Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1885-11-21 / 47. szám
Veszprém, 1885. Ötödik évfolyam. 47. sz. Szombat, november 21. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ..............................tí frt kr. Fé lévre....................................° ÍR ~ kr. Negyedévre..............................1 ÍR 50 kr. Eg yes példányok ara 15., s kaphatok a séta kioszkban, Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. sétatéri Megjeleli min den szombaton. Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszprém, Korona-utcza, Hartmann-ház, küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK _ a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a „PetőfD-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Tisza nr jubilál. Veszprém, nov. 21. Gratulálják Tisza urat mindenfelé. Tíz éve, hogy sikerült neki ezidő alatt a magyar társadalmat erkölcsileg, anyagilag megrontani s elnyomoritani úgy, hogy azt Batu khán 1241-ben nem csinálta alaposabban. Törökország megsegítése helyett bevitte nemzetünk virágát Boszniába, végezni az élőhalott tetemén a kyenai lakomát; az államhiányt száz millióval nevelte a inellett, hogy az adókat is a vérizzadásig felcsigázta; pus- sierozza a horvát csőcseléket, mely ellenünk agyarog; nyíltan védi a zsidókat s alattom- ban szítja, segíti, tüzeli az antiszemitizmust — hogy ez által szétrobbantsa a társadalmat, mely nyomorúságában amúgy is tehetlen már — s hogy aztán annál korlátlanabbal uralkodhassál! rajta. S a kik resztvettek a herostratesi munkában, a zsíros fazekak mellé protegált éhen-‘ kórászok s a nepotizmus virágain elődő mindenrangu éhesbélii mameluksereg, most a felgyújtott Diana-templom lángjain sütkérezve, Hozsannát zeng a mesternek. Ecce homo! Kiben nekik kedvük tellik. Hát csak gratulálják, akik jóllaktak; hanem a nép, a melynek szájából kivette a falatot, hogy azzal a nepotizmus molochját töltse: az másféle áldást kivan rá. Mint ahogy Batu khánt áldotta 1241-ben. Ecce homo ! A magyar társadalom nem jubilál. Ami a nép ajkáról hallik szerte az országban, nem örömujjongás az, hanem a panasz sóhaja, siráma. Ezt a jubileumot nem indokolja a nemzeti hála. De igen — az akasztófahumor. Nem illő most a Hozsánna! I)e a Requiem aeternam! A kádártai zsinat. Veszprém, nov. 21. A veszprémi reform, lelkészválasztás, nagy- tiszteletű Csonka Ferencz esperes ur hivatalos rendelete — és K e r t a i István harangozó parancsoláta szerint ma, szombaton délelőtt 9 órakor veszi kezdetét, melyen mind azon boldogok és boldogtalanok, kik egyházi adójukat készpénzben lefizették, résztvehetnek. Budapesten az ágost. ev. egyházban pedig próbaszónoklatok tartatnak azok részéről, kik az ottani lelkészi állásra pályázatukat benyújtották. Mert hát ott is lelkész-választásról lévén szó; igen valószinü, hogy akinek szónoki tehetsége és varázsa egyéb kitűnő Közéig a tél . . . Közéig a tél, múlik az ősz, Hervadóban a virág. Azt beszéli a természet, Hogy múlandó a világ. Szivem is kihűl, oly metszőn Kiio az őszi fúvalom; Néma, forró könnycsepp gördül Alá halvány arczomon . . . HULLÁM. Arcank királya. (Amerikai naplófeljegyzéseimből.) Irta: Kompoithy Tivadar. (Folytatás.) — Már egy hava limit. — folytatá elbeszélését Delavigne Leon, — hogy a tűzföld lakója voltam. Életem nem volt egyhangú s unalomról nem pauaszkodhatám. Csak az bántott, hogy páter Livius még nem engedte meg a terület bekalandozását. Pedig láthatá, hogy a kanakok nem vettek még tudomást rólunk, lársai is ostromolták utóbb s arra kérték, jár- nok be az ismeretlen territóriumot. A terito-colonnia főnöke még nyolcz napi várakozást rendelt. tulajdonságai mellett a legalkalmasabbnak fog a hivők által találtatni, azt fogják megválasztani. E tekintetben mi kálvinisták sokkal hátrább vagyunk. Pedig a kálvinista Rómában csak nemrég ült együtt a reform, zsinat, fogyasztván rettenetes mennyiségben a töltött káposztát, és véghetetlen hosszaságban a rá való debreczeni kolbászt, hozatván egyúttal —- azt mondják, hogy a mostani kor kívánalmainak megfelelő — modern törvények. Ezek közül való a lelkészválasztási törvény is, amelyben csak az isten őrzi. hogy ki nincs mondva, hogy amelyik lelkészt ismeritek, azt megválasztani titos. Meghivni valakit próbaszónoklatra, no még csak az kellene ! Nem vagyok nagfon jártas az idegen nyelvekben, igy nem is tudom, micsoda szó az a zsinat, de azt már az iskolából tudom, hogy van nagy zsinat és kis zsinat. Azt is tudom, hogy a nagy zsinat keservesebb, mint a kis zsinat, mert mikor belépett közibénk boldogult Csák Gábor rektor uram, többnyire a nagy zsinatot emlegette, és érezhetően méregette hátunkhoz a meglehetős vastagságú és hosszúságú léniát, mire csakhamar lett kis zsinat. Ez idő óta én sohasem viseltettem valami nagy szimpátiával a zsinatok iránt. Ha a veszprémi Iclkészválasztás felett Veszprémben akartok tanácskozni, menjetek Kádártára. így diktálja ezt a zsinati törvény. Szegény Szűcs Dániel ur! Ha tudta volna, hogy halála után arról, hogy ki legyen az ő utóda, Kádártára kell menni tanácskozni, bizonyára nem hagyott volna itt bennünket. Tehát elmentünk veszprémi lelkészt jelölni Kádártára. Én örömmel mentem abba a helységbe, ahol még annyi tősgyökeres becsületes magyar ember lakik és talán egy- től-egyig mind hitsorsosom. De minden kedvem odaveszett, midőn megláttam azon rettenetes erődítéssel körülvett ódon kastélyt, melybe nagytiszteletü Sörös István lelkész ur éppen ötven és fél esztendeje tartotta ünnepélyes bevonulását s melynek azóta folytonosan a legvirulóbb egészségnek örvendő lakója; az érdemes kádártaiak pedig annyira meglevőn annak tartósságáról győződve, hogy azon épületen azóta még csak egy szeget sem változtattak. Tehát beléptünk az épületbe, hol a szives háziasszony férjével és szeretetreméltó menyével fogadott bennünket, bekísérvén az első szobába, hol a hivatalos pontosságáról és erélyességéről minden körben ismert esperesünk várt bennünket. Később a többi A nyolcz nap eltelt — eredménytelenül. Ekkor elhatározta magát a szemleutra. Minden irányban 5 kilométernyi távolságban rendelte el a territórium átvizsgálását úgy, bogy 6-an részt vesznek a szemle- utban. 3-an pedig a telepen maradnak. Hogy kik vesznek részt a szemleutban — azt a sors döntendi el. A sors ellenem volt. A telepen való maradásra húztam számot. Szomorún akasztottam vissza a fegyvert a fogasra s busán néztem társaim készülődését. Majd felkészültek. Mindenik kellőleg felfegyverezte magát s elegendő töltényről gondoskodott. Némi szántott hús s egy kis üvegcse rum volt utravaló élelmi-készletük. Páter Livius is velük ment. Megcsókoltuk egymást s a kis karaván útnak indult. Mikor társaim, páter Liviussal élükön, válságos utjokra indultak, mi hárman ismét sorsot vetettünk teendőinkre vonatkozólag. Az első őrség rám esett. Déli 12 órától 4 óráig; éjféli 12 érakor ismét rám kerülend a sor. Mig őrt állottam a -Han“ lépcsőzetén, társaim egyike azalatt elkészítette az uzsonnát, mig harmadik társam a közeli erdőségbe ment vadászni. Néo-y órakor ízletes cacao-t servieroztunk s aztán másik állt ki őrben. Este én is künn ültem a 8 órai őrrel a Han teraszszán. Ez a társam is fiatal ember volt, mint én. Alig 30 éves. Német ember volt. Drezdából való. Fiatalon vetődött ki Angliába, majd az Egye- | hivatalos személyek is megérkeztek és megkezdődött a tanácskozás. A beérkezett pályázatok felbontattak s kitűnt, hogy a pályázók közül csak egyet ismerünk személyesen. Ezt alkalmasnak is tartottuk arra, hogy lelkészünk legyen; a négy választásra bocsájtott lelkész közül őt ajánlottuk első helyen. Ne tessék ám megijedni, hogy négyről van szó, mert nem akarunk káptalant alapítani. Nekünk azt az egyet fizetni is nehéz; valószínű, hogy ezt tudta meg Somogyi Gyula ur, ezért lépett vissza a jelöltségtől s igy most a zsinati törvények dicsőségére abban a helyzetben vagyunk, hogy a három ismeretlen közül kell választanunk. A második helyen tiszt. Bényev Gábor lelkész ur lett ajánlva, kinek bizonyítványai igen kitűnőek voltak. Különösen hangsúlyozva vannak benne, hogy kitűnő szónoki tehetség. így a legközelebbi egyházi gyűlés elhatározta, hogy őt fogja ajánlani és veszprémi lelkészszé egyhangúlag megválasztani. Az Isten éltesse ebben a minőségben igen sokáig! BALOGH KÁROLY. Fillokszera a kukoriczán. Egy barátom, ki nem természettudós, de a kinek éles és megbízható észleléseit ismerem, komoly dolgot közlött velem egy hónap előtt. Azt, hogy a filokszera elpusztítja a kukoriczát is. Észlelése a következő volt. Egy balaton-melléki szőllősgazda a fillokszera által meglepett szőllősorai közé a tavaszszal kukoriczát rakott. A kukoricza kikelt, de amily arányban a legközelebbi szőllőtőkék már ki voltak élve a féreg által: ugyanazon arányban maradt a kukoricza is többé-kevésbbé beteg, színtelen, satnya. A legfertőzöttebb talajon alig nőtt arasznyira s ekkor veszett ki. A kevésbbé fertőzött talajon jobban megnőtt ugyan, de ki nem fejlődött és gyümölcsöt nem hozott. Barátom nagyitó üvegen megvizsgálta a kukoricza gyökereit s ezeket ép úgy behintve találta fillokszerával, mint ahogy a szőllő hajszálgyökerei szoktak behintve lenni. Gondos kérdéseimre, vájjon színben, alakban, életmódban stb. egészen egyezett-e a kukoricza-fillokszera a szőllő-fillokszerával, — azt felelte, hogy termete mintha nagyobb, s színe mintha szürkébb lett volna a kukoriczán, de minden egyéb tekintetben a két helyen talált állat azonosnak mutatkozott. Az azonosságot nem fogadtam el ugyan bizonyosnak, de barátomat figyelmeztetem, hogy észleléseiről tegyen illetékes helyen jelentést. Úgy tudom : megtette. Két bét előtt saját birtokomon voltam s nagy meglepetésemre közié velem testvérem, bogy a szomszéd lepsényi begyben egy fillokszeralepett szőllősgazda szőlleje mellé egy tábla kukoriczát rakott, azonban a kukoriczát a fillokszera teljesen elpusztította, annyira, hogy ez alig nőhetett fel igen satsült-Államokba s itt mr. Mac Brien érsek titkárává lett. így támadt kedve az egyházi pályára. Az érsek megkedvelte. Neveltette s az ifjú nemsokára kitűnő képesítést nyert a theologiai egyetemen. A hittérítői szakot választotta s az érsek meleg ajánlatával csakhamar kiküldetást nyert. így jutott páter Livius csapatához. Ehren- tbalnak hívták. Ehrenthal sajátságos természetű fiú volt. Kevés beszédű; zárkózottnak volt mondható. Hanem elmeél és elhatározottság jellemzé. A mellett a rendkívüliek után rajongott. Ami vakmerő, vagy képtelennek látszó dolog volt, arról ő igen komolyan szeretett beszélni s nem lebete olyan koczkázott vállalatról beszélni előtte, amire, ha alkalma nyílik, rögtön nem vállalkozott volna. Lángoló gyűlölettel viseltetett a nők iránt, ügy beszélte, hogy nem is szeretett leányt soha. Hanem élettapasztalatai taniták arra, hogy minden rossznak az asszony az oka. Ha asszony nem volna, — monda egyszer — nem volna bűn a földön. „De volna-e akkor emberiség ?“ vetem közbe. Vállat vont. „A mindenség nem érezné hiányát!“ Szólt komoran. Mikor harmadik társunk esti 8 órakor fölváltotta Ehrenthalt, én azt ajánlám, hogy ketten mennénk ki éji vadászatra, a tengerpart hosszában. Ebrentbal nagy örömmel fogadta az indítványt s igy harmadik társunknak — bár szabódott — bele keíle nyugodni. Övünkbe revolvert téve, puskáinkat vállnnkra akasztók s északkeleti irányban haladtunk a tengerpart felé. Csendes volt az est; levél se zörrent, fü sem | nyán, két láb magasságra. A külső jelenségek itt is I megegyeztek balaton-melléki barátom észleléseivel. E jelentésekből egész komoly aggodalommal következtetem: i bogy a szőllő-fillokszera egyenesen elpusztítja a kukoriczát is, vagy pedig fíllokszera-lepett területen a fillok- szerákoz nagyon hasonló élődi állat lép fel, mely a kukoriczának halálos ellensége. Az egyik eset csak oly komoly, mint a másik. Már most néhány kérdéssel tisztában kell lennünk, miután azt mindenki tudja, bogy a kukoricza pusztulása kiszámithatlanul nagyobb kár lenne az országra, még a szőllő pusztulásánál is. E kérdések a következők: Vájjon a fillokszera mily távolságból képes megtámadni a kukoriczát ? Vájjon a kukoricza-filokszera elvész-e a nyár vagy ősz folyamán elérett és kiszáradt kukoricza- gyökérrel együtt, vagy pedig a talajban tovább tengődik s képes kivárni a telet és a tavaszt az uj kukoricza-rakásig ? Vájjon a filokszera rak-e tojást a kukoricza- gyökérre, vagy a kukoricza egyéb részeire s e tojás veszélyeztetheti-e az uj ültetést, vagy a távolabb fekvő táblákat? Vájjon a filokszera földünk és éghajlatunk viszonyai közt egyedül a szőllőhöz van-e mint tenyész- helyéhez kötve, vagy tenyészése tovább tarthat egyedül a kukoriczán is? Vájjon miféle tapasztalatok vannak e kérdésekre Amerikában és Francziaországban ? Ajánlom a kérdéseket a kormánynak, a fíloksze- rával foglalkozó hatósági közegeknek s a szaktudósoknak figyelmébe. De ajánlom, hogy gazdatársaim is figyelemmel kisérjék a filokszerás szőllők szomszédságában levő kukoricza-ültetéseket. Ha lehet: jöjjünk tisztába a dologgal jó eleve, mikor még nincs baj, vagy a mikor még a baj könnyű szerrel legyőzhető. EÖTVÖS KÁROLY. Önkéntes tüzoltó-egyletünkröl. Veszprém, nov. 20. Tegnap a következő tartalmú levelet vettük a veszprémi önk. tűzoltó-egylet köréből; oly kézből, melyre ezidőszerint az egylet vezetése van bízva s mely azt hivatásosan s erélylyel eszközli is. A levél szószerint igy hangzik: „Tekintetes Kompolthy Tivadar urnák, a „Veszprémi Független Hírlap“ fel. szerkesztőjének, tisztelettel — Veszprémben. Tekintetes szerkesztő ur! Múlt alkalommal szerencsém volt személyesen megbeszélhetni azon sajnos okokot Önnel, melyek a veszprémi önkéntes tűzoltó-egylet silány szervezését s annak ugyszólva majdnem végfeloszlatását idézték elő, ■—• nem szándékozom, egyesek vétkes mulasztásaira ujjal mutatni, — de ép akkor, mikor ez intézmény már-már képes volt magát a bizonytalanság örvényén majdnem révpartra emelni s akkor, midőn e nemes intentió majdnem törvényerőre emelkedett (lásd „Egyetértésu czitnü lapot f. hó 10-áról) — tőlem, mint az intézmény még igazán érző tagjától, azt hiszem bűn zizegett. Az esti szél is, alig hogy libbent. Nyugvóra vált a természet. Pihenőre tért. Nemsokára lassú morajt hallottunk. A közeli tenger dagályáradata volt az. Negyedóra múlva ott álltunk a tengerparton, égignyuló pálmafa-csoportozatok közt. Ehrenthalt meglepte a fönséges látvány. Puskájára támasztva könyökét, tenyerébe hajtá fejét a mélázva bámult a boldsugáros, villogó játszi tengerárra, melyen milliónyi apró fodros bab tánczolta pajzán tánczát. Majd tovább folytattuk utunkat. Levél se zörrent, fü sem zizegett. Máskor a vészmadarak, a pit cairn- és az appi-madarak százai szokták sírni a parti pagonyokban, panaszos éji dalukat . . . ma egyetlen hang se zavarta az éji csendet. A kékbóbitás Imeri-majmok is, melyek máskor hosszú éjen át hallatják kaffogó-csattogó kiáltásaikat, ma csendesen ültek meg a parti lián-bozótokban. Czéltalan volt ez az éji kalandozásunk. A part egyszerre sziklás talajú lett s előttünk egy kupalaku kopasz csúcs merevült. —• Egy kiégett kráter! Jegyzé meg Ebrentbal. Megkerüljük ? — Kedvem volna megmászni s onnan benézni a tájt! — Menjünk föl! Szólt utitársam s a csúcs felé irányzók lépteinket. A hegy ez oldala rendkívül meredek volt. Igen régi lávatörmelék borította, melyen itt-ott már tengődött egy-egy silány bozót. Sok helyütt alig bírtunk föllebb kapaszkodni s a basadékokat messze kerülőkkel léphettük át.
