves emberek öregek, fáradtak, kimerültek, életuntak.“ . . . Részesítse a jó szüle és a jó nevelő a gyermekeket erkölcsös, vallásos nevelésben, mert a gyermek lelkében a jónak és nemesnek csirái épen úgy meg vannak, mint a rossznak. És ha a szülő szive melegével, a vallás áhítatával neveli gyermekeit, akkor, ha azok az élet nehézségeivel fognak szemben állani, nem fogják elveszíteni lélekjelenlétüket, nem fognak öngyilkosok lenni, hanem bízva az Istenben, megkétszerezett erővel iparkodnak leküzdeni a nehézségeket. És ha esetleg valamelyik egy meggondolatlan pillanatban hibát, bűnt követ is el, az elkövetett hiba és bűn következményét: a büntetést ki fogja állani és nem fog gyáván önmagának gyilkosa lenni. Hogy e járványos erkölcsi betegséget tovaterjedésében megakadályozhassuk, nem tudjuk eléggé Legfelül az ibolyát, lejebb a kéket, zöldet, czit- rom-, narancs-sárgát, végre legalul a rikító vöröset, e szinek keveréke a napsugár. E külömböző szinek ha egyidejűleg hatnak a szemre, fehér szint mutatnak. Erről meggyőződhetünk olyképen, ha egy kör- alaku papírlapra reáfestjük a mondott színeket egymás mellé, s az igy befestett lapot pörgetyflre tesszük, a szinek összefolynak a gyors forgás alatt és előáll egy uj szin — a fehér. Ha csak sárgát és kéket teszünk a pörgetyűre, zöldet nyerünk s igy tovább. Mi okozza a külömböző színeket ? Az ok igen egyszerű. Tudjuk, hogy a fény rezgés, az aether parányainak rezgése. Minél gyorsabban rezeg a leb parány, annál inkább, közeledik a szin mit e rezgés okozott az ibolyához, s viszont kisebb számú rezgéseknek vörös és az ehhez közel álló szinek felelnek meg. Tehát a fény színe a „leb“ parányok rezgésétől függ. Például az ibolya szin érzete akkor kél ideghártyánkon, ha a leb parányai 800 billió rezgést végeznek másodperezenkint, mig 400 billió rezgésnél rikító vöröset látunk. Miért nem látunk több alapszint is, mint ahány a szivárványban van? Mert szemünk ideghártyája nem fogékony a 800 billió rezgésen aluli fény iránt. A csodás természet érző idegeink közül a szemnek érzékenységét ily korlátok közé szorította. 2—300 billiónyi rezgéseket már mint meleget erezünk, ez az úgynevezett sugárzó-hő, melyet az ismeretes gyújtó üveggel egy poutba lehet concentrálni, s tudjuk mily hőt lehet vele kifejteni. Mióta a fényt behatóan tanulmányozzák, igen sok ismeretlen ut nyílt meg a kutató ész előtt, melyen eddig csak a képzelet járt. Legfontosabb eredménye az eddigi kísérleteknek kétségkívül az, mely oly eszközt adott rendelkezésünkre, melynek segélyével megmondhatjuk, hogy az ide a végtelenből tündöklő kis világcsillag i minő világból áll? E készülék, melyről szólani aka- rok a „spectroscop,“ színképelemző.
