Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1886-07-17 / 30. szám

MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, YÉGYES TARTALMÚ HETILAP.

Előfizetési árak:

Egész évre..............................6 frt — kr.

Félévre

...................................3 frt — kr.

Ne

gyedévre..............................1 frt 50 kr.

Megjelen minden szombaton.

Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszprém, Horgos-utcz a, 105. sz. a. küldendők.

jggg- HIRDETÉSEK és NYILTTEREK

a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg.

E

gyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban.

A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8-12,

d.

u. 2—7 óra között.

Szerkesztőség:

Veszprém, Babóchay-téx-, Kovács-ház, a „Petőfi“-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

Kéziratok vissza nem adatnak.

Eötvös Károly javaslata.

Veszprém, julius 16-án.

Meg volt tehát az utolsó ülés is a vármegye székházának sokat emlegetett ügyében.

Olvasóinknak élénk emlékezetükben van ama javaslat, melyet a vármegye közönsége által kiküldött ötös bizottság terjesztett be: a megtakaritások különböző módozataira vonatkozólag. E javaslat egyes pontjai élénk bizonyságát adták ama rendkivüli érdeklődésnek és jóakaratnak, melvlyel az ötös bizottság minden egyes tagja a vármegye ügyeit kiséri. Pontos, részletes és lelkiismeretes munka volt az; a vármegye minden egyes bizottsági tagjának komoly figyelmére érdemes.

E javaslat tárgyalása első sorban az állandó székház-épitő bizottság feladatát képezte. E bizottság a beadott munkálatot Kiss István, Paál Dénes és Cfyurkovics Cornél „szakértők“-nek adta ki elbírálás végett s a fentnevezett urak — rendkivüli buzgóságuk által elragadtatva — nem szakértelmes kritikát gyakoroltak a munkálat felett; hanem e helyett históriai, közjogi s más egyéb idegen terrénumokra csaptak át, a mikhez éppen nem illetékesek, s valóságos kortesmunkát végeztek a vármegyeház • eredeti tervének elfogadása tárgyában. Okét nem a takarékosság, hanem az elfogultság vezette munkálkodásukban. Nem a takarékosságot hordták szivükön, mind a kiküldött bizottság tagjai; törekvésük arra terjedt csupán, hogy az eredeti javaslat elfogadtassák. Könnyű volt nekik, hisz a más pénzéből dolgoztak, ahogy a rendkivüli közgyűlésen Eötvös Károly megjegyezte.

E „szakértői“ munkálat újólag kiadatván az ötös bizottságnak: az Woyta Adolf pápai épitészt bízta meg a felülvizsgálattal. Az építész ur nem találta egészen korrektnek a szakértői véleményt; s á számításoknak, melyeket a fentnevezett három ur elkövetett, határozottan ellentmondott; de pontos tervezetek nem állván rendelkezésére: azt a tanácsot adja, hogy a tervezett két emelet csakugyan felépitessék.

Ezt a nézetet tette a magáévá az állandó székház építő bizottság is; s ennek adott kifejezést Eötvös Károly is. a folyó hó 12-iki

Még egy perczet . . .

Még egy perczet, — aztán készen vagyok, Az indulásnak nagy órája üt:

Túl lépem e rögös határt, a mely Szúró tövissel vérzett mindenütt.

A válás mégis most úgy fáj nekem: Midőn út többé vissza nem vezet...

Itt hagyva téged — édes kedvesem! Tépett reményim, s dúlt szerelmemet.

— Miként kietlen puszták vándora — Kinek nyomában csak sivó homok,

S körötte nincs oáz — mely enyhet ad: Csak vad vihartól széllyel hányt romok . . így bolygtam én is át az életet:

A fájdalom lön hü vándorhotom,

És kísérőm — a sorsharag, a mely Éles karmával tépte homlokom !

Már kifáradtam., nem bírom tovább; Lerogyva vonaglom az út felen:

Mig, a halálnak szelíd angyala Eljegyző csókjával meg nem jelen.

De — már jő: látom setét szárnyait Amint a magasból közéig felém ..

S szivem börtönét sóhaj hagyja el:

Tán az utolsó elhaló remény!

Hiába volt hát ennyi küzdelem! .

Még éltem napja dél felé se jár:

Merész lelkem röptéből vissza hull,

Mint szárnyszegett villámsujtott madár . . A dal elnémul, a szív megszakad,

S le pattognak a túlfeszült hurok: Amelyekhez, neved sóhajtva, ím Reszkető kézzel utolszor nyúlok . .

rendkívüli megyei közgyűlésen. Nem azért, mivel talán annak czélszerüségét elismerné; hanem mint megjegyzé, azért, mivel a dolog oly sok állandó, ideiglenes, tágabb és szükebb harminczas, huszas és ötös bizottságon menne keresztül; hogy addig, a mig az valahogy megoldódnék, az első pár száz ujonczot is elvinnék az uj megyeházból.

így hát — e szerencsétlen körülmények folytán — nem lehet megtakarításokat eszközölni. Eötvös Károly tehát más módot ajánlott a megyei közgyűlés figyelmébe.

A megyei főjegyző ugyanis a június havi közgyűlésen lemondott ama lakásrészről, melyet a tervezetben számára kijelöltek. Mi sem állja tehát az útját annak, hogy a főjegyzői lakást az alispán foglalja el; mig az annak fentartott 12 szobás helyiség a főispán rendelkezésére állana. így a megye birtokát képező főispáni palota eladható volna; s ára a szék- házépitési alaphoz csatolta tván: a megye közönsége körülbelül 18 évvel kevesebbre volna adózással lekötve, mint a hogy anélkül leköttetik.

E javaslat helyessége nem szorul bővebb dicséretre. Nem lehet igazságos ember, ki annak korrektségét, czélszerüségét és nagy gyakorlati hasznát el ne ismém é.

Hanem a megyei közönség azon része, mely a másod emeleti, szintén körülbelül 10 helyiségből álló lakást kevésnek tartja arra, hogy benne az alispán repraesentáljon. nem fogadja el ezt az indítványt. Ok állnak a mellett, hogy az alispánnak huszárszoba, fürdőszoba, komornaszoba s még tudja a jó ég, mi minden szoba, álljon rendelkezésére.

Ezek az urak többre becsülik azt, hogy az alispán repraesentálhasson; mint azt hogy a megye közönsége súlyos nyűgöktől megmeneküljön.

Jól van. Helyes, hogy igy tesznek. De a megye nagy közönsége, azaz osztály, mely nem szokott eljönni a zöld asztal köré, hogy szónoki babérokat arasson; hanem akit egyedül terhel az a súlyos, nagy adó, melyet verejtékével kell megkeresni; s az a gene- raezió, melyet nehány ember szeszélyéért,

még utánunk egy emberöltőre lekötöttek, az nem fogja helyeselni ezt a fényűzést.

Eötvös Károly e szegény, adózó nép érdekében szólalt fel. Nem őt illeti a szemrehányás, hogy jóakaró szavát nem hallgatták meg odafenn — a megyeházban.

Egy megyebizottsági tag.

A tek. vármegyéből.

Introductió.

... És Purgly Sándor még egyszer megnézé magát a tükörben; a doctrinair sötét kabátot, amelyre ma

— az ügy komolyságára való tekintettel — szüksége lesz; az elegáns attitude-okat, a szakszerű gesticula- tiókat, melyek a szónoki babérokat biztosítottakká teszik; és azután kikiáltá a privatdienefjének:

— A tojásokat!

A következő perczben már odabenn voltak a tojások. És Purgly Sándor sorjában hörpintgeté lel egyiket a másik után, és azután próbálgatni kezdé a hangját a skála minden fokozatán keresztül; lágyan, érzelmesen, közönynyel, ingerülten és lelkesedve. Es akkor mosolygott magára még egyszer a tükörben,

— és azzal megindult a megyeház felé.

A tekintetes vármegye.

Veszprém vármegye székházának ódon folyosóin tíz óra felé kezdett gyülekezni a publikum. Nem ugyan a régi alakok, kiket ötven esztendő előtt láttak e falak: a jó, öreg fehérszakállu táblabirák, vagy ahogy a régi módi elnevezés mondja: a karok és rendek; hanem a modern kor emberei, a mindenben gán- csoskodó, mindent tudni vágyó ifjúság, melynek sűrű hajzata közül csak alig-alig látszik ki valami sima koponyája falusi compossessor tarkója vagy egy-egy kék lajblis kortes ábrázatja.

Ahogy a tiz órát elütötte: özönkép ömlik be a tömeg a nagyterembe. A hosszú, zöld asztal körüli székek egy pillanat alatt megtelnek emberekkel, a terem egész hosszán végig vonuló karzat a nemes ifjúság és egy-egy becsületes falusi atyafi elhelyezésére szolgál; jó, rezesorru kortesábrázatok is felfelmerülnek közöttük: tapasztalt, vén rókák, akik meg tudják becsülni a voksok árát ebben az „ötesz tendős alkotmányban“. Itt vannak a zsíros Mezőföld virilistái, Pápavármegye egész hadosztálya; földbirtokosok, kéktaláru papok, prókátorok, melyeknek soraiból ki-kiválik egy-egy megyei kapaczitás; tekintélyt tartó országgyűlési képviselők, kiknek immáron utasítást sem adhat a „tekintetes vármegye“ : a viszontlátás örömeiben olvadozó Bezerédj Viktor, a ezukros Fenyvessy Ferencz, s a gúnyos tekintetű, vékonypéuzü Matkovics Tivadar. Fentebb a táblabiró-formáju Eötvös Károly, alig pár lépésnyire az „ellenségtől*: Véghely Dezsőtől, kinek ma nincs egyéb dolga, mint hogy a bajuszát sodorja. Az asztalfőn a régi nádorok, országbirák, prímások utóda: gróf Esterházy Móricz, cs. kir. kamarás, főispán, mozdulatlan, érzéketlen arczczal, mint akit ez az egész vita épen nem érdekel; s az ajtóban fel meg alá jár a „régi vármegye*, a czifra, karcsú, villogó bajuszu huszár, zöld mentében, piros nadrággal és csákóval; oldalán a selyemmel hímzett lóding, a vármegye czimerével.

Az özönvíz.

... Es akkor Véghely Dezső köhögött még egyszer; és arra csend lön a teremben. A gróf ő méltósága megnyitotta a megyegyülést.

És akkor ismétlödék még egyszer az ó-testamen- tombeli világbomlás: lön rémület és elszörnyüködés mindenütt. Rémitö, órákig tartó jelentések kerülé- nek napvilágra: szükebb és tágabb, állandó és ideiglenes, harminczas és huszas, tizes és ötös bizottságok véleményei, válaszai, jelentései, bírálatai, szak- véleményei: iszonyatos khaoszszá keveredve. És Purgly Sándor olvasá valamennyit, eleinte lassan, biztosan, utóbb gyorsan, hadarva, végül önkéntelenül és rémülettel. És a hangja folyton győzé, miközben a szegény virilisták könyököltek, ásítottak, nyújtózkodtak ; és végül kidülledt szemekkel, rezignálva tekintének Purgly Sándor felé. Az pedig olvasá tovább, ahogy az Isten olvasnia engedé, hangja fenyegetővé vált, mikor a Kéler Napoleon levele került napvilágra, hogy ő az összes népfölkelőket hozza a megye ellen, ha az a szerződését megszegi; és aztán elmerült ismét a bizottságokba, és olvasott, olvasott, talán még most is olvas valahol . . .

„ . . . Lön pedig, hogy hetednapon megindulna az özönvíz a földön, mondja az ó testamentom.

... És lett eső a földre negyven napig és negyven éjjig.

... És e vizek nagy erőt vévén, és megneve- kedvén felette igen e földön, a bárka jára a vizeknek színén.

. . . Minden magas hegyek béborittatának, melyek az egész ég alatt vannak . . .

ö “

W

Ecsy László.

(Lengyel Soma fényképe után rajzolta Kupa Pista.)

Rómában lenni és a pápát nem látni; B.-Füreden időzni és Écsyről meg nem emlékezni, — kárba veszett pénz volna.

Écsy az Fürednek, mi a sarkantyú a kordován csizmának, aranygomb a mentének, kócsagtoll a kalpagnak; egymás nélkül nem lehet őket képzelni.

A hírneves igazgató régi legény, még akkor született, midőn a győri insurrectio Rrückwerts-Conzen- triruugot csinált a nagy Napoleon előtt s a Fringia megkapta vértelen dicsőségének diplomáját. Akkor még az ezüst lázsiás s a fekete bankó úgy elfolyta Zala- és Veszprém vármegyét, hogy devalválni kellett, mint az 1848 megtette a régi nemest paraszttá! . . Egy fekete bankó lett öt rézgaras, mint a mostani adó alatt 20—30 megyei birtokosból egy szegény ember!!

Jó idők voltak azok !

Akkor csak születni kellett, s már a tejes zsemlyével a kis urfinak nyakába verték a szolgabirósá- got, s olyan rokonságban állt a megyeházzal, mint a magyar nadrág a nadrágszijjal, egymás nélkül el nem lehettek.

Egy főbiróság került 25—30 beütött koponyába; egy alispánság hatvanba ; s a szentgáli nagy erdőben magától nőtt az ólmos bot, csak le kellett vágni, s ütni vele.

Minő boldog idők voltak azok.

Ecsy bátyánk, midőn mint nyúlánk, szép fiatal ember ide lett disponálva az uradalomtól, a zala- veszprémi hegyláncz erdőségeiben a hurosok röpdös- tek, s nem volt szöllöbirtokkal igy megkoszorúzva; a villákat, filloxerát hírből sem ismerték: a tihanyi viszhang akkor még szopott s alig tudott 3—4 szótagot kigügyögni. Azóta megfordult a világ; Füred európai ruhát öltött magára; a nyárilakok egész sora épült, köztük a boldogult Ranolder püspök által emelt fejedelmi nyárilakkal, melynek talpkövei alá a könyelmüség dynamitot rakott s falait ellepték az

Isten hozzád, te megunt földi lét!

Lelkem, — honába vissza vágy, siet.

A halál csókját érzem ajkamon:

Mely begyógyítja e sebzett szivet . .

— Indulhatunk . . most már készen vagyok Az ürömpohár csordultig tele Feledjen el mindenki.. Oh de te Gondolj rám, lelkem elrablott fele!

Utam, ha majd a temetőhöz ér,

Honnét halandó nem tér meg soha:

Lerázza kínjait és elpihen Itt a szenvedések porsátora;

Ha majd, a kopár sirhalom felett Egy könyet ejtesz édes kedvesem;

E dúlt kebelnek, e kiszenvedett Dalnoknak álma — édesebb leszen . . .

SOÓS LAJOS.

DALAIMBÓL

Csendes est van, minden alszik,

Ébren még csak én vagyok . . . Elmerengve hallgatódzom,

Lomb és szellő mit susog ?

Lomb és szellő azt susogja Szivbusitón — szüntelen:

Minden midik itt a földön Nincsen semmi végtelen!. . .

De a szivem azt susogja Nyugtatólag énnekem,

Hogy van mégis véghetetlen:

Az igazi — szerelem ..

HULLÁM.

adósság penészgombái, annyira, hogy még Eötvös Károly esze sem tudná lecarbolsavazni!

Azóta Écsy László eltemetett legalább 5—6 füredi kálvinista papot, 12 rektort s az arácsi szegény lelkész, Pap Gáborból püspök lett s eszének négyesfogatán benyargalt szűz Komárom várába ... De az igazgató ma is áll rendületlenül a bizalom és szere- tetben; s annak a szent olajnak a hatása alatt, melylyel múlt évi 50 éves jubileumán, az apát és Jókai dics- hymnuszai mellett, halántékát megkenték: még elél legalább is — 25 évig!

Écsy az Fürednek, ami egy jó kertész a virágos kertnek; rigorirozza, nyesi, ülteti, öntözi, virágait kicsalja s ha eső nincs : könyeivel öntözi, csakhogy zöldeljen, virítson.

Benne sok az akaraterő, a szívósság; vére olyan tele vastartalommal, — habár sohasem fürdik a Balatonban, csak recommendálja, — hogy aczélos idegein sok viszontagság, gyiilölség és harag megtörött. Éles megfigyelése meg tudta különböztetni az uro- dalom és közönség érdekeit, de egyik ellen sem vétett, s a kettőnek bizalmán építette fel Füredet — Szent-Márton és Tihany kegyes engedelmével.

Irodájában elegáns gavallér, mintha mindennap skatulyából vennék ki, s menjen hozzá gróf vagy báró, gazdag vagy szegény, — egyformán nyájas és leereszkedő, beszédes és panaszhallgató, mert habár igazgatója Fürednek, tudja, hogy a közönség szolgálatában áll.

Informatív ereje oly csudás, hogy ráépíthetsz egy uj tihanyi klastromot, annyira imádja, szereti Füredét, hogy midőn a lomha, kormos felhők a fák sudarára ülnek pihenni, akkor is azt mondja a vendégnek : „milyen napsugaras aranyos szép idő van!“ Pedig mindig lázas állapotban van, ha a hidegben fürdeni nem lehet, a Balaton adván az idény legtisztább jövedelmét.

Egyik órában az irodában ül, fizet, nyugtat, fogad, levelez, cselédséggel számol, egyik szeme mindig a hévmérőn; mig a másik órában már a gépházat, fürdőket, ültetményeket, kertészetét vizsgálja, tanácsokat oszt, rendelkezik, kritizál és a hiányokat