Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1885-03-14 / 11. szám
sát és felhívja a polgárságot, hogy az eseményekkel szemben viselje magát higgadt polgárokhoz méltóan, s nyugodt tanácskozás utján állapítsa meg, hol kerestessék orvoslás. — Egyszersmind, hogy a tanácskozás rendes legyen, kér a gyűlés vezetésére elnököt és jegyzőt választani. Mire elnökül: Freiszberg er József, jegyzőül T e u f f e 1 Mihály kéretett fel, illetve választatott meg. 2) Elnök ezzel a gyűlést megnyitottnak nyilvánítja, és Szelestey Lajos azou indítványát, mely Bze- riut úgy a magas honvédelmi minisztérium, mint az országgyűléshez orvoslás iránt felirat intéztessék : vita alá bocsátja. — Teuffel Mihály bármennyire sajnálatosnak tartja, hogy a szóban forgó kihágások oly mérvűek, hogy azok szigorú intézkedéseket igényelnek, kimutatja indokoltan,hogy a magas bonvédelmi minisztérium • hoz intézendő kérelem a sérelmeknek leginkább megfelelő, — s ezen elhagyással Szelestey Lajos indítványát elfogadásra ajánlja. A gyűlés erre következő határozatot hozta : Pápaváros népgyülésben összejött polgárai megütközésüknek és felháborodásuknak adnak kifejezést a Pápán állomásozó honvédhuszárok egy részének vakmerő garázdálkodása felett, s tekintve, hogy a közbiztonság e városban meg van rendítve, kérvényezi a in. kir. honvédelmi minisztériumnál, hogy ez érdemben szigorú vizsgálatot rendelni és megfelelő intézkedésekkel ujabbi kihágásoknak elejét venni s ezzel e város közönségét megnyugtatni szíveskedjék. A kérvény szerkesztésére és illő helyére juttatására az elnök és jegyző mellé Kovács István, Fischer Adolf, Heim Ignácz, Bösenbach Károly, Kleva Márton, Szeglethy József, Bánóczy Pál, Szokoly Ignácz, Boda György, Schneider Károly, Veiler Salamon, Horler Fe- rencz városi polgárok megbizattak s egyszersmind a város országgyűlési képviselője nagyságos Láng Lajos ur felkéretni határoztatott, hogy a kérvény kedvező elintézésére tekintélyével e város polgárai érdekében közrehatni szíveskedjék. Ezzel a gyűlés befejeztetvén, a jelen voltak békés indulattal eltávoztak. — Kelt mint fönt. Freisz- b e r g e r József m. k., elnök. Teuffel Mihály s. k jegyző. Pápaváros népgyiilésének felirata a honvédelmi miniszterhez a honvédhuszárság botrányai ügyében. Nagyméltóságu m. kir. honvédelmi minisztérium! Pápavárosa polgárai törvényes alakban tartott népgyülés határozata következtében az alulirt bizottság által a nm. honvédelmiminiszterium elé járulnak, panaszt emelve az itt állomásozó honvédhuszárság ellen s kérve megfelelő gyors intézkedést. Midőn Pápaváros területére a m. kir. honvédgyalogságból a 71 és 72 ik zászlóalj idehelyeztetett, ezen város közönsége honfiúi benső örömmel fogadta az eseményt és ennek külsőleg az által adott kifejezést, hogy a honvédséget kivétel nélkül úgy legfőbb tisztjei, mint bár utolsó közembere személyében testvérek gyanánt ölelte szerető polgártársi keblére, s dicséretére legyen mondva az itt állomásozott 71 és 72-ik zászlóaljbeli honvédségnek, ez a szeretetet ki is érdemelte, mert úgy a társadalmi, mint a hivatalos téren úgy viselte magát, hogy a m. kir. honvéd név méltán reá illett, a ki katona a harczban, de békés polgár a békében. Pápaváros közönségének szeretető nemkevésbbé nyilvánult a magyar honvédség irányában akkor is, a mikor fájó szívvel bocsátva el köréből az itt állomásozott gyalogságot, ennek helyébe szívélyesen fogadta <iz idehelyezett 7-ik honvédlovas század, tisztikarát s legénységét. Ámde csakhamar keserűen csalódott, mert barátok helyett ellenségeskedő egyénekre talált és pedig oly mértékben, hogy azon meggyőződésre kelle a gondolkodó polgárságnak jutni, hogy itt már nemcsak egy-két rakonczátlan katonának egyes kihágásaival állunk szemben, hanem a czivil polgárság ellen táplált titkos ellenséges indulat talál külső kifejezést tettlegességelcben, mi csakis a fegyelem lazasága s az indokolatlan elnézés mellett lehetséges. Nagyméltóságu minisztérium! Alig érkezett meg ide a 7-ik lovasszázad, ennek legénysége a számaránynak épen meg nem felelő mennyiségben töltötte az éjeket a laktanyán kívül. — Azóta nincs éjszaka, hogy korcsmáról-korcsmára barangoló s többször ittas huszárokkal az ember lépten-nyomon ne találkoznék, kik mindig kardosán s ritkán egyesben járnak s előkelő egyének is kénytelenek még nappal is a járdákon kikerülni, ha esetleg insultusnak nem akarják magukat kitenni, — mert hallottunk együtt menő közhuszároktól oly biztatást egymáshoz : „ki ne kerüld a czibilt“, kerüljön az. Városunkban megvannak a hatóságilag megállapított zárórák, de ilyeneket a huszárság legényei s altisztéi közül többen ismerni nem akarnak, a korcsmákban békétlenkednek, házsártosak s a legtöbbször a legcsekélyebb szóváltások kőben azonnal kardot vonnak és vagdalják a jelenlevőket. De nemcsak korcsmákban garázdálkodnak, hanem egyenesen megtámadják az utczáu a járókelő polgárok egyikét is, másikát is s jaj annak, ki tiltakozni merészel a támadás miatt; azt menten karddal vágják, mint valami ellenséget, s volt eset, hogy két huszár az utczán menve, alkonyaikor egy szemközt jövő iparos előtt kardjaikat keresztbe fektették és megállították, s egy másik tekintélyesebb egyénnek köszönhette, hogy a tett- legességektől megszabadult. Egy másik esetben a kávé- házból éjjel 2 óra után távozó tüzlegényt, ki teljesen józan volt s ismert békés természettel bir, a járdán szemközt jövő két huszár egyike megszólitá miért nem kerül, holott ez éppen kikerült a járdára s alig ejté ki ezen egyén a szót „hiszen éppen kerülök“ már ott volt jobb arczáu'a kardvágás, mely súlyos sértést okozott úgy, hogy ezen egyén hosszabb ideig utófájdalmakban fog szenvedni; más esetben egy huszárkáplár belekötött egy gazdalegénybe egy tánczmulatságon, s minden erősebb szóváltás nélkül kardját fogta és a legénynek balkarját súlyosan megvágta, úgy hogy ezen megsértett fiatal ember csupán e miatt is hadkötelezettségének nehezen fog eleget tenni, meit valószínű, hogy karja béna marad s katonának alig lesz besorozható. — Ezek s még több egyes, de igen sűrűn ismétlődő esetek a biztonságot városunkban veszélyeztették, a rendőrség is tudomást vett a katonai brutális magaviseletről s figyelemmel őrködött, hogy bajok ne támadjanak, de a huszárok a rendőrségnek is ellenszegültek és levagdalással fenyegetőztek. — A járőrségi jelentések folytán az állomásparancsnokság megkerestetett szigorúbb fegyelem alkalmazására a huszárokkal szem ben, kik éjjelenként tömegesen barangoltak, de a cse kély vigasz nem állt másból, mint azon mentségből, hogy a laktanya nincs magas kőfallal körülvéve, a katonák tehát kiszöknek, majdlesz egy őr alkalmazva ajövőben, de úgy látszik ezen intézkedés is vagy nem történt meg, vagy igen hiányos alakban, mert különben alig történt volna meg azou vérlázitó esemény, amely izgatottságba hozta az egész várost, s tekintve a folytonos garázdálkodást, arra késztette e város közönségét, hogy népgyülés alakjában is kitej ez ést adjon megütközésének a felett, hogy békéjét s a közrendet egy az adózók által tartott kis csapat oly vakmerőén veszélyezteti, hogy felemelje tiltakozó szavát az igazság nevében, s elégtételt kérjen az utonállóra emlékeztető erőszak miatt, mi kétszeresen bűn, ha azt a rendet fentartani köteles katona s főleg magyar honvéd követi el. Nagyméltóságu Minisztérium! Hosszú ideig itt volt a honvédgyalogság, de ezen másfél évtized alatt alig egy-két összekoczczanás volt honvéd és városi lakos között, s egy esetet kivéve nem emlékezünk verekedésre, vagy valakinek súlyosabb megsértésére, s most mindennapi itt a kardforgatás a honvédhuszárok részéről a polgárok ellen és sajátságos, hogy polgártársaink közül ép azok bántalmaztattak ez ideig, kik ismert béke és rendszerető egyének — és megdöbbentő hogy a legnagyobb bántalom városunk egyik oly polgárán esett, kire valóban reá illik a közmondás „a légynek se tudna véteni “ Lukonics Pál köztiszteletben álló 'polgártársunk, városi képviselő jutott azon szomorú nevezetességű hírre, hogy neve a katonai brutalitás áldozatai sorába jut be. Ugyanis folyó március hó G-án este úgy 10 óra tájban két közhuszár Lukonics Pál borraérési helyiségéhez ment, de az ajtót zárva találta, mire Lukonics Pál a bebocsátást megtagadta, a huszárok erre bezúzták az ablakokat, helyesebben mondva az egyik kardjával átszurta az ablakot úgy, hogy a belül levő üvegek is csörömpölve hullottak a földre. — Lukonics Pál, hogy elejét vegye a további garázdaságoknak, be akarta bocsátani a katonákat s kimenve az udvarra, ajtót nyitott, de amint az ajtót feltárta, nyomban s minden szó nélkül egy erős kardvágás, moly fejére volt intézve a földre terítette, a hős huszár egy keresztvágással fülét s arczát úgy kettészelte a védtelenül kilépett Lnkonics polgártársunknak, hogy az csak egyet kiáltani tudott s eszméletlenül terült el a földön és hogy még él, azt a kiáltásra székekkel kirohant pár vendégnek köszönheti, kik a székeket a kardok elé tartották s miután az ajtónál voltak, a székeket érte a Lukonicsra mért ujabbi pár vágás és egy vágás az egyik vendég jobb karját. i Az eközben támadt lármára a két huszár eltávozott s a polgári járőrség távolabb utolérve, kérdőre akarta vouní, de a két huszár kardot húzott, s ellenszegült, azonban a járőrségnek sikerült elfogni oly kép, hogy bizonyos távolban követve őket, a katonai laktanyából előhívót őrjárattal együtt, közrefogták és lefegyverezték s a laktanyába kisérték. Másnap az esemény hire gyorsan repült szét a városban, s oly izgalmat szült, hogy szükségesnek mutatkozott a kedélyek lecsillapítására népgyülést hívni össze, s a higgadtságra hívni fel a közönséget, azon reményben, bogy a felsőbb helyréi jövő orvoslás meg' felelő lesz s Pápa város nyugalomhoz szokott polgárai nem kényszerülnek az erőszakot erőszakkal utasítani vissza. — Rendőrkapitányunk, hogy a többszöri garázdálkodásokkal elkeserített közönség és a katonaság közt támadható véres összeütközésnek elejét vegye, megkereste az állomásparancsnokságot, hogy a legénységet a laktanyából ne nozsássák ki, mi 8 napra meg- igértetett. Az összehivjítt népgyülés a ./• alatt idezárt jegyzőkönyvben foglal/határozatát hozta, s orvoslást a nagyméltóságu Minis^riumnál keres ezen folyamodás alakjában. Városunk/^épviselő testületé is összeült, es a honvédkerületi p/vancsnoksághoz tett feljelentest, melyre a nagym. uinisterium magas figyelmet irányozni bátrak vagyrnk. Nm. Ministeriím ! Itt nem egyesjoly esetekkel állunk szemben, melyek egyszerű kihá/ási vagy bűnügyi jellegűek, itt íenc - szeres és veszélyest vállható katonai ellenségeskedes- ről van szó, mellek gyökere felfelé kapaszkodik-e vagy a lovas legelység nyerseségében keresendő, azt 6zoros vizsgálat f<zuá kideríteni, s mert nem szeretüu de nincs is jogurí gyanúsítani, e keserű pontnál nem is időzünk, elégjé fßl volt kavarva Veszpremmegyo érzülete a most ft állomásozó huszárság veszprémi ügyével. De ép azét, mert e város közönsége hagyományos előzékenviggel viseltetik katonasága iránt, aztitt létében mindigjtestvériesen szerette, s megszokta már, hogy elözékenyk legyenek katonái iránt is. vagy a mit joggal követelfetúnk : rendzavarásoktól, garázdaságoktól legalább tidózkodjanak; aggódva néz közönségünk a jövő elé, h&l veszélyes növény gyökerében ki nem irtatik, mert/z erőszak erőszakot provokál s néhány fegyelmezetlii, féktelen ember rakonczátlan viselete olv katasropfát idézhet elő, hol folyik a minden csepp- jébe u vesztelget képező magyar honfivér, katona es közpolgár r«izéről egyaránt s gunykaczajban törhet- hetnek ki cjeneink, kik a magyart még mindig szeretik barbár.Ak nevezni. Nem magas kőfal, melyet a katonának megmászni, a Ijarczban erény, hanem a polgári érzület; a rendszereit megkedvel tetése, de ha kell vasszigor az eszköze a rendetlenkedő legénységnek, hogy tanulja^ szeretni háziját polgártársai személyében, hóimét létezését vette I is. Keserűek e szavak, de nem csuda, ha a fájdalom könnye ftcsarodik az itteni magyar érzelmű közönség szemeilxi ha reá gondol, hogy a szép hivatásu magyar honvédek ellen kell vádat emelnünk, s rámutatnunk a sebre, mely e városra veszélyes is lehet ! — Rend, béke és biztonság jelszavunk, ez irányban appellálunk a nagyméltóságu ministerium ismert erélyességére, s esedezünk megfelelő intézkedésért. A felzaklatott kedély e méltó felháborodása, az elkeseredés szülte izgatottság visszavonul a törvény- tiszt«áet terére, és onnét emeli fel kérő szavát az ille- tékc^forumhoz igazságot, méltó megtorlást, elégtételt kérve!! Mi nem akarunk katonáinkkal hadilábon állani, mi a testvért keressük bennök; s elvárhatjuk, hogy ezért ne gyilkos fegyvereikkel álljunk szemben. Ha a haza hiv, ott forgassuk együtt a kardot, de ne itthon egymás ellen. Fogékonyság felébresztését a társadalmi élei iránt az alantas katonaságnál. Ezért esedezünk, hogy a közpolgár ne legyen rosszabb a katona lovánál, mart még ezt sem szabad vernie. — Fegyelmet s eréj’yt oM, hol a szép szó nem használ, el a katona fegyverével af)knál, kik azt közönséges gyilokként békés városban lísználják ! Ez eszményünk, mit valósulva óhajtanánk ljuni, igy térne csak vissza a megrendített bizalom és szeretet honvédeink iránt. Nagyméltóságu Ministerium ! Kötelességszerüleg tolmácsoljuk, a városi közönség, a nép érüzletét, melyet elferdítenünk szabad nem volt, s melylyel kocz- ázni nem is merészlenénk. Szavainkat a tények igazolok, óhajainkat, a n«'p kivánatát gyenge toliunk viszi a agyméltóságu Minisztérium elé, igazságszeretetére, ismert erélyére s tapintatára apellál a város közönsége, hogy a jó egyetértés, katona és polgárság között helyreállítható legyen! Várva-várjuk a nagyméltóságu minisztérium bölcs és gyors intézkedését, s várakozásunkban szemeink folyton odairányitva maradnak, hogy a feszültség kitörésbe ne menjen át, s alázatos kérelmünket azon édes reményben zárjuk be, hogy az annyira kívánatos béke és rendnek tiszteletben tartására hatályos intézkedések történnek, s megtudja szeretni az itteni honvéd-huszár is a czivil polgárral szemben e magasztos két szót, egyenlőség, testvériség, — mely két szó eszményi oltárára a legszebb áldozatokat példákképen a legelső magyar honvéd József főherczeg ő fensége hozza, kinek érzelmeit annyira tiszteljük, miszerint hozzá közvetlen panaszt emelni fájna, s ráhagyjuk ezt a hivatalos intézkedésekre, mikből hisszük, hogy a legmagyarabb érzelmű magyar honvéd főparancsnok különben ig tudomást fog venni. A pápai 1885. rnárcz. 8-án tartott népgyülés nevében : a kiküldőit bizottság. (Aláírva a jegyzőkönyvben szereplő 14-es bizottság.) Segélyt a nyomorra! Két Veszprém megyei község pusztult el borzasztó tűzvészek által a napokban. A szegény nép mindene odaégett. Hajlék és kenyér nélkül van. Véghely Dezső alispán s Horváth Lajos pápai szol- gabiró gyors segélyre kéri a megyét. Mi is kérjük arra közönségünk könyörületes jószivü részét. Hírlapunk szerkesztősége megnyitja im a gyűjtést egy szerény összeggel, 5 írttal. Az adományokat hírlapunkban nyugtázzuk s esetről-esetre átszolgáltatjuk kiosztás végett az al- ispáni hivatalnak. * A Mindenható áldása legyen polgárságunk kö- nyörületén! * * ^ Felhívás. Pölöske község folyó évi márczius hó 9-én a lángok martaléka lett. — 76 lakház közül 73 a hozzá tartozó gazdasági épületekkel együtt teljesen leégett. Hajlék, kenyér nélkül maradt a földmÍvelésből élő községi lakosság s bútoraitól, házi állataitól, vető magjától, gazdasági felszerelményeitől megfosztva, a legnagyobb nyomorúságnak van kitéve. Szerencsétlen embertársaink nyomorát enyhíteni, a szükölködőkön segíteni legszebb, legszentebb kötelességünk. Vármegyém közönsége szép jelét adta mindenkor fennkelt, nemes gondolkozásának s áldozatkészségének. Szomorú kötelességet teljesítek, midőn ezen áldozatkészséget Pölöske község sújtott lakosai érdekében ismét igénybe veszem. Bizalommal teszem azt s erős a hitem, hogy vármegyénk minden lakosához, egyes társulatokhoz s pénzintézetekhez kibocsátott felhívásom nem marad eredménytelen ! Elvárom különösen a községek elöljáróitól, hogy a nemes czélt szemük előtt tartva, hivatalos kötelességük teljes öntudatában járnak el s a gyűjtést kellő eredménynyel fogják eszközölni. Kérem ezt a szenvedők nevében s mivel a tűz által sújtott község lakosainak gjors segélyre van szükségük, kérem a könyöradományoknak mielőbbbi beküldését; de a gyüjtőivek a befolyt könyöradományokkal együtt hozzám folyó évi április hó végéig mindenesetre fel térjesztendők. Veszprém, 1885 évi márczius hó 12-én. Véghely Dezső, alispán. * » A pápai járás szolgabirája a kővetkező humánus fölhívást intézi Veszprémmegye közönségéhez s illetve annak közlésére kéri fel hírlapunk szerkesztőségét: Felhívás! Súlyosan nehezedett a sors keze Vauyola község lakosaira. Három hét lefolyása alatt három Ízben pusztított a romboló tűzvész az említett községben. Emberi gonoszság, vétkes gondatlanság, vagy a véletlen szeszélye akarta- e az egymást követő csapásokat? — kiderítése a vizsgálat feladata ; de százakra megy száma azon szerencsétleneknek, kik önhibájuk nélkül néznek a nyomor elé. A háromszoros tűzvész elhamvasztotta a róm. kath. hitközség templomát, iskoláját és mester lakát; ezek felépítéséről azonban a kegyuraság áldozatkészsége gondoskodni fog; de közel 60 ház elhamvadásí- val több mint száz család maradt hajléktalanul és fosztatott meg napi kenyerétől. Hogy a jelentkező nyomor némileg enyhítve legyen. bizalommal fordulok az emberbarátok jószívűségéhez, kérvén, hogy kegyes adományaikat gyors ki- oszthatás végett hivatalomhoz juttatni szíveskedjenek, akár pénzben, akár élelmi szerben. „Bis dat, qui cito dat !“ Pápán, 1885. márczius 11. (P. H.) Horváth Lajos, szolgabiró. Szép társaság közel egymáshoz: Négy szamár . . . Két sülyedt fazekas . . . És egy nyul 1 . . . Két soproni tyukász látva a veszedelmet, kivontatta őket, a nyúl azonban ellábolt, akkorák leven lábai a sártól, mintha botost húzott volna. Most megindul az egész társaság. Négy szamár . . . Két fazekas . . . Két tyukász . . . Hat hencz-ló . . . 140 db. csirke és egy szopós malacz . . . A gárdoni csárdánál volt az etetés, s utánna Cserép András megindult a tyukászok után annak a nagy hegynek, mely fölött midőn felkel a csillag, beleütközik a fák tetejébe. Még a hegy derekán sem mennek, midőn az egyik hátulsó csacsi, a Szürke nagyot ordit, a fejét leüti, egyet rúg, s földhöz vágja magát. Vége volt! Cserép András elfakadt sirva s következő verssel tisztelte meg: Oh kegyes ég ! mily veszteség Miolta vár ős Budavár, Nem született ilyen szamár; Édes szürkém tekints felém ; És ha lehet: Rúgj' még egyet! De bizony a szürke többet nem rúgott, hanem el- | költözött oda, hol az élet harczaiban elesett szamarak abraktalan erővel rugdalóznak vissza a felvilág felé, háladatosságból az úti strapácziók emlékéül azon részét mutatván gazdája felé, melyet a természet függönynyel látott el . . . No, szürkéi sokszor földhöz vágtad .masadac már, de ezt még soha sem tetted ! -— voltak végszavai a fazekasnak, s levetkeztetvén, hogy a többiek /könnyel) - ben menjenek, ruháját a nyakába akasztotta. Gyi Zerge ! gyi Fürge ! gyi Ürge! nógatta szamarait Cserép, de az Istennek sem léptek egy lépést sem amint ránéztek az irtóztató nagy hegyre ászárra, elkezdett mind a három ordítani oly ban gon, Wy Jankovics vadasában minden őz hordozóskodni kezdett. Gyi Zerge! gyi Fürge ! gyi Ürge! / „De nem mozdulnak ők.“ A tyukászok nevettek is, sajnálták% a dolgot. Mint jószivü németek, feligérték segítségüket hogy kivontatják a négy kerekű kordét. A három szamarat a kordé u' án k ótötték, s két henczlovat odafogtak a rúd elejébe A mint megindulnak, hátul) ind három szamár lefeküdt a sárba, az ördög majd me,így— gondolták magukban — midőn fekve is felmehetráek! . . . Cserép és Lábas emelik őket, de a világért sem engedtek, úgy elhagyták magukat, mint nyáron midőn a delelőn izzadnak. Mérgében nagyot kiált Cserép /segédjére. — Fogj hamar egy bangócsot jh fülébe._______________________________! — Mit beszél majsztram ! hiszen nem vagyunk most kánikulában. — Hej, a szamár irgalmát, sóhajtott Cserép, ilyen lélekkeresésben még nem voltam, pedig régi fazekas vagyok. Mit csináljunk már no ? Megkötötték mind a bárom szamár lábát, s felrakták őket a kordéra keresztbe, a két tyukász akkorákat nevetett, hogy két rét görhedt. Most megkezdődött a menet. A két erős henczló nyögve húzta a kocsit. Egyik tyukász a gyeplőt fogta, másik a lovakat vezette. A három csacsi a kordén ült, vagy is feküdt, a két szamár — vagy akarnak mondaui, a két fazekas — meg vitte a hátán a szamarak szerszámát. Midőn a begyre felértek, a szamár uraságokat le- oldozták a kordéról s a két fazekas jól elisztringálta őket, hogy nemcsak a kordét nem húzták, de felültek rá és saját ruhájukat is mással vitették. Aztán megindultak Kund Béla fenyvese s a jádi szőlők felé, mind a három szamár, mind a két fazekas mezítláb, Lábas a kordét tolta, Cserép pedig a fejszével a kerekekről a sárt fejtette, s midőn a hegyre visszanézett, elkezdte szavalni: Tátra, Fátra, Mátra. Lábas ! tekints hátra ! Ott nyugszik a szürke, Sírjatok ! sírjatok, Zerge, Fürge, Ürge ! Ilyen utat még a Somogyiak is ritkán láttak \____________________________________ minő most volt. Egy örökkévalóság telt bele, mig a jádi szőllő gyepük alá vánszorogtak, hol egy polgár megszólította őket. — Meddig atyafiak ? — Födő fazekas komám szabaditására megyünk, ki a k. füredi utón átsülyedt az örökkévalóságba. Mesz- sze van-e még az a temető ? ! — Ha most visszafordulnak haza, aztán megvárják a tavaszt, s akkor indulnak el megint, elébb odaérnek, mint most. Nyugosztalják azokat az Istenlovait, s jöjjenek be a pinczébe, igyanak egyet. — Hogy az örökkévaló Isten áldja meg — felelt Cserép, tudja mi kell a lezsarolt utasnak. Bemennek a pinczébe s a fazekas egy vászonkorsóból irgalmatlan nagyot húzott, s mikor levette a szájáról, olyan arczot vágott, mint a zsellérember, mikor a javasasszony a kellését nyomja. Lábos még jobban ráhúzta a nagy szomjúságban. Midőn elkövetkeztek egymástól, már mind a két fazekas gyomra akkora volt, mint egy komédiás dob, A mellényük alját fel kellett vágni, s midőn fel akartak ülni egymás mellé a kordéra, csak egyik fért el az ülésbe. Lábas elkezdett desperálni s javasolta Cserépnek, hogy menjenek be az orvoshoz, mert az az ember, a ki itatta őket, szemfényvesztő volt. Aztán meg mindig azzal szekirozta mesterét, hogy hallja a békakuruttyolást hasában 1 Miután gyalogolni egyik sem tudott sokáig, felváltva ültek fel a kordéra, s mentek az irtózatos utón
