Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1886-07-17 / 30. szám

... És megholt minden földön járó test, minden barom . . .“

De a megjebizottsági tagok ezt is kiállották . . .

A Hanbitz-ágyu.

. . . Ahogy Purgly Sándor fáradtan, kimerülve, becsukott szemekkel, leroskadt: valami jótékony napsugár lopózott be a tekintetes karok és rendek felcsúszott homlokára.

Valami jótékony szellő suhant végig a termen: mikor Eötvös Károly állt fel, hogy beszélni kezd.

Csend lón mindenütt. A nagyon öreg urak gyorsan kiköhögték magukat, hogy aztán egy hang se legyen a teremben.

Es ekkor megcsendült ez a Veszprémvármegye előtt jól ismert, öblös, kálvinista hang; s megeredt ama jó, magyaros logika és beszédmód forrása, melyet csak a dunántúli ember bir felmutatni. Ez a hang minden moduláczióra alkalmas; eleinte közönyösnek, nyugodtnak látszik, aztán egyszerre átcsap a gúnyolódásba; a szónok oldalra forditja a fejét, mikor valami csipős dolgot elmond, aztán a végén szenvedélylyel, meggyőzően dörög le a publikumra, s az olyan hatású, mint valami jó nyári zápor, mely az egész természetet felüditi.

Kezdé azon, hogy ö is elfogadja immár a székház mindkét emeletének eszméjét; de nem ám azért, mintha az „úgynevezett“ szakértők meggyőzték volna, kik olyan históriai fejtegetésekbe csapnak, amihez egy cseppet sem illetékesek. 0 tagadja, hogy a régibb vármegyeházakban tisztviselői lakásokat rendszeresítettek volna; csak 1834 óta hozták be ezt az intézkedést: akkor sem helyesen. Attól sem fél, amit a „szakértő urak“ „mumus“-nak tartogattak, hogy Kéler Napoleon tatárjárást hoz a vármegyére, ha a szerződését megszegi; de meg azt se hiszi el, hogy a második emelet elhagyásával minden elemen- tum összeesküdnék a szegény megyeház ellen s esők, szelek, viharok paskolnák, hogy valóságos Jeruzsálem pusztulása fenyegetné az árva falakat; sőt mi több, még az a szakértelmes és mélyen meggyőző indok sem tántorítja el, hogy egy emelet többe kerül, mint két emelet, amit a feutnevezett három ur határozottan állított; hanem eltántorítja igen is az a körülmény, hogy mire megint az ő indítványa a bizottságok tömegének retortáin átmehetne: addig az ujonczokat is elvinnék az uj megyeház nagyterméből . . .

De mivel hogy megtakarítások mégis eszközlen- dők valahogy: ajánlja teljes tisztelettel a vármegye közönségének figyelmébe, helyezzék el az alispánt az üresen maradó második emelet termeibe; s adják az első emeletet a főispánnak. így a régi főispáni palota eladatván; annak ára is az uj székház alapjához csatolható.

Bizony okos, szép ajánlat volt ez; kiabálták is a lelkiismeretes emberek a v i v á t-ot. Hanem az asztal sarkán egy jeles és nagyra becs ült férfiú egyre tette a megjegyzéseket; persze csak lassan, nehogy meghallja valaki. Benkö István volt, ez az érdemekben gazdag „antik római“, aki épen arra van teremtve, hogy az Eötvös Károly ajánlatait kritizálgassa. A Haubitz-ágyu még dörgött egyet utoljára s azzal a beszéd véget ért. A pompás logika, a jó dunántúlias magyar szellem, mely átlengte: hatalmas éljenzést idéztek elő. Mintha a régi vármegye valami táblabirája szólalt volna fel: sűrűén csendült meg a beszédben a „Tekintetes vármegye !“ czimzés, ami már nem ennek a generacziónak való. S amikor Eötvös Károly az amerikai parkett helyett: a maga zamatos magyar kiejtésével „azt a jaó bakonyi fényűt“ ajánlotta: mintha igazán valami „jaó“ bakonyi szellő suhant volna a terembe.

A méltóságos ur.

. . . Hát Krisztinkovics bácsi hol marad? kérdik már innen is, onnan is.

No mivelhogy az ő szónoklata nélkül nem eshe- tik meg a megyegyülés.

Nini! ott emelkedik az öreg ur! Azaz bizony dehogy öreg ur, dehogy. Fiatal ember az, még pedig a javából.

Kezdé az orácziót azon, hogy ő mindenekelőtt egy pozitív tényt kíván konstatálni. Hogy tudni illik .. izé ... ő még huszonöt esztendő óta sohasem szavazott meg semmit, és bár sokszor csak egymaga volt a pártjában (mely ilyenformán szét sem oszolhatott) ő bizony sohasem ijedt meg az egyedülléttől. Ami az Eötvös Károly komám javaslatát illeti: hát bizony szép az. jó az, csakhogy — már ne haragudjék méltóságos főispán ur — de én bizony nem adok Méltóságodnak helyet az én verejtékemből épült palotában, mivel a Méltóságod állása most már nem dignitárius, de nem ám, hanem csak egyszerű beamter, tisztesség nem esik mondván, aki itt a sárgafekete, közösügyes kormány érdekében ,be- amterkodik“. Azért hát a világért se vegye rossz néven Méltóságod, de bizony ide nem ül az én nyakamba, mert az nem hordoz beamtereket. Ha már igy áll a dolog, hát Isten neki, lakjék abban a szép lakásban az én alispánom, akit magam választok, s magam dobok le, ha kedvem tartja. Ami meg azt az „amerikai stájer deszka parkettot“ illeti : bizony csak többet érne azt amolyan jó bakonyi fából elkészíteni. De azért Eötvös Károly komámmal is jóbarátok maradunk; hiszen régesrég óta egy gyékényen árulunk s tíz ilyen vármegyeházért sem fogunk ám hajbakapni.

— Bizony az egy kissé nehéz volna, szólt Eötvös Károly; a szép, sima koponyáját megtapogatva.

— Én is a mondó vagyok! szólt az öreg ur. De aztán ne haragudjék ám meg Méltóságod sem valahogy; mivel nem azért mondom: hanem nekem ide ne telepedjék Méltóságod a palotámba, mert azt — már bocsánatot kérek — nem beamterok számára építettük ! . . .

Az apró szentek.

Ez a czim Fenyvessy Ferencz boszantására való, aki szintén kivágott egy hatalmas orácziót. Voltak benne szellemes megjegyzések is; de mikor azon aggódott, hogy a kormány majd nem hagyja helyben a 178 frtnyi szakértő dijakat: Eötvös Károlyban is felébredt az oroszlán.

— Csak nem kell mindjárt a kályha mögé bújni! dörmögé haragosan. Mit törődünk mi avval, hogy a kormány mit határoz ? Itt most a vármegye beszél, a hatalmas vármegye. Semmi köze ide a kormánynak!

Csinos orácziókat tartottak még: Magyar János, aki nemes pathosával annyira belemérgesitette magát a beszédbe, hogy a végén, ha valaki megkérdezte volna, hová lovagol? ő is azt felelte volna, amit az egyszeri ember : „kérdezze meg a lovamat!“ Csinos speech-csel mutatta be magát a Sympathikus Kiss I István, aki nagyon elegáns szónok: s a képviselőház előadói székébe volna jó. Felszólalt a maga elegáns akczentusával báró F i á t h Pál s Szabó Imre; de még Véghely Dezső is nekiment Magyar János bátyánknak, aki maga bámult a legjobban, hogy ő mikép tudott valakit megsérteni?

Azonközben félkettőre járt az idő: a tisztelt vármegyeatyák (ad nótám honatyák) már nagyon aggódtak, hogy odahaza elfő a leves, ami sokkal nagyobb baj volna, mint az a potom félmillió, amiről itt szó van. Türelmetlen kiáltások hallatszottak: „Szavazzunk! Szavazzunk!“, s két óra felé csakugyan meg- lőn az eredmény: elfogadták aKrisztinkovich bátyánk indítványát.

i A szavazás úgy történt, hogy az igen-nel szavazóknak a jobb kezüket kellett feltartaniok. Komikus volt, mikor Kovács Imre polgármester fontolgatva válogatott a kezei közül, hogy tulajdonképpen, melyik a jobb?

Egyéb baj nem történt.

Amig egy lap elkészül,

(Vége.)

A vidéki lapok főspeciálitását a vidéki levelek képezik. Oh! drága hazám, mennyi hibátlan körmondat hull el itt évente érted! Ha a kántortanitó- nák fia születik: a tudósitó vidéki levél okvetlen e sorokkal zárja be az értesítést:

„Hazádnak rendületlenül Légy hive, óh magyar!“

S ha a segédszolgabiró átutazik a helységen: akkor a világ minden kincséért se maradna el a levélből amaz, immáron ismeretessé váló költemény:

„Isten áldd meg a magyart,

Jó kedvvel, bőséggel“.

Tessék már most e dologból valami olyasmit ösz- szeállitani. a mit önök, mélyen tisztelt publikum, élvezhetnek.

De micsoda mindez a sok nyomorúság ahoz a kitűnő módszerhez képest, a melylyel a vidéki (s talán a fővárosi) reporterek a maguk újdonságaikat összeszedegetik.

Odakünn, a felséges természet kebelén, mély hallgatás ; tikkasztó, emberölő melegség, a minőt a Toldi nagy költője leirt :

„Ég a napmelegtől a kopár szik sarja,

Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta.

Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,

Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.

AzaZ még valami. Az ülés alatt több mint száz példányban osztották szét a „Pápai Lapok* legeslegújabb példányát.

Finale.

És akkor a méltóságos főispán ur újólag felkötötte a kardját: a tekintetes táblabiró urak pedig mentek haza ebédelni. A „nagy palotát“, ahogy a termet régiesen nevezték, bezárták a megyehuszárok,

8 a karbólos, ódon folyosókon nem hallatszott más nesz, mint a lódingos diszhajdu pompás csizmájának kopogása.

Ásmódi.

Verhovaynak és társainak.

A csángópénzek hirhedett kezelője, a 8 perczentes vitéz V e r h o v a y, újra elkezdi piszkolódását E ö t v ö s K á r o 1 37 ellen, épen akkor, mikor megyénkben egyedül e férfiú lobogtatja tiszta, erős kézzel az ellenzék 48-as zászlaját s mikor épen most sikeresen törekszik a megye közönségét a több és több adótól megmenteni. Azt mondja a csángópénzek hőse, hogj7 Eötvös elvesztette a bizalmat. Kérdezze meg ne a megyeház mamelukjait, hanem kérdezze meg Veszprém iparosait, ki emelt szót érdekükben, mikor a megyeház építéséből gyalázatosai! kizárattak ? Se az alispánnak, se a képviselőnek, se a polgármesternek nem volt iparosaink érdekében egyetlen szava; hanem volt Eötvösnek, kit amazok valamennyien ép úgy leszavazni törekedtek, mint ahogy az iparosokat negligálták. És kérdezze meg a csángó-pénzek hőse a a megye közönségét kint a falukon, kivált majd mikor fizetnie kell a keserű adót, hogy ki törekedett komolyan az ő sorsán javítani, nem egyedül E ö tvös Károly-e ?

Egyébiránt jól tudjuk, hogy a „Függetlenség “-ben a kis Matkovich czikákol. Ez a náthás uracska hol itt lézeng, hol a kerületben knnyorálja a könyörület voksait, de egyebet még egész életében nem csinált, mint adósságot. Se mint ügyvéd, se mint képviselő, se mint ellenzéki nem teljesiti kötelességét, hanem Eötvöst tudja rágalmazni, miután mandátumát ettől is félti, valamint mindenkitől méltán féltheti. Ezt a kis náthás uracskát sokszor láttuk itt, de még a megyegyülésen a nép érdekében hangját nem hallottuk, sőt mikor Eötvös hatalmasan döngette a megyei mamelukság pénz- fecsérlését, akkor a kis Matkovich kiment Almádiba az alispánhoz mulatni és suttogni. És még ő meri megyénk ellenzéki vezérét gáncsolni. Vigyázzon a kis náthás uracska, hogy a két Matkovich nyilvános dolgai ne szellőztettessenek. — Elvégre is be kell látniok, hogy szerepük aminő csendes Budapesten, csak ép olyan lehet itt e vármegyében is. Az Eötvös Károly elleni személyes s megvetendő gyűlöletből való alattomos patkányháboruságot pedig megunta ép úgy a vármegye, mint mi. Egyelőre ennyit.

A székház ügye.

Alább közöljük egész terjedelmében az „Egyetértés“ pénteki számának tudósítását a veszprémi uj megyeiiái ügyéről, melyet azon könnyelmű, mi- haszna emberek figyelmébe ajánlunk, kik a megtakarítások feléli éppen semmit sem akartak hallani.

E czikk pontos, igazságos adatai mindenkit meggyőznek arról, micsoda uton-módon, milyen eszközök használatával dolgozott ez a kör,

hogy egy lelkiismeretes, s a szegény adófizető nép érdekeit szirén viselő férfin jóakaró ajánlatainak, s magának a vármegye népének ellene dolgozhassák. Jó lesz ezt megjegyezni, hogy adandó alkalommal levonhassuk belőle a tanulságot.

A czikk a következőképpen hangzik :

Hogy e közgyűlés tanácskozása megérthető legyen, előzményeiből meg kell említenünk, hogy a megye székház építését elhatározván, 1834. évi májusban az építkezési költség legmagasabb összegét 180,000 frtra szabta s igy irta ki a pályázatot s egyúttal az ügy vezetésére teljhatalomnál egy székházépitő bizottságot küldött ki. Ebben mindenki megnyugodott, mert 80 ezer írt építési alap megvolt, a többit 5—6 év alatt 2% megyei pótadóval be lehetett szerezni. Azonban a székházépitő bizottság Kiss István műépítész tervét fogadta el, melynek irreális költségvetése a bizottságot félrevezette, s melyben az alispánnak és főjegyzőnek ösz- szesen 24 helyiségből álló főúri lakások terveztetnek. Az összes költségről csak a f. é. márcziusi közgyűlésen értesittetett hivatalosan a megyei közönség, a mikor már a vállalkozó Kéler Napóleonnal fél év előtt megkötötték a szerződést. Az összes költség ekkor már 380 ezer frtra, tehát több mint kétszerannyira rúgott. Világos volt, hogy a megye közönsége alattomosan vitetett bele e nagy áldozatba. A márcziusi közgyűlésen Eötvös Károly hatalmas szót emelt az ily üzelmek ellen s követelte a tervek keretén belül a takarékosságot s kifogásolta a kölcsön drágaságát. Ekkor Eötvös indítványát az alispán befolyására a főispán egy elsietetthatározatkimoudási csinynyel mellőzte. Ekkor még egy tégla se volt letéve s Eötvös terve jóakarattal sikerre vezetett volna. De a vezető megyei elemekben e terv iránt nem volt meg a jóakarat. Eötvös fölebbezett s a miniszter maga sem látván tisztának s előnyösnek a kölcsöntervet, ezt elejté s az uj kölcsön 21 ezer írttal előnyösebben köttetett meg. Eötvös fellépésének ez volt első határozott eredménye. A júniusi közgyűlésen Eötvös ismét előállott tervével, javasolván a székház szárnyain a 2-ik emelet elhagyását s az istállók és félszerek elejtését s a keresztülvitelre indítványozván egy ötös bizottság kiküldését. Indítványa elfogadtatott, mert bár a főispáni és alispáni mameluktábor be volt rendelve s igy többségük biztos volt, mindamellett féltek, hogy a pótadó kivetésére szükséges a/3-ad többség hiányozni fog. Az ötös bizottságba Eötvös Károly, gr. Festetich Andor, Magyar János kanonok, Ányos Tivadar képviselő és Szalatkay István választattak. E bizottság junius 12-én bevégezte tanácskozását, azonban az alispán csak junius 26-ára hívta össze a székházépitő bizottságot, mely mindenekelőtt Kiss István épitésvezető, Gyurkovics ellenőrző és Paál D. állammérnököket, mint szakértőket kívánta Eötvös tervére meghallgatni. Ezek julius 3-ig egy bárgyú szakvéleményt adtak be, melyben kimutatták, hogyha a 2-ik emelet kiépül ez kerül 21 ezer forintba, ha pedig ki nem épül: ez kerül 30 ezer írtba. Az ötös bizottság Voyta Adolf pápai műépítészt bízta meg e furcsa szakvélemény szuperrevíziójával s ez, bár a három szakértő számítását alaptalannak mutatta ki, mindamellett, miután vele a költségvetés, az egységi árak s átalakítási tervek nem közöltettek, s miután az építés az időközi rohamos sietséggel már nagyon előre haladt, ő maga is most már a 2-ik emelet elhagyását czél- ! szerütíennek, s aránylag kis haszonnal járónak nyil- vánitá. Ez alapon az ötös bizottság a 2-ik emelet elhagyásáról maga is kénytelen volt lemondani, hanem e helyett inditványozá, hogy az istállók és félszerek mulhatlanul hagyassanak el, továbbá a főis- ! pánnak az uj székházban adassék lakás s a főispáni külön palota adassék el, végre a drága parkettek helyett egyszerű padlózat alkalmaztassák. Ékként az ötven éves törlesztési évsor 32-re leszállt volna s a megye közönsége 18 évi adófizetéstől mintegy 400 ezer forinttal megmenekült volna. Julius 11-én az ötös és a székház-épitő bizottság együttesen megállapodott abban, hogy az istállók és félszerék elhagyatnak, a főispáni lak kérdése pedig a szeptemberi közgyűlésre kitüzetik. Ez volt a 12-ki rendkívüli közgyűlésen a főkérdés, mely a nagy vitát előidézte. Az együttes bizottsági javaslat mellett csak Eötvös K. és Magyar J. szólaltak fel, de a székházépitő-bi- zottságnak egyetlen tagja se. Fenyvessy Ferencz, Szabó Imre bizottsági tagok egyenesen a bizottsági javaslat ellen nyilatkoztak, valószínű azonban, hogy | nyilatkozatuk hatást téveszt, ha Krisztinkovics Ala- i dár abban a meglepetésben nem részesíti a közönséget, hogy ő 48-as párti létére az alispán személye

jegyzi. Estefelé még a színházba is elmegy; aztán megeszi a csirkebecsináltat, nagyot imádkozva lefekszik, s még szempilláit le sem zárta, midőn felette a teremben megszólal a bajai kitűnő zenekar nótája, s 60—70 láb gyúrja, tiporja, ropogtatja a padlót, csak úgy dörög: 50 éve igy alszik, s még sem hagyta el az álom. A mint fent elhagyja a czigánybanda, kint meg az ablakjai alatt rákezdik a szeretetház növendékei a diszzengeményt, vagy muzsikával úgy megnótázzák tiszteletből, hogy csakúgy fénylik az az ötven év, mit eltöltött.

Feje olyan, mint a Trattner-Károlyi-naptár, minden nap fel van benne jegyezve, a holdjárás, nap- fogyatkozás, viharok, szép idők, s mindazon országos nevek, melyek Magyarország történetében vörös betűkkel emlékbe vannak vésve.

Kiszolgált az isten tudja, hány szent-mártoni és tihanyi apátot s egyik szeretetében sem kopott el. Fogadott királyt, főherczeget, nehány tuczat minisztert, főtisztviselőket, küldöttséget, Írók és művészek társaságát, gőzhajói mindenhatóságokat, s ha egymásután lehetne rakni azon szavakat, melyeket hivatalosan, hivatalon kívül, az irodában, asztalánál stb. beszélt, — a Csimborasszótól elérne a Jóremény fokáig.

Hatvan és nehány éve, hogy a bölcsőben elsikol- totta magát, s azóta alig volt párszor beteg, az itteni clima olyan úrrá tette. Nála olyan az egészség, mint a fának a levele, ha elhullatja is, megint más nő helyette. Annyi bizonyos, hogy a füredi gyógyszer- tárból 5 fogyasztott el legkevesebb orvosságot. Ajánlja, javasolja, de maga be nem veszi!.!

Lehetnek Écsynek gyöngéi, minthogy minden embernek vannak? Tán mulasztott? tán nem eléggé volt mindenható a fürdő jövőjére ?. Meglehet! de ne felejtsük, hogy ő csak akarhat, kívánhat, de máshol parancsolnak!!

Egyet azonban nem tagadhat senki: hogy Balato n-F ü redet ő emelte azzá, ami; s a paloták, fák, ligetek, emlékkövek, sétatér, rózsaliget, aréna

Boglyák liüvösében tiz-tízenkét szolga,

Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga,

Hej pedig üresen vagy félig rakottan,

Nagy szénásszekerek álldogálnak ojtan.

A városban éppen úgy van minden, a hogy a terjedelmes pusztaságokon. Az utczákon egy-két nyelvét lógató kutya ténfereg ; nehány jobb sorsra érdemes omnibuszló kesereg a földi küzdelmek hiábavalóságán ; s embert nem látni sehol a testet öltő me- legségben, mely a redakezió minden zugát áthatotta. Szóval az idő olyan: hogy mi sem történhetik a világegyetemben. Hanem az a mi derék szedőinket egy cseppet sem alterálja; s a metrompázs-unk tördelni akarja az újdonságokat. De honnan venni őket, az Isten szent szerelméért ? A bizottságok nem üléseznek, a hatóságot sem szidni, sem gyalazni nem lehet, mivel absolute semmit sem cselekszik (nagy baj az, ezekben a kolerás időkben! szerk.). Senki sem lett öngyilkossá, senki sem párbajoz és ami több: immáron senki sem szül négyet, amit megemlíteni lehetne. Ilyenkor aztán leakasztódik a szegről az olló, avagy nekilendül a fantázia, amint következik.

— (Négyet szült) egy salzburgi parasztasszony, Beimel ottani földmives felesége. Az újszülöttek közül három fiú és egy leány. Valamennyien jól érzik magukat, de legjobban az anya, ki két hétre a szülés után már kenyeret dagasztott a mezei munkásoknak.

— (Szörnyállat) született Tobelbadban, Grácz mellett. Egy kétlábú borjú az, a melynek egy szeme van a homloka közepén s fülei az orra helyén nőttek ki a világba. Gondolhatni, mennyien szemlélik a szörnyeteget.

— (R é m i t ő szél) volt Michigatóban, San Francisco mellett. 140 házat döntött le s egy embert 4 órajárásnyira elczipelt magával. A kár körülbelül két millióra rúg.

— (Schönbrunnban) a park szélén, egy körülbelül 4 éves kis leányka eprészett a napokban. Egyszerre csak egy sugár, nyájas tekintetű asszony állt előtte, ki mosolyogva ne'zé a gyermeket. „Mit csinálsz gyermekem?* kérdezé. „Epret szedek, hogy árából beteg anyámnak levest készíthessek“. „Hát nagyon szereted az anyádat?“ „Oh! igen nagyon Asszonyom!“ Az ismeretlen hölgy erszényébe nyúlt s egy csomó csillogó aranyat tett a gyermek kezébe. A másik pillanatban már eltűnt. Talán nem kell mondanunk, hogy a királyné volt e jóltevő.

— (Kiilönöseraber) halt meg a napokban Glattauban. ütvén évig lakott a helységben hol mindenki mint siketnémát ismerte. Halála előtt egy órával tisztán és érthetően megszólalt „Isten veletek barátaim !“ Azzal a fal felé fordult, szemeit behunyta és egy óra múlva befejezte pályafutását.

— (Hetven milliót) hagyott Amerikában egy Kis János nevű kivándorolt hazánkfia. Most az Egyesült Államok az osztrák-magyar nagy- követség utján kutatják az örökösöket.

Ilyenek, és ehhez hasonlók a nyári hírek, melyek a redakeziónak rendelkezésére állanak. E derék szörnyállatok s e kitűnő, négyet szülő honleányok nélkül bizony nem tudnék mi, hova lennénk a kánikulában?

De még mindevvel nem készült ám el a lap. Akkor jön csak a tekhnikai fele. A tördelés, a gépbeemelés, a „czuriktolás“ s a metrómpázs ur állandó haragja, ha 15 sor hiányzik, vagy 150 sorral több van a lapból. Ez bizony a hajóskötélből készült idegzeteket is tönkretehetné.

Innen-onnan bizony az egész szerkesztőségnek jót fog tenni, ha követi a redaktorát Radegundba: egy kis jó friss vízzel lemosni e rémitő kánikula borzal- mait- Egy sötét alak.

fedett sétatér, savócur a az ő nevét e ml e g e t i k ! . .

Écsy László meghalhat, de lelke évtizedeken át hazajár! . . .